Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-04-27 / 37. szám

Csütörtök 37. szám, Pest, április 27. 1848 Nem kell táblabiró politika. April 10. kezdve e lap hetenként hatszor egy középnagyságú ivén fog megjelenni, és posta útján is megrendelhető. Előfizetési ár: April 10-kétől június végéig, Buda­pesten, házhozhordással 2 ft. 30 kr., vi­dékre postán borítékban 3 ft. 30 kr. April 10. September végéig félévre : Budapesten 5 ft. Vidékre postán boríték­ban 6 ft. April 10-étől december végéig há­rom évnegyedre: Budapesten házhozhordással 6 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 8 ft. Budapesten egy pengő forintjával, egy hónapra szóló előfizetést is elfogadunk. Hirdetésektől egy háromszor hasábo­­zott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. pp. fizettetik. Pest, ápril 27. A hivatalvágyók hollóseregként lepték meg a fővárost. Az uj rendszert legtöbben úgy tekintik, mint egy átalános restauratiot, mellyben a ki legjobban kiált, legjobban mozgatja fülét s egyik előszo­bából a másikba megyen, az fog bejönni a budget evők seregébe. Ah­oi boldogok, irigylettek azok , kiknek az elnyerésben némi előnyeik vannak. Ha azok kor­­tesfőnökök, vagy egy kegyetlen és vérengző ad­ministrator alatt martyromságot szenvedtek, vagy hacsak a „Pesti hírlap“ időközönkint elborult­­keblű levelezői voltak. Mindenek felett pedig legjobb ajánlólevél, ha valaki pecsovics volt, hanem márczius tizenö­tödikén hirtelen s még rögtönebben mint szent Pál megtért. „Uram nem vagyok méltó, de csak egy szó­val mond, és meggyógyul az én lelkem !“ És meg is gyógyultak. Marczius tizenötödi­kén reggel , szokás szerint 9 órakor felkeltek, mint megrögzött pecsovicsok. Tizenegy órakor a sajtó lefoglalása hírére megütődtek. Egykor két­kedés közt ebédeltek. Este hét órakor mint revo­­lutionairek feküdtek le. A pecsovicsok e dicső nap emlékére már most adakozhatnak, a marcziusi oszlopra. Ha a forradalom egy új dátumot írna fel hom­lokára, ők lennének az elsők, kik feltennék a mi vörös tollainkat. Igen, de a pecsovicsokat gazdálkodásból kell alkalmazni. Kinek nem jut itt eszébe Hamlet satiricai meg­jegyzése. Egy áruló megöli a királyt, s nőül ve­szi a királynét. Halotti tor, s menyegzői lakoma egy tű­z alatt történt meg. Ez is csak gazdál­kodás volt. Csak hogy nálunk ellenkezőleg történik. Meg­öltük az absolutizmust, megültük az alkotmányos átalakulás ünnepét, s egy tűz alatt bevesszük a szolgaság és veszedelem minden elemeit, csupán gazdálkodási szempontból. És ebben is mennyi következetlenség. A kor­mány még a törvényes és nem törvényes hivatal­nokok között sem akar különbséget tenni. Az administrátoroktól elvették a fizetést, ez nagyon helyén van. De miért nem teszik ugyan­ezt más törvénytelenül fizettetett egyénekkel ? Értjük itt a despotismus uniquus kérszolgáit a censorokat. A kormány ezen egyéneket azok közé számítja, kik eddig törvényes fizetést húz­tak, s kiket alkalmazni, vagy fizetéseikben meg­hagyni kell. De már ez ellen nyilván protestálunk. És re­méljük, hogy szavaink gyöngeségének a kétség­be vonhatlan igazság, s a nemzet becsületérzése erőt fog adni. Részünkről alig képzelhetünk valami botrá­nyosabbat , mint a szegény nép keserves keres­ményéből gazdagon dotálni azokat, kik eddig a szabadság ellen a legnyomorubb eszközül enged­ték oda magukat. Ha censura nincs, a Metternich politicának gyalázata soha sem szennyezte volna be az ösz­­szes birodalom történetét. Nem vették volna fel a sok száz milliókat, mellyeket minden számadás nélkül folyvást arra költöttek hogy a nép eredeti és ősjogát az alkotmányosságot elfojtsák. Kellemes dolgoknak nézhetünk elibe. A sze­gény földmivestől, ha nem fizetheti adóját, elve­szik ökrét, lovát. Jó vagy rész esztendő, szeren­cse érte vagy szerencsétlenség az mindegy. A volt censorok pedig bú nélkül hozva a meglehe­tős fizetést, egész kényelemmel fognak otthon il­latos szivart szívni egész éltök fogytáig. A haza hű fiai, a nép, melly ezredév óta szen­ved, továbbra is ki lesz téve a sors minden sze­szélyének, de a­kik a szabadság bérleti ellenségei voltak, éltök folytáig úgy lesznek biztosítva, hogy mint mondani szokták, jövedelmeiket az árvíz sem viheti el. Hát arra mit fog mondani a magyar egyenes­ség, őszinteség, hogy Zicsi Ferenczet, a censu­­rale collegium elnökét, egyikét a legnépszerűtlen embereknek a közlekedési ministériumban olly kitűnő helyre nevezték ki. Még nem találtunk emberre, ki e kinevezést botránynak és a nemzet ellen kihívásnak ne te­kintette volna. Metternich-ék erre az emberre bízták, hogy a gondolat országát meghamisítsa, s más részről közlekedési eszközünk felactorát a középponti vasutat eredeti ezé­djától, minél inkább félre csa­varja. A ministerium keresni látszik, hogy az intri­gye, s veszedelem mentül több elemeit vegye fel keblébe. A ministerium azt gondolja, hogy az i­lyen embereket magának, s a nemzeti ügynek le fogja kötelezni. Vegyenek példát Metternichtel. Ez is azt gondolta, hogy le fogja őket kötelezhetni. És hogy ugrottak meg tőle ! Nevetség és szégyen volt. A jóravaló magyar embernek pirulni kellett. Miféle gyülevész nép is ez a pecsovicsság ! Ne feledkezzünk el, hogy ezen embernek nem régen még azt állították, hogy a­ki a földesúri kegyes engedelem mellett,az örök váltságot pár­tolni meri, az lázzadó. Hát ha még a jelen minis­zerek közül azon időben azt merte volna indít­ványozni, a­mi ma már törvényben van. A teljes szabad föld. A királyi hatalomnak a nép kezébe át­tétele, mit mondtak volna önökre? Mennyivel ke­­vésbért üldözték Wesselényit Kossuthot, s a 1836-diki országgyűlés némelly ifjait? Elfeledkezhetnénk azon nyomozó jelenetről, midőn e zsoldosok egymásután, s egyhangúlag nyilatkoztaták abbeli belső meggyőződésüket , hogy egy politikai főnök egyszersmind törvény­­széki elnök legyen. Egy olly elv, melly kifütyö­­lése volna a jogtudomány első elemeinek. Most azonban távol vagyunk attól, hogy a bukott párt bűnlajstromát szellőztessük. A pecso­­vicsismus elitélt ügy. E név a joghistóriában örö­kös botránykő, s a nemzet életében letörölhetlen szenv marad. A ministerium gondolja meg, mit tesz. Ma holnap össze­jő a nemzeti gyűlés A ministerium e nagyszerű jury elébe fog állíttatni. Mit fognak önök tenni a keserves arrieregarde-al, melly önök háta megöl félénken fog az ítélő padok felé pislogatni. Azért félre azokkal a censorokkal, kik nem nyugpénz, de még azon papírt sem érdemlik meg, mellyre ráírhatják, hogy a bitorlott jogok meg­szűnte után azok, kik nyomorú eszközök voltak, ezennel infamitet cassáltatnak. — Ezt várta önöktől a nemzet, s önök e helyett e szószegőket bizodalmasságot igénylő hivatalokba helyhezik , vagy nyugalomra bocsátva őket a budget érdemetlen kenyérfogyasztóinak pamla­­gára, odaültetik. Polgártársak ! A­mi a zsidó ügyében történik az valóságos tragicomedia. A ministerium úgy tesz, mint kinek sötétben a forgó szél elvitte a kalapját, nem tudja merre fusson utána. A tegnapi P. H. mulatságos egy pár rendelet

Next