Magyarság, 1938. február (19. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

1938 február 1, kedd HAGUBLift Ai alapokmány reformjáról tárgyal a népszövetség 28-as bizottsága A népszövetségi reform kérdésével foglalkozó úgynevezett 28-as bizottság hétfőn délelőtt tartotta ülését Bourquin belga megbízott elnöklete alatt. Az ülésen Angliát Eden külügyminiszter helyett Cremborne államtitkár, Franciaországot Delbos külügyminiszter helyett Paul Boncour képviselte. Az első szónok Anden svéd megbízott volt, aki azt kívánta, hogy az alapokmány 16. szakaszának alkalmazása tetszőleges legyen, vagyis az alkalmazást az egyes államok egyéni hozzájárulásától tegyék függővé. Gorge svájci megbízott felszólalásában a svájci kormány teljes semlegességére helyez súlyt, amelynek logikus következménye az, hogy Svájcra az alapokmány 16. szakaszának alkalmazása ne legyen kötelező. Egyébként csatlakozik a svéd megbízott indítványához. Rüdgers németalföldi megbízott az alapokmány 16. szakaszának egyetemleges alkalmazása mellett szólalt föl. Pflüger osztrák megbízott kormánya nevében kijelentette, hogy a jelen időpontot nem tartja alkalmasnak e nagyfontosságú kérdés megvitatására, amiért is tartózkodik a vitában való érdemleges részvételtől. A délutáni ülésen Komarnicki lengyel megbízottszerint a népszövetség reformját csak békés légkörben lehet megvalósítani, akkor, amikor a népszövetség egyetemes lesz. Ugyanezt követelte Argentína megbízottja is, míg Osusky cseh megbízott hangoztatta, hogy nem szabad szemet hunyni a népszövetség jelenlegi gyengesége előtt, amely feltétlen orvoslást kiván. Az ülést kedden délelőtt folytatják. * Ülést tartott hétfőn délután a népszövetségi tanács is, az alig negyedórás ülésen azonban csak az alexandrettai szandzsáksággal kapcsolatos török—francia viszály rendezése szerepelt. A legközelebbi tanácsülés időpontját később fogják közzétenni. ★ Mint a hétfő reggeli lapokból értesülünk a népszövetség tanácsa külön bizottságot küldött ki a romániai zsidók panaszának megvizsgálására. A bizottságot már össze is állították. Ha visszagondolunk ezzel kapcsolatban az erdélyi magyar kisebbségnek a múltban, tizennyolc év alatt a népszövetséghez benyújtott panaszaira, amelyekben az ottani magyarság a zsidókénál jóval felháborítóbb sérelmei orvoslását kérte s amelyek ügyében a genfi intézmény évek során át a kisujját sem mozdította meg — akkor most meglepetéssel szemlélhetjük, hogy a minden más ügyben közönyösnek, vagy tehetetlennek, de legalábbis lassúnak bizonyult gépezet egyszerre élénkké, tetterőssé és gyorselhatározásúvá válik. Nem akarunk ebből a meglepő változásból merészebb, bár nem éppen képtelen következtetéseket levonni a népszövetség és nemzetközi zsidóság viszonyára vonatkozóan, mert hiszen jól tudjuk, hogy a nyugati demokratikus hatalmak a genfi intézményen keresztül is mindent elkövetnek, hogy a diktatúrás eszmével és rendszerrel kacérkodó mai román kormányt lehetetlenné tegyék. A népszövetség gyors intézkedésének egyik indokát bizonyára ezen a vonalon is kell keresnünk. A külpolitika egyéb hírei A Reuter-iroda bukaresti távirata szerint úgy Románia, mint Szovjetoroszország megkettőzte határőrségeit a Dnyeszter mentén. A Dnyeszter közelében a szovjet a közeljövőben hadgyakorlatot tart, szemben a román területtel.★ . • • • • ' • Az új amerikai—japán incidens elintézést nyert. A Domei-iroda értesülése szerint Horinaucsi japán helyettes külügyminiszter meglátogatta Grew-t az Egyesült Államok tokiói nagykövetét és kijelentette, hogy a japán kormány mélységesen sajnálja, hogy egy japán őrszem bánalmazta Allison követségi titkárt és megígérte, hogy a bűnös elveszi méltó büntetését. Ugyanekkor Washingtonban Allison követségi titkár hivatalosan közölte a külügyminisztériummal, hogy annak a japán szakasznak a parancsnokát, amelynek katonája őt bántalmazta, valamint a szakasz húsz tagját hadbíróság elé állítják. Párisban újra emelik a lapok árát Párisból jelentik. Február elsejével a legtöbb párisi lap áranegyven centimétel ötvenre emelkedik. Az áremelést a papír drágulása teszi szükségessé. Kérek még egy pohér kar MECSEKIT! Az albán parlament lelkesedéssel vette tudomásul Zogu király és Apponyi Geraldine grófnő házasságát Tiranából jelentik. Hétfőn délelőtt féltizenegykor nyílt meg a parlament ülése, amelynek tárgysorozatán egyedül Zogu király eljegyzésének bejelentése szerepelt. Az albán törvények értelmében addig nem történhetik meg az eljegyzés, amíg ahhoz a parlament beleegyezését nem adja. A kamara elnöke közölte képviselőkkel, hogy Ahhmed Zogu király eljegyezte Apponyi Geraldine grófnőt. A képviselők egyhangú lelkesedéssel vették tudomásul királyuk házassági tervét, mire az elnök a törvényhozás nevében szerencsekívánatát nyilvánította az uralkodónak. Zogu király és Apponyi Geraldine grófnő eljegyzése kedden délben lesz a tiranai királyi palotában. Udvari körökben úgy tudják, hogy az esküvőt márciusban tartják. Zogu király vasárnap este a királyi palotában ötven személyes családi ebédet adott, amelyen a királyi család tagjain kívül Apponyi Geraldine grófnő és rokonai, a kormány tagjai, az állami és az udvari méltóságok voltak hivatalosak. Apponyi Geraldine grófnő a vacsorán még mint magánszemély vett részt. A királyi palota tündöklő termeibe Apponyi Geraldine grófnő a királyi családdal vonult be és vele is távozott. Az asztalnál a menyasszony Zogu királlyal szemben ült és ujján káprázatos fényű briliáns díszlett. A diszebéd után bál volt, amelyet Zogu király Apponyi Geraldine grófnővel nyitott meg. A bál három óráig tartott és pompás látványt nyújtottak Apponyi Geraldine grófnő és a királyi hercegnők gyönyörű estélyi ruhái és a gárda ragyogó díszöltözetei. A városban az albán zászló mellett a magyar zászlók is lengenek. Római hír szerint a Vatikán cáfolja azokat a külföldi lapjelentéseket, hogy a katolikus Apponyi Giraldine grófnő engedélyt kapott volna a pápától arra, hogy a mohamedán szertartás szerint esküdjön meg Zogu királlyal és gyermekeit ne kelljen katolikus vallásban nevelni. Ilyen engedélyt ugyanis senki sem kaphat. Az olasz sajtó örömmel üdvözli Zogu király és Apponyi Geraldine grófnő eljegyzésének hivatalos bejelentését. Imrédy Béla nagyszabású beszéde az Országos Kaszinó Wekerleemlékvacsoráján „A tudatlanság a legbolondabb kalandokba taszíthatja a nemzetet** Vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését az Országos Kaszinó is Teleki Pál gróf igazgató elnöklésével. A közgyűlés az igazgatóság kilépő tagját, dabasi Halász Lajost közfelkiáltással három évre újra igazgatójává választotta meg. Választmányi rendes tagok lettek: Belitska Sándor, Császár ■ Károly, farkasfalvi Farkas Géza, Gerlóczy Tamás, Ilodossy Gedeon, Sloepfner Guidó, Hóman Bálint, Karafiáth Jenő, Lázár Andor, Malatinszky Lajos, Mayer Károly, Mikó Ferenc, Raffay Sándor, Rudnyánszky Béla, Schnetzer Ferenc, F. Szabó Géza, Székács Aladár, Tömöry Kálmán, Vértessy Sándor és Windisch Ödön. Vitéz Sipos Árpád és Szukováthy Istvánt póttagokká, Weszely Gyulát, Nilsen Rudolfot és vitéz Bathó Jánost számvizsgáló bizottsági tagokká választották meg. Imrédy Béla serlegbeszéde Este az Országos Kaszinó termeiben vacsora volt, amelyen a közélet számos jeles reprezentánsa vett részt. A serlegbeszédet Imrédy Béla, a Nemzeti Bank elnöke mondta. Imrédy Wekerle Sándor szellemét idézve, a többi között a következőket emelte ki: — Elém mered a súlyos kérdés, vajon ma, amikor a társadalmi igazságosság problémája foglalkoztatja a lelkeket, amikor a nyomtatott betű szinte tüzessé izzik e kérdés hevétől, amikor a házak falairól ordító plakátok rázzák fel a kollektív és egyéni lelkiismeretet, amikor egyfelől a demokrácia, másfelől a népközösség gondolatai diadalmasan haladnak előre és tördelik a társadalmi rétegek még megmaradt választófalait, vájjon egy zártkörű, kooptálás útján kiegészülő társaság, mint a mi kaszinónk, nem a társadalmi múzeumba való régisége, amely természetes sorvadásra van ítélve s amelynek a társadalom újabb életformáiban illő helyetvindikálnia hiú törekvés volna? — Bárminő súlyosak e kérdések, teljes megyőződéssel vallom, hogy megoldhatók, a felmerülésük okozta diszharmónia maradéktalanul feloldható és e feloldás egyben valóraváltása is a kettős célkitűzésnek, amelyből kiindultam. — Wekerle Sándor műve és szelleme igenis tud mit mondani a mai kor gyermekének, sőt sokat tud mondani. Nem alkotásait akarom citálni, amelyek közül sok ma is élő törvény, élő rendszer, élő anyagi valóság. Az emberi nagyságot nem az dönti el, hogy mennyit alkotott, még az sem, hogy műve mennyire időt álló, mert hisz a piramisok még ma is dacolnak az idők viharával, de a fáraókat az emberiség nagyjai közt mégsem tiszteljük. Ami egy nemzet nagyjainak mértékét adja, az művüknek a nemzet állandó nagy céljaihoz viszonyított eszmei tartalma és művük megvalósításának mikéntje. kisarjadzott s amikor keresztény társadalmunk is mindinkább felismeri a gazdasági munka értékét, illő és méltányos megállapítanunk, hogy Széchenyi eszméinek gyakorlati megvalósításában senki többet nem tett, mint Wekerle Sándor. A háború előtti magyar szociálpolitikának legtöbb alkotása Wekerle miniszterelnöksége alatt valósult meg. Azok a konzervatív szociálpolitikai elvek, amelyeket a mezőgazdasági kisember ügyes-bajos dolgainak napirenden tartásával Darányi Ignác igyekezett érvényre juttatni, a második Wekerle-kormány idején bontakoztak ki elsőízben erőteljesebb formában, de ugyanerre az időre esnek a munkásbiztosítási törvény megalkotása és a munkások egészséges lakáshoz juttatása terén történt nagyjelentőségű lépések. — Utálta a frázist, a bombasztot. Ismerte a nehézségeket, amelyek minden alkotó ember elé tornyosulnak, mert hiszen az anyag — vegyük akár fizikai, akár eszmei értelemben — az emberi alkotni akarással szemben, mintha az ősátkot akarná ■ folyton emlékezetbe idézni, lázadoz, makacskodik, nem mozdul, vagy ha végre megmozdítod, kisiklik a kezedből. Tudta, hogy az államférfi alkotása nem pillanatnyi ötlet rakétaszerű kiszökelléséből áll, hanem keserves részletmunkáknak egymásra halmozásából. „Nem lehet a bajokon nagy elvek proklamálása által egyszerre segíteni“—mondja egyik legelső költségvetési beszédében és ez a motívum folyton felbukkanik beszédeiben, írásaiban. In principio est verbum, először kell az ige, az eszme, de testet csak akkor ölthet, ha tudást, akarást és munkát bőven pazarolunk rá. Tudás, akarás és munka, e háromnak együtt kell járnia — ha bármelyikük hiányzik, suta féleredményeket lehet csak elérni. A tudás és akarás, ha munkakészséggel nem párosulnak, legfeljebb elméletileg helyes proklamációkig jutnak el; tudás és szorgalom, ha az eszme nagy akarása nem füti, atomizált részletmunkában és savanyú pedantériában merülnek el. Utoljára hagytam az örök, de ma különösen tenyésző dilettantizmus kedvelt kombinációját: az akarás és a munkakészség együttesét, mely ha viszont tudatlansággal párosul, a legbolondabb kalandokba tudja taszítani a nemzetet. S talán ez a legveszélyesebb, különösen — ami nem is ritka eset — fia a munkakészség nem olyan nagyon kitartó, vagy ha az akarás nem prometheusi tűz, hanem szalmaláng, mely kialszik, amint a maga kis pecsenyéjét megsütötte. Wekerle alkotó zseni volt , Wekerle liberális politikus volt és bár a liberalizmus a politikai eszmék piacán ma nem örvend valami magas 4 árfolyamnak, mégis úgy érzem, el kell ismernünk, hogy ama korban vezető politikus, ha alkotni akart, nem lehetett más. A liberális irányzat annyira megingathatatlanul dominált, hogy agitálni, szónokolni, írni és egy szebb korról álmodni lehetett ellene, de a nemzetet konkrét alkotásokkal gazdagítani csak vele, szekerte, ha tudott is messze távlatokba látni, nem látnoki, hanem alkotó zseni volt. Ma, amikor Széchenyi István megvetése már Mi a lovagiasság? — Ha az emberi történés értelmét kutatjuk és ha tekintetünket, a legmagasabb egyetemes szempontok régióiba igyekszünk fölemelni, a nemzetekben élésnek, a nemzetekre való tagoltságnak az értelmét többek közt abban pillanthatjuk meg, hogy az egyetemes emberi értékek nagy skálájában az egyik nemzet ezt, a másik nemzet amazt a hangot tudja adottságainál fogva tökéletesebben, szebben, teljesebben megszólaltatni. S amikor rólunk van szó, sokszor halljuk — magunkat és szeretjük így aposztrofálni —, hogy lovagias nemzet, vagyunk. Lovaglás az, aki szeret nyílt sisakkal kiállni, aki az adott szót szentségnek tartja akkor is, ha kellemetlen, vagy fáj a beváltása, aki a maga és mások számára egyenlő mértékkel mér s aki, ha férfiharcban becsülettel győz, szívesen, ragadja meg ellene kezét, hogy talpraállítsa. Ez a lovagiasság egyben mélyen átélt kereszténység is, mert nem egyéb, mint a küzdelmes életbe transzponálása a felebaráti szeretet nagy parancsolatának. Ebben a nemzetben, nemcsak műveit rétegeiben, hanem a nép gyermekében is mélységesen benne gyökereznek a lovagiasság e jellemvonásai. Ez az ország mindig a gentleman-ok országa volt és kell, hogy úgy maradjon. Amiként e földtekén a Kárpátok medencéjén kívül nincsen számunkra hely, ugyanúgy a moralitás mappáján is csak az a hely lehet igazán magyar, a publica honestas minden virága pompázik. S most, amikor „új horizontok libegnek elébünk“, amikor — kinek deinek tetszésére bízom a terminológiát — a demokratizálódás vagy a népközösségben való egybeolvadás folyamata idomítja országunk arculatát s amikor a műveltségi színvonal tartásának problémájával is kell birkóznunk, akkor nekünk kettőzött gonddal kell ügyelnünk arra, hogy ez az ország új alakjában is ugyanazzal a lovagiassággal vagy modern szóval élve, gentleman-ideállal eltelve vívja a maga belső és külső küzdelmeit, mint idáig tette. A nyíltság, a hűség, a méltányosság, a nemeslelkűség összeszűrődéséből előálló ideál azonban elmélyülést kíván és nem tűri tovább az én-kultusz sallangjait. A ma gentlemanjének mélységesen szociális lélekkel kell a „noblesse oblige“ útján járnia,» éreznie kell a kötelességet, hogy magához ölelje mindazokat, akiket mostohább sorsuk alacsonyabb műveltségi, vagy anyagi színvonalon hagyott, fel kell magához emelnie őket anélkül, hogy éreztetnék velük, hogy lehajolt. Elérkezett az idő, amikor nemcsak az egyént kell védeni az állami önkénnyel szemben, hanem amikor a társadalomnak kell magát hatékonyabban megvédeni az egyéni rosszindulat bomlasztó törekvéseivel szemben. A szabotálók és kútmérgezők, a nagy eszmék országutjaira betolakodott vámszedők és miegyéb paraziták "dzsungeljának levilágítására a köznapi.Munka talajára állított új fényszórókra van szükség, amelyeknek azonban tájékozódást, irányt a publica honestas régi várainak, kaszinónknak és testvérintézméyeinek, őrtornyaiból messzevilágító nagy tüzeken kell venniük. A beszéd igen mély hatást tett a vacsorán résztvevő kaszinói tagokon. 3 SZÖVETKEZETI BOLT ÁRUHÁZ A HANGYA KÖTELÉKÉBEN Székesfehérvárott lesz ez évben a vitézavatás Székesfehérvárról jelentik. Az 1918. évi vitézi avatást május 22-én rendezik Székesfehérvárott, az ásatások színhelyén. A kormányzat 1300 vitézt és vitézi várományost avat ezen a napon. Ugyanekkor a 2. számú vitézi törzs, amelyhez Fejér, Veszprém, Győr, Moson, Esztergom és Komárom megye vitézei, tartoznak, vitéz törzsnappot tart. A Műemlékek Országos Bizottságának képviseletében Gerevich Tibor és Lux Kálmán megtekintette az ásatások területét és megállapította, hogy a rendezési munkálatok május elsejére befejezést nyernek. Székesfehérvár műszaki hivatala pedig már elkészítette a hatezer nézőt befogadó emelvények tervrajzát.