Makó és Vidéke, 1947. április (2. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-01 / 74. szám

2 délkelet európai tervgazdálkodás gondolatát. Egyeztessük össze a gazdasági terveinket, teremtsük meg a Duna medencében a béke és a barát­ság­ légkörét. Szakasits elvtárs nagy beszéde után ismét a küldöttek szólaltak fel. Csanádnépi hadifoglyok üzennek a Szovjetunióból Alföldi Imre, Nagycsillag utca 29 sz., 145/1 Kurszk. Domonkos Ist­ván, 1923 levente, Dombiratos, 64­ Kiev. Fábián János 1912 Kunágota 62/4 Kiev. Joó Sándor Makó, 280/ 19 Maruspol. Katona István honv. Nagykamarás, 62/4 Kiev. A 271/9 számú lágerból. Örse, Szalay László feleségének. Batto­­nya, Az 1449 számú lágerból. Csóti Péter: Kaszaper. Hadifoglyok keresik hozzátartozóikat Az alábbi hadifoglyok levelei átvehetők Budapesten VI. ker Ó­ utca 12 szám. Müller Miksa, 148/25 Müller Miksánénak, Almáskamarás. Ra­­konczai Mihály 177­1, Rakonczai Lajosnak: Földeák. „Magyarság útja a múltáél a istenbe" Mint már előző számunkban közöltük „Magyarság útja a múlt­ból a jelenbe" címmel történelmi és irodalmi előadássorozat indult meg. Az első előadást vasárnap dél­előtt fél 12 órakor nyitotta meg Karakas Lajos szabadművelési tit­kár a városháza nagytanácstermé­ben. Az első előadás címe: „Mátyás és a renaissan­ce" volt. Az elő­adás történelmi részét Német Fe­renc kereskedelmi iskolai tanár, irodalmi részét pedig Döme Mi­hály vázolta. Az előadások közben az egyik makói cserkészcsapat tagjai a­ kor­nak megfelelő magyar népdalokat adtak elő. Sajnos meg kell említenünk, hogy ezen az értékes és nívós előadáson igen kevesen vettek részt és reméljük, hogy a követ­kező előadáson már sokkal több érdeklődő jelenik meg. Rendőrségi hír Kietta József, Majláth­ utca 6 sz. lakos feljelentette öccsét, Kiatta Istvánt a rendőrségen, aki­ a Püspök­idéhez tartozó tanyáján kúpba rakott polyváját véletlenül fel­gyújtotta. Mi lesz húsvét vasárnapján délután a ^ Szociáldemokrata Pártban ^ tdisoriam^^^H MA Kő és VIDÉKE 1947 éprilia 1 A Szociáldemokrata Párt közigazgatási reformtervezete a dolgozók érdekét szolgálja Kiss János főispán és Gergely András budapesti kiküldött előadása a Szociáldemokrata Párt közigazgatási értekezletén Vasárnap a vármegye valamennyi­­ községeiből bejöttek a közigazgatási,­­ tisztviselő elvtársak, hogy meghall­­­gassák a szociáldemokrata közigaz-­­ gatási értekezleten elhangzottakat és­­ annak tanulságait leszűrve, a kapott­­ jó tanácsok felhasználásával igyekez­­­­zenek az igazságot szolgálni közigaz-­­ gatási vonalon. Az értekezleten az elnöklő Papp Lajos elvtárs üdvözölte a megjelent elvtársakat és a központ kiküldöttjét, Gergely András elvtársat és kérte, hogy tartsa meg előadását. Gergely elvtárs a párt közigazga­tási reformját és a jó szocialista köz­igazgatási tisztviselő feladatait ismer­­­tette részletesen. Néppel együtt a szocializmusért ! A közigazgatási tisztviselőnek feladata az, hogy a szocializmust igyekezzék az ő közönségével meg­ismertetni és a szociális szeretet rá­­nevelésével, azokat a közigazgatás munkájába belevonni és így a néppel­­ együtt szolgálni, dolgozni a szocializ­­­­musért, az ország érdekeiért. Ezután a jó szocialista jegyzőnek és magasabb fokon a járás vezetőjé­nek, a főjegyzőnek a feladatait tárta elénk.­­ A főjegyzőnek elsősorban a községek munkásait, a jó szocialista vezetőket támogatni, erősíteni kell és szaktudásával irányítani kell a köz­­igazgatás munkáját. Fontos célja a járás vezetőjének az áltaános jólét minél intenzívebb kimunkálása, ép­pen ezért nagyobb odaadással kell figyelnie az egészségügyi statisztikát, amely sokszor az egész járásnak a gazdasági fokmérője. Összhangot a minisztériumok között ismertette pártunk központjának­­ közigazgatási reformtervezetét. A terv szerint a járások megszűnnének és azt a jogkört, amelyet eddig a járá­sok gyakoroltak, átvennék a városok és községek. A községek, városok, járások autonómiája mellett az ügy­intézés leépítését és a kerületek meg­valósítását tűzte ki céljául a Szociál­­­­demokrata Párt reformtervezetében.­­ Hogy erre a kerületre szükség van,­­ azt bizonyítja az a tény, ha arra­­ gondolunk, hogy a szakminisztériumok­­ feladatai a járásokra várnak, akkor­­ kétségtelen az a kívánalom, hogy le­­­­gyen egy olyan szervezet, amely­­ egyesíti magában valamennyi szak­minisztérium munkáját és egységessé teszi közigazgatási vonalon, így nem történhet meg az a visszás eset, hogy az egyes minisztériumok egymás tudta nélkül adnak ki rendeleteket Ez a szükségszerűség késztette pártunkat arra, hogy létesítsen egy reformterve­zetet és azt megvalósítsa a magyar­­ nép boldogulásának érdekében. Közigazgatásunk túlméretezett Ezután. Kiss János főispán elvtárs tartotta meg bel- és külpolitikai tájé­koztatóját. Beszéde elején köszönetet mondott a megjelenteknek azért, mert fáradságot nem tekintve eljöttek a közigazgatási értekezletre, hogy bebi­zonyíthassák szocialista tanulnivágyó­sukat. Röviden hozzászólt Gergely elvtárs előadásához. Majd politikai tájékoztatójára tért át. A B lista reví­zióval kapcsolatban megemlítette, hogy sokan nem kerültek vissza állá­saikba, ezért vád ért bennünket szo­ciáldemokratákat, hogy nem követ­tünk el mindent párttagjaink meg­mentése érdekében Egy dologgal tisztában kell lennünk. Magyarországon a közigazgatás a múltban túl volt méretezve. Ezt fenn­tartani és a stabilizácit megcsinálni szinte elképzelhetetlen. Pártunk min­den egyes esetben, ahol csak mód és alkatom, kínálkozik, mindent elkö­­vetett tisztviselőm,annak érdekében, de százszázalékos eredményt nem érhettünk el azért, mert a Szociálde­mokrata Párt rendelkezik a legtöbb közalkalmazottal. Amerika most azokat védi, akiket a háború előtt támadott Ezután a magyar demokrácia fej­lődését vázolta, majd áttért a háború kitörésének okaira. — Amikor a háború ránkszakadt mondotta — gazdaságii vonaton indult meg, de a gazdasági háború később átalakult egy ideológiai há­borúvá : vagy a fasizmus, vagy a demokrácia. Ezt a háborút élénk fi­gyelemmel kísérték az angol és az amerikai nagytökések is, mert tudták, hogy a demokrácia csak egy lépés és ezen keresztül akarunk eljutni a szocializmushoz. Ha az utóbbi napok eseményeit megfigyeljük, ellentéteket látunk az egyes nagyhatalmak között.. Meg kell említenem, hogy a háború előtt és azután is Szovjet Oroszország,, Anglia és Amerika között bizonyos gazdasági és politikai ellentétek vol­tak és vannak. Ezeken a politikai és gazdasági ellentéteken a fasizmus előretörése alárendelte az ellentéteket, mert volt egy cél: a háborút meg­nyerni. Ezek az ellentétek még most is meg­vannak,­­ mert amikor az oro­szok Kovács Bélát, akiről bebizonyo­sodott, ho­gy az összeesküvésben részt vett és az­ oroszok ellen is aknamun­kál­ vé­gzett, letartóztatták, abban a pillanatban itt volt az amerikai jegy­zék és a letartóztatást Magyarország belügyeibe való beavatkozásnak mi­nősíti. Az angol és amerikai rádiós a háború előtt azokat vádolta, akiket most, a háború után menteni igyek­szik. Végül a sajtó jelentőségét méltatta a pártélésben. Megemlítette a Négy­­szava 75 éves fennállását és küzdel­meit, majd tájékoztatóját röviden ösz­­szefoglalva, fejezte be nagy tetszéssel fogadott előadását. Majd Kiss Ernő elvtárs, nemzet­gyűlési képviselő intézett rövid beszé­det az egybegyűltekhez. Elmondotta,, hogy először jó szocialistának kell lenni és ez magával hozza a jó köz­­­igazgatási bizottsági tagságot. Az értekezletet a kora délutáni órákban zárta be az elnöklő Papp Lajos elvtárs. -. .­­ ! A statáriális bíróság ma mond ítéletet az apátfalvai gyilkosság ügyében Előző számainkban már részlete­sen foglalkoztunk a bestiális apát­falvai gyilkosság részleteivel. Szombaton bizottság szállt ki Apát­falvára, kihallgatták a tanukat és el­készítették a jegyzőkönyveket. Délután hatalmas tömeg kísérte utolsó utjára Vízhányó Józsefet, a meggyilkolt mezőőrt kihűlt teste azóta már két napja a földben pihen­. A szegedi ügyészség döntéséről tegnap kaptunk hírt. E szerint a ka­pás-gyilkos statáriális bíróság elé ke­rül. Ügyét ma délelőtt 9 órakor tár­gyalják. Az elhangzott tanúvallomások alap­ján a legsúlyosabb büntetésre lehet számítani. Az R. gárda és a tagtoborzó Pártunk rendezőgárdája a leg­intenzívebben kapcsolódott be or­szágos viszonylatban a tagtoborzó kampányba. Kimagasló fegyel­mezettségünkkel kivételes eredmé­nyeket értek el. Rendező­gárdis­táinkat a megyei, városi közpon­tokból befutott jelentések szerint mindenütt a legnagyobb r­okon­­szenvvel fogadták. Felfigyeltető, hogy milyen fegyelmezettséggel, pontossággal kapcsolódtak bele a gyűlések százainak sorába. Fe­­­gyelmezettségük és eszmei felké­szültségük bizonyítja azt, hogy nemcsak gyűlések rendezésére al­kalmasak, hanem szellemi fegy­verekkel harcolni tudnak a tudat­lanság és a tájékozatlanság ellen. Ha a szükség úgy kívánja, meg­tudják védeni a Szociáldemokrata Pártot és őrködnek a demokrácia nagy alapelvei védelmében. Ezzel is hűségesek azokhoz a hagyomá­nyokhoz, melyet a rendezőgárda nagy szocialista alapítója, Strom­feld Aurél szelleme tanít és nevel. A Rendező gárdisták élén áll­tak a tagtoborzásnak szorgalmuk­kal, szocialista öntudatukkal és demokratikus meggyőződésükkel, s így méltóak nagy alapítójukhoz. Virág magvak, muskátlik,­ cserepes és szálas virágok kaphatók Mágori Margit kertészetében.. 782 -Kertészetébe némi gyakor­lattal bíró férfi vagy nő felvétetik. Mágori Margit kertészetében, Apaffy­­utca 11. szám, 781 Hirdessen a Makó is Vidékedés

Next