Magyarság, 1934. december (15. évfolyam, 268-291. szám)

1934-12-01 / 268. szám

г вшвш 1934 december 11, szombat A szerb terror elöl menekültek a horvátok­ ­ Genfből jelentik: A Courtier de Geneve 'Ki a vádlott*? című vezércikkében megálla­pítja, hogy a szerb emlékirat semmi újat és semmi szenzációsat sem hozott. Nyilváno­san csak az állapítható meg, hogy Szerbia három vádpontra próbálja felépíteni vádjait Magyarország ellen. Ha a szerbek ennyire agyarkodnak Magyarország ellen — folytatja a lap —, miért nem magyarázzák meg in­kább, miért találhatók olyan nagyszámban emigránsok Magyarországon és a világ min­den táján. Nemcsak Seraingben, hanem egy amerikai népgyűlésen tízezer ember jelenlé­tében mondatták ki Sándor király halálos íté­ltét. Vajjon nem a szerb terrorizmus-e az oka annak, hogy annyi horvát ember kény­telen hazájából eltávozni? A magyar—horvát állami együttélés idején Budapest és Zágráb között kitűnő volt a viszony s egyetlen poli­tikai bűntény sem történt. A lengyel sajtó a Magyar igazság mellett Varsóból jelentik. A lengyel sajtó a genfi délszláv lépés megítélésében határozottan magyarbarát álláspontot foglal el. Egyetlen lap sincs, amely elismerné a Magyarország ellen emelt délszláv vádak jogosultságát s az egész sajtó nyomatékosan figyelmezteti Dél­­szláviát, hogy ne ragadtassa el magát elha­markodott intézkedésekre. A délszláv lépés­nek, a lengyel lapok véleménye szerint, leg­feljebb az a következménye lehet, hogy az európai államok nemzetközi egyezményt köt­nek a politikai terrorizmus leküzdésére, ezen túlmenően azonban nem tartanak he­lyesnek semmiféle más lépést. Lengyelország, a Kurier Poranny megállapítása szerint, Genfben is ezt az álláspontot foglalja el, minthogy egyedül ez felel meg a teljes tár­gyilagosságnak. Marseille polgármestere beismeri, hogy elsősorban a francia hatóságok felelősek Párisból jelentik: Sabiani, a Bouche du Iabbne megye képviselője, marseillei helyet­tes polgármester Párisba­n az Ambassadeurs előadótermében nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott, amelyben a marseillei me­rénylettel kapcsolatos felelősség kérdésével foglalkozott. Tényekre és okmányokra tá­maszkodva bebizonyította, hogy a felelősség elsősorban a francia hatóságok egy részét terheli. Ha a francia nemzetbiztonsági hiva­tal — mondotta az előadó — közvetlenül együttműködött volna a merénylőkkel, a dol­gok akkor sem történhettek volna más­képpen. Rámutatott továbbá a belügyminisz­térium teljes kötelességmulasztására és saj­nálkozott afelett, hogy volt idő, amikor Marseille városát vádolták meg, holott a biztonsági intézkedések megszervezésénél a marseillei városi tanácsot teljesen mellőzték. Végül is Sabiani szerint a felelősséget teljes mértékben Sarraut, az akkori belügyminiszter és hivatalnokai viselik. Látogatás a szentesi görög­­keleti eklézsián , Szentes, november hó 1 A viharvert görögkeleti magyar mozgalom elistolitói, mint ismeretes,­­ a szentesi görögkeleti hívek voltak, akik már 1907-ben kérték Cicatricis Lajos dr. akkori alispán útján Apponyi Albert gróf kultuszminiszter­től a magyar nyelvű rítus bevezetését. A mi­niszter rendelete elvileg el is ismerte a gö­rögkeleti magyar egyházat,­­ ám a gya­korlati megvalósulás bizony majdnem két évtized múlva következhetett be Németh István pappá választásával kapcsolatban. Aztán, mint ismeretes, megindult a püspök­­séggé­ szervezkedés kanossza járása, a­mely ellen a kultuszminiszter kétizben is rende­letet adott ki; először, amikor Németh püs­pökké választását érvénytelennek mondta ki, másodszor pedig legutóbb, amikor szir­­jakobita püspökké szentelésének s metropó­­litai címmel Való felruházásának elismerését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy valamennyi hívének ehhez a kerületi szektához kell f csat­­lakoznia. Elakadt az égi szánkó Irta: Szabó József Az eset még 1915-ben történt, amikor a kisfiú még csak hatodik életévét járta, de amikor lelkéről lemostak már mindent boldog derűt és kék szemeiből minden mosolyt, szomorú és széparcú anyjának könnyei, amelyeket feketehajú és fehérarcú mama édesapja távolléte miatt hullatott. Egyik decemberi nap délutánján, talán egy héttel karácsony ünnepe előtt, úgy négy óra tájban, amikor már a tihanyi bencés kolostor templomának kettős tor­nya éppen eltakarta a lebukó nap vér­piros korongjának peremét s a hullámve­rés után elcsendesedett víz olyannak lát­szott mintha valaki, talán az öreg Dé­­kány sekrestyés hirtelen betakarta volna a fóki nagytemplom új, vörös szőnyegé­vel, a balatonparti sétányon lépdelt édes­anyja mellett. Ahogy a túlsóoldali hegye­ket és a víz vörös színét figyelgette, azért jutott eszébe a Dékány Imre bácsi és a piros szőnyeg, mert kevéssel előbb még a templomban voltak, ahol, mialatt mama a Jézus szobra előtt imádkozott térdepelve, hogy apa jöjjön haza kará­csonyra Szerbiából, azalatt Imre bácsi éppen teregette a nagy oltár előtt az új, piros szőnyeget. Ahogy elgondolkozva sétált az est­hajnalban anyjával, aki talán akkor is imádkozott, mert szünet nélkül csak az égbolt felé nézett, hirtelen feketébe borult a vöröslő ég és biborszinü víztükör s a következő pillantásban már sű­ra havat szitált a kisfiú kabátja prémgallérjára a Füred felől föltámadott szél. — Mama! Esik a hós Szánházunk! — kiáltott fel és derült lett az arca. Az érces örömkiáltás olyan volt — villant anyja emlékébe, mint sokkal ké­sőbb rágondolva ennek a délutánnak je­lentéktelen történetére, elmondta neki, mint másfél évvel előbb, 1914 előtt, ami­kor még mind a négyen itthon voltak. Apa és nővérke is, aki most a pesti inté­zetben tanul. Hullt a hó a méteres vas­tagra befagyott tó jegére és apa szánkón húzta kettőjüket: Zsófikát és a fehér­­bundás, medvebocsnak csúfolt Józsit. Aki lecsúszva a szánkóról, úgy gurult a jégen, mint a hólapda. — Istenem — sóhajtott föl, úgy hogy a gyerek is meghallotta és ijedten pillan­tott föl rá — Istenem, vedd el az emberek szivéből a békétlenség pokolból jött ful­lánkját. .. — Mama! Édesanyám! — kiabált új­ból a kisfiú. — Ne sírj mindig. Holnap szánkózunk és ez olyan jó lesz. Ugy­e, örülsz te is, mama. Mivel most sem kapott biztatást szo­morú anyjától ujjongására, mert a mama gondolatai valahol 1914 előtt, meg Szerbia falvai között jártak, elszállt pil­lanatra felcsillanó derűje és csendesen szólt: Menjünk haza, édesanyám... Fázom... Útközben a közelgő karácsonyt kerül­gette gondolatban s a házak felé járva ezt kérdezte: — Hányat alszunk még mama, amig a Jézuska jön? — Nem tudom, kisfiam, nem tudom *­*- hangzott vontatottan a válasz. — Tavaly tudtad! És szemrehányás érzett a gyerek hang­jában, mire magyarázkodnia kellett az anyának, hogy­ akkor máskép történt minden, mint idén. Akkor üzent a Jézuska, hogyha apa nem is jöhet még újévra, sőt talán húsvétra sem, azért ő elküldi angyalkát­ ezüst szánján, a meny­­nyezetig érő nagy karácsonyfával és a hintalóval, amit a nővérkének diktált levélben kért tőle. De most nem jött semmi üzenet, apa sem irt már másfél hónapja. Talán jött is már hazafelé és éppen a Jézuska érkezésének napján be­toppan. Akkor már bizonyosan késnek az angyalok is és csak másnap érkeznek meg. Ezért nem üzenhetett még a jó Jézuska sem. Mert ő, az Isten fia. Csak biztos dologban üzen, ő a béke és szere­tet hirdetője, aki hisz benne, boldog és megnyugodott szivü. Emlékezett később a kisfiú, hogy anyja a szavaknál megállt, feltűnően piros lett az arca, egyik villanyoszlopban is meg­kapaszkodott, de aztán hirtelen arról be­szélt tovább, hogy ilyenkor már sütik az égben a szaloncukrokat és süteményeket, fújják a zenélő kemencék lángjánál a fenyők csillogó, színes díszeit az angyal­kák és görgetik a hófelhőket, azért van esténként nagy szél, havazás és azért vörös az égalja Tihany, meg Badacsony fölött. A kisfiú felcsillanó szemekkel hall­gatta a csengő szép mesét, gyönyörködött is benne, de amikor abbahagyta pilla­natra anyja, hirtelen ezt kérdezte: — Ugy­e, édesanyám, ha hiszünk a Jézuska segítségében, akkor biztosan nem késnek szentestén az angyalkák és a papa is hozzájön? Jól látta, hogy anyja megremegett válasz közben: —„ Majd még imádkozunk kisfiam, hogy teljesüljön a kívánságunk ... * Otthon imádkozás közben aludtak el, és úgy ébredtek, de apa nem írt levelet még azontúl sem. A kisfiúnak csak az tűnt fel, am'»- mama napról-napra gyor­sabban f" , az újság lapjait, több­ször met­nostára, községházára, no meg: elm­­­ak a szép balatonparti sé­ták és ehelyett is a templomban voltak, esti harangszóig. Szánkázni sem vitte a mama, pedig vastagon befedett mindent a hó, jégpán­cél borult a tóra és egyetlen nagy fehér prémbunda volt a világ, szánok csengő­jétől, gyerekek lármájától hangos. Nem siránkozott azért, mert anyját eddiginél is többször látta könnyezni, amiért apa nem írt és nem üzent. De az már nyugta­lanította, hogy a Jézuska sem üzent, pe­dig azoknak a pajtásoknak, akiknek a papái vagy hazajöttek vagy el sem men­tek. Már hevert reggelenkint egy-egy apró levél és abban az égből jött sorok: „Jó fiú voltál, hozzád jövök... A Jézuska...“ Ezek a fiúk harsogva újságolták neki, ha anyja mellett lépkedve összetalálko­zott velük az utcán: — Még kettőt alszunk addig ... — Még egyet alszunk és ... Te mit kértél a Jézuskától, Józsi? — Puskát, kardot, tölténytáskát — vá­laszolt, de aztán elkomolyodott mindjárt, mert eszébe jutott, hogy még mindig nem kapott üzenetet onnan a tihanyi vörös égbolt felől, hiába folyik ott egyre na­gyobb munka, mert mindjobban pirosai­nak és fehérjének esténkint a felhők és hiába suhan az utcán egyre több kará­csonyi fenyővel megrakott csengős szán. Aznap, amikor a szomszédok Ferije azt mondta: Még egyet alszunk a Jézuska jöveteléig, a levél jött a pesti intézetből. A nővérke írta, hogy verset kell mon­dania az árvák karácsonyfája alatt, hát nem jöhet haza Szentestére, csak más­napra. — Akkor azért nem üzent a Jézuska, — szólt az anya, megpillantva a levél ol­vasása közben kisfia fürkésző tekintetét. Délután elmegyünk a sebesültek ün­nepségére, aztán Rózsa néniékhez. Ott hegedűt hoz neked a Jézuska, finni. *— És itthon? Meghozza a puskát, kar­dot és tölténytáskát? — Ma reggelre sem üzent, látod. Ha azért biztosan eljön, csak talán késik. Mert sok a gyermek és még több az árva. Először azokhoz jönnek az angyalok. Meg a nagy hóban elakadhat az égi szánkó is. Talán éppen az, amelyiken hozzánk jönnek a szárnyas angyalok ... — Szárnyas lovakon — egészítette ki a muzsikáló mesét, mert ezt a múlt év­ben is hallotta, jutott eszébe. Csak... A Görög-udvar Kiváncsi voltam betekinteni ennek a so­kat szerepelt egyházközségnek életébe, me­lyet a hívek nagyobb részének kiválása is meglehetősen bizonytalan életre kárhozta­tott. A szentesi Kossuth-utcán áll a kis templom, házak közé beépítve. Katolikus fogalmak szerint inkább kápolnának nevez­hető ez az 1700-as években emelt kis temp­lomépület, amit rácsos kerítés választ el az utca mindennapi forgatagától. A templom belső kapujától jobbra egy márványszerű síremlék áll, amelynek elmosódott ciril betűi­­ből bizony bajos volna megtudni, ki nyug­szik alatta. Valamikor, — görög szokás sze­rint, — ez volt a temetkezőhely is, a többi sírok azonban az idők folyamán mind ki­pusztultak, csa­k ez az elv maradt k­i, a város közepén furcsa hatást keltően mind­azokra nézve, akiknek a szeme nem szokta meg a könyvekereskedés, cukrosbolt és templom szomszédságában a temetőt. Az ember nem is hinné, milyen csendes fertálya Szentesnek az úgynevezett görög­­udvar, amelynek előterében a templom áll. Ha istentiszteletet tartottak vasárnaponként, akkor is alig egy-két hivő vett részt azokon: orgonájuk sincs s egy Mindszentről átjáró állami tanító énekelt a híveknek miséiken. Az ikonosztáz primitiv szentjei középkori képek naivitásával hatnak s legfeljebb csak a pap fényes ornátusa és a tömjén ad vid­ám exotikus szint az egész miliőbe. Most pedig rövid megszakítással hónapok óta csendes a templom,­­ amióta Németh Ist­ván nem tarthat istentiszteletet. A­ templom mellett egyemeletes, csinos ház áll, földszintjén borbéllyal, hölgyfod­rásszal, rádiókereskedővel, trafikkal, meg egy-két divatárukereskedéssel. Ez volna a „püspökvár“, bár az egész lelkész­ lak­osztály csak három szobából áll, amelyhez egy falépcsőn lehet feljutni. Érdeklődünk Németh István után s meg­tudjuk, hogy nincs odahaza, sőt Szentesen sincs. Hogy hol van és hogy miikor jön haza,­­ nem mondják meg. Megyünk a szentszéki jegyzőhöz, Gyuricza Jenőhöz, aki az alapító­ Család leszármazottja, az nem nyilatkozik semmiről. Általában homály vesz itt körül mindent. Nem szívesen nyilat­kozik senki, bizalmatlanok, — különösen az újságírókkal szemben, pedig már megszok­hatták az újságcikkeket, amiből március 16-ike óta, — amikor az úgynevezett „püs­pökválasztás“ történt, bőséges részük volt. Megemlítem Gyuriczának az egyik hétfői helyi újság cikkét, amelyben az foglaltatik, hogy Némethtől most már úgy­­, mint Kira Antal egyházgondnok elfordultak s ezt be­jelentették Parkas Béla dr. főispánnak is. — Nem mondok semmit, — válaszolja lakonikusan Gyuricza. — Hogy mit mond­tunk a főispán úrnak, az csak őreg, meg az egyházra tartozik, a lapoknak nem mo­n­dunk semmit. Az athéni egyetem biztos lesz Szentesen! A Németh Istvántól elszakadt híveket most a budai szerb püspök rendelete folytán a hódmezővásárhelyi lelkész gondozza lel­kileg. Ezeknek legöregebbje, Kelenczés György, már jóval túl jár a nyolcvanon s valamikor, mint gondnok, hosszú évekig kezelte az egyház pénzét. Ezek még most is igen vehemensen sérelmezik, hogy őket Né­meth István kizárta az egyházból és a templomból, úgyhogy végül is a budai szerb püspökhöz fordultak elkeseredésükben, de azért mind jó magyarnak vallja magát. Már csak azért is, mert egyikük sem tud egy szót sem szerbül vagy másmilyen nyelven a görögkeletieknek. — Bizony már nagyon ideje volna, ha rend lenne a kis egyházunkban — mondja az egyik Kelencés —, mert így sehogy sin­csen jól a dolog. Van papunk, aki nem a papunk, van templomunk és végül mégse járhatunk bele, magánháznál kell tartani az istentiszteleteket. Pedig már a főispán úr utján, — akinél küldöttségben voltunk —■, kértük a miniszter úr őnagyméltóságát is, hogy rendezze a mi dolgunkat. — Bizony, soha még ilyen furcsa álla­potok nem voltak az egyháznál, mióta az eszemet tudom... De még azelőtt se. Megtudjuk, hogy a „görög­ udvarnak“ a rengeteg üzletbérből igen tekintélyes jöve­delme van. Ez a jövedelem képezi most Németh István lelkészi javadalmát, aminek folytán a második virilis Szentes képviselő­­testületében. Igaz, hogy adóját, mint diplo­másnak, duplán számítják. A görg­ udvar mellett van egy másik gö­rög ház is, de ez az egyházvagyonnal nin­csen semmiféle összefüggésben. Ez az úgy­nevezett Harisson-alapítványnak a tulajdona,­ valamelyik Szentesen élt Harissonnak a hagyatékából való, amelynek a család ré­széről már csak egy haszonélvezője él: egy idősebb Harisson-kisasszony, az is külföl­dön lakik valahol. Ha ez meghal, az alapít­ványi vagyon további haszonélvezője az athéni egyetem lesz. Hát különös világot találtam a szentesi görögkeletieknél A kétfelé megosztott kis­­egyház változatos napokat él egy hosszabb idő óta. Hogy hová fog majd mindez ve­zetni, mi lesz az ügyek kifejlődése itten, az arra ma igen bajos választ találni. Egy azonban bizonyos: a görögkeleti magyar egyházszervezkedést visszasorvasztani nem lehet. Ez élő valóság. Csak m­ég a meg­felelő keretek és törvényes biztosítékok hiányzanak hozzá. Hisszük, hogy ezek se fognak soká vá­ratni magukra. Palasovszky Béla

Next