Állami Felsőbb Leányiskola, Máramarossziget, 1884

ELŐSZÓ: Ámbár a felfelé haladó lánc­törtek feltalálása jóval régibb keletű a lefelé menőknél, ez utóbbiak elmélete sokkal nagyobb tökélyre emeltetett az utolsó két század analistái által. E saját­ságos körülmény magyarázata talán magában a dolog természeté­ben fekszik, mert míg a felfelé haladó lánc­törtek csak inkább egyes gyakorlati esetekben bírnak kiváló fontossággal, addig a lefelé menők, széles gyakorlati alkalmazásuk mellett, az újabb analitikai kutatásoknak is hatalmas eszközei. A lefelé menő láncztört fogalmával Sch­wen­ter Dánielnél találkozunk először, ki Nürnbergben 1636-ban megjelent „Deliciae Physico-Mathematicae oder Mathemat. und Phylosophysche Erquick­stunden“ czímű művében e valódi törtet láncztörtben fejezte ki, a nélkül azonban, hogy a láncztört mai alakját használta volna. A láncztörtek mai formájának a mathematikába való bevezetését lord Brounkének tulajdonítják (1656), bár Libri tanúsága sze­rint (Libri: Histoire des sciences mathematiques en Italie. T. IV. p. 87) az olasz C­a t­a­­­d­i már Brouncke előtt ismerte a lefelé menő láncztörteket, s használta az irrationalis gyök kiszámítására. A közelitő törtek szabatos meghatározását Wallis (Arithmetica Infinitorum, sive Nova Methodus Inquirendi in Curvilineorum Quadraturam, aliaque difficiliora Mathescos Problemata. Oxonii 1636.) és H­u­­­ge­u­s (Descriptio Automati Planetarii; Opuscula Pos­tuma, Hagae-Comitum, 1698) adták először. Erre vonatkozólag ki­váló s a közelitő törtek elméletét tökéletesítő eredményeket leírunk Euler, Hindeburg, Lambert, Stern, S­c­h­e­i­b­­­e­r, Günther stb. kuttatásaiban, melyekhez a mult század végén s e század elején egész serege csatlakozik a különböző mathemati­­kusok dolgozatainak, kik kisebb-nagyobb szerencsével, a közelítő

Next