Magyarság, 1935. december (16. évfolyam, 274-297. szám)
1935-12-01 / 274. szám
!'"'" ■ ■■ ' ................ • Feltűnően olcsó órak! Ruhatweed és bársonyflane!.... P 1.79 Bársonyos düftin, ruha és pongyolára P 1.58 Gyapjúangora, sima és kockás .......P 1.78 Kosztüm-és aljkelme, 150 cm széles.. P 2.90 Crepe de Chine, sima és mintás P 1.78 Cloqué, délutáni és estélyi ruhára, divatszínekben .............................. P 1 98 GALAMBOS Ferenciek tere Jonosságát nem sikerülne fenntartanunk, tökéletesítenünk és megszilárdítanunk azt az alkotmányos életfunkciót, melynek szerves része a nemzeti önkormányzatok biztosítása és kiépítése a Dunamedence nemmagyar népeire is, akkor magunk mondunk le arról az egyetlen instrumentum regni-ről, amellyel kiforgathatnánk sarkaiból a trianoni világot és amely dunai és kárpáti szerepünk és hivatásunk visszaszerzéséhez nemcsak a jogalapot s a kimozdíthatatlan sarkpontot kínálja lábunk alá, de kezünkbe adja magát a jogart is. Sőt az első és harmadik emeletről is sokan. Mindazáltal nem keveredtek el a nagyszobában, hanem bizonyos rend szerint sorakoztak föl: elől a harmadik esztendejüket szolgáló véncsontok, leghátul az elsőéves lágerek, a porosfülűek, akiknek harsányan kellett kacagniok az öregek egy-egy szellepiességére és ha a véncsontok beszéltek, kötelesek voltak tisztelettel befogni a zupalesőt... . Ez volt a fegyelem ! Hideg szél zugott már odakint, enyhe meleg volt idebent. Mi ketten kíváncsian figyeltünk Sándor Jóskával, az egyik ágyon üldögélve. Mert szerettük ezeket a Szombat-estéket, melyek bajtársi jellegűek ".voltak minden esetben, , Schranzhofer, ez a sok tréfát elkövetett fika, ismét csattintott a tenyerével , hármat s éleset kiállott utána: er Meine Herren, zum Tanzenn Abban a szempillantásban a kályha ■ melletti sarokrészben nekikezdett a kéziharmonika s mellette két szájharmonikás kezdte fújni a tánchoz. Tiroli tánc volt! Abban a szempillantásban kiállt a légszélre Mittelmayer szakaszvezető, ez a karcsú altiszt, hogy összekapaszkodjon a magas és csontos Gasthoferrel, minden idők legvénebb bundásával, aki — tekintélyben — mindjárt a Schultze őrmester úr, után következett. Lóképü havasi legény volt, ez a Gasthofer s amire kettőt pillantottunkvolna, már járták összeakaszkodva, miként a vihar ... S aközben ilyeneket kiáltoztak. . .- Ichacha!... Jouchacha! Erre az ujjongó kiáltásra, mintha csakjelszó lett volna, összefogóztak kettesével a többiek is: altisztek, öregcsontok, tisztesek, s szánalomraméltó porosfülüek, e bagázsalakok ... Két-három percen belül iszélvész-szerüen forogtak mindnyájan s szörnyű-nagy bakkancsaikkal pedig rúgták a padlót, hogy rezegni kezdett a kaszárnya épülete. Egyetlen dörgő tömeg volt a század! Gasthofer (az öreg) és Mittelmayer szakaszvezető akkorára veritékezni kezdtek a középen, mialatt egyet-egyet tapsoltak s ennek folytán magasba szöktek félrecsapott sapkáik, már Schranzhofer is belesodródott a forgatagba s annyi igyekezettel rakta a lótolvaj, mintha léningot kapott volna érte ... Ott lehetett látni Grauss Anton első szakaszvezetőt is, akit — mint tudjuk — távozása előtt felelőssé tett a kaszárnyas rendért Schultze őrmester úr, éspedig a dolgok minden vonatkozásában. Lelkesen judézott Grauss Anton, ez a legdélibb altiszt, aki, háború esetére, az ezred zászlótartójává volt kiszemelve máris ... Altisztek, tisztesek, véncsontok s papák zöldhasuak dörögtek-dörögtek egyetlen kavargásban, azalatt pedig az olasz pajtások csendes pipaszó közt gyönyörködtek a német bajtársakban. Az olasz császárvadászok tudniillik abban tűntek ki inkább, hogy fárasztó menetek alatt talián dalokat énekeltek. Énekeltek négy hangra, de hogy! Az egész kaszárnya dörgött a bakancsok nehéz dobogásától, odakint Bozen házai sípoltak s a havasok zúgtak az orkánban, amikor meglepetésszerűen feltűnt Schultze. Feltűnt az őrmester ur, miután idő előtt találta eligazítani dolgát s megállt a kályha előtti szabadabb kis helyen, apró asztalka mellett. Megpillantotta a három harmonikás legény, abbahagyta s harmonikázást s felpattanva tisztelgett... Schultze őrmester ur fehérkesztyűs kezét kissé szórakozottan emelte erre sapkája ellenzőjéhez. De mivel ugyanakkor félbeszakadt a tánc is, az őrmester ur leereszkedve szólt oda a harmonikásoknak, olyan hangon körülbelül, mint ahogy a tisztektől hallotta: — Weitermachen! (Azaz, hogy csinálják csak tovább!) Pillanatok alatt zengett-zúgott megint a tiroli tánc, a fiuk pedig, akik búcsút intvén szülőföldjüknek, esztendők óta éltek császári koszton, összekapaszkodtak, bakancsaikat csattogtatták s húzták a harmonikások. Járták a császárvadászok, annyi kötelességérzettel s olyan padlódöngetéssel, hogy remegett belé a kaszárnya. Schultze őrmester úr helyet foglalván az apró asztalkánál, lehorgasztotta fejét... Mintha neki is szivére mentek volna a katonavilág nehéz emlékei. Dörgött a kaszárnya ... Dörgött minden ... Mittelmayer szakaszvezető és Gasthofer öregcsont úgy járták már, hogy ömlött róluk a verejték s aközben azt rikkantották élesen: — lehal... Joucha! Odakint orkánban tomboltak a havasok, idebent vad erővel táncoltak .... Mi pedig, Sándor Jóska kenyerespajtásommal ketten, üldögéltünk a sarokágyon és mig gyönyörködtünk volna a forgatagban, kis szomorúság is lengett körül. Mert messzi hazánkra gondoltunk mind a ketten s ráadásul tudtuk, hogy egy-egy kesergő kislány könnyezgetett miattunk magyar földön. Azalatt észrevétlenül közeledett a kilenc óra. Közeledett a kilenc óra, mert Schranzhofer, ez a mindenre elszánt alak váratlanul a középre pattant ki s hármat csattintván a tenyerével, nagyot kiáltott: — Uraim, figyelem! Uraim, nyomban itt a takarodó! Uraim, most — bevett szokás szerint — elénekeljük az ősi dalt! Egyetlen szempillantás alatt egymás vállára tették karjaikat, széles körben s akkor belefogott valamennyi császárvadász a bús katonadalba. p miSi; í WBfMffQ Wfflpy'l>'^ nwifflJHlg^fti vjjP|n w 'ji 552 E23 1935 december 1, vasárnap ANTHONY ADVERSE HERVEY ALLEN MONUMENTÁLIS, ROMANTIKUS REGÉNYE Az amerikai angol, francia, német, olasz, skandináv kiadásokból eddig több mint 1.000.003 példány van forgalomban. # Magyarul mostelent meg. * Három kötet. * 1200 oldal. * 12 pengő. * Megtekinthető minden könyvesboltban. * Singer és Wollner kiadása, utánzásának tökéletlenségeivel és inferioritásaival. Jellemző, hogy a kiváltképpen katonai érzékű magyar, az ösztön világának kimeríthetetlen tartalékaiból csörgedező magyar harci virtus képtelen ' Vílt a' német' vagy az osztrák ármádiában a maga igazi értéke szerint érvényesülni, elszigetelt és a második sorba leszorított kivételektől eltekintve (Nádasdy, Asztali üveg- éta parcellán-ÉTKEZŐKÉSZLETEK sokbaan V 76 éve fennálló SZITTHER FELLEISS . szaküzletben. IV., Mária Valéria utca 1. 1 Petőfilérnél 1 Hadik, Kray, Alvinczy, stb.). Amikor aztán a maga szárnyaira bocsátották, a poraiból megelevenedett főnix-madár módjára kápráztatta el a világot 1849-ben, amikor a volt császárifőhadnagyokból és kapitányokból egy sereg hadvezéri talentum.bontakozott ki. Midőn dicsőséges kardunkat kiejtettük vagy kiverték a markunkból, a nemzet egész életfolyamata politikai defenzívára szorult, amelyet alkotmányának bástyái között vívott meg az idegen hatalmi erő beolvasztó kísérletei ellen. A Habsburgok nagy monarchiájában minden önkormányzati és nemzeti eszme elsorvadt. Maga a hatalmas német nép is belenyugodott, hogy a császári abszolutizmus óriási terebélye alatt vegetáló apró önkényuralmakat megváltozhatatlan történelmi attitűdjének fogadja el. Jeles német és osztrák hisztorikusok ismerték el (Walter Rogge, Springer, stb.), hogy ami a haladás, a szabadság és a nemzeti önkormányzat elvétől áthatott erőtényező maradt a dunai Európában, azt egyedül a magyarság szívós heroizmusa képviselte, gyakran a legreménytelenebb időkben is. Ha nem változtathatott is a dolgok rendjén s a maga erejéből nem futotta arra, hogy a dunai népek mindegyikének szabad politikai fejlődését kivívja vagy biztosítsa; valóban az a konokság és hajthatatlanság, amellyel saját nemzeti és alkotmányos egzisztenciáját védelmezte, sokszor megsemmisítően túlnyomó erőkkel szemben, az az európai történet legvigasztalóbb fejezetei közé tartozik. És Középeurópa valamennyi nemzete közül a magyarság önkormányzati rendszere volt az egyedüli igazoltsága a történelmi alkotmányok elpusztíthatatlan életerejének. Annak az elvnek döntő bizonyítéka, hogy a haladás nem okvetetlenül forradalom s a forradalom nem föltétlenül haladás is egyszersmind. Ha az alkotmányos rendszer és a nemzeti önkormányzat legsajátabb magyar eszmetulajdon volt is Középeurópában, azért sohase tekintette azt teljesen magánvagyonának. S ha nem is vezette csupán önzetlenség a Negyvennyolc nagy márciusának magyar szabadsághőseit, vagy a Hatvanhét megalkotóit, amikor alkotmányosságot és önkormányzatot követeltek Ausztria számára is, a valóság mégis az, hogy a császári birodalom német és szláv népei talán sohase juthattak volna annak az autonómiának szerény ajándékaihoz sem, amelynek haszonélvezői lettek, a magyarság tetterős beavatkozása nélkül. És most mi, akik valamikor szabadságot, alkotmányosságot önkormányzatot hoztunk és jelentettünk Középeurópában, éppen mi sülyednénk odáig, hogy a világ legantipolitikusabb nemzetének, anémetnek, kaszárnyás forr iharuhájába öltözködjünk és majmoljuk ki azt, amivel egy, a mienknél sokkal kisebb politikai kultúrájú nagy nép kísérletezik? Mi vegyünk politikai eszmekölcsönt a németektől, akiknek mindeddig nagy hitelezői voltunk? Hát a magyar hadakozás után elfelejtsük a magyar alkotmányt is s legyünk egyéniségtelen kis szellemi vazallusa a harmadik birodalomnak? Ha alkotmányos életünk foly Tatarescu Parisba utazik Bukarestből jelentik: Tatarescu miniszterelnök párisi látogatása a hadsereg fölszerelésének kérdésével is szoros összefüggésben áll. Tatarescut Titulescu is elkíséri párisi útjára. Kihallgatják Benes külügyminisztert a Bazovsky-pörben A Bazovsky-Me hazaárulás! pörben eddig 30 tanút hallgattak ki. Az utolsó tanú Mihalász Vince lesz azonban még számos politikai előkelőséget, közöttük Benes külügyminisztert is ki fogják esetleg írásban hallgatni. rovA** Ich hatte einen Kameraden, Einen besseren findest du nit... Harsányan zengett a kardal. Itt már Schultze őrmester sem fölényeskedett többé, hanem felállt s vitte-vitte a katonadalt annyi meghatódással, hogy könnyei lepotyogtak a bajusza végénél: Die Trommel schlug zum Streite, Er ging an meiner Seile, ln gleichem Schritt und Tritt... S szállt a búcsúzó kardal viharosan és szilajul, mely szólt arról, mint esik el a harcoló katona oldalán a legjobb bajtárs. S valamennyi legénynek könny csillant meg a szemében. Mert olyan időből való lehetett a gyászdal, amikor Custozzánál lihegtek még a császárvadászok ... Ezeket az emlékeket pedig feledni nem lehet... Hanem végeszakadt ennek is. Mert a vártán egyszerre megrendült a takarodó. Az orkánon át fölvágott a csillagtalan égig talán, négy hornyista is fújhatta ugyanegy pillanatban ... Keményen és fenyegetően zengett a takarodó: ágyba kellett bújnia valamennyi lágernek. S a nagy csenden keresztül magyar nóta vert át hozzánk erőtlenül. Valahonnét a kantin irányából. Mintha azt vitte volna valaki: Én vagyok az, aki nem jó. Kocsmaajtó-nyitogató, Édesanyját szomoritó... Később elhalt ez is, csak az orkán tombolt s havat kavarván, döngette a világot. Azonfelül a napos alvadász közeledő és távolodó léptei hallatszottak be a folyosóról: kop-kop-kop... Mi ketten Sándor Jóska pajtással nyakig húztuk magunkra a takarót s egy-egy szót váltottunk olykor halkan... Távoli hazánkról beszélgettünk.