Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-04-27 / 37. szám
Csütörtök 37. szám, Pest, április 27. 1848 Nem kell táblabiró politika. April 10. kezdve e lap hetenként hatszor egy középnagyságú ivén fog megjelenni, és posta útján is megrendelhető. Előfizetési ár: April 10-kétől június végéig, Budapesten, házhozhordással 2 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 3 ft. 30 kr. April 10. September végéig félévre : Budapesten 5 ft. Vidékre postán borítékban 6 ft. April 10-étől december végéig három évnegyedre: Budapesten házhozhordással 6 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 8 ft. Budapesten egy pengő forintjával, egy hónapra szóló előfizetést is elfogadunk. Hirdetésektől egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. pp. fizettetik. Pest, ápril 27. A hivatalvágyók hollóseregként lepték meg a fővárost. Az uj rendszert legtöbben úgy tekintik, mint egy átalános restauratiot, mellyben a ki legjobban kiált, legjobban mozgatja fülét s egyik előszobából a másikba megyen, az fog bejönni a budget evők seregébe. Ahoi boldogok, irigylettek azok , kiknek az elnyerésben némi előnyeik vannak. Ha azok kortesfőnökök, vagy egy kegyetlen és vérengző administrator alatt martyromságot szenvedtek, vagy hacsak a „Pesti hírlap“ időközönkint elborultkeblű levelezői voltak. Mindenek felett pedig legjobb ajánlólevél, ha valaki pecsovics volt, hanem márczius tizenötödikén hirtelen s még rögtönebben mint szent Pál megtért. „Uram nem vagyok méltó, de csak egy szóval mond, és meggyógyul az én lelkem !“ És meg is gyógyultak. Marczius tizenötödikén reggel , szokás szerint 9 órakor felkeltek, mint megrögzött pecsovicsok. Tizenegy órakor a sajtó lefoglalása hírére megütődtek. Egykor kétkedés közt ebédeltek. Este hét órakor mint revolutionairek feküdtek le. A pecsovicsok e dicső nap emlékére már most adakozhatnak, a marcziusi oszlopra. Ha a forradalom egy új dátumot írna fel homlokára, ők lennének az elsők, kik feltennék a mi vörös tollainkat. Igen, de a pecsovicsokat gazdálkodásból kell alkalmazni. Kinek nem jut itt eszébe Hamlet satiricai megjegyzése. Egy áruló megöli a királyt, s nőül veszi a királynét. Halotti tor, s menyegzői lakoma egy tűz alatt történt meg. Ez is csak gazdálkodás volt. Csak hogy nálunk ellenkezőleg történik. Megöltük az absolutizmust, megültük az alkotmányos átalakulás ünnepét, s egy tűz alatt bevesszük a szolgaság és veszedelem minden elemeit, csupán gazdálkodási szempontból. És ebben is mennyi következetlenség. A kormány még a törvényes és nem törvényes hivatalnokok között sem akar különbséget tenni. Az administrátoroktól elvették a fizetést, ez nagyon helyén van. De miért nem teszik ugyanezt más törvénytelenül fizettetett egyénekkel ? Értjük itt a despotismus uniquus kérszolgáit a censorokat. A kormány ezen egyéneket azok közé számítja, kik eddig törvényes fizetést húztak, s kiket alkalmazni, vagy fizetéseikben meghagyni kell. De már ez ellen nyilván protestálunk. És reméljük, hogy szavaink gyöngeségének a kétségbe vonhatlan igazság, s a nemzet becsületérzése erőt fog adni. Részünkről alig képzelhetünk valami botrányosabbat , mint a szegény nép keserves keresményéből gazdagon dotálni azokat, kik eddig a szabadság ellen a legnyomorubb eszközül engedték oda magukat. Ha censura nincs, a Metternich politicának gyalázata soha sem szennyezte volna be az öszszes birodalom történetét. Nem vették volna fel a sok száz milliókat, mellyeket minden számadás nélkül folyvást arra költöttek hogy a nép eredeti és ősjogát az alkotmányosságot elfojtsák. Kellemes dolgoknak nézhetünk elibe. A szegény földmivestől, ha nem fizetheti adóját, elveszik ökrét, lovát. Jó vagy rész esztendő, szerencse érte vagy szerencsétlenség az mindegy. A volt censorok pedig bú nélkül hozva a meglehetős fizetést, egész kényelemmel fognak otthon illatos szivart szívni egész éltök fogytáig. A haza hű fiai, a nép, melly ezredév óta szenved, továbbra is ki lesz téve a sors minden szeszélyének, de akik a szabadság bérleti ellenségei voltak, éltök folytáig úgy lesznek biztosítva, hogy mint mondani szokták, jövedelmeiket az árvíz sem viheti el. Hát arra mit fog mondani a magyar egyenesség, őszinteség, hogy Zicsi Ferenczet, a censurale collegium elnökét, egyikét a legnépszerűtlen embereknek a közlekedési ministériumban olly kitűnő helyre nevezték ki. Még nem találtunk emberre, ki e kinevezést botránynak és a nemzet ellen kihívásnak ne tekintette volna. Metternich-ék erre az emberre bízták, hogy a gondolat országát meghamisítsa, s más részről közlekedési eszközünk felactorát a középponti vasutat eredeti ezédjától, minél inkább félre csavarja. A ministerium keresni látszik, hogy az intrigye, s veszedelem mentül több elemeit vegye fel keblébe. A ministerium azt gondolja, hogy az ilyen embereket magának, s a nemzeti ügynek le fogja kötelezni. Vegyenek példát Metternichtel. Ez is azt gondolta, hogy le fogja őket kötelezhetni. És hogy ugrottak meg tőle ! Nevetség és szégyen volt. A jóravaló magyar embernek pirulni kellett. Miféle gyülevész nép is ez a pecsovicsság ! Ne feledkezzünk el, hogy ezen embernek nem régen még azt állították, hogy aki a földesúri kegyes engedelem mellett,az örök váltságot pártolni meri, az lázzadó. Hát ha még a jelen miniszerek közül azon időben azt merte volna indítványozni, ami ma már törvényben van. A teljes szabad föld. A királyi hatalomnak a nép kezébe áttétele, mit mondtak volna önökre? Mennyivel kevésbért üldözték Wesselényit Kossuthot, s a 1836-diki országgyűlés némelly ifjait? Elfeledkezhetnénk azon nyomozó jelenetről, midőn e zsoldosok egymásután, s egyhangúlag nyilatkoztaták abbeli belső meggyőződésüket , hogy egy politikai főnök egyszersmind törvényszéki elnök legyen. Egy olly elv, melly kifütyölése volna a jogtudomány első elemeinek. Most azonban távol vagyunk attól, hogy a bukott párt bűnlajstromát szellőztessük. A pecsovicsismus elitélt ügy. E név a joghistóriában örökös botránykő, s a nemzet életében letörölhetlen szenv marad. A ministerium gondolja meg, mit tesz. Ma holnap összejő a nemzeti gyűlés A ministerium e nagyszerű jury elébe fog állíttatni. Mit fognak önök tenni a keserves arrieregarde-al, melly önök háta megöl félénken fog az ítélő padok felé pislogatni. Azért félre azokkal a censorokkal, kik nem nyugpénz, de még azon papírt sem érdemlik meg, mellyre ráírhatják, hogy a bitorlott jogok megszűnte után azok, kik nyomorú eszközök voltak, ezennel infamitet cassáltatnak. — Ezt várta önöktől a nemzet, s önök e helyett e szószegőket bizodalmasságot igénylő hivatalokba helyhezik , vagy nyugalomra bocsátva őket a budget érdemetlen kenyérfogyasztóinak pamlagára, odaültetik. Polgártársak ! Ami a zsidó ügyében történik az valóságos tragicomedia. A ministerium úgy tesz, mint kinek sötétben a forgó szél elvitte a kalapját, nem tudja merre fusson utána. A tegnapi P. H. mulatságos egy pár rendelet