Református Gimnázium, Máramarossziget, 1858

a hithirdetők irányában járni el pártfogói segedelemmel, hanem utat és mó­dot is szerezni nektek, tanodák bőkezűen alapítása által, hol a tudomány igéit hirdethessék, s a zsenge egyházat s annak tanait terjeszthesék. A gond­viselés meg is áldá a szent igyekezetet, meg, nemcsak az egyházra nézve csupán, de meg az egész országra, úgy hogy csak az igazságot vallja meg a történetíró, ha kimondja, hogy Magyarország tudomáyos állapotainak is újjá­születése a reformációval kezdődik, s azt ez állásponton egyik, a protestantizmus, s ennek főleg a tanodák által működő szelleme tartotta fenn. .. Mármarosnak magyar népségét az elsők közé számlálja a hazai tör­ténelem, mely a reformációt már kezdetben mind márt elfogadta, úgy hogy a németországi reformáció évétől számítva az első tiz év alatt, itt mind az öt város, kik tették akkor, mint most is, a megye szék­ét, értelmiségét, immár rendezett, megalapított protest, egyházzal birt. Egyháztörténetíróinknál az van följegyezve, hogy Sziget, a székváros, melyről van itt közelebbről szó, 1­524-ben már protestáns hitet vallott, s keblében oly virágzásra emelé egy­házát, hogy 1548-ban törvényei egyik cikkébe iktatá, mely szerint az egyházi szolgálatokat mindenkor két egyén teljesitse, mely intézkedés sza­kadatlanul, egész a legújabb ideig igy is vala gyakorlatban. Azon körül­ményből indulva már ki, hogy protestáns elv szerint, egyház csak isko­lával mondható egész községi testületnek, több mint valószínű, hogy e jelenleg is fenálló szigeti protestáns tanodának az 1524. évre tehető legbizonyosabban keletkezése, ámbár a körülmények, az idők viszontagságai vagy megsemmisítették vagy lappangtatják meg a kútfőket, melyek nyomán ez kétségtelenül eldönthető volna. Azt azonban, hogy 1540-ben már fenállott, bizton mondhatni, a mennyiben ez időtől kezdve csaknem szakadatlan sorban bírja azon fér­fiak neveit, kik ebben mint tanárok folyvást működtenek. Ezt vévén azért e tanoda munkálkodásának induló pontjául, ettől fogva öt korszakot lehet élete folyásában megkülönböztetni, u. m. I, 1540­—1040. II, 1640— 1700. III, 1700 — 1797. IV, 1797 — 1848. V, 1848 — 1855.

Next