Makói Népujság, 1945. április (1. évfolyam, 56-78. szám)
1945-04-01 / 56. szám
1945 április 1. népnek, azok most sem akarhatnak mást! A földreform most már megvan, de a végrehajtásánál is ott kell lenni a parasztságnak éberséggel és szívós kitartással, mert végre az ő ügyéről van szó. Ne féljünk jogainkat gyakorolni! Ne féljünk testvérünktől, a földtől, hiszen eddig is több közünk volt hozzá, mint azoknak, akik bitorolták és munka nélkül szedték le maguknak a mi munkánk keserves gyümölcsét. Nem lesz több alkalom és főleg ilyen alkalom, hogy kevés kártalanítással a paraszt sagföldhöz jusson. Ne várjunk jövőre. Földosztás nem lesz minden évben! Az idő sürget, a fejlődés lehet, hogy a parasztságot egy másik történelmi és gazdasági átalakulást jelentő erőpróbára fogja hívni. A kamrában még van, de sokan nem számolnak a jövő meg az azutáni évekkel, de nem számolnak az ország ,más részével, ahol nincs semmi ennivaló sem. Ki fogja előteremteni a kenyeret, ha mindnyájan félünk a földtől? Ha tehetetlenek vagyunk és gyávák a nagy történelmi időkkel szemben, akkor talán nem is érdemlünk mást, mint ami természetszerűen következne be a feudális és reakciós erők megerősödése és ennélfogva a parasztság további elnyomása. önbösség A Vörös Hadsereg diadalmas bevonulása óta olyan nagy horderejű események halmozódtak egymásra, amelyek még a leghalvérűbb embert is felrázhatták és megpezsdülhették ereiben a vért. A háborús eseményeken kívül gazdasági, politikai és társadalmi téren is olyan eredmények és vívmányok születtek már és születnek még mindig, amelyek teljesen átformálják országunk és népünk életét. Ezeknek a vívmányoknak egyike, a legfontosabb és legáhítatosabb: a földreform kérdése jutott most a megvalósulás állapotába. Földreformról beszéltek mindenütt az emberek, erről írtak az újságok, ettől voltak hangosak a népgyűlések, ezt követelték a plakátok, ezt várta türelmetlenül a nép. Most itt van. De az öröm és az új élet reményének ragyogása helyett a gond, a kétkedés és a közömbösség kifejezését látjuk azoknak az arcán, akiknek elődei évszázadokon keresztül áhítozva és türelmetlenül várták, hogy egyszer földhöz jussanak. Az elmúlt vasárnapon az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere jött el, hogy szóljon azokhoz, akikből származik: a kisparasztokhoz és földtelenekhez. Napokon keresztül újságban, plakátokon hívtták a népet a népgyűlésre. De a miniszter szava nem ért el hozzájuk, mert a kisparasztokból és földtelenekből csak mutatóba akadt néhány a vasárnapi népgyűlés hallgatósága között. A jobbmódú gazdák mellett csak nadrágosok és asszonynép képviselték ennek a városnak a közönségét. Miért ez a közömbösség? A bántó és ártó?! Bántó azok felé, akik megfeszített erővel most végre-csakugyan a népért -dolgoznak és ártó önmaguknak, akik ha ezt az alkalmat kieresztik a markukból, soha többé másikat nem nyújt nekik atörténelem. A földreformot végre kell hajtani. A rendelet itt van, a földet felmérni és osztani fogják és aki most viszszahúzódik, aki fél a mostani nehéz időkben a munkásjövőtől, akinek ezért vagy azért nem kell a föld, az mondjon le róla örökre! Mert senki azt ne gondolja, hogy a más verítékén és munkáján fog tapasztalatomkat gyűjteni és előállhat még akkor MAKÓI NÉPÚJSÁG is földigényével, ha a szomszédnak jól sikerült az esztendő. Nem, mert ez az alkalom soha vissza nem tér s aki a földigénylést gyávaságból, vagy bűnös közömbösségből most elmulasztja, az örökre eljátssza azt a jogát, hogy nyomorúsága, szegénysége, földtelensége miatt valaha is panaszkodhasson. (ede) .'X .■ • . . .3 rendőrség razziákat tart a házak udvarain A közelmúltban már felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy a tavaszközeledtével az esetleges járványos betegségek megelőzése érdekében az udvarokat, szemétdombokat, trágyadombokat stb-ket takarítsa ki, illetve hozassa rendbe. Ennek ellenére a legtöbben figyelmen kívül hagyták a komoly közegészségügyi felhívásunkat. A város vezetősége most a rendőrséghez fordul, hogy ezt a rendelkezést a legszigorúbban foganatosíttassa. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség a közeljövőben razziaszerűen ellenőrzi az udvarok tisztántartását és a mulasztók ellen a legszigorúbb eljárást indítja. Helyes a hatóságnak ez az eljárása, mert a tisztaság, rend és a betegségek megelőzésére hozott rendeletek végrehajtása nem magánügy, hanem közérdek és a mulasztók megérdemlik, hogy szigorú büntetésben részesüljenek. Ahol a Népújság készül... Látogatás a „Szabadság" nyomdában Az egyszerű emberek és a hozzánemértők előtt mindig rejtély volt ez a szó: nyomda Sokan nem ismerik az ólombetűk világát. Azt az eljárást, munkát és gépeket,amellyel a nyomdatermékek — köztük az újság is-, készülnek. Bizonyára Olvasóink közül sokan nem tudják, hogyan készül a mi lapunk, a Makói Népújság s talán akadnak olyanok is, akik még sohasem jártak nyomdában. Az „érdeklődők" tartsanak velem, elvezetem őket abba a titokzatos műhelybe, ahol a Népújság készül. Megnézzük azt a boszorkánykonyhát, ahol mindennap újjászületik a lap, hogy szellemet, hírt vigyen és nevelje a makóiakat a nyomtatott betűvel. Ahogy belépünk a nyomdába, a szedőterembe, különös levegő csap meg bennünket. Nehéz, festékes, ólmos levegő. A Gondolat sok apró kis „ólomkatonájának" jelenléte okozza ezt, akiket a nyomdászok állítanak csatasorba, hogy műveltséget vigyenek az Emberek közé, hogy harcoljanak a Sötétség és a Rossz ellen. Bizonyos megilletődés vesz erőt rajtunk itt, a kultúra műhelyében A nagy, világos helyiségben a bútorok utcákat képeznek. Mint házak az utcában, „regálok" állanak sorban. Benne fiókok — mint házakon az ablakok — sok apró rekesszel, a rekeszekben milliónyi betűvel. (Lehet, hogy nincs éppen annyi, de, hogy sok, az biztos.) A fiókok a „betűszekrények". Minden regál előtt egy munkaköpenyes ember, kezében egy fényes fémszerszámmal. Ezek a szedők és a kezükben lévő vinkelbe, másnéven szedővasba szedik a betűket. Balra a kézirat, jobbra egy „hajó“-nak nevezett, három oldalon peremmel ellátott, hosszú falap van,amelyre az egy vinkellel kiszedett 8—10 sorokat kiemelgetik. Megkérdezem egyik szedőt: — Mit csinál? — Szedem a holnapi újság vezércikkét. Csak pillanatra áll meg, oldalt pillant a kéziratra, már nyúl is valamelyik rekeszbe és szaporán zörög, kopog a betű a szedővasban. — Honnan tudja, hogy melyik rekeszben milyen betű van? Nem látom ezt sehol sem felírva — kérdem tőle, amit így kérdez bizonyára minden laikus, mert mosolyogva válaszol: — Az bizony nincs ráírva, de tanonckoromban ezt tanultam meg legelőbb. Úgy megtanultam, mint ahogy’ az ember megtanul járni vagy beszélni. — És nem téveszti, el beszéd közben, nem zavarok ? — kérdezem tovább. — Nem — feleli. — A szekrény minden „sakk“-ját (rekeszét) szinte az idegszálaimmal érzem és az előre elolvasott mondat betűi szerint ösztönösen mozog a kezem. Ez érdekes. Mindenesetre nem akarok nagyon tájékozatlannak látszani és kezembe veszek egy betűt a szekrény sarkából. Kis négyzetalapú ólomtömb. Oldalán kerek bevágás van, de más semmi. Keresem rajta, hol van a betű, de hiába forgatom, nem látok semmit. A szedő észreveszi tanácstalanságomat és így segít ki: — Ez „kizárás". — Kizárás? Nem betű? — Nem. Ennek nincs „képe". Ahol ez van a hasábban, ott egy ilyen széles fehér folt marad. Ha megfigyeli a lapban, az új bekezdéseknél mindenütt ilyen széles fehér, üres hellyel van az új sor „behúzva", vagyis beljebb kezdve. Ennek neve „quirt" (kvirt, azaz négyzet). Kisebb részei, fele, negyede stb. adja a szóközöket. Itt van egy betű. Ez magasabb és ha papírra nyomom, egy betűkép lesz látható. Itt ez a kis bevágás az oldalán, a szignatúra, azért van, hogy azt tapintom meg szedés közben, nehogy a betű fejjel lefelé kerüljön a sorba. Ezen már egy pillanatig gondolkoznom kell. Mert m mindez, a szedés művelete, milyen nagyszerű és mégis milyen egyszerű ! Most aztán figyelem a játékot. A szedő elolvassa a kéziratot, a fejben megmarad az a mondat és az első betűnek megfelelően már lendül a kéz, az ujjak biztos érzéke megfelelő oldalára fordítva teszi a betűt a vinkelbe, a balkéz igazgató ujjai alá, de a jobbkéz már úton van a következő betűért, ahogy az agy a szöveget diktálja... És gyűlnek a betűk, mint a téglák az épülő házban, épül a sor, aztán a hasáb, sorakoznak az ólomkatonák ... Most már még többet akarok tudni. A kezemben lévő betűről érdeklődöm. — Ebből szedik az újságot, "ebből a betűből, milyen betű ez ? — kérdezem egy gyermek mohó kíváncsiságával. — Ez a garmond Araszt betű. Garmond a nagysága, Ariszt a neve. Ez az újság szövegbetűje. A hirdetéseket is ilyen betűből szedik, de az kisebb, a neve „petit". Készségesen elsorol és megmutat még néhány betűnagyságot, mint: nonparell, ciceró, tercin, text stb. Aztán betűtípusokat mutat: ez az Amszt-kurzív, a szövegbetűnek a dőltbetűje (ugyanolyan karakterű betű, csak dőlt), ez itt a text Groteszk, a címbetű, ez itt a félkövér Romána, ez Egyptienne, ez Kőírás... Majd a hajón dolgozik és magyarázza munkáját: — Ide teszek egy „dursusz“-t, hogy a sorok között hézag legyen, ide egy 13-as „stég" kell, ott nagyobb üres hely lesz... Már zúg a fejem a sok idegen kifejezéstől és látnivalótól, talán ettől van, hogy nem tudom a kiszedett sorokat elolvasni. Hiába csavargatom a nyakamat, sehogysem sikerül értelmes szöveget olvasnom. Nem ismerek a betűkre. Azt tanácsolják, hogy vegyek elő egy tükröt. S valóban! A betű balról jobbra van szedve, mint ahogy rendesen olvasunk és írunk, de fejjel lefelé, vagyis felém, a tükör éppen megfordítja, így rendesen tudom a betűt olvasni a tükörképe után. (Ha olvasóink közül valaki nyomdába akar szedést olvasni, okvetlenül vigyen tehát magával tükröt!) Mutatnak ezután még rengeteg nyomdai eszközt, ők úgy mondják, hogy „anyagot". Betűket, gombostűfej nagyságától az ökölömnyi plakátbetűig, a sorok közé használatos térzőket, szépen csillogó sárgaréz-„lémákat", amelyekkel különböző vastagságú vonalakat nyomnak. Egyik szedő előtt nem újságkézíratot, hanem vonalazott táblát, üzleti könyv egy lapját látom szélesebb és keskenyebb pengő-fillér rovatokkal. Persze, hiszen ezek is nyomdában készülnek, ezek is nyomdatermékek. Első pillantásra nagyon egyszerűnek látszik ezeknek a szedése, de utóbb derül ki, hogy itt még nagyobb mérnöki tudomány kell az „építéshez", mint a lapszedésnél. Mert előbb ki kell számítani, hogy milyen szélesek lesznek az egyes rovatok, milyen helyet foglalnak el a vonalak, hogy a szedés el is férjen a papíron, amelyre nyomni fogják. Itt megint ilyeneket hallok: 38 ciceró és két dursusz a tabella szélessége, magasság enynyi és ennyi, a quer tehát (a vízszintes vonalak külön szedése) ennyi és ennyi lesz. Mindent számokkal támasztanak alá, beszélve a nyomdai mértékről (tipometria) és egymásra halmozva a rejtelmes szakkifejezéseket. Mindez olyan bonyolult és olyan szép dolog, hogy legszívesebben 5