Makói Ujság, 1942. december (8. évfolyam, 272-294. szám)

1942-12-01 / 272. szám

1942 december 1. Csend és este. A falakból a vas Csend pislától, Dajkám alszik már . . . Gyenge fény szivárog ki a kis házból és ajtónk közé szorul a halál. Lomha árnyékok dermednek asztalunkra. Vizes, szűk szobánkban tetsz­halott a Bánat, egymásra néztünkben megnyílik a Jóság és szépre festi arcunkat, meg a szánkat. Gajdi István. NÉPFŐISKOLÁK, TÉLI GAZDA­SÁGI ISKOLÁK VEZETŐIHEZ A Magyar Biztosítástudományi Társulat rendkívül jó tapasztalato­kat szerzett az elmúlt esztendőben a tűzbiztosítási feltételeket népsze­rűen ismertető füzetek kiadásával kapcsolatban. Ez a körülmény kész­tette a Társulatot arra, hogy most már olyan biztosítási ismeretterjesz­tő füzetet adjon ki, amely rövid pon­tokba foglalva valamennyi biztosítá­si faj feltételeit tartalmazza. A fü­zet,­­ amely igen alkalmas a biz­tosítás vonalán tapasztalható tájé­kozatlanság megszüntetésére és egyben vezérkönyv a biztosítási is­meretek oktatásához — díjmentesen bárkinek rendelkezésére áll a Ma­gyar Biztosítástudományi Társulat­nál (Budapest, V., Deák Ferenc­ u. 16—18.) MAKét ÚJSÁG ­izett a front, — üzenet a frontra A­ naponta érkező sok értelmes és érdekes tábori üdvözlet és üzenet sorából kiemelkedik J­u­­hász Andor szakaszvezető szépen írt lapja, amelyen az alábbiakat ol­vashatjuk: — Kedves Szerkesztő Úr! — Itt a messze Oroszországban, valahol a Don­ partján, akkor van ünnep, ha megjön a tábori posta. De az ünnep csak akkor teljes, ha a Makói Újságot”1 is hoz a posta­autó. Mi, makóiak boldog örömmel olvassuk a szőkébb otthonunkról való híreket. Boldogok vagyunk, hogy a Makói Újságon keresztül is kapcsolatot tarthatunk fenn az ott­honiakkal. Köszönjük az „AROVIT-­ konzervgyárnak a századunk részé­re küldött cigaretta küldeményt, úgyszintén dr Bogdán József fő­orvos úrnak, mint századunk volt tagjának az általa küldött olvasniva­lót és­­szeretetcsomagot, melyeken mi makóiak bajtérsiasan osztoz­kodtunk. Üdvözleteinket küldjük az összes hozzátartozóinknak, baráta­inknak és ismerőseinknek és kér­jük őket, hogy ne aggódjanak, mind­nyájan jól vagyunk: Juhász An­dor szkv., Görbe Sándor özv., I­g­­récy György, Kerekes Mátyás, K­arakas Ferenc, Tóth Lajos, Nagy Gy. János honvédek. Tábori posta 280/78. Siket Mihály honvéd november 19-én kelt lapján a tábori posta 241/11. számról az alábbiakat írja: Kedves feleségem és kicsiny gyer­mekeim, én jól vagyok, melyet szív­ből kívánok nektek is. A küldött új­ságot és a csomagot megkaptam. Sokszor csókollak benneteket a­ messzi orosz földről, a Don menté­ről. Siket Mihály. így mossák hatalmas mosókazánokban a tengeren használt és elszennye­ződött ejtőernyőket. Kétszeri öblítés után újból ragyogó tiszta a finom­­ . i . . selyem, EJTŐERNYŐ-NAGYMOSÁS A már spiralizált drótot még­­egyszer spiralizálták. Ennél a szabad szemmel már felismer­­hetetlen műveletnél végül V& cm hosszon 3600 telterület léte­­sül, amelyek száznál több csa­varodássá vannak tovább spl*­rfulaálva. A drótmeneteknek egymást sehol sem szabad érih­­teniök. Az eredmény: a lehető legkisebb lehűlő felü­­let és a lehető legnagyobb fénykitermelés. Ezért az OSRAM-D-LAMP4 sok fényt ad kevés áramért o0 (Honvéd haditudósító század.) A bolsevistákkal folytatott küzdelemben már sok minden­hez hozzászokott a frontkatona. Min­denki tudja, hogy a bolsevista kato­na módfelett alattomos, a nemzet­közi jogokat nem tisztelő, makacs el­lenfél. Tapasztalatai alapján a magyar honvéd idekint ugyancsak betartja a jó magyar közmondást: „Járt utat a járatlanért el ne hagyd!“ Erre azért van szükség, mert a visszavonuló bolsevisták az akná­kat nem az utakon, hanem az utak mentén telepítették. A visszavonu­lás miatt nekik is szükségük volt az útra, de valahogy mégis ártani akar­tak. Ezért az utak mentét minde­nütt elaknásították és ha egy jármű letért az útról, ki volt téve annak a­ veszélynek, hogy kereke alatt, akna robban. Máshol kis ládikákban folyadék­kal teli palackokat hagytak hátra. Erdőkben viszont csinosan fara­gott és szépen díszített ládikákat helyeztek el a fák alá. Ha valaki a palackhoz, vagy a ládikához hozzá­nyúlt, mindkettő felrobbant és sú­lyos sebesüléseket okozott. A ma­gyar honvéd azonban kiismeri ma­gát a bolsevista fogásokban és ma már tudja, hogyan kezelje őket. Újabban azzal kísérleteztek az oroszok, hogy magyar egyenruhá­ban közelítették meg a kisebb ma­gyar egységeket és így akartak rajtuk ütni. Kezdetben egy kis za­vart okoztak vele, de csak kezdet­ben. A magyar parancsnokok ennek az aljas harcfogásnak is megtalál­ták az ellenszerét. Ma már egyetlen bolsevista sem vállalkozik arra, hogy magyar egyenruhában kerül­jön magyar csapatok elé. Láttunk már légicsatát magyar gépek és ugyancsak magyar felség­jelet viselő bolsevista gépek között­ Hallottunk már arról, hogy a bolse­visták megnyúzott ló bőrébe bujtat­ták géppuskás csatárukat és ez az­tán a ló bőréből zúdított gyilkos­erejű tüzet a támadásban lévő ma­gyar honvédekre. A keleti arcvonalon harcoló ma­gyar honvédeknek ébereknek kell tehát lenniök. Mindig nyitott szem­mel és nyitott füllel kell járniok. Az alábbi kis történet is egy ilyen ravasz " szovjetorosz cselvetésről szól. Amint egyik ezredünk elfoglalta védősávját a Don partján, mindkét oldaliról vállalkozások indultak meg. Ezeket kisebb erők hajtották végre. Már az első napokban meg­lepetéssel észlelték a mieink, hogy a bolsevista vállalkozásokat a Don túlsó partjáról erősen támogatta a tüzérség és az aknavetők. A legna­gyobb meglepetést okozta, hogy a vállalkozások beláthatatlan bozótos terepen zajlottak le, de az ellensé­ges tüzérség mégis olyan pontosan e lőtt, mintha csak közvetlenül láttat volna a magyar csapatok első vona­lát. Egyik pillanatban a tüzérségi lövedék, másik pillanatban az akna csapott a küzdő magyar csapatok közé. A magyar fiúk kezdetben tanács­talanul álltak a dologgal szemben és azzal magyarázták, hogy az orosz tüzérség nagyon jól lő. A század­parancsnok azonban nem ezen a vé­leményen volt. — A bolsevista tüzérségnek a kö­zelben valami jó megfigyelője lehet és ezt a figyelőállást, ha törik, ha szakad de fel kell deríteni. Mindenki nyitott­­ szemmel járt­kelt, figyelt ettől kezdve. A Don innenső partja sokkal magasabb volt, mint a túlsó, tehát a magyar csapatok fedett terepen voltak és a túlsó oldalról csak va­lami magasabb figyelőállomásról lehetett volna mozgásunkat megfi­gyelni. A járőrök egymásután men­tek ki, hogy a megfigyelőt felderít­sék, de hiábavalónak bizonyult, se­hol sem találták. Kiss Pál szakaszvezetőt is izgatta a kérdés. Egyszer azzal a kéréssel járult a századparancsnokához, hogy engedje ki őt egy járőrrel és majd ő felderíti az ellenséges tüzér­ségi megfigyelőt. A századparancs­nok nem zárkózott el a kérés elől. — Nem bánom, menjen és kutassa, ki. Kiss Pál szakaszvezető önként vállalkozókból állította össze a jár­őr tagjait. Megfelelő fegyvert, lő­szert és élelmet vettek magukhoz és a szürkület beálltakor el is indul­tak felderítő útjukra. Szép csendesen, minden lépést megfontolva, de minden irányban erősen figyelve kúszott előre a kis vállalkozó csoport a Don felé. A* MM** -■ ■-•-iimnrnrairfannnriirwMWi rm Kilőtt harckocsikból irányították tüzérségük és aknavetőik tüzét a bolsevisták.

Next