Református gimnázium, Máramarossziget, 1888
I. EMLÉKBESZÉD TREFORT ÁGOSTON FELETT Irta s a lyceum Kormányzó Tanácsa által 1688. évi szept. 9-én rendezett gyászünnepélyen elmondta SZILÁGYI ISTVÁNT, közigazgató. A tizennyolczadik század véresen alkonyodott le Európa felett. Az a franczia nép, mely annyi nagy gondolkozót adott a világnak, annyi nemes, eszmével termékenyített meg tudományt és művészetet, nem volt képes összeegyeztetni a ragyogó despotismust a philosophusok által hirdetett emberi jogok követelményeivel, kitört a vas korlátok közül, s mint a vadállat, dühének első rohamában, szentet és nem-szentet, jót és nem-jót meg nem különböztetve, nem válogatva ellen és barát közt, dúlt és pusztított, s megittasodva a kiöntött vér szerelmétől, nem akarta megtalálni azt a választó pontot, mely őrjöngésének megszabja határát. Attól a naptól fogva, hogy 16. Lajos (jun. 7. 1798.) halála által Francziaország koronás monarchiája vérözönbe fuladt, hogy a forradalomnak előre vergődött vezérei a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében ők, a szabad gondolkozók, a máskép gondolkozókat ezrével áldozták fel a pártdüh Molochjának, kezdtek megnépesedni a menekülők százezreitől a Rajna partjai, hozván magukkal, amit lehetett, ha egyebet nem, legalább ele töket, hogy megtartsák azt, ha még vissza lehetne térniük, elhagyott szerencsétlen hazájok hasznára. Keserű sors. Vagy enni a jószívű szállásadók kezéből a hazátlanság könyekkel áztatott kenyerét, ki tudja meddig?, s a nélkül halni meg, hogy az elhagyott szép földet, annak erdőit, folyóit, hegyeit még egyszer láthatnák, vagy vándorbotot fogni a kézbe, ■menni tovább-tovább, keresni uj hazát, szerezni uj munkatért, alkotni családot egy más föld javára! Mondom: keserű sors.