Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1888

5 évben a kelták idejéből való bronz-eszközök találtattak a Kálvária hegy közelében a helységtől keletnek, hol ősrégi bányák jeleit feltüntető horpadások is vannak. Egy, a munkás község által őrzött okmányból továbbá határozottan kivehető, hogy a rónaszéki sóbányák Ulászló király alatt. 1498-ik évben már terjedelmesen műveltettek, és az állam birto­kában voltak. 1702-ben Apaffy erdélyi fejedelem bírta azokat, melyek tőle egy millió forintért váltattak vissza az állam részére; de már 1703-ik évben Rákóczy által ismét elfoglaltattak, s csakis 1726-ban kerültek vissza az állam birtokába, mely időtől folyton a bányakincstár kezeli Rónaszéken a sóbányászatot.“ A só nyerése a következő. A bányák csarnok rendszerben vannak készítve, vagyis sórétegek által körülvett terjedelmes helyiségekből állanak, melyeket a beomlás ellen részint a tetőzeten meghagyott sórétegek, részint pedig az egyes, oldalt álló sófalak óvnak meg. A bányákba való lejárás lépcsőzeten, vagy pedig — a Kunigunda bányában — e czélra szolgáló 50 lóerejű leszálló géppel történik. Ugyanitt villanyvilágítás is van, míg a többi tárnákban csak közönséges lámpák által eszközöltetik a világítás. A sót a munkások, a­kiknek száma a három telepen mint­egy 900, — csákányok és vasékek segélyével nyerik. 2—3 méter hosszú, 0-5—1 méter széles és 0-3 -1 méter vastag sótáblát ugyanis körülvé­­selnek csákányaikkal, majd vasékekkel felverik, és az így felemelt egész táblát azután 50 kilogramm súlyú koc­kákra darabolják. Az így nyert alaksón felüli törmeléket az őrlőmalomban szétzúzzák és zsákokba csomagolva kereskedésbe küldik. A sónak a tárnákból való felszállítása lóerőre berendezett járgányművekkel­­eszközöltetik , de van a telepnek saját keskeny vágányú vasútja is, a­mely a bányák belsejében és a felszínen levő raktárakat és telepeket köti össze, és a nyert terményt a sziget-kamarai vasúti állomásra szállítja. A bányamunkások anyagi és szellemi jóllétéről az állam gondos­kodik, így­­például mérsékelt árak mellett olcsóbb gabonát kapnak, betegség alkalmával ingyen gyógykezelésben részesülnek, halálozások­nál pedig a hátramaradt családot az önsegélyző szövetkezet gyámolítja. Lakások építésére, esetleg beruházásokra olcsó kamat mellett előleget ad nekik a társpénztár. A szellemi művelést a bányatelepek iskolai eszközük, melyeket az állam tart fen, nemkülönben a népnevelési mun­kás egylet is lényeges szerepet játszik ezen szempontból. A máramarosi nagy kiterjedésű sóbányák hazánknak leggazdagabb és ép ezért első helyen álló termő­helyeit képezik. E tekintetben tehát a sóbánya megyénk kiváló specialitásának mondható. Legközelebb esnek hozzá azután az erdélyi és galéziai sótelepek, melyek évente szintén nagy quantumot termelnek. Hazánkban egyébiránt, melyet a természet minden kincsével oly pazar bőkezűséggel ruházott fel, a következő sótelepek állanak művelés alatt: a szlatinai, rónaszéki, sugatagi, tordai, deés-aknai, parajdi, vízaknai és a marosujvári. Ezen telepek közül az erdélyi ré­szeken fekvő bányákat már a rómaiak is művelték. A magyarországi sóhelyek az állam tulajdonát képezik, és hogy mily nagy értéket képviselnek, kitűnik abból, hogy a számvevőszék 1885. év végén 181­4 millió forintra becsülte azokat. És tényleg, Euró­pában nincsen állam, mely oly roppant sórétegekkel dicsekedhetnek.­ ­*

Next