Magyarság, 1943. augusztus (24. évfolyam, 172-195. szám)
1943-08-01 / 172. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 172. (6 4 90.) SZÁM KIADÓTUAJDONOSMAGYARL LAPKIADÓ »A VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DIL A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA UTJÁN BUDAPEST, 1943. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP ELNÖK-VEZÉRIGAZGATŐSZERKESZTŐ ÉS FEZEZÓS KIADÓ A MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA FELELŐS SZERKESZT: RATTKAY R. KÁLMÁN DR. Ára 40 fillér Ti? • *’ . „ —' . Róma, London és Washington cáfolja a béketapogatódzások hírét Rendkívül élénk mozgolódás a Vatikánban A TÖRTÉNELEM VONATÁN Írta: Hubay Kálmán Észre kell venni, hogy azok a bizonyos körök, amelyek — akár világnézeti beállítottságuknál, akár pedig vérségi kapcsolataiknál fogva — lesállásból figyelték a szent vajúdások között világra készülő új élet küzdelmeit, egy idő óta olyan magasan hordják az orrukat, olyan ellentmondást nem tűrően nyilvánítanak véleményt élők és holtak, jelen és jövő történései fölött, mintha — zsargonjukhoz illő héberséggel szólva — máris Bal habájisz, a ház urai lennének. Észre kell venniőket, mert ha egyébként nem is hederítünk sokat ködös vágyálmaikra, olyan hangosan adnak életjelt magukról, akkora mikrofont helyeztek Ádámcsutkájuk szalagjai és izmai elé, hogy az intim belvárosi kávéházak mélyén fülbesúgott suttogásaik is el kell, hogy jussanak ezeken a hangerősítő készülékeken keresztül azokhoz is, akiknek füleik a tiszta szándékú szavak és a nemes igék befogadására teremtődtek. Fölényes hangú levelek íródnak esetleg tényleg létező, bár a nagyobb valószínűség szerint inkább csak a levélírók fantáziájában élő címzettekhez, akiket kioktatnak arról, hogy a „történelem vonatára“ menetközben tilos felszállni vagy arról leszállni s aki eddig a magyar nemzetiszocializmus sínpárjain futott a jövő felé, az most ne igyekezzék menetjegyet váltani arra a másik vonatra, amelynek mozdonyán jelvényként akár a körző és vonalzó szabadkőműves jelvénye, akár Dávid csillaga, akár a szociáldemokrata három nyíl, akár más baloldali embléma ékeskedik. Mi pedig úgy érezük e jelenségek láttán, hogy a ma mindennél fontosabb, egyetemes nemzeti érdekeket szolgáljuk, ha minden félreértés, vagy félremagyarázáselkerülésének kedvéért éppen most határozottan, világosan leszögezzük az általunk töretlenül és hittel képesett magyar nemzetiszocialista mozgalom álláspontját.Mozgalmunk magatartását a múltban is, ajelenben is, a jövőben is nem világnézeti ellenfeleink lekukkadó, vagy feltörekvő reményei,hanem mindenkor a mozgalom belső tartalmából fakadó felismerések igazsága és ereje határozta meg. Ezek az igazságok és erők mindenkor függetlenek voltak eseményektől, mert nagyságukat sohasem külső körülményekkel, hanem mindenkor csak saját legbelsőbb tartalmukkal lehetett mérni. Külső körülmények befolyásolhatják magatartásukban azokat, akik az egész magyar nemzetiszocializmus értelmét abban látták, hogy a maguk számára „i* Duce jogállását“ követelték,“ de az eszmékben hívő és eszméket szolgáló magyar nemzetiszocialisták a maguk politikai hitét és cselekvését mindenkor az eszmék belső feszítő ereje szerint fogalmazták meg és hajtották végre. S amikor a politikai széljárás műkedvelő meteorológusai az események ciklonális mozgásából már a mindent kiszárító, trópusi passzátszelek betörésére következtetnek, melyek lekukkaszthatnák a lelkek új vetéseit, minden bizonnyal nemzeti célt szolgálunk akkor, ha szemlét tartunk azok felett az eszmemagvak felett, amelyek a magyar nemzetiszocialista mozgalom televény, termő talajából kicsiráztak és Széchenyi István „nagy magyar parlagjának“ új és új területeit vonták be a belterjes politikai művelésbe, öt évvel ezelőtt, a Nemzeti Figyelő című politikai lap 1938 április 17-i számában rögzítettük le először összefoglalóan azt, hogy mit akarunk s ezek az irányeszmék azok, amelyek azóta is megszabják világnézeti hovatartozandóságunkat, de megszabják cselekvéseinket is. Mit akartunk akkor? Akartuk, hogy „a magyarság és ennek a magyarságnak minden egyes tagja az életet — a maga életét is — ne a jogok, hanem a kötelesség oldaláról nézze. Mi nem jogokat hirdetünk, hanem kötelességeket. Meggyőződésünk, hogy csupán az erőteljesen sorsközösségi alapon jegszervezett magyar állam tudja kifejteni azt,az erőt, amely felfokozza az egyes ember erejét és amely a nemzet minden egyes tagját magasabb szellemi és kulturális nívóhoz juttatja“. Akartuk, hogy „ebben a nemzetben minden testvérünk abból a hitből és tudatból induljon ki, hogy a Duna völgyében a mi fajtánk, a történelmi magyarság hivatott arra, hogy a népek együttesében vezető szerepet játsszon“. Akartuk, hogy „a magyar állam kifelé erőteljes és expanzív külpolitikát, befelé pedig nagyvonalú és belterjes gazdaságpolitikát valósítson meg.“ Akartuk a zsidókérés megoldását, mint ahogy egy évvel később, 1939 január 23-án a második zsidótörvény kormánypárti előadója fejtette ki a képviselőház bizottságában, hogy ennek a kérdésnek a megoldása független az erre irányuló európai törekvésektől, mert Magyarország számára a probléma akkor is megoldást sürgetne, ha a megoldás szükségszerűsége nem találkoznék az európai alkalomszerűséggel. Akartuk, hogy „magyar mozgalmunk minden fegyvertársa életszemléletében, magatartásában föltétlenül és minden körülmények között militarista legyen, tehát megvesse és gyűlölje a beteg pacifizmust.“ Akartuk, hogy „minden magyar testvérünk higgje és tudja, hogy a magyar jövendő érdekében a magyarság szellemi, kulturális életében is erőteljes tisztogatásra, az örök magyarság eszményeinekerőteljesebb szolgálatára van szükség“. Akartuk, hogy „a nemzetiszocialista magyar mozgalom a maga célkitűzéseit mindenkor magyar módszerekkel, a magyarság történelmi lelkiségének megfelelő eszközökkel valósítsa meg“. A háborúban álló országban nincsen lehetősége annak, hogy részletesen idézzük mindazokat a fejtegetéseket, amelyeket annak idején ezeknek az irányeszméknek indokaiként megszövegeztünk, de kérdezzük: van-e ok vagy szükség arra, hogy a magyar nemzetiszocialista mozgalom ezeket az irányeszméket revízió alá vegye, módosítsa vagy éppen megtagadja? Nem minden ok és minden történelmi szükség azt parancsolja-e, hogy a jelenben és a jövőben még határozottabban higgjünk azoknak a felismeréseknek az igazságában, amelyek cselekvéseinket és hitünket megindokolták és megalapozták a múltban és még határozottabbá teszik a jövőben? Mióta ezek a célkitűzések első ízben jelentek meg nyomtatásban, kitört a második világháború. A magyarság érezte, hogy a trianoni évtizedek után ez a háború őt is szólítani fogja, de érezte azt is, hogy ebben a világmérkőzésben azok mellett a népek mellett van a helye, amelyek a páriskörnyéki békék rendszerével szemben a történelmi jog, a népi igazságosság szellemében építik fel Európa jövőjét. Érzéseink, különösen a bolsevista Oroszországgal folyó harc kitörése óta, bizonyossággá váltak, megsejtett igazságaink kétségtelen igazolást kaptak, fanatikus hitünk a Történelem üllőjén az események kalapácsa alatt kovácsolódik kemény acéllá. A magyar nemzetiszocialista mozgalom az utolsó évek során belső erejében megtisztulva, magáról minden salakot le- hányva, a jószándékú, de megszállott dilettánsok, dilettantizmusát kiküszöbölve, soha annyira nem érezte, mint most, hogy előreszegzett szemekkel, határozott léptekkel, minden megalkuvás vagy taktikázás nélkül kell mennie azon az útón, amely a múltban sem volt rózsákkal kirakva, de amelyről régen is tudtuk, ma pedig fokozottan tudjuk, hogy egyedül vezethet a nagy népi és nemzeti felemelkedéshez. Egész bizonyosan tudjukazt is, hogy kemény nacionalizmusunkban, nem parasztfogásra ,vagy proletár- vitéz Jaross Andor: A magyar honvédre nézünk! Bizhan Jenfi: A fasizmus Palszk« Ferenc feliitnzé»elltt. HOGYAN SZERELTÉK LE A SZÉKESFEHÉRVÁRI ZSIDÓGYŰLÖLŐ POLGÁRSÁGOT? Tudósítás Dániából, ahol a belpolitikai élet változatlanul a háború előtti...