Magyarság, 1943. február (24. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-02 / 26. szám
2__ gazdaságpolitikáját vitatják meg. Számolni kell az új és még nagyobb mérvű árelőírásokkal, valamint a brit külkereskedelmi politika változásával. (MTI.) Angliában ma kevesebb hajót gyártanak, mint békében Genf, február 1. A News Chronicle tengerészeti munkatársa az atlanti-óceáni csatáról azt írja, hogy a helyzet a szövetségesek szempontjából „igen veszélyes”. Kereskedelmi hajóik közül csak igen kevés érkezett meg legutóbb a rendeltetési kikötőbe. Ezenkívül Nagybritannia hajóépítésének helyzete sem kedvező, mert a termelés még mindig a béketermelés mögött van. (MTI) Az amerikai csapatoknak szánt élelmicikkek csak részben érkeznek meg rendeltetési helyükre Buenos Aires, február 1. Wickard, az Egyesült Államok földművelésügyi minisztere Csikágóban mondott beszédében kijelentette, hogy Észak-Amerika lakosságának újabb korlátozásokra és áldozatokra kell felkészülnie. Wickard kijelentette, hogy a haderőnek szánt élelmiszer-szállítmányok a nemzeti termelésnek egy negyedrészét emésztik fel és hozzátette, hogy a csapatoknak küldött élelmicikkek csak részben érkeznek meg tengerentúli rendeltetési helyükre. (MTI) Angol tengerészek a hajókaravánok főbb biztosítását követelik Amsterdam, február 1. Mint a brit hírszolgálat jelenti, egy Londonban tartott nemzetközi tengerészeti értekezleten szombaton kijelentették, hogy a hajókaravánok részére erősebb védelmet követelnek. Jarman, a nemzeti brit tengerészeti szakszervezet főtitkára közölte, hogy három órási bizalmas megbeszélés során, amelyet Alexanderrel, az admiralitás első lordjával folytatott, kijelentette, hogy a tengerészek nincsenek megelégedve és azt követelik, hogy sürgősen biztosítsák a repülőgépvédelmet hajókaravánjaik számára. (MTI) Hajóépítési hiány miatt korlátozni kellett Egyiptom behozatalát Ankara, február 1. Kairói jelentés szerint az egyiptomi angol hatóságok hajótérhiány következtében újabb korlátozásokat rendeltek el a tengerentúli behozatal tekintetében. Behozatali engedélyt ezentúl kizárólag bizonyos gépekre és géprészekre adnak; nyersanyagok tengerentúli behozatalát, egészen csekély kivételektől eltekintve, beszüntetik. (MTI.) Roosevelt megszemlélte a brit Antillákon épülő amerikai támaszpontokat Genf, február 1. A Fehér Ház közli, hogy Roosevelt Al- Angliában megünneplik a vörös hadsereg napját Lisszabon, január 31. (NST) A Daily Herald jelentése szerint Angliában azt tervezik, hogy fényes külsőségek között ünnepük meg a vörös hadsereg napját. Hír szerint az angol kormány nagyszabású ünnepségeket kíván rendezni ebből az alkalomból, úgyszintén baráti tüntetések rendezésére határozták el magukat a vezető angol kultúregyesületek is. Anglia nyilvános épületeit február 21-én a vörös lobogó fogja díszíteni. Eden Washingtonba utazik Stockholm, január 31. INST) A Dagens Nyheter londoni tudósítjának értesülése szerint Anthony Eden brit külügyminiszter a közeljövőben Washingtonba szándékozik utazni, ahol megbeszéléseket folytat a casablancai értekezlet alkalmával érintett politikai kérdések ügyében. Az Economist ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a casablancai értekezleten érintett politikai kérdések tisztázása elengedhetetlenül szükséges és éppen azért, kikerülhetetlen egy újabb angol-amerikai találkozó A svéd tudósító szerint angol politikai kittérben Edeh washingtoni útját igen kívánatosnak tartják már csak azért is, mert a külügyminiszter helyzete Anglia belpolitikai ügyeikben mind nagyobb fontosságot nyer. Berlin jelenti: A keleti arcvonal minden szakaszán összeomlottak a bolsevisták tömegtámadásai Berlin, február 1. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a keleti helyzetről a következőket jelenti: Bár a bolseviki téli offenzíva az embertömegek és a hadianyag még mindig hatalmas bevetésével tovább tart, ha jobban szemügyre vesszük, észre lehet venni, hogy szovjet részről máris határozott jelei mutatkoznak a kifulladásnak. A legjobban észlelhető ez abban a hősi küzdelemben, amelyet a sztálingrádi romok védelmezői folytattak a bolsevista tömegek ellen. A rettenthetetlen német védők több egyedülálló támaszpontra felosztva továbbra is ellenállnak a szovjet rohamokkal szemben. Sokszor mindössze •■auknyi arán' a '"gy műszaki katona tisztjeikkel együtt áll szemben a földszínű emberáradattal, amely szüntelenül ömlik és biztosainak géppuskái, valamint a felvonuló páncélosok által előrehajszolva rohamoz az utolsó lehellétéig harcoló német támaszpontok ellen. Bár a szovjet csapatok számbeli túlsúlya igazán nyomasztó és noha szibériai elit hadosztályokat dobtak harcba, a bolsevikieknek eddig még nem sikerült kezükbe keríteni Sztálingrád utolsó romjait. A német géppuskák a kézigránátok a támadók soraiban borzalmas aratást végeznek. Az utóbbi napokban ismételten meg lehetett ügyelni, hogy a legerősebb tüzérségi előkészítés után gyenge támaszpontok ellen előrehajszolt támadó gyalogos hullámok azonnal megrekedtek, mihelyt a német géppuskák első sorozatai lekasztálták a sűrű első sorokat A Kaukázus és a Don közötti szakaszon a német és a szövetséges csapatok a védekezésben és ellentámadásban kiváló sikereket értek el. A Kaukázus nyugati részében a német és szövetséges csapatok több bolseviki harciköteléket vágtak el és semmisítettek meg. Itt különösen kitüntette magát ez egyik szövetséges hegyi hadosztály. A szovjet csapatok itt ismét súlyos, véres veszteségeket szenvedtek A Kubán és Manics között a német gépesített erők, a terepviszonyok ügyes kihasználásával, meghiúsították az ellenség bekerítő-kísérleteit és ezzel ismét újabb bolseviki erőcsoportokat zártak és semmisítettek meg. Itt az egész szakaszon tervszerűen ment végbe minden hadmozdulat és a csapatoknak sikerült a nagy lőszerkészleteket, élelmiszereket és más hadifontosságú utánpótlási anyagot teljes mértékben biztonságba be- MICTSKSIÓ Recs, IMS. február 6- rikából való visszatérése során a brit Antillákon ellátogatott Trinidadba és megtekintette az ottani amerikai védelmi berendezéseket. Leahy tengernagy, az elnök vezérkari főnöke is Trinidadban volt. Finnország csak a győzelem vagy a halál közt választhat ( Stockholm, január 31. M TP) A Helsinborgs Dagnlad hosszabb cikkben foglalkozik azzal az angolszász propagandával, amely különbéke megkötésére akarja rávenni Finnországot. A svéd lap azon az állásponton van, hogy a tengelyhatalmak veresége esetén a szovjet minden bizonnyal végrehajtaná Finnország ellen irányuló terveit. Ezeket a terveket 1941 tavaszán csupán a német haderő közbelépése miatt nem tudták megvalósítani. „Testvérnépünk csak a győzelem vagy a halál között választhat“ írja a lap. „A finnek ezt nagyon jól tudják és meg lehetünk győződve arról, hogy tovább folytatják a harcot és nem hagyják cserben azt a szövetségest, amely már egyszer őket megmentette. Világos, hogy a Szovjet Finnország és Északskandinávia meghódítását tervezi. A békekötés ilyen körülmények között jelentéktelen lenne s a legjobb esetben csupán egy rövid fegyverszünetet eredményeznek.“ Gandhi súlyos beteg Bangkok, február 1. (A Nemzetközi Sajtótudósító jelenti) A saigoni hindu rádió jelentése szerint Gandhi súlyos beteg és állapota naprólnapra rosszabbodik. A brit-indiai kormány Gandhi betegségét mindenáron titkolni igyekszik a lakosság előtt, mert attól tart, hogy ha az indiai nép tudomást szerez börtönben levő vezére betegségéről, ez az egész országban a zavargások újabb fellángolására vezet. lyezni és visszavenni. Ezenkívül a gyéren lakott pusztaságon meglévő lakáslehetőségeket sikerült a legnagyobb mértékben elpusztítani. A nagy kiterjedésű aknamezők is megteszik hatásukat, úgy hogy az előrenyomuló szovjet csapatok súlyos veszteségeket szenvednek és nagy nehézségekkel kénytelenek megbirkózni. A Don alsó folyásától délre erős német páncélos kötelékek oldalba támadták a bolseviki roham-hadosztályokat és ezzel széles arcvonalon meghiúsítottak egy nagykiterjedésű bekerítő kísérletet. Hogy mennyire megsemmisítő hatásuk van ezeknek a meglepő viszaütéseknek, arról tanúskodik, hogy a német csapatok itt több mint ezer foglyot ejtettek, négy páncélost, kilenc fogatolt löveget, 32 nehéz gránátvetőt és sok más fegyvert zsákmányoltak. A csatlakozó szakaszon egy erősebb bolsevista támadás belekerült a gyors német osztagok kereszttüzébe és a legrövidebb időn belül összeomlott. Itt több mint hatszáz ellenséges halott maradt a csatatéren- A Don déli partjaBerlin, február 1. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a keleti harctéri helyzetről a következőket jelenti: Minthogy az időjárás némileg javult, a német légihaderő rendkívül nagy mértékben vette ki részét a Voronyezstől nyugatra folyó védelmi harcokból. Többszáz zuhanóharci- és harcirepülőgép, csatarepülő és romboló repülőszázadok német és szövetséges vadászkötelékek oltalmában kora reggeltől estig szakadatlanul harcban állottak az egész csatatér felett. Mialatt a nehéz német bombázók a bolsevisták hátsó felvonulási útjait bombázták és a felvonuló oszlopok nagy részét szétverték, a zuhanóbombázó-kötelékek támogatták a szövetséges csapatokat a támadás visszaverésében. A páncélos vadásszázadok szétverték azokat a kisebb szovjet páncélos csoportokat, amelyeknek a német támaszpontok között sikerült bejutni az arcvonal mögötti területre. Ronboló repülőszázadok megtámadták a bolsevista tüzérséget és a tüzelő lövegek személyzetét, úgy hogy rövid néhány óra leforgása alatt sok szovjet löveg harcképtelenné vált. A légihaderő nagyszabású támadásával ezen a harci területen 250 járművet, 22 páncélost, 18 nehéz és 24 könnyű löveget, továbbá több sorozatágyút és nehéz gránátvetőt pusztított el. A repülőkötelékek hullámszerű mélytámadásokkal a szovjet gyalogos menetoszlopokban és a bolsevista támadó hullámokban olyan súlyos pusztítást végeztek, hogy e rohamok több helyen már ennek következtében is megrekedtek. nak közvetlen közelében német gyorscsapatok teljesen felmorzsoltak egy seviki lövészezredet. . A Ladoga-tó környékén is súlyos érvágás érte a bolseviki hadakat, amelyek itt január 12.-én nagy támadásba kezdtek. Bár már az első napokban is a legsúlyosabb emberveszteséget szenvedték, újabb és újabb lövészhadosztályokat, páncélos dandárokat és csatarepülőkötelékeket dobtak harcba és ezeket eddig még soha nem tapasztalt erős tüzérséggel támogatták. Veszteségeik azonban napról-napra fegyre növekedtek halottakban, sebesültekben, páncélosokban, repülőgépekben és lövegekben, anélkül, hogy hadműveleteik célját még csak meg is közelítették volna. így szombaton is egész nap tartó támadásokban, amelyek a legnagyobb közelharccá fejlődtek ki, ismét 29 páncélost vesztettek, amelyekből a legnagyobb részt már a biztos lövésű német tüzérség pusztította el, amely részben egészen a legelső gyalogsági állásokban foglalt tüzelőállást. (MTI.)JEA légihaderő ugyanolyan mértékben támogatta ellentámadásainkat, amelyek során több bezárt támaszpontot szabadítottunk fel és több makacsul védett helységet foglaltunk vissza az ellenségtől. A Don középső szakaszán egy német gyalogos kötelék, amely már napok óta kitűnt kiváló vezetésével, ismét súlyos bolsevista páncélostámadásokat hárított el az egész arcvonalon. A szovjet csapatok egyik bekerítő kísérletét ellentámadással meghiúsította és a bolsevistáktól két fontos helységet visszafoglalt. Rzsevtől délre a szovjet csapatok erős tüzérségi előkészítés után páncélos támadást indítottak. Bár a védőket a heves hóvihar erősen akadályozta, a támadást már az arcvonal előterében visszaverték. A rákövetkező ellenlökéssel a kötelék egy harckocsit zsákmányolt. Állásainkat itt jelentékenyen megjavítottuk. A Ladoga-tótól délre folyó súlyos harcokban az egyik tüzérségi különítmény egyik tizedese, aki már január 26-án lelőtt géppuskájával egy bolsevista repülőgépet, ismét lelőtt egy szovjet csatarepülőt, amely mélyrepüléssel támadott. Légiharcokban a bolsevisták az egész arcvonalon 21 repülőgépet vesztettek; három német repülőgép nem tért vissza tábori repülőterére. (MTI Többszáz német zuhanóbombázó, csatarepülőgép és romboló irtózatos támadása a Voronyezstől nyugatra rohamozó bolsevisták ellen