Magyarság, 1942. április (23. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-01 / 74. szám
I AI J ' / ] tr&o Wflft. tVPOIYANI W. SZÁM BUDAPEST, T942. A PRECIS 1. SZERDA KIADÓTULAJDONOS:MAGYARSÁG LAPKIADÓ RT, |TI§_. B JI.fl - FELELŐS SZERKESZTŐ: ELNÖK-VEZLAPIGAZGATÓ «|» «L \ JS KIS ATTKAY B. KALMAN DR. FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ* ^ SH F HT\ | SgiSSF jNIE-Z-L' .1 H.FELELŐS SZERKESZTŐI IFJ. VIRTSOJOQI RUPPRECHTQUVER Drfj MATTYASOVSZKY KÖPNÉL ARA 12 FILLÉR Egy angol hajókaravánból 1 hajót kilőttek a németek a Barents-tengeren Óriási hadianyagveszteségei miatt csekélyebb a szovjet haderő harci tevékenysége Krímnél A japánok ujra előretörtek Burmában Az indiai kongresszusi párt Cripps javaslatainak visszautasítása mellett foglal állást Szovjet kiküldött is résztvesz az indiai tárgyaláson INDIA DÖNTÉS ELŐTT A világ érdeklődése feszült figyelemmel fordul India felé. Érthető: a londoni hírek szerint mára várják a hindu nemzeti kongresszusnak és a muzulmán ligának végleges válaszát Cripps javaslataira. Amint az természetes, — ilyenkor sok a találgatás és kevés a konkrétum. Még Angliában is, amelyet pedig közvetlenül érint az indiai kérdés s ahol mégis csak „hivatalból“ jobban kell hogy ismerjék az indiai kérdést, mint máshol a világban, — merőben találgatásokra vannak utalva s jó angol szokás szerint fogadásokat kötnek az igenre és a nemre. Magát az angol javaslatot ismerjük. Ennek lényege, hogy e háború után egy választott bizottság dolgozná ki Indiának, mint a Brit Impérium dominiumi rangra emelendő „társállamának” új alkotmányát. A „dominium” jog szerint teljes függetlenséget jelentene, önálló pénzügyi és hadügyi államvezetést, teljes felségjogokat, úgy, miként e felségjogok ma például a már korábban dominiumi rangra emelt Ausztráliát vagy Kanadát megilletik. Cripps javaslatában mégis van egy eltérés, — amennyiben még a dominiumi rangra emelése után is Anglia magának tartja fönn India megvédését. Körülbelül itt van a kutya elásva! — De nem olyan mélyre, hogy a farka ki ne látszana. Mert ha Anglia a maga számára tartja fenn a háború utánra is India védelmét, — ez a gyakorlatban annyit jelentene, hogy az angol haderő fog továbbra is állomásozni Indiában, — ahogy ma abban az Egyptomban sétál feltűzött szuronyokkal, amelynek „függetlenségét” szintén szíves volt Anglia elismerni, — jó tíz év előtt. Azt nem tudjuk, hogy a 389 miliós India politikai iskolázottsága van-e olyan magasfokú, hogy átlátnak az angol szitán? Önálló politikai gondolkozást nehéz feltételezni ott, ahol háromszáz év óta az angolok voltak az urak , és a hinduk helyett ők gondolkoztak. Azt azonban fel kell tételeznünk, hogy a hindu politikai élet vezetői tisztában vannak azzal, hogy angol értelmezésben mit jelent ez, majd a háború után egy „választott bizottság” fogja kidolgozni a dominiumi alkományt. 1917-ben, az első világháború idején, amikor a maihoz hasonló nehéz helyzetben volt Anglia és vesztésre állt háborús ügye, — egyszer már csalétekként odadobta Indiának az ígéretet, — a függetlenségnek háború utánra való beígérését. A háborúnak 1918- ban végeszakadt, — de csak kereken 11 év múlva, — 1929-ben hívták össze Londonba az úgynevezett indiai kerekasztalkonferenciát, amelyen Gandhi is megjelent s amelynek az lett volna a feladata, hogy megszerkessze őfelsége az angol király kormányával egyetértésben India új alkotmányát. Ez a konferencia pontosan hat évig ülésezett, — 1935-ben oszlott szét, — kiagyalván egy ötven százalékos álalkotmányt, amelynek életbeléptetése viszont további két év múlva, — • 1937. januárjában következett be. Az angolok nagyon kényelmesek, nem szoktak sietni, különösen akkor nem, ha adni kell, ha az ígéretet kell beváltani. Ha egy ál-alkotmány kiagyalása a múltban nyolc évet vett igénybe, de háború után az új dominiumi státus megszerkesztése akár egy egész emberöltőt is igénybevehetne ... Azt mindenesetre meg kell állapítanunk, hogy hosszú út vezetett odáig, amíg most Cripps bejelentette Új-Delhiben, hogy India máris jogosult állandó képviselőt küldeni az angol háborús kabinetbe! Mert emlékszünk még Churchill 1939. májusi beszédére, melynek során egy parlamenti interpellációra adott válaszában kereken kijelentette, hogy „India függetlenségéről pedig beszélni nem lehet, — erről legfeljebb álmodozhatnak rajongó széplelkek, vagy fanatikus banán és rizsevő hindu próféták (Gandhim célzott!), de Anglia reálpolitikai célkitűzéseiben nincs helye India önállósításának. És továbbmenőleg: csak következetes volt Churchill a saját indiai politikájához akkor, amikor ama híres múlt év augusztusi világboldogító és a világ minden nemzete számára a szabadságot ingyen és bérmentve szállító Atlanti Carta publikálása után arra a kérdésre, hogy az vonatkozik-e India népére is, — ismét csak kereken kijelentette, hogy az minden népre vonatkozik, — India kivételével! HA A VÁLASZ IGEN LESZ Vegyük azt az esetet, hogy az indiai pártok Cripps javaslatára most mégis igenlő választ adnak, azt elfogadják. Mi következik utána? Tisztára elméleti e kérdés ilyetén felvetése, mert hiszen a világ új rendjét e háború után nem az angolszászok fogják diktálni. Ez már bizonyosság, mert az angol világimpérium további öszszemorzsolódása folytatódni fog. De érdemes mégis a kérdés mélyébe tekinteni, — azért, hogy lássuk, hogy akár „igen", akár „nem“ lesz a válasz most Indiában, — az angol király koronájának ez az órási gyémántja mindenhogyan elvész. Mert ha Cripps javaslatait elfogadják, akkor a háború után bár nem teljes, de mégis csak jól hasznosítható függetlenség birtokába jut ezen közel Európa-nagyságú óriási terület, a közel 400 millió népességével. A függetlenség ösztönző ereje éppen azt a faji öntudatot fogja felébreszteni a hindu népben, amely korunknak anynyira jellemző vonása. Egy féligmeddig független Indiában a faji öntudat elevenné .Gálára máris annyit, fog jelenteni, hogy növekedni és érvényesülni fog a faji ellentét a fehér angolok, és a színes ázsiaiak között és egyre hangosabban követeli majd a meghallgatást az alaptétel, amely ma Tokió felől hangzik India irányában s ez így szól: Ázsia pedig az ázsiai színes népeké legyen! Nem a központ felé vonzódó erők fognak érvényesülni, hanem a centrifugális, tehát a központtól eltávolodni akaró erők. Ezeknek a természetes erőknek természetes érvényesülését már a maláji harcokban tapasztalhatták az angolok — ahogy tapasztalják e faji erők érvényesülését most a burmai harcok során, amikor az angol tisztek vezetése alatt álló maláji és burmai benszülött csapatok tisztjeik lemészárlása után átpártoltak a japánokhoz. Sőt ennél több is történt: a dzsungelek útvesztőjében ezek vezették át az angol védővonalak hátába a japán támadó oszlopokat, így veszett el néhány napos harcban Burma fővárosa, Rangoon is. Ha tehát, a háború kényszere által szorítva, India megkapná az angoloktól a függetlenségét, akkor azért fog elveszni, az angolok számára, mert független lett. És ugyanez az eset akkor is, ha Cripps javaslatára most nemmel válaszolnak az indiai pártok vezetői. EZ ESETBEN ÍGY ALAKUL A HELYZET Cripps kijelentette, hogy javaslatát csak elfogadni, vagy elutasítani lehet. Alkudozásra, kompromisszumos megoldásra Anglia nem hajlandó. Ez egy kissé ultimátumszerűleg hangzik. Ez is érthető, mert Anglia érzi, hogy ha most nem mutatja az „erős kezet”, akkor máris mindent elvesztett. És most tegyük föl, hogy az „erős kéz" mutogatása ellenére az indiai pártok vezetői elutasítják Cripps javaslatát. A józan logika szerint ez esetben a folytatás csak ez lehet: Anglia kihirdeti egész Indiában a rendkívüli hadiállapotot, felfüggeszti az indiai tartományok autonómiáját, feloszlatják a tartományi törvényhozásokat és az indiai autonóm közigazgatás helyett életbe léptetik a katonai diktatúrát. Mivel a hatás mindig ellenhatást vált ki, a hindu százmilliók részéről a válasz ez esetben nem lehet más, mint a szabotázs, a belső lázadások, a harcias törzsek guerilla háborúja az északi hegyvidék úttalan világában s ami a legsúlyosabb következményekkel fog járni: az indiai ipari munkásság leteszi a szerszámot a kézből. Ennek előjelei máris mutatkoznak: eddig Kalkuttából a hindu gyári munkásságnak több mint fele eltávozott munkahelyéről s a gyárak leálltak. Pedig messze van még a háború Kalkuttától. Ha még tudjuk, hogy Kalkuttán kívül Bombay és Madrasz városok a fő ipari központok, ahol több, mint fele összpontosult India azon iparának, amelynek termelésére életbevágó szüksége van a keleti angol haderőnek, akkor tudjuk a maga veszedelmes nagyságában lemérni a várható indiai ellenhatás távolabbi következményeit.Az angol világbirodalom az adott körülmények között a keletről és a nyugatról egyaránt fenyegető támadással szemben csak akkor tudna helyt állani, ha a középen fekvő óriási India a rendezettség, a nyugalom, a felfokozott termelés képét mutatná. Ez esetben még úgy ahogy védekezhetne a kelet felől reánehezedő japán offenzívával szemben, csak úgy, mint az Észak-Afrika felől érvényesülő és Anglia közelkeleti érdekeltségeit veszélyeztető európai támadással szemben. Ám ha a központban fekvő India maga is a belső lázadás, forrongás és anarchia képét mutatja, akkor Anglia számára nincs menekvés és a végzet feltartózhatatlan. India tehát ma vagy holnap válaszolni fog az angol javaslatra. Ám a világmérkőzés szempontjából egészen mindegy, hogy a válasz elfogadó vagy elutasító lesz. Az események, az idő és a fejlődés kérlelhetetlen parancsa már túlhaladták az angol álláspontot, az angol mesterkedést, az angol diplomácia régen annyira bevált „zsenialitását”. Egy pusztulásra ítélt világhatalom utolsó erőfeszítései ezek: egy kéz kapaszkodik bele a történelem vágtató szekerének küllőibe, hogy azt megállítsa. Pedig ez a kéz ma már csak fenyegetni tud, de öklében erő nincs. Ruttkay R. Kálmán BVíl Civ \ i Budapesti/ Veusisy " Mi okozza a Tisza-Maros-Kőrös közötti árvizet? Palatínus József írása a délerdélyi zsidó szabadkőműves páholyokról A Sung nővérek karrierje (Csang-Kaj-Sek felesége és sógornőinek szerepe Kína politikájában) 850.000 parasztgazdaságot villamosítanak Németországban