Makói Népujság , 1947. szeptember (3. évfolyam, 197-220. szám)
1947-09-02 / 197. szám
f1 hogy minden játékossal foglalkozzon. A beosztás érdekében a játékosok jelentkezzenek Bartos Miklósnál. A klub a közeljövőben a Csongrádi Barátság csapatát látja vendégül versenyre, amely komoly készülődést igényel. Hajtsuk szabályosan, de a rendőrség is ellenőrizze a járművek közlekedését Régebb idő óta rosszallással nézzük azt minden hajtási, illetve közlekedési szabályt felrúgó és semmibevevő jármű közlekedést, amelyet szerte az utcákon, de főleg a város legforgalmasabb helyén, a Főtéren tapasztalunk. Sokszor borzadó hajjal látjuk azt az esztelen száguldozást és nyitott kipufogóval való „passziózást“, amelyet számos motorkerékpáros végez a város legforgalmasab helyén, a Főtéren, nyilván azzal a szándékkal, hogy hadd essák milyen szép motorkerékpárja van és milyen bravúrosan tudja bőget■i a járókelők nem kis bosszantására a motort. A kerékpárosok sem tartják be a hajtási szabályokat s az úttesten összevissza, ötlet szerint hajtanak, vagy ha éppen úgy tetszik, keringőznek. Ezt a kirívó szabálytalanságot már többször szóvá akartuk tenni, de nem a mi feladatunk és kötelességünk azt ellenőrizni és beleszólni. Vártuk tehát, hogy majd az ileltékes szerv, a rendőrség rendet teremt ebben az elburjánzott egyéni hajtási dzsungelben. A ma délben látott szerencsés baleset azután mégis arra kényszerít, hogy lenget adjunk az esetnek és ezzel kapcsolatban felhívjuk az illetékesek figyelmét a rendteremtésre. A déli órákban egy fiatal asszony ebédet vitt, bizonyára férjének, kerékpáron. Amint a Korona előtti átjáróhoz írt, abban a pillanatban ért oda egy másik kerékpáros is. Bizonyos, hogy mindketten elmulasztották a szükséges és előírt karjelzést a mnetirányra beinteni s csaknem egymásnak rohantak. A fiatalember ugyan merész kanyarral kivonta kerékpárját az öszeütközés elől, és az asszony első kerékpárjának első kereke beleütődött a férfi hátsó kerek fébe. Enek következtében az asszony kivágódott a kerékpárral s a kormány*lelyezett kosarából az egész ebéd az Isttest köveeztére terült ki. Szerencsés laleset, mert egyikük sem szenvedett sérülést, de az egész ebéd, amely ma is jelentős összeg egy munkásember, sek kárba veszett s az ebédre várakozó ás vágyakozó férj éhesen maradt. Az ebédnyomok szerint az asszony hajtott szabálytalanul a baloldalon. Ez az ebéd árán akadt baleset szolgáljon intő például és megelőzésül a szabálytalan hajtásból származó komoly feleseteknek, de figyelmeztetésül a rendőrnek, hogy a Főtér járműveinek hajtási kilengéseit nyesegesse le és általában szerezzen érvényt a közlekedési szabályoknak. főházból való ügyes fiút tanulónak felvesz IRITZ ÜVEGES. 380« •Maki m. város polgármestríttl.14.47.—1947. T. Felhívás fölkérem mndazon hivatásai ét amatőr fényképészeket, kiknek Makó várossal kapcsolatban jó felvételük van. lory: Makó városról készítendő album öseszeállítása céljaira felvételeiket múlásait be a városháza II. emelet 305-ös 32&M szobájában, dr Kovács József v.árjegyzőjé*. lfR fSfdó, fWT szeptember hó l-€*. l|fs 1 l: i HBÉBármester, H1MI NAPÜJSAG Helyezzék hatályon kívül, azokat a rendelkezéseket, amelyek gátolják az építőipar megindítását Beszélgetés Szani István kőművessel, Hegedűs Sándor bádogossal és Frank Ferenc fodrásszal Felkerestünk néhány kisiparost, fodrászt, bádogost és kőművest, hogy mondják el panaszukat, sérelmüket és mutassák ők maguk azt az utat, amelylyel a nehézségeken segíteni lehet. A három szakma közül a kőművesek azok, akik már hosszú hónapok óta csak néha-néha dolgoznak. Nincs anyag, nincs tégla, vagy ha van, nagyon drága. Az újjáépítésben és a hároméves tervben az építkezéseknek meg kell indulni, hogy a lakásokat kijavítsák, a rászorulóknak új házak épüljenek, a munkanélkülieknek kenyeret adjon. A bádogosok helyzete is nehéz, mert nincs anyag és sok nehézséggel kell megküzdeni, hogy fizetni tudják az adót és az üzletbért. A fodrászoknak magas az adókulcs, marad is meg nem is a keresetükből. Felkerestük Szani István kőművesmestert, hogy mondja el azokat a nehézségeket, amelyeken segíteni kell. Kérdéseinkre ezeket mondotta: — Haladéktalanul, még az idén ki kell hozni az új ipartörvénytt. Szükséges, hogy a kőművesmesterek visszakapják régi hatáskörüket, hogy legalább egyemeletes házat építhessenek a földszinteseken kívül. Rendezni kell a kőművesek hatáskörét, hogy tudják, mit végezhetnek. — Sok kőművesmester volt munka nélkül. Sokan beadták iparukat és szüneteltetik azt. A megyében a kőművesek fel vannak készülve, hogy a hároméves terv jegyében megkezdjék a munkát. — Ehhz azonban — mondja tovább — anyagra van szükség. Ha nincs is anyag, az árak olyan magasak, hogy azt nem tudja megfizetni az építtető, mert nincs arányban anyagi erejével. 1938-ban ezer tégla beszállítva 48 pengő volt, ma 228—280 forintig megy fel az ára, ami beszállítva 280 forintra rúg. Egy köbméter faanyag 70—80 pengő volt, most 900 forint. — Az építőiparhoz 32 szakma tartozik — folytatja beszédét. —• Ezek a szakmák azonban mind panganak, mert nem halad az építkezés. A kisembereknek fedezetnélküli, hosszúlejáratú kölcsönt kell nyújtani, hogy az építkezések megindulhasanak. Helyezzék hatályon kívül mindazokat a rendelkezéseket, amelyek akadályozzák a munka megindítását. — Felesleges adóktól — mondja tovább — meg kell szabadítani az anyagokat, amelyek a legjobban drágítják azt. Nagy baj, hogy a gyárak, mint pl. a városi téglagyár, tüzelőanyaghiány miatt leállt. Ezeket haladéktalanul rendezni kell, hogy a tégla gyártása zavartalanul folytatódhasson. Ne a kisiparos kőműveseken keressenek a kereskedők — fejezte be beszédét. Meglátogattuk Hegedűs Sándor bádogosmestert is. Szorgalmasan dolgozott kis műhelyében. Amikor megszólítjuk, leteszi kezéből a kalapácsot és kérdéseinkre az alábbiakban mondja el panaszát: 1 — A bádogosok és szerelők helyzete nehéz, — mondja —, mert nem kapnak elegendő anyagot az Anyag- és Árhivataltól. A vállakozóknak — nem tudni honnan —, de van anyagjuk és sok árut dobnak piacra. Ezek a cikkek sokkal olcsóbbak, mint a kisiparosok készítményei. Ezeken változtatni kell, anyagot kell adni a bádogosoknak, hogy a munka megindulhasson és a versenyt velük fel tudjuk venni. — A vállalkozó — folytatja beszédét ■— csak iparengedéllyel rendelkező bádogosmester útján végezhessen bádogos és szerelő munkát. Meg kell indulni az építkezéseknek, hogy vízlevezető csatornákat készíthessünk. Ha ez a munka megindulna, sok bádogossegéd tudna munkához jutni — végezte be beszédét. Harmadiknak kerestük fel Frank Ferenc fodrászmestert üzletében. Fehérköpenyes alkalmazottak végzik a munkát: hajat vágnak, borotválnak, vagy a hölgyvendégek haját „készítik" ki. A mester kérdéseinkre elmondja panaszát: — Három segéddel és két inassal dolgozom —– mondja. — Elég nagy forgalmat bonyolítok le naponta, azonban a haszon legnagyobb részét adóba kell fizetnem. A fodrászok a megállapított díjaknál 20 százalékkal olcsóbban dolgoznak, de ezzel szemben az adót felemelték. — Sok iparostársamnak — folytatja nehéz gond az adó és üzletbér fizetése. A fodrásziparosok boldogulása érdekében szükséges és kell, hogy a 9 százalékos adókulcsot 6 százalékosra csökkentsék le, hogy ne csak az adóra keressünk — végzi be beszédét. ---------—-----------------------------------— 16.658 gyűlést tartottak a választási küzdelem alatt. Bdapest (MTI) A belügyminisztérium sajtóosztálya közli, hogy a választási küzdelmek bezárásáig, augusztus 27-ig összesen 16.658 nyilvános népgyűjtést tartottak. E választási népgyíjtésekről hét esetben érkezett be kisebb rendzavarásról jelentés. Két cipészsegédet felveszek Sütő János, Széchenyi-tér 5. Malis m. város polgármesterétől. 19760—1947. Hirdetmény A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Középiskolába 1947 szeptember hó 5-én 6-án lehet beiratkozni. A beiratkozásra minden tanuló köteles magával vinni tanulmányi értesítőjét, azonkívül szeptemberi keltezésű hatósági orvosi bizonyítványt arról, hogy a beiratkozó családjában az előző két hónapban ragályos betegség nem fordult elő. Az először beiratkozók szülőjükkel, vagy felnőtt családtagjukkal jelenjenek meg. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 8-án lesz, a rendes tanítás szeptember 9-én kezdődik. Az I. osztályba felvehető az a tanító, aki valamely középiskola első 4 osztályát sikerrel elvégezte és 14. életévét a beiratkozásig betöltötte, de 18. életévét még nem. Felvehető az I. osztályba a népiskola VI. osztályát és a téli gazdasági iskola, vagy mezőgazdasági szakiskola két évfolyamát végzett tanuló is, ha a felvétel előtt sikeres felvételi vizsgát tesz, a korhatár itt is fennáll. . A II. osztályba felvehető az, aki a 1947 szeptember 1. ) gazdasági iskola I. évfolyamát, vagy a gimnázium V. osztályát elvégezte, ha az előírt tantervkülönbözeti vizsgát leteszi és életkora az előírt korhatárnak megfelel. A III. osztályba felvehető az, aki a gazdasági iskola II. évfolyamát elvégezte és a tantervkülönbözeti vizsgát sikerrel letette. A felvételi és tantervkülönbözeti vizsgák anyagáról az érdeklődőknek részletes felvilágosítást ad az iskola. Makó, 1947 szeptember hó 1-én. Kiss Imre polgármester. HÓNAPOS BÉREST KERESEK azonnali belépésre. Értekezni Arany Jánosutca 6. szám. 380$ NÉVNAPOKRA vágott virágok és gyönyörű begóniák 3 forinttól kaphatók Mágori Margit kertészetében. Apaffyutca 11.________________________377. Motorkerékpár 350-es, Viktória, kifogástalanállapotban eladó. Cím a kiadóban: MAKÓI NÉPÚJSÁG demokratikus politikai napilap. Telefonszám: Szerkesztőség 510 Kiadóhivataa is Felelős szerkesztő: Koncsek Liszta Felelős kiadó: Kónya Lajos Makói „Szabadság" Nyomdaipari EK Makó, Szegedi utca 1. szám Felelős nyomdavezető: Halász Fentlaáság I - Makó m. város polgármesterétől. 19.369—1947. Tárgy: Termelési szerződések alapján termelt növények beszolgáltatásba való beszámí tása.Hirdetmény A 100.700—1947. K. M. sz. rendelet 34. §-a alapján a termeltető vállalatok előterjesztéseire az alább felsorolt és termelési szerződéssel termelt terményeket fogja a Minisztérium a területbeszámítása szempontjából figyelembe venni. Mindennemű konyhakerti mag, csemegetengeri, mindennemű vetőborsó, vetőbab, mindennemű virágmag, mindennemű fűmag, mák, mustár, takarmányrépamag, köles, vetőmag, mindennemű takarmányvetőmag, csillagfürtmag, kopaszárpa,t árokvetőmag és cikória. A gyógynövények közül: Levendula, Írisz, izsók, digitális palánta* natura-metel, édesnövények, kapor és mákgubó. 1 1 I * '^IS Beszámítási kedvezményben csak a 1 15 holdas vagy ennél nagyobb szántóterülettel rendelkező gazdaságok részesíthetők. A Minisztérium által külön engedélyezett termelési szerződések ,számításának előfeltétele a következő: A termelési szerződés alapján beszámításoknak csak akkor van helye, ha a gazdálkodó a termelési szerződést a termény betakarítása előtt a községi termelés* bizottságnál láttamoztatja és a termelési bizottság a szerződéses termelésre* felhasznált szántóterület nagyságát igazolja. A termelési bizottság az olyan növények termelésére vonatkozó termelési szerződést, amelyeknél kötelező érdekképviseleti megállapodások vannak érvényben, vagy amelyek érvényessége valamely hatóság jóváhagyásához, ellenőrzéséhez, vagy láttamozásához van kötve, csak akkor láttamozhatja, ha a termelési szerződés ezeknek a feltételeknek megfelel. Felhívómázon beszolgáltatásra kötelezett gazdákat, akik termelési szerződés alapján a fenti növényeket termelik, hogy termelési szerződéseiket a termelési bizottságnál és a beszolgáltatási osztálynál mutassák be, nehogy a beszámításnál hátányt szenvedjenek. Makó, 1947 szeptember hó 1-én. Dr Szűcs László s. k. polgármester h. i / .