Református gimnázium, Máramarossziget, 1880

. Köszönetemet kell tehát kijelentenem e T. Gy. tagjainak, hogy ez ünnepélyünkön megjelenni szíveskedtek, hogy meghall­gassák azokat az adatokat, a­melyek meg fogják mutatni, hogy e tanintézet ez évben is becsülettel töltötte be azt a helyet, melyet társai között elfoglal, s méltó közönségünknek nemcsak figyel­mére, hanem pártolására is. A­mi a tanári testületet illeti: itt a j­o­g­a­k­a­d­é­­m­i­á­n történt annyi változás, hogy, mivel miniszteri szabályzat a törvényszéki orvostant azok közé a tantárgyak közé sorozza, a­melyek a t­u­d­o­r­i szigorlat letehetéséhez okvetlen megkíván­tainak, lyceumunk kormányzó tanácsa e tanári állomást rendsze­resítette s arra dr. Szilágyi István urat választotta meg, a ki e megbízást elfogadván, előadásait ez évben meg is tartotta. A közé­p-tanodában nem adta magát elő semmi változás. Voltak tehát összes tanáraink azok és annyian, a­kik és a­mennyien a múlt iskolai esztendőben. Tanuló­­­f­j­a­i­n­k száma a) a jogakadémián 54 nyilvános volt, ezeken kivü­l 2­en felsőbb engedélylyel, mint rend­kívüliek, tanfolyam hallgatása nélkül tettek vizsgálatot. E szerint a­kiket e tanoda látott el akadémiai igazolványnyal, azoknak a száma 56, mely számnál fogva akadémiánk ez évben a hazai pro­testáns akadémiák között a 2-dik helyet foglalta el. b) A közép­­tanodai létszám 275-öt tett, tehát kevesebbet 10-zel, mint a múlt évben, a­mikor 285 volt. Magán­tanuló eddig 10 tett vizsgálatot, a­kikkel a középtanodai létszám 285-re emelkedik. Együtt a két intézet létszáma az eddigiek szerint 341-et tesz, melyhez lesznek még csatlandók a már jelenkezett, de az érettségi vizsgálatot még csak ezután leteendő magán­tanulók. Honossági tekintetben ezek a nyilvános tanulók úgy oszlanak meg, hogy Máramaros megyére esik 257, S­z­a­t­m­á­r megyére 34, Ugocsa megyére 19, Bereg megyére 17, Szabolcs megyére 7, U­n­g megyére 3, Szolnok-Doboka, Zemplén, Hajdú- és Szilágy­ megyékre 1—1"; a magán­tanulókat ide nem számítván. Feladatunk, tisztünk nekünk tanároknak az volt, hogy e szép számmal egybesereglett ifjúságnak adjunk testre, szívre és értelemre vonatkozó összhangzatos nevelést és tanítást. A jól vég­zett munka meg szokta hozni a jó gyümölcsöt, a tudományos kép­zettséget egyfelől, másfelől azt az édes nyugalmát a szívnek, mely kizár minden önvádat, hogy az idő nem jól használtatott fel, hogy csak az úr, a távolság nagyobbodott, mely az embert a műveit-

Next