Magyarság, 1943. december (24. évfolyam, 271-296. szám)
1943-12-01 / 271. szám
XXIV. ÉVFOLYAM 27. (JH"| • ■ 90 ' ■ BUDAPEST, 1943. DECEMBER 1. SZERDA KIADÓTULAJDONOS MAGYARSÁG LAPKIADÓ *K R»4K.«!(.«UMTÓ _ „ ! i r „ . Ti S!E“?rS főszerkesztő És felelős kiadó ATTKAY R- KAIMAN-DR. VIRTSOLOGl RUPPRECHT OUVÉ&DR. -.1^ •) TI'1 ill IIIIMMIilBIIB A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ UJ EURÓPA ÚTJÁt MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA " . Vitéz Imrédy Béla nagy beszéde a Házban Húszezernél több halottat, 4800 foglyot, 603 páncélosé, MOL ágyúi és MM géppunkái, gránátvetői és páncéltörőt vesztett Kievnél a Szovjet ratger. A német nép ezt a háborút teljes erejének latbavetésével győzelmesen fejezi be NAGY SZENZÁCIÓ KÉSZÜL? Hétfőn egy hír érkezettT .Aszabonlap. amely szerint Sztálin Roosevelt és Churchill „valahol” máris tárgyalnak! Bár ezt a hírt azóta nem erősítették meg, valószínű azonban, hogy az megfelel a tényeknek. Bizonyos az, hogy Churchill miniszterelnök már nem vett résztaz angol alsóház azon múlt heti ülésén, amelyen az őszi ülésszakot megnyitó trónbeszédet felolvasták. Ilyen ünnepélyes alkalmakról a miniszterelnök rendszerint nem szokott hiányozni — ... hacsak nincs haragban a saját uralkodójával, — ez pedig még a politikai demokráciákban is nehezen képzelhető el . . Az is bizonyos, hogy a múlt hét végén washingtoni sajtókonferencián Roosevelt sem volt jelen, mindebből tehát joggal következtethet a világ arra, hogy a kereken két év óta vajúdó hármas találkozó, mégis csak megtörtént! Német körök úgy vélik, hogy a legvalószínűbb az, hogy Iránban, Teherán fővárosában találkozik a három nagyság: ezt valószínűsíti az, hogy Teherán a legközelebb fekszik Sztálinhoz, akinek csak a Kaspi-tengeren kell átrepülnie, s máris Teheránbann van. A két angolszász államférfiú tehát a szó szoros értelmében most is ,,eléjement” a vörös cárnak, — mint ahogy a múltban is minden esetben udvariasan felkínálták, hogy a találkozó helyét a legelfoglaltabb Sztálin válassza meg! Nem akarunk az események elébe vágni, de azt meg kell állapítanunk, hogy ez a „döntőnek” szánt találkozó túlságosan közel esik a moszkvai nagy összejövetelhez! Felmerül itt a kérdés: ha az alapvető kérdésekben a külügyminiszterek megállapodtak Moszkvában, — mi szükség van most, alig négy héttel később, — a három legfőbb nagyság személyes találkozójára? S ha mégis sor került erre, úgy a józan ész szerint csak az lehet a magyarázat, hogy Moszkvában olyan ellentétek merültek fel, amelyeket ott a külügyminiszterek áthidalni nem tudtak, vagy olyan kérdéseke dobódtak szőnyegre, amelyekben nem voltak illetékesek dönteni az angolszász külügyminiszterek! Van egy hétfői hírünk Amerikából, amelyet a londoni bulvárlap, a Daily Mail kapott fel: eszerint az USA-ban makacsul tartja magát a híresztelés, hogy a legközelebbi jövőben diplomáciai és politikai téren nagyjelentőségű esemény várható — olyan, amely „elhomályosítja még a moszkvai értekezletről kiadott nyilatkozatot is, s e várható esemény erősen megrövidíti a háborút.” — Ha jól sejtjükk, ez az amerikai Hír "utalás kívánt lenni a Sztatin-Roosevelt-Churchill találkozóra! Persze, a politikailag iskolázatlan és így gyakran a fantázia túlzásaiba csapó amerikai sajtópropaganda pusztán abban a tényben, hogy Roosevelt végre szót válthat Sztálinnál — már döntő jelentőséget lát! Amerikában szentül hiszik — s hiszik ezt már az az első világháború óta! — hogy Amerikának csak bele kell nyúlnia valami kényes világpolitikai problémába, —s a megoldás máris megvan! Ha ebben a találkozóban ma mégis a háború „döntő” és „forduló” eseményét látják Amerikában, — mi a magunk részéről csak annyit mondhatunk, hogy valóban nincs kizárva a nagy fordulat, — dehát pontosan az ellenkező értelemben, mint ahogy azt az USA-ban feltételezik, mert szerintünk a nagy „fordulat” — az, amely valóban megrövidíthetné a háború időtartamát, csak az lehetne, ha ezen a teheráni találkozón Roosevelt és Sztálin megállapítanák és őszintén bevallanák egymásnak azt az alapigazságot, hogy politikai célkitűzéseik ellentétesek és a háború utáni rendezést is másként képzeli el az egyik és másként a másik, az egyik demokratikus alapokon, a másik moszkvai módra! Ez bizony ,,nagy jelentőségű” esemény volna. És valóban olyan, amely „elhomályosítaná a legutóbbi moszkvai értekezletről kiadott nyilatkozatot is!” A tények ismerete mellett mi a legjobb akarattal sem várunk más nagy szenzációt és döntő fordulatot ettől a találkozótól. És ha majd előttünk fekszik a hivatalos zárónyilatkozat erről a találkozóról — annak szövegéből sok mindenre következtethetünk . . . AZ ÁRULÓ JEL Amikor hetek előtt hírét vettük a moszkvai külügyminiszteri találkozónak azt mérlegeltük lapunk e helyén, hogy a tárgyaló felek közül melyik ül le a nagy partihoz a legtöbb aduval a kezében? Megállapítottuk, hogy a legtöbb adu Sztálin kezében lesz; a legkomolyabb háborús erőfeszítésekre és sikerekre ő hivatkozhat, ő állíthatja be a dolgot úgy, hogy háborús erőfeszítése nélkülözhetetlen az angolszászok számára, s viszont utóbbiak háborús erőfeszítése nélkül is egyedül ő az ütőképes. Az események igazolták „ezt, hiszen a moszkvai zárónyilatkozat ékes bizonyítéka annak, hogy az alapvető kérdésekben, — főként a területi kérdésekben — az angolszász külügyminiszterek nem tudták színvallásra kényszeríteni az erősebb helyzeti pozícióból tárgyaló Sztálint. Semmi okunk nincs arra, hogy a mostani teheráni nagy találkozóval kapcsolatban másként lássuk a helyzetet! Sőt, amennyiben változott azóta ez a helyzet, — akkor ismét csak a Szovjet erősbödött, hiszen második front még mindig nincs, — viszont holtponton áll az angolszászok déleurópai, olasz-félszigeti offenzívája, — úgyszólván egynegyedével!, az Égei-tengeren pedig súlyos vereség érte most az angolszász frontot, amikor a tervezett balkáni invázió annyira fontos szigettámaszpontjait ragadták el tőlük a németek. Mellőzzük a további bizonyítékok felsorolását, — ezeket úgyis ismeri, az, aki figyelemmel kiséri a háborús történéseket; van azonban egy áruló hírünk Londonból, — olyan, amely megerősíti azt, hogy a Londonban székelő csehszlovák emigráns kormány jól tájékozott, szemfüles politikusai is ma Sztálinban látják az erősebb felet, s így is mondhatnánk: európai szempontból a jövő emberét! Ez a hír pedig úgy szól, hogy az emigráns cseh kormány külügyminisztere, dr. Ripka, fontos nyilatkozatot adott az Exchange Telegraph című angol bulvárlapnak. A jellemző az, amit Ripka mondott: az egyelőre ország nélküli csehszlovák külügyminiszter mindenekelőtt megállapítja azt, hogy a dolgok mai állása mellett teljesen ki van zárva bármiféle közép-, vagy keleteurópai olyan állam, szövetség létesítése, amelynek éle a Szovjet ellen irányulna! Ripka szerint csak olyan konföderációk jöhetnek számításba a háború utánra, amelyek előzőleg kül- és belpolitikájukat összhangba hozták azzal a Szovjetunióval, amely minden ilyen konföderációnak természetes katonai hátvédét fogja jelenteni! Ha ezt így mondja a csehszlovák emigráns kormány külügyminisztere, — úgy ebben annak bizonyítékát kell látnunk, hogy a londoni csehek máris a moszkvai partit játszák meg; — régen hátat fordítottak a klasszikus angol játszmának, attól már nem sokat várnak; — úsznak tehát az árral, — tekintet nélkül arra, hogy a vörös áradat, — ha álmaik valóra válhatnának, — őket is mandecéstöl elsöpörné . . . SZOCIÁLIS KÉRDÉS ÉS GOLYÓ Amikor az angolszászok a Badoglio-puccs következtében oly könnyűszerrel bemasíroztak Szicíliába, s az olasz félsziget déli csücskébe, — az angolszász sajtó telekürtölte a világot azzal, hogy a „sokat szenvedett olasz nemzet’’ számára a szabadítást hozzák az angolszász fegyverek: a fasizmus kegyetlen diktatúrája helyett ígérték azt a bizonyos „ragyogó” demokratikus szabadságot . . . Azóta tudjuk, hogy mindebből szabályos háborús megszállás lett, — rekvirálásokkal, kényszermunkára való besorozással, s a minden katonai megszállás velejárójával, — a haditörvényszékkel. Hétfőn egy római hír arról számolt be, hogy az angolszász haditörvényszék Nápolyban 21 olasz munkást lövetett agyon — „lázadás” vádja miatt: lázadásnak tekintették azt, hogy amunkások a kenyérhiány miatt tüntettek és követelésüknek „fujlatlan módon” adtak kifejezést. Eddig a római hít. Talán még emlékeznek olvasóink arra, hogy mit írtunk a múlt évben, amikor hírét vettük, hogy Washingtonban három hónapi gyorstanfolyamokat létesítettek a megszállandó európai területek polgári közigazgatását ellenőrző amerikai katonai tisztviselők számára? Egyszerűen most írtuk akkor, hogy nem sok reményt fűzünk, a három hónap alatt kiképzendő és Európa százfelé tagozott, kényes kérdléseiben teljesen járatlan jankee közigazgatók működéséhez. Európai történelmi, néprajzi, faji ismeretek nélkül ezek csak sötétben tapogatódzhatnak, s hibát hibára halmozhatnak. Lám, az olasz munkás egyike Európa legigénytelenebb emberanyagának; beéri naponta egy-két olcsó tengeri hallal, egy marék főzelékkel, egy tányér paradicsomos makarónival, s este egy kis polentával. Az azután igazán nem lázadás, ha ma az olasz munkás egy tányér makarónit ás egy darab polentát követel — és nem félkilós doboz amerikai corned-beeff konzervet! Ezt a világ leggazdagabb demokráciája könnyűszerrel meg is tudhatná neki, — de minek a hadbíróság és a golyó? Úgy látszik valóban nem vált be az amerikai gyorstalpaló közigazgatási tanfolyam . . . Ruttkay R. Kálmán. PIMmtf»«rof»aiul aHáborúa» (Berlini: * Az elhárító csaták eredményeinek tanulságai ' \ -' Egyéni akció Zsidók és disszidensek / / • - .-------------------------------------------------------------------------------| Ára 20 fillér