Magyarság, 1942. február (23. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-01 / 26. szám

2 dély, Brandenburg, Radziwill herceg és a kozákok közt feloszlatván, Rákóczy kapja Nagy- és Kis-Lengyelországot, valamint Litvánia egy részét Galíciával, Krakkóval és a szepesi városokkal. A királyi cím csak kilátásba helyeztetett a fejedelemnek, ki viszont arra kötelezte magát, hogy a le­hető leggyorsabban megkezdi a művelete­ket s az ostromlott Krakkó felmentésére vezeti hadait. Ezzel a kocka el volt vetve. Rákóczy a háború mellett döntött s döntése Erdély­ben élénk nyugtalanságot keltett. A nép szava az első pillanattól kezdve, mióta a követek idei-oda járásából következtethette, mi készül, folyton a vállalat ellen nyilat­kozott. Már 1655-ben felhangzott a tilta­kozás (Silyei Balog István: Temetőkért és Utitárs című műveiben). Azután egyre zajosabb lett s a fejedelem legbensőbb csa­ládi körébe behatolt. Édesanyjának ösztön­szerű „rettegései’“ voltak, melyeket homá­lyosan ugyan, de közölt fiával. Neje, a lengyel anyától származott Báthory Zsófia, sírt a gondolatra, hogy férje a lengyelek ellen fog hadakozni s mindig tiltakozott a föltevés ellen, hogy a vállalatot helye­selte volna. A vallásról, egyházi érdekről lévén szó, a fejedelem azt hihette, hogy terveiért legalább a protestáns papság fog lelkesedni. De csalódott: az erdélyi pro­testáns papok higgadtabban ítélték meg a politikai helyzetet, mint ő, s éppen a pap­ság köréből hangzott a legkomolyabb til­takozás ... De Rákóczy, mint „absolutus fejedelem”, azt tehette, amit akart s hiva­talosan a kormánytanácsban elő sem ter­­jeszté a szövetség, vagy háború ügyét. Egyenként végzett tanácsosaival, kik egy­szerűen meghajoltak akarata előtt: Bánffy Dénes, Barcsay Ákos, Rhédey Ferenc, Ke­mény János, kikre később a felelősséget át akarta hárítani, mind azt mondották, hogy nem tanácsolták, hanem ellenkező­leg veszedelmes fészkelődésnek jelezték a háborút. Ez csak részben felelt ugyan meg az igazságnak, mert írásban beadott véle­ményeikben nem ellenezték a fejedelem terveit. Úgy állt a dolog, amint. Kemény János utóbb mondotta: „Soha javallója annak nem voltam, de hogy ellenzője let­tem volna, az hozzám sem férhetett, mivel szolga voltam.” Senki sem helyeselte a hadjáratot, de senki sem merte nyíltan ellenezni, hogy magára ne haragítsa a fejedelmet.” Hogy az előkészületek alatt a szövetsé­gesek keresésében is következetlen volt és egyikét-másikát magára haragította és ellenfelévé tette, hogy az először szövetsé­geseknek gondolt lengyelek kedvéért, ő, a nagy kálvinista, még fia katholizálására is gondolt, csak még jobban bizonyítja azt, hogy mind jobban és jobban eltávozott a valóság talajáról és mindinkább igaznak tekintette azt, amit mérhetetlen családi nagyravágyása és szenvedélye álomként kápráztatott eléje. A lengyel hadjárat megindult. A követ­kezményeit, Erdély pusztulását és végül is önállóságának elvesztését a történelem­ből mindnyájan ismerjük. Kevésbbé isme­retes azonban az, hogy a lengyel háborút követő belharcok idején I. Rákóczy György teljesen elvesztette hazájával szemben a kötelességérzetét és felelősség­­érzetét. Ezt bizonyítja az az esküvése, ame­lyet akkor tett, amikor Barcsay fejedelem arra kérte, hogy hagyjon fel már a trón­követeléssel, hiszen láthatja Erdély pusz­tulását: „Isten engem úgy segéljen, soha­sem szenvedem, nem gondolok vele, ha Erdély pusztán marad is, még akkor sem hagyom becsületemet; ha én nem bírom, más ne is bírhassa; ha csak öt vagy hat hétig birom is a’ fejedelemséget, de még is bem­egyek”.­­ * Nem történelmet akartunk írni, csak okulást akartunk szerezni lapjairól, hi­szen „a történelem az élet mestere”. Minden ember életében adódik olyan idő­pont, amikor sorsát üstökön ragadhatja, ítélőképességétől, józan eszétől, tettre­­készségétől és jellemétől függ ilyenkor, hogy ábrándoktól mentesen szerencséjét alapozza-e meg vagy szenvedélyektől el­vakultan, balsorsát pecsételi-e meg egész életére. A nemzetek életében is vannak idősza­kok, melyek hosszú időre döntenek a né­pek további sorsa és élete felett. A nem­zetközi életben ható eszmék és erők helyes felismerése, azoknak előítéletmentesen való mérlegelése és a nemzet szolgálatába való önzetlen beállítása, minden egyéni, osztály vagy pártérdeknek háttérbe szorí­tása, ilyenkor a nemzet vezetőinek leg­szentebb kötelessége. Az egyedülálló embernél, aki senkitől sem függ és szabadon rendelkezhet önma­ga és minden java felett, egyszerű ilyenkor a dolog. Nem tartozik senkinek és senkiért sem felelősséggel. A következményekért csak önmagának felel, azokat saját magá­nak kell viselnie. Öröméből és szerencsé­jéből juttathat, ha akarja másoknak is és biztosan lesznek olyanok, akik szívesen vállalnak ezekből részt. De bánatát és bal­­szerencséjét másokra át nem ruházhatja, ha akarná sem, mert erre vállalkozót ke­resve sem fog találhatni. A munkavállaló, a munkaadó, a barát, a rokon, a testvér, a gyermek, a szülő és végül a nemzet és vezetői esetében a fele­lősség kérdése azonban már nem ilyen egy­szerű, mert hatványozottan érvényesül. Ezekben a közösségekben a sorsdöntő el­határozások fokozatosan annál lelkiismere­tesebb és tisztultabb elmélyedést kívánnak, minél szorosabb és kiterjedtebb a közösség. Mert a szerencse, vagy balsors a döntésre hivatott egyénen túl tovább gyűrűzik az egész körre, az egész közösségre, akár volt része az elhatározásban, ha mindjárt csak nézetének nyilvánítása vagy tanácsadás révén is, akár nem volt benne része. A kö­vetkezményeket mindenkinek viselnie kell, ha ártatlan is azoknak felidézésében. És ne higyyük, hogy erre az esetre áll a köz­mondás: „Megosztott öröm; kettős öröm; megosztott bánat, fél bánat.” A történe­lem és a gyakorlati élet azt mutatja, hogy a rabiga súlyát mindenki egyformán érzi és a nyomorúság, ha megosztják, nem lesz kisebb az egyénre nézve, hanem csak foko­zódik és súlyosbodik a társait nyomora folytán! Aki vezetni akar, álljon a valóság tala­ján és ismerje az életet önmagából és nem eléje tartott tükörből. Aki pedig vezetőnek tanáccsal akar szolgálni, az ne legyen Ke­mény János szerint „szolga” és ne féljen a fejedelem haragjától, ha az igazságot szolgálja. Mert a felelősség tiszta lelkiisme­ret mellett viselhető csak, ha közösségek életéről vagy haláláról van szó! EGY HÉT VILÁGPOLITIKA KÉT BESZÉD Világpolitikai és világháborús esemé­nyekben egyaránt gazdag hét áll mögöt­tünk. A politika frontjáról két beszéd az, amellyel foglalkoznunk kell: Churchill parlamenti beszámolója,­­ így is mondhat­nánk: egy kéretlen és hívatlan diktátor szánalmas mosakodása; a másik beszéd Hitler Vezér és Kancellár pénteki hatalmas összefoglalója a német nemzetiszocialista munkáspárt történelmi múltjáról, törté­nelmi jelenéről és arról a történelmi jövő­ről, amelynek végleges formába öntése még vár erre a hatalmas mozgalomra, amely egyre élesebben üti rá pecsétjét Németor­szágon túl is Európa testére és Európa lel­kére. Milyen hálás feladat egymás mellé állí­tani ezt a két beszédet és lemérni .-Azok jelentőségét — már az egész háború és az egész emberiség jövője szempontjából. Mert mind a két beszéd a közeljövőt sú­rolta, — de nemcsak Angliát vagy Ns­met­­ország jövőjét, hanem az egész emberiségét is. Az öncsinálta diktátornak az elmúlt időkhöz viszonyítva lehalkult a hangja és lemaradtak fölényes gesztusai és nagy­ ma­ga beígérései. A mu­tat r­ám tudta mente­ni, — mert ellene szólt a jelen; azok a sú­lyos csapások, amelyek­ az európai, az afri­kai és a­ távolkeleti frontokon alapjaiban ingatták meg annak az -úvl világbiroda­lomnak szerkezetét, amely háromszáz év óta a maga szája íze szerint, a saját önző érdekei szempontjából irányította az embe­riség életét. Churchill már nem arról be­szélt most, hogy az angol világhálóm ere­je még elégséges lesz a győzelem kivívá­sára: nyíltan beismerte, hogy minden bi­zalma az északamerikai testvérdemokrácia támogatásában van, majd ha kész lesz az amerikai fegyverkezési mammut-programm. — egy csapásra megváltozik a mostani baljós helyzet. De már óvakodott attól, hogy terminust mondjon: — mikorára vár­ható ennek a mammut-programmnak meg­valósítása? Mikor lesznek készen a tankok repülőgépek, ágyúk tízezrei, illetve százez­rei és mikor lesz meg az a 8—10 millió tonna tartalmú új hajótér, amely szükséges a papíron kitervelt irtózatos mennyiségű hadianyagnak a távoli világfrontokra va­ló eljuttatásához? Churchill hosszan be­szélt,­­ de lényegében nem mondott sem­mit: egy nagy negatívummal zárta beszé­dét: mintha, csak az lett volna a legegyé­nibb megérzése, hogy úgy még sohasem volt, hog valahogy ne lett volna, — majd most is csak lesz valahogy! De viszont — döbben fel bennünk a kér­dés: — hát ez az államférfiúi nagyság, ez a felelősség nemzet és nemzetek­ sorsáért? Hát aki szuverénül irányítja egy olyan vi­lághatalom sorsát, amely még tíz évvel ezelőtt a tempót diktálta az emberiségnek, — az a milliókért való felelősség legsú­lyosabb óráiban kockajátékot játszik, — hatra, vagy vakra? Aval így is feltehet­jük a kérdést: hát a politikai demokrácia annyit magasztalt és egyetemi katedrákról hirdetett legtökéletesebb rendszere még azt sem teszi lehetővé, hogy valóban felel­jenek a miliók sorsáért azok, akik a ve­zető pozíciókba a felelősség vállalásával ültek bele? Mer­t hiszen bármily szánalmas volt Churchill vergődése az angol alsóház előtt,­­■ bárhogy készült is az anszol poli­tikai világ arra, hogy fölveti a felelősség kérdését, —­ most 454 szavazattal 1 ellené­ben mégis bizalmat szavazott annak a mi­niszterelnöknek, aki ezt a bizalmat egyet­len elfogadható érvvel, semmiféle bizo­nyossággal vagy eredménnyel alátámasz­tani nem tudta. Úgy látszik, az angol alsó­ház e heti ülésén nemcsak egy világbiro­dalom temetési előkészületeit beszélték meg,­­ hanem ezen túlmenőleg egy poli­tikai rendszerét is. arrobm°k egész élet­képtelenségét csak most látjuk igazában. HITLER BESZÉL Különösen akkor látjuk tisztán ezt a nagy és már régen esedékes temetést, ha az angol premier beszédével szembeállít­juk a nemzetiszocialista német bí-o-'alom megteremtőjének és vezérének, Hitler*­'■k hatalmas összefoglalását. A szemmel lát­ható és kézzel fogható eredményekre visz­­szatekintő múlt, a német nemzetiszocializ­mus megépítésének múltja adott találkozót ebben a hatalmas beszédben a sorsdöntő jelennek, amely az óriási frontokon acél, a vér, a tűz jegyében ölt formát. És adott találkozót annak a jövendőnek, amelyért ez a gigantikus küzdelem ma fo­lyik. Folyik pedig nemcsak kint a harc­tereken, az orosz hómezőkön és az afrikai sziklás, homokos sivatagban, de ugyan­olyan elszántsággal folyik a nap 24 órájá­ban a nemzetiszocialista német birodalom minden kis műhetében és hatalmas grár­­ipari organizációjában, az irodákban és a laboratóriumokban: csak egy front van; a német névközösség egyetlen és egységes frontja; a különbség csak az, hogy e front harcosai más-m­ris fegyverekkel küzdenek a végső győzelemért: a katona fegyverei, a munkás a szerszámjával, a tisztviselő az értelmével. Helyesen írta Göbbels a miai nap, hogy az a 4500 teli vagon téli meleg holmi, amelyet Hitler felhívására önként ajándékozott a szibériai téllel küzdő né­met hadseregnek a nemzetiszocialista tár­sadalom,­­— ez a legcsattanósabb válasz arra az angolszász inszinuációra, hogy a hitleri rendszer belső válsággal küzd, hogy a fáradtság jelei mutatkoznak már és hogy az elégedetlenség hangjai hallatszanak Berlin felől. Ezzel a 67 millió darab téli holmival szembeállítjuk azt a tízezer darab ócska alumínium edényt és eszközt, amelyet ha­sonló felhívásra a wilder leggazdagabb de­mokráciájá­ban, az USA-ban gyűjtöttek össze az elmúlt negyedév alatt! Beszélnek tehát e szembeállított számok és vallanak arról, hogy melyik rendszer az életképe­sebb, melyikben teljesíti kötelességét a polgár önmagával és a nemzettel szemben? Talán még egy szám: az egyik német gya­logezred Moszkva előtt küzdő katonái az ezred elesettjeinek árvái számára kará­csonyra önkéntes adakozással 46.200 már­kát gyűjtöttek össze s ezt 23 darab, egyen­ként 2000 márkás takarékkönyvben helyez­ték el a kis árvák számára. Azok számára, akikről egyébként a nemzetiszocialista népközösség új rendszere amúgy is gondos­kodik! Hitler vezér és kancellár Churchill módjára nem a vaklövőre, a kockavetésre bízta e hatalmas küzdelem sorsát, hanem beszéde végén háborús programot adott. Ezt a programot, a német technikai had­sereg a tavaszi döntő offenziva idejére új és mérhetetlen tömegű harci eszközt küld a frontra a haderőnek s ezek az új harci eszközök és a fölállítandó új fegyveres alakulatok mérik majd ki tavasszal a ha­lálos csapást arra az eszeveszett őrjöngő ellenfélre, amely most a borzalmas téli hadjárat során hekatombáit áldozza föl az emberanyagnak, — azért, hogy a front némely szakaszán jelentéktelen térnye­réshez jusson. A keleti front, amely több­­mint ezer kilométerre szorította vissza Európa határáról a vörös rémet, — elbírja azt a Moszkva előtti 50—80 kilométert, amit visszahódított Timosenko marsall. Vasárnap, 1942. február 1. Műmém­ és mtészei 1. Gyümölcsfák betegségei 2. Gyümölcsfák nyesése 3. Szőlő kártevői 4. Hogyan készítsük el virágos kertünket. 5 Törpe gyümölcs­fák és alakfák 6. Szőlő metszése 7 Gyümölcsfák rovarkártevői 8. Folyékony gyümölcs készítése 9. Alma termesztése 10. Körte termesztése 11. Szilva termesztése 12 Szőlő. Must. Bor 13. őszibarack termesztése 14. A szőlő, gyümölcsös, konyha- és virágoskert trágyázása 15. Szobanövények 16. Gyümölcsfák átoltása 17. Gyümölcs, zöldség ház­ feldolgozása 18. Ribiszke, köszméte, málna, szeder és szamóca termesztése 19. Sziklakert 20. A gyümölcs és zöldség a konyhán 21. Kajszin-, cseresznye- és meggytermesztés A FENTI KÖNYVEK ÁRA KÖTETENKÉNT 1.20 P. Kapható a „Magyarság” Könyvosztályában: Budapest, II., Hunyadi János­ út 2. Postán kizáró­lag a könyv árának és 8 fillér portának előzetes beküldése után szállítják. ............................................................ ! » » És még egy kijelentése volt Hitler vezér és kancellárnak, amelyet ki kell emel­nünk: „Ez a háború egész Európáért és így valóban az egész emberiségért folyik!” Ha ezt a német birodalom vezére állapítja meg, akkor ez a megállapítás nem képez­heti vita tárgyét. Ugyanaz a Hitler mond­ja ezt, aki viszont megfellebbezhetetlen igazságként állapította meg már húsz év­vel ezelőtt a Versaillesben összetákolt Európa életképtelenségét, — tehát egy olyan időpontban, amikor a világpolitika, nagyságai a genfi népszövetségi tanácsko­zásokon szinte naponként letették a főes­küt arra, hogy a legtökéletesebbet alkot­ták meg és a legjobb után vagyunk való­ban a nemzetek szövetsége, — sőt ezen túl: az örök béke felé. És íme: Hitler győz­hetetlen és hatalmas hadserege most a fegyverek erejével harcola ki a valóban biztos jövőt és időálló új rendszert, — de hol van már a Népszövetség és annak világ­nagyságai? — Egy albizottsága létezik még mindössze, — ez is áttette székhelyét más­fél év előtt a tengerentúlra, — Washing­tonba. Egyébként ez is rossz vonatra vál­tott jegyet, mert hiszen az európai háb­orú elől menekült és most belecsöppent a tá­­volkeleti háborúba. A MAGYAR MINISZTERELNÖK BESZÉLT A kormánypárt pénteki összejövetelén Bárdossy miniszterelnök adott tájékozta­tót. Komoly megnyilatkozás volt ez, út­mutatás a jövőre. Előrevetítése annak, aminek jönnie kell. Jönnie kell, mert oly kérdések, nagy európai kérdések megoldá­sa előtt állunk, „amelyek bennünket is nagy elhatározások elé állítanak”. És egy másik mondata: „Erre a nemzetre a cselekvés időszaka következik!” Ez a magja a miniszterelnök mondaniva­lójának. A cselekvő Európa, az életéért és létéért tíz körömmel harcoló Európa a cse­lekvést parancsolja a mi számunkra is, — mert Európában élünk! Ma nincs külön magyar érdek és külön magyar jövő, — a sorsunk és jövendőnk azonos Európa sor­sával és jövendőjével. És ez jól van így! Ezeréves múltúnk, amikor is mindig az őrtálló szerepét töltöt­tük be ezen a helyen, ahol élünk, — arra kötelez, hogy európai hivatásunkat most is teljesítsük. Mi ma ez a hivatás? Ha múlt századokban a tatár és ozmán veszedelem­mel szemben voltunk Európa őrtállói — ma az ázsiai újbarbárság, a kommunizmus őrült agyréme szólít bennünket a közös európai frontra. Gyönyörű feladat ez, — méltó egy harcos nemzethez. Most Euró­páért és abban önmagunkért küzdünk, de ez egyszer és végre meglesz áldozatválla­lásunk gyümölcse is. Mert ha Európa kele­tétől messze Ázsiába szorítja vissza Euró­pa kollektív erőfeszítése a mindennél po­­gányabb új veszedelmet, — úgy végre lé­­lekzethez jutunk mi is és foglalkozhatunk nyugodtan és békében a magunk belső problémáival, — azokkal, amelyeket azért nem tudtunk megoldani eddig, mert kime­rültünk, elvéreztünk az őrtállás szerepében. Ez hát a magyar jelen programja: most harcra készülünk, hogy utána gazdag és termékeny magyar életet építhessünk! Ruttkay R. Kálmán Magyar-, gép- és gyorsírót vagy gyorsírónőt keres előkelő iparvállalat „Keresztény" jelige alatt Magyar Hirdető Iroda Rt., Sándor­ utca 7.

Next