Református gimnázium, Máramarossziget, 1887
. Ambitiója a tanári kathedra volt, s hogy sem kormányzótanácsunk, sem az akadémiai hallgatóság- benne nem csalatkoztak: arról mindazok, akik alapos előadásainak hallói voltak, kétségtelen tanúságot tettek és tesznek. Öregbítette iránta való becsülésünket és várakozásunkat az az újabb kitüntetése is, mely szerint, ami még hiányzott nála, az ügyvédi oklevelet is fényesen kiérdemelte. Bár adná Isten, hogy a körünkben töltött próbaéve után is akadémiánk magáénak mondhassa őt, hogy segítse emelni nevét annak az intézetnek, melynek már most is egyik dísze volt. Közép tanori tanárkarunkban egy időközi változás adta magát elő, a mennyiben a r. kath. növendékek vallástanára nm. püspöke által hivatala alól fölmentetvén, helyett. Csizmár György segédlelkész ur által töltetett be. Személyzeti ügyeink sorában a tanári kar után a tanulók következnek. A tanulók száma, mint évek óta, folyvást emelkedőben volt ez évre is, mérsékelten ugyan, de mégis emelkedőben. Az akadémia létszáma múlt évben 63 volt; az idén 66, s így egy színvonalon az állam legtöbb királyi akadémiáival , a felekezetiek között pedig most is megtartotta a 2-dik helyet, következvén azonnal a debreczeni után. A középtanodai 8 osztály beírt nyilv. növendékeinek száma 331, több a múlt évinél 41-gyel. Ezek mellett eddig 23-an tettek, mint magántanulók, vizsgálatot, így az e kategóriájú növendékek 354 számot tesznek. A két tanszakasz növendékei és hallgatói száma e szerint 421-re megy. Tetemes szám tagadhatatlanul. Átlag 40 tanítvány esik a középosztályokban egy-egy osztálytanár közvetlen vezetése és fegyelmezése alá, s ez ha kisebb komáknál, mondhatni még gyermekeknél, könnyen és sikerrel kezelhető is: nem úgy a serdülés éveiben, ahol az erők pezsgő forrongása, a fejlődés folyamához képest, mintegy vegytanilag explodálni hajlandó is, kész is. Ez az, ami nehézzé teszi a tanár helyzetét, ha ő, amint kell, nem csupán tanító, hanem nevelő is akar lenni. S ez évkornak szolgáltatják a fenyítő igazságszolgáltatás subjectimait nagyobb számmal mindenütt és mindenkor. Tanárkarunk úgy egyénileg, mint egészben igyekezett a lefolyt évben is a szigort párosítani az atyai kegyelemmel.