Makói Népujság, 1947. november (3. évfolyam, 248-272. szám)

1947-11-01 / 248. szám

197 november 1. Talán még sohasem volt ilyen édes, szép és meleg a nyári reggel, mint most. Millió darabra törve ringtak a folyó hullámain a napsugarak, enyhe szél libegtette a parti fák fényes, zöld leveleit, gyöngyszínű felhőóriások pihentek az ég kék mezőjén. Lent a vízben még bosszús mormogással kerülgették a felrobbantott híd összegörbült roncsait, a játékos hullámok, de az új acélhíd már diadalmas ívben feszült a két part között. A víz árnyékos hűvöséből új betonpillérek mellett erős gerendaállványzat nyúlt felfelé, tetején hidraulikus emelőszerkezet ölt, tetején két ember nagy francia kulcsokkal bontotta apró alkatrészeire. Olajos, piszkos szerelőruhába bújt munkások izzadtak a betonkeverő gépek mellett, kellemetlen zajjal dörögtek a szegecselő kalapácsok a híd szürke acélbordáin. Mindenki sietett, gyorsította a munkatempót, mert a hidat pár nap múlva, határidőre át kell adni a forgalomnak. Kálmán — széles ívben elhajítva — a Dunába dobta körmére égett cigarettáját. Szemével mégegyszer összefogta gyors mozdulatokkal dolgozó munkások napsütötte, lüktető, eleven képét és a csikorgó kavicson átment a híd másik oldalára. Átlépett a piros miniummal befestett korláton. Ingó, bizonytalan deszkatákolmányon állt, amely korlát nélkül, a víz fölé nyúlva lengett a nehéz ember súlya alatt. Kezébe vette a sűrített levegővel dolgozó tömzsi légkalapácsot, még egy pillantást vetett a hídon álló nagy terepjáró teherautóra szerelt kompresszorra, amely fáradhatatlan zúgással nyomta a kígyózó gumicsöveken a sűrített levegőt. Ráillesztette a légkalapács száját az acél tartóoszlopból kiálló csavarvégre, keményen rászorította, megcsavarta a fogantyút Lassan, nagy szakértelemmel mozgatta, jobbra, balra, le, föl a géppuskaként dörgő, ropogó légkalapácsot, majd egy csavarással elzárta a levegőt, leengedte a gépet Egy pillantást vetett a csavarvégre, amit a szegecselő kalapács fényes, gömbölyű, kék gombbálapított. Belül a hídon megállt valaki. Magas alakjával elfogta a napfényt. Kálmán ránézett az olajfoltos, piszkos-zöld szerelőruhába bújt munkásra, aki a korlátra könyökölve nyugodtan szívta cigarettáját. — Hányadik cigarettát szívod halt óra óta, Jancsi? — kérdezte rosszul leplezett bosszúsággal. — Tudja az ördög ... — Neked nem sürgős a munka? — Nekem egy csöppet sem... Cigarettájából könnyű kék füst röppenti a folyó felett suhanó szélre kapva. Zsíros sapkája alól fényes, fekete haja magas, csontos homlokára, értelmes, gúnyos szemére hullott. Szája sarkában is ott ült valami szemtelen, vidám, gúnyos vonás. — Mindenki megfeszített erővel dolgozik, hogy időben kész legyen a híd, te meg úgy lopod a napot, mintha neked ezért fizetnének — mondta Kálmán rosszkedvűen. — Nem lesz ennek jó vége, meglátod. — Milyen vége lehetne? Elküldenek, ha kész a híd? Nem félek tőle. Műhelyben mégegyszer ennyit keresek,mint itt. — Az igaz. Hiszen te tudsz dolgozni — ha akarsz ... De ... ennél a munkánál nem a pénz számít. Illetve nem csak a pénz számít. — Hát még mi? — Mi számít még? Kálmán elgondolkozva nézte a gúnyosan fénylő mosolyt a fiatalember arcán. Hogy mondja meg, hogy ne legyen frázis belőle ? Hogy megértse úgy, ahogy ő érzi... — Nehéz ezt így megmondani. Hiszen HÍDÉPÍTŐK írta: Molnár Géza eleget olvashattál róla az újságokban, eleget hallhattad a gyűléseken. Ha magad nem értetted meg, vagy nem akartad megérteni, én hiába magyaráznám neked. Elnézett a víz felett a napfényben fürdő tájra. Távolban kiégett, rombadőlt emeletes házak, a zöld budai hegyek és a Duna csilogó, selymes tükrébe lógva... a széttépett hidak karjai. — Te nem érzed, milyen szép ez a munka? A roncsok helyén egészséges, erős, szép hidakat építeni? Nemsokára ezen a hídon is dübörögve rohannak át a megrakott tehervonatok. Építünk... az országot építjük újjá... Nektek az a bajotok, hogy nem látjátok a fáktól az erdőt. Csak a jelen, a nehéz, sivár ma gondjait nézitek, a jövőt nem. — Pénz beszél, kutya ugat. Éhes hassal nem lehet újjáépíteni. — Nem mondhatod azt, hogy még most is éhezünk. Negyvenötben sokkal rosszabb volt. Igaz, te még akkor nem dolgoztál velünk. Persze most sem a legjobb, de mindig jobb lesz. Az út fölfelé visz. — Persze, hogy végeredményben mindig jobb lesz. De mi hasznod van neked, magadnak abból, hogy agyondolgozod magad? Nem mindegy az, hogy egy héttel előbb, vagy egy héttel később épül fel a híd? — Nem. Minél előbb, annál jobb. Meg azután... de erről neked hiába beszélek. A munka szép. Szebb mint a háború, a rombolás, mindennél szebb. Te több örömet találsz azokban az amerikai filmekben, ahol óriási csatahajók lövik egymást és árthatod, hogyan fullad vízbe negyedóra alatt háromezer ember, mint abban, hogy kezedbe veszed a légkalapácsot és ellapítod vele a csavarfejeket. Pedig ez is van olyan a csavarvégre, veszélyes itt a deszkán a víz felett,, mint csatahajón szolgáink És látva a másik szemében a cinikus, gúnyt, dühösen tette hozzá: — Csakhogy ehhez más emberek kellenek, mint te. Titeket mgfertőzött a háború, a gyilkolás. Belőletek soha az életben nem lesz normális, rendes munkás. De különben is elég volt a beszédből. Én nem fogom tűrni, hogy a csoportom miattad lemaradjon. Gyere dolgozni. Szombaton aztán mehetsz, ha úgy tetszik. Még mielőtt ki nem leszel rúgva... A fiatalember gyors, könnyű ugrással vetette át magát a korláton, de a lába megakadt a szegecselőgép gumicsövében. Ijedten kapaszkodott meg a korlátba és lábát kirántotta az összecsavarodott kábelből. Az erős rántástól a tömzsi légkalapács nehéz ívben repült a víz fölé, Kálmán utánakapott s egyensúlyát vesztve megtántorodott. A budai hegyek nagyot fordultak, a híd hirtelen felágaskodott és Kálmán zuhanás közben látta, hogy a légkalapács tompa csattanással nekivágódik a vízből kiálló hegyes, rozsdás roncsnak... Jancsi nem volt gyenge idegzetű ember. Németországban is sok mindent látott a bombázások alatt, mikor önként kiment dolgozni, de mikor negyedóra múlva meglátta Kálmán összeroncsolt fejét, sírógörcsöt kapott. Sokáig ült ott a papíron a víz szürke hullámait, a napfény vibrálását figyelve, semmire sem gondolva. A hídon közben ismét megindult a munka. Nehéz zörgéssel forgatta a keverőgép a betont, azután egy légkalapács ropogása is lehallatszott. Felállt, gyors, határozott léptekkel megindult a híd felé. Maga sem tudott számot adni arról, ami ezalatt az idő alatt történt benne. Az élő Kálmánt kinevette, a halott Kálmán szavai égették, marták. Keményen megfogta a ssrgecselő kalapácsot és ráillesztette egy. MAKÓI NÉPÚJSÁG Értesítés / November 17-én a Munkásotthonban tánckurzus kezdődik, amelyre jelentkezni lehet a Munkásotthonban. 4954 ___________________________I . Tenni kellene már valamit!... Mi történik a cukorrépatermelő gazdáknál lévő sokezer tonna szabadcukorral ? Hogy mennyi munka van a cukorrépával, míg az átvevőállomásokon vagonokba rakják és útnak indítják a cukorgyár felé, azt legjobban a gazdák tudják, akik megdolgoznak vele. A répaföldet felszántják, a magot elvetik, a kikelt répát kétszer megkapálják, azután jön a répaszedés: kutyakemény, nehéz munka. A gazda ássa a répát, az asszony meg a hideg földön térdelve vágja a répa fejét, sarlójával szaporán csapkodja róla a zöldleveleket. Felettük esőre hajló, szürke égbolt borong. Néha szemereg az eső, felázik a föld, átázik a ruha, a bakancstalp tenyérnyi vastagon megragad sárral. Lassan cammognak a répával megrakott szekerek az átvevő állomások felé, az utak sártengerré válnak az egyhangúan csurgó esőtől. Popon György ujgazdával beszélgetünk az MKP mezőhegyes pártszervezetének helyiségében. Keserűen panaszolja nehéz helyzetét: — Valamit már tenni kellene, mert a helyzetünk tűrhetetlen. A répát átvette a gyár tőlünk, a cukrot megkaptuk érte, de nem tudjuk értékesíteni sehol sem, pedig nagyon kellene a pénz. — Én nyolc és fél nagyhold földet kaptam a földosztásnál. Ebből fél nagyholdon termeltem cukorrépát, melyből nyolcvanöt mázsát vittem be a cukorgyárnak. A gyár egy mázsa répa után három kiló cukrot fizet, én tehát 255 kg cukrot kaptam. Három fiam, három lányom van, összesen nyolcan vagyunk. A család részére félreteszek 50 kilogram cukrot, marad tehát 205 kg, amit szabadon értékesíthetek. Azazhogy értékesíthetnék, ha a megfelelő árat megkapnám érte. Hangya még nemrég 10 forintért vezérolta a gazdáktól a cukrot, nem sokkal később mér csak nyolc forintot adott kilójáért, most meg sehogysem kell nekik ! A mezőhegyesi cukorgyár pénzben is kifizeti a cukrot, ha akarjuk, de csak 7 forint 60 fillért ad kilójáért. Ugyanakkor a szabadcukor az üzletekben 14 forintba kerül. — Hol itt az arány ?... Én, aki termelem a répát, megdolgozok vele, adjam el a cukorgyárnak a szabadcukrot hét forintért, a kereskedő meg adja tizennégy forintért ?... Nem igazságos ez egy csöppet sem. De mit csináljunk ? ... Meg vagyunk szorulva, kell a pénz. Most építkeztünk a nyáron a házhelyeken és úgy egyeztünk a mesterrel, hogy: „csak dolgozz nyugodtan, majd a répából kifizetlek." Ruha, cipő is kellene, de ugyan miből vennénk, ha így kizsarolnak, bennünket ? — Hát mindég a termeld verejtékes munkáján gazdagodjon a cukorgyár? Meg azok a gazdag kereskedők, akik olcsó pénzért összevásárolják a cukrot a gazdáktól és drága pénzen adják üzleteikben ? ... — Tenni kellene már valamit! Igaza van Popon Györgynek és a többi répatermelő gazdának. Tenni kellene már valamit Csanádban és az ország többi répatermelő vidékén sok ezer tonna szabadcukor van a gazdáknál, amit értékesíteni szeretnének, hogy pénzhez jussanak. A gazdák szorult helyzetét kihasználva, a cukorgyárak feleárért veszik meg a szabadcukrot és ők gazdagodnak a termelők nehéz munkáján. Állandóan járnak a gazdák között a hírek. „Holnap jön egy üzletember, aki tíz forintért veszi a cukrot... De csak jönne már, hogy egy kis pénzhez jutnánk, ne kellene hét forintért a gyárnak adni. ..“ A dolgozók asztaláról időnként eltűnik a cukor. Senki sem tudja, hogy történik, de ünnepek előtt már nem lehet szabadcukrot kapni, azután egyszercsak előkerül a pult alól „felárral". .. A termelők szorult helyzetét kihasználva, a gazdáknál lévő sokezer tonna szabadcukor nagyrészét feketézők kaparintják kezükbe, akik lelkiismeretlenül spekulálnak vele. Tenni kellene már valamit ! Hogy a termelők megkapják azt a pénzt a cukorért, amit jogosan megérdemelnek és ne uzsorahaszonra dolgozó üzletemberek kezébe kerüljön a szabadcukor, ami azután elszivárog nyomtalanul a feketepiac csatornáin és csak a gazdagok életét édesíti... (■• 91 Figyelem I liter Figyelem I bor 5.60 50 literen felül. Herczeg bornagykereskedő, Szent János tér 15. Pénzügyigazgatóság mellett 4918 Mikor folyósítják a házépítési kölcsönöket a mezőhegyesi újgazdáknak ? Több alkalommal beszámoltunk már lapunk hasábjain arról a küzdelmes, nehéz munkáról, amellyel a mezőhegyesi újgazdák a kiosztott házhelyeken kis házaikat építik. Megfeszített munkával dolgoztak, éjjel a szabadban aludtak, verték a várogot, a mesterek ácsolták a gerendákat. Közben hírül kapták, hogy 3000—6000 forint összeg erejéig építkezési hitelt folyósítanak a gazdáknak és erre még azok is nekibátorodtak az építkezésnek, akik kölcsönfolyósítás nélkül nem mertek volna neki kezdeni. Az épületek most már tető alá kerültek és fizetni kellene a mestereknek, akik maguk is szegény emberek, munkájukból élnek. Fizetni kellene, de a megígért építkezési hiteleket még még ma sem folyósították és senki sem tud róla semmit. Az igénylések, a szükséges iratok már elmentek, de a kölcsön kiutalásáról még nincs szó. Kíváncsian várják a feleletet a mezőhegyesi gazdák: ha már egyszer megígérték és neki bátorítottták a szegény embereket az építkezésnek, ugyan miért nem folyósítják a hiteleket?...