Magyarság, 1941. április (22. évfolyam, 64-87. szám)
1941-04-01 / 64. szám
2 M szabadcsapatok bántalmazzák a délszláviai németeket Bukarest, március 31. (TP) A Bánátból és a Bácskából érkező jelentések szerint az ottani Csetnik szerb titkos alakulat tagjait mozgósították. Ez a szervezet azzal foglalkozott, hogy szerbeket guerilla hadviselésre képezett ki. Újvidéken a Csetnik szervezet felhívta minden tagját arra, hogy jelentkezzék az újonnan felállított ejtőernyős alakulatokba. Ezen szervezet más csoportjait felszólították arra, hogy jelentkezzenek az ejtőernyősöket elhárító alakulatokba. Bécs, március 31. (TP) Mint a Jugoszláviából érkező menekültek jelentik, szerb szabadcsapatosok Bocsar faluban az ott élő német kisebbség között súlyosan garázdálkodtak. A falu majdnem minden német nemzetiségű lakosát súlyosan bántalmazták, illetve fenyegették. A szerb szabadcsapatosok benyomultak a német kisebbséghez tartozók házaiba, a berendezéseket szétrombolták és meggyújtották a vetőmagkészleteket. A szerb garázdálkodások során mintegy 10 német kisebbséghez tartozó egyént gyilkoltak meg. Egyenruhás városi hivatalnokok is résztvesznek a németellenes tüntetéseken Linz, március 31. A linzi városi színház intendánsa és karmestere az utóbbi napokban hivatalos utón Marburgban és Cillyben volt. Jugoszláviából való hazatérésük után jelentették, hogy mindkét helyen ki voltaktéve a szerb elemek zaklatásainak. Szemtanúk voltak olyan németellenes tüntetéseknek, amelyeken egyenruhás városi hivatalnokok is résztvettek. A tüntetések során Németországot gyalázó és Angliát éltető hangok nyilvánultak meg. Mindkét szemtanú megerősítette, hogy a szerbekkel ellentétben a horvátok a legkifogástalanabbul viselkedtek. (MTI.) A SZERB TÜNTETŐK JELSZAVA: „Angliával harcolunk Németország ellen“ BERLIN, március 31. (TP): A berlini reggeli lapok számos németellenes tüntetésről szóló jelentést közölnek kommentár nélkül, így például németellenes tüntetést jelentenek a drávamenti Mariborből. A tüntetést centralista szervek szervezték meg. A tüntetés folyamán nagy négyszögletes követ állítottak fel az egyik téren, amelyen „Németország" felírás volt olvasható. A tömeg a követ összeköpködte. Azokat a járókelőket, akik a tüntetésen nem vettek részt, a felfegyverzett kisegítő rendőrség tagjai kényszerítették, hogy köpjenek a kőre. Aki vonakodott eleget tenni a felszólításnak, azt súlyosan bántalmazták és így több személy sebesült meg. A tüntetők röpiratokat terjesztettek, amelyen a következő felírás volt olvasható: Angliával harcolunk, Németország ellen! BUKAREST, március 31. Nagybecskereken a III. Péter király trónralépése alkalmából rendezett hivatalos ünnepségen nem csupán jugoszláv, hanem cseh, lengyel és angol lobogók is voltak láthatók s a szerbek éljenezték Csehországot, Lengyelországot és Angliát, Németországot pedig szidalmazták s a Szovjetoroszországgal való szövetséget követelték. Nagybecskereken és környékén meglehetősen nagy német népcsoport él s a németeket a szerbek állandóan azzal fenyegették, hogy minden németet felakasztanak, mielőtt még Hitler bejön. Különösen vadul viselkednek a volt világháborús önkéntesek, akik a megszállott területen a határvidéken földet kaptak a kisajátított birtokokból. Legújabban a jugoszláv csapatok a határt hermetikusan elzárták, úgyhogy kérdéses, várjon átmenekülhetnek-e még nagyobb számban Romániába a német népcsoport tagjai. A román határról jugoszláv területen hatalmas tűzvész fénye látszik. Megállapították, hogy a tűzfényt erdőégés okozza, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az erdőtűz összefüggésben áll-e a politikai zavargásokkal. Egy pártba tömörülnek a horvátok Zágráb, március 31. (TP) A horvát nacionalisták, az úgynevezett frankiánusok felvették a kapcsolatot dr. Macsekkel, hogy a nehéz helyzetre való tekintettel kísérletet tegyenek minden horvát együttműködésére, mivel a helyzet veszélyezteti a horvát szabdságmozgalmat. A horvát nacionalisták mindezideig ellenzékben voltak a horvát parasztpárttal szemben. Sorozatos tanácskozások Zágrábban Zágráb, március 31. Subasics horvát bán hétfőn délelőtt fogadta Nedeljkovics tábornok, hadsereg Maamsig Kedd, 19. Spiffts & 1 Rendőri felügyelet alá helyezték a jugoszláviai német népcsoportvezetőt Bukarest, március 31. (TP) A jugoszláviai kormányon lévők rendelkezése alapján a Jugoszláviában élő német népcsoport összes vezetőit szigorú rendőri felügyelet alá helyezték. A jugoszláviai német népcsoport vezetőjét Sepp Jankót saját újvidéki házában internálták és a titkos rendőrség állandó felügyelete alatt van. Kivont karddal szórták szét a németek mellett fikiatelő horvátokat Eszék horvát városban németbarát rokonszenvtüntetésre került sor, a szerb rendőrség azonban kivont karddal lépett fel a tüntetők ellen és több személyt megsebesített. Grazból érkező jelentések szerint jugoszláv részről teljes mértékben lezárták a jugoszláv-stejer határt, csupán a személyvonat közlekedést engedélyezik Maribor és Spielfeld között. összehívták a parasztpárt nagygyűlését Macsek dr., a horvát parasztpárt elnöke, hétfőre Zágrábba egybehívta a párt nagygyűlést, hogy meggyőződjék az ország hangulatáról a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban. Csak a párt meghallgatása után dönt Macsek dr., hogy a jelenlegi körülmények között, illetve a helyzet komolyra fordulása esetén együttműködhet-e az új kormánnyal. A horvát parasztpárt képviselői és Szimovics miniszterelnök között egyébként lázas ütemben folytatódnak a tárgyalások. Vasárnap este Belgrádba utazott Koszutics, a párt alelnöke, parancsnokot és hosszabb megbeszélést folytatott vele. Később Macsek dr., a horvát parasztpárt vezére és a vasárnap Zágrábba érkezett Andresz kereskedelem- és iparügyi miniszter hosszú tanácskozást folytatott Subasics bánnal a báni palotában. Minthogy közleményt nem adtak ki a tárgyalásokról, a közvélemény találgatásokra van utalva. Belgrád, március 31. Kostanovics, az új jugoszláv kormány élelmezési minisztere vasárnap Zágrábban járt és tárgyalásokat folytatott Macsek dr.-ral, a horvátság vezérével abból a célból, hogy rábírja a kormányba való belépésre. Kostanovics miniszter Subasics horvát bánnal is tárgyalt, majd még vasárnap visszaindult Belgrádba, hogy jelentést tegyen megbeszéléseiről Szimovics miniszterelnöknek. A horvátok mély sajnálkozásukat fejezték ki a németek elutazása miatt Belgrád, március 31.. A németek Horvátországot is elhagyták. A német állampolgárokat szállító utolsó vonat ma délben fél egy órakor indult el Zágrábból. A horvát hatóságok mély sajnálkozásukat fejezték ki a németek elutazása miatt. A német állampolgárok elutazásánál a horvát hatóságok meszszemenő támogatásban részesítették a német hivatalos tényezőket. A horvát bánság kormánya érintkezésbe lépett a laibachi szlovén hatóságokkal és biztosítékot kapott, hogy a különvonatokat amilyen gyorsan csak lehet, átengedik a határon. Fotókópia-okmányfénykép. RÁD, Andrássy-út 52. Mussolini-térnél. Telefon: ulíj—640. Éűik diplomáciai tevékenység Belgrádiján Berlin, március 31. Illetékes helyen kijelentették, hogy a belgrádi német követ a legutóbbi időben sűrű összeköttetésben állott a jugoszláv kormánnyal. Belgrád, március 31. (Magyar Távirati Iroda) Andrics Ivó berlini jugoszláv követ hétfőn reggel jelentéstételre Belgrádba érkezett. Ankara, március 31. Jugoszlávia ankarai nagykövete kormánya utasítására elhalasztotta belgrádi útját három vagy négy nappal. (MTI) Németország nem támaszt új követelést Jugoszláviával szemben Belgrád, március 31. Herren belgrádi német követ vasárnap hosszas tanácskozást folytatott Nincsics külügyminiszterrel, a tanácskozás mintegy két óra hosszat tartott. Hír szerint a németek nem támasztottak semmiféle újabb követelést Jugoszláviával szemben. A német álláspont az, hogy egyelőre megvárják a kormánynyilatkozat megjelenését Ez a nyilatkozat tisztázni fogja az új kormány magatartását a külpolitikai vonalvezetésben. A német diplomás,da abban az irányban sem tett lépést — bár elvárja —, hogy Jugoszlávia elégtételt szol,gáltasson a március 27-iki események miatt. A jelek szerint a helyzet legkorábban a hét közepére, szerdára fog kialakulni. Jelentéstételre Berlinbe utazik a belgrádi német követ Belgrád, március 31. (Bud. Tud.) Von Herren belgrádi német követ ma este jelentéstételre Berlinbe utazik. Londonban már március 25-én tudtak a készedlő németellenes jugoszláv államcsínyről A Neue Zürcher Zeitung március 25-iki keltezéssel, tehát akkor, amikor még a jelei sem voltak annak, hogy Jugoszláviában államcsíny készül, idézi a New Chronicle című londoni lapot, amely a következőket írta: Jugoszláviának a háromhatalmi egyezményhez történt csatlakozása olyan tény, amelynek egészen különös következményei lehetnek, tekintve, hogy a jugoszláv hatóság többségének akarata ellen történt. Minden attól függ, hogy a hadsereg és jugoszláv lakosság, helyesebben a szerbek alávetik-e magukat a kisebbségben levő kormánykörök diktátumának. A lap a továbbiak során ezeket írja: Sok irónia van abban, hogy a horvátok Anglia ellenségének szolgálatába akarják kényszeríteni a szerbeket, akik annak idején az antant oldalán teremtették meg Nagy-Jugoszláviát. Nem lehetetlen, hogy Jugoszláviában nyílt lázadás tör ki, ha a háromhatalmi szerződéshez történt csatlakozás következtében Jugoszlávia arra kényszerülne, hogy Görögország ellen segítséget nyújtson Németországnak. Végül a lap hangsúlyozza, hogy angol politikai körökben a jugoszláv nép ellenállását összefüggésbe hozzák a török-orosz nyilatkozattal,, amelyet Londonban a legnagyobb örömmel üdvözöltek Amerika éppen azt nem adhat a szerbeknek, amire szükségük volna Amint az Associated Press amerikai hírügynökség Washingtonból jelenti, az amerikai katonai körök nagyon szkeptikusak Sumner Wellesnek azon ígéretével szemben, hogy Amerika segítséget nyújt Jugoszláviának. A katonai szakértők megállapítása szerint az Egyesült Államoknak ezidőszerint csupán fegyverben van szállítható hadianyagkészlete, amiből a szerbeknek kielégítő mennyiségük van, továbbá teherautókat küldhetnének, ezekre azonban a szerbeknek nincs szükségük. Ha a jugoszlávoknak repülőgépekre van szükségük, úgy erről az angoloknak kell gondoskodjok, az angoloknak viszont erősen meg kell fontolniok, hogy hazájuk védelmétől vonják-e el ezeket, vagy görögországi, esetleg északafrikai hadban álló seregrészleteiket gyöngítsék-e meg. Amerika csupán a következő télen, vagy még inkább 1942 tavaszán szállíthatna hadianyagot Jugoszláviának. Jelentős tárgyalások az angol és jugoszláv kormány között Stockholm, március 31. (TP) Svéd lapok jelentése szerint az elmúlt napokban az angol és a jugoszláv kormány között igen nagy jelentőségű tárgyalások folytak le. Anglia szeretné Jugoszlávia háborúba avatkozásának határidejét kitolni Stockholm, március 31. (TP): A Stockholm Tidmingen londoni levelezője szerint az angol sajtó hangja mérsékeltebb, mint az amerikaié. Ez érthető, mert a Jugoszláviába irányuló hadianyagszállításokra az angol flottát kellene igénybe venni. Amint különböző jelentésekből kitűnik, Angliában számítanak arra, hogy Jugoszlávia Anglia oldalán beavatkozik a háborúba, de szeretnék a háborúba való avatkozás időpontját kitolni, mert attól tartanak, hogy Jugoszlávia ezidő szerint a német támadó erővel szemben nem tudna komoly ellenállást kifejteni. " Éden újra Athénben van és Délszlávia beavatkozását sürgeti Stockholm, március 31. (TP). A Reuter-irodának Athénből érkezése szerint Eden angol külügyminiszter és Sir John Dili vezérkari főnök Athénbe érkezett, hogy újból tárgyaljanak a görög kormánnyal. A Reuter a tárgyalások céljául azt jelöli meg, hogy a háború kiterjesztését a Balkánra meg akarják akadályozni. Azonban ugyanez az ügynökség a katonai helyzetről szóló egyik kommentárjában egész máskép nyilatkozik. Eszerint a németek balkáni terveit Jugoszlávia magatartása fölforgatta és most a németeknek időre lesz szükségünk, hogy az új helyzethez alkalmazkodjanak. Ezt az időszakot az angol és görög haderők Albániában felfogják használni arra, hogy ott előtörjenek. Albánia birtoklása azonban nem csupán Görögország tehermentesítése szempontjából lenne jelentős, hanem azon szempontból is, hogy innen a tengelyhatalmak ellen irányuló jövőbeli támadó hadjáratot elő lehet készíteni. A Reuter kommentátora feltárja azt a szándékot, hogy Anglia ezen későbbi hadműveletek szempontjából Jugoszlávia támogatására is számít. A világ leggyorsabb és leghatóképesebb repülőgépe a kettős törzsű új német felderítőgép Berlin, március 31. (TP) A keddi berlini sajó közli egy új német felderítő repülőgép fényképét, amelyet a világ legmodernebb felderítő repülőgépének nevez. A „Focke-Wulf 1891’ típusról van szó, amely a német légi fegyvernemnek első kettőstörzsű repülőgépe. A szerkezet berendezése lehetővé teszi, hogy eddig még el nem ért pontossággal végezhesse a legközelebbről földerítéseit. A repülőgépnek a földerítő gépek szempontjából eddig el nem érhetőnek hitt sebessége van, úgyhogy a legsebesebb vadászrepülők gyorsaságát is felülmúlja. Fegyverzete a legújabb szerkezetű ágyúkból és gépfegyverekből áll. A repülőgépre két Árgus-motor van felszerelve. Azáltal, hogy a törzset két vezető kamarára bontották, a személyzetet egy teljesen zárt üvegkamrában lehet elhelyezni, minden irányban tökéletes és akadálytalan a megfigyelés. O‘Connel bíboros élesen szembeszállt Roosevelt háborús politikájával New York, március 31. O’Connel bíboros, a Boston Traveler című lapban megjelent nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok mind közelebb kerül a háborúhoz. Egy nép bizalma kormánya iránt lemondotta óva intve a bíboros — nem játékszer. Az Egyesült Államok népe mögött olyan dolgok történnek, amelyekről nincs tudomása. Az ilyenfajta bizalmatlanság Európában forradalmakat idézett elő. Reméli, hogy az Egyesült Államok távolmaradnak a háborútól és biztosan tudja, hogy az amerikai nép nem akar belekeveredni a háborúba. A látszat azonban az, hogy az Egyesült Államok kormánya nem törődik a nép óhajával, holott ugyanakkor a randem demokráciáról beszél, És nem tisztességes eljárás a néppel szemben. I Militarizálni kell az egész román népet —írja a Romania Noua Bukarest, március 31. A Romania Noua sürgeti a hadsereg felszerelésének tökéletesítését. Minden felesleges és nem felesleges pénzt — írja a lap — kizárólag a hadseregre kell fordítani, militarizálni kell az egész román népet, mert bár a román nép békeszerető és civilizált nép, nem fűtötték soha terjeszkedési vagy hódító vágyak, de amikor nem tisztelik már a jogot és nincs értéke az erkölcsi érvnek, nem lehet másra támaszkodni, mint kizárólag a hadsereg erejére. Órák, ékszer, órajavítások PREGARTNER, Múzeum krt. 41. Tel.: 382-444. ÉKSZERVETEL. „Marok’-tag.