Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-10-09 / 178. szám

714 1 Nagy botránkozással értesült a ház , hogy ezen félénk lelkű absentisták között ollyanok is vannak mint Eötvös Jósef s Trefort Ágoston, kik mind ketten követek, az utóbbi alstátustitkár, s pláne minden engedetem minden hit nélkül van­nak távol — szégyen és gyávaság. Ilyen kiköltözött háládatlan madár az öreg Wesselényi, kin mindenki csak sajnálkozik, és Zichi Ferencz szinte alstátustitkár, kiről gondol­hatni , mit keresett ott a sch­önbrunni előszobák­ban. — Mind­ezen határozatok egyhangúlag közös beleegyezéssel, s csendesen, minden dictiók nél­kül hozattak. A táborból újság kevés, Jellacsich Sopron fe­lé fordult, s a mieinktől folyvást üzettetett. Az osztrák hadsereg megoszlása, a magyar csapatok hazafiassága, az olasz és több német ez­­redek becsületessége biztos reményt adnak, hogy e roppant földterületen a reactio csak olly erőt kaparhat össze, mellyel a respublicanusok szét fognak törni. Ki az, ki magát Európa előtt azon undok bűn­be akarja bemártani, hogy egyike legyen a nép­­szabadság gyilkosainak? Pest, oct. 9. Azt hittik, hogy a Dráva melléki táborból a bandita főnök Jellachichali fraternisálás után gyáván megszökött nagy hirü István exnádor, szeretne ismét visszajönni Budára, nádornak, vagy más valaminek is. — Elhiszem. Szép lakás ez a budai — s a nádornak civil­­lisztáján olly summacska áll — melly holmi Schaumburgi herczegecskének körülbelől fölözi évi jövedelmét — s aztán — igen érzékeny és nagylelkű ez a szegény, sziva romlatlan magyar nép. István úr bizonyosan arra számít, hogy vala­mint 300 év óta a dynastia irányában, ez a sze­gény, türelmében kifogyhatlan magyar nép, a mészárszékre vitt bárány szerepét játszva m­eg­­csókolgatá a kést, mellyel megölték — vitám et sangvinem s­a t. most is lesz olly jó bolond, hogy illy hallatlan aljas árulást hő karokkali öle­léssel, boszu­nd meg, miként ezt 300 év óta nevetségesen botorúl cselekvé. Nem oda Buda István ur! A mi sok az sok. — A magyar nép türelme végtelen igaz, — de a magyar nép nem gyáva, — büntetni tud is, ha kell s akar is. — Ön István ur hallatlanul alávaló fráter ! — Ön az emberi bűnök legaljasabbikát a hálát­lanság bűnét olly mértékben követé el szülő anya, a magyar haza iránt, minőt nem mutathat föl a világ 6000 éves története. — Jusson eszébe önnek, milyen hazafius érzel­mek között lett ön nádorrá elválasztva? •— És jusson eszébe mire esküdött meg mint ná­dor az örökké való Isten s a haza szent színe előtt ? — És jusson eszébe hányszor, és miként kérke­dett ön hazája iránti hűségének rendithetlensé­­gével? — Ha ön olly simplex fráter nem volna, mint a miilyen, — tudhatta volna, mikép annyi őszinte ragaszkodás, annyi bizalom egy szabad nemzet részéről, egy ember hiányában, olly ünnepélye­sen kifejezve, olly kincs vala­­mellyre a világ legelső legnagyobb uralkodója büszke lehetett volna. — És ön e kincset olly piszkosan játszta el, mi­ként még senki soha széles e világon. — Ön a haza ellenségével, egy bandita főnökkel czimborált, és czimborált azután, miután őt ön maga mint nádor és királyi helytartó törvényes formák között árulónak bélyegezte — és czim­­boráll mire? — Hogy ez édes árva hazát — saját szülő anyát, melyben ön apja és anyya hamvai nyu­­gosznak — s melly az elhunytaknak s önnek — kért kényelmet, dicsőséget és hatalmat adott apá­ról apára, fiáról fiúra, hogy e hazát prédájul dobja oda egy rablónak — s fiait — polgártár­sait — testvéreit, legyilkoltassa szolgákká nyo­moritassa, ha lehet. — Valóban önben a természet eltévesztette az útját — keze bizonyosan megtévedt, midőn ön lett — a mindenség szarvából embere helyett egy kis fajta kígyót húzott ki - de mérget elfeledett adni fogaiba, harap ugyan, de ölni nem bir,köny­­nyen elgázolható. — Ön a magyar nemzetet iszonyúan s igen alá­való módon csalta meg. És ön vissza akarna térni. Hallatlan Lothring szemtelenség. Azonban tessék. De megmondom önnek előbb miként a ma­gyar nemzet kimondó határozatában, hogy az illyés mákvirágok mint ön is, kik édes anyák a hon ellen gyilkot ragadjanak, haza árulók, és ve­lük minden becsületes magyar polgár akként kö­teles bánni miként ezt a magyar törvények a ha­za árulókra nézve parancsolják. Tudja , ön mit tesz ez ? Ez bizon csak annyit tesz a magyar dictiona­­rium szerint, — hogy: Er­nst Vogelfrey. Tehát csak tessék. Arra hogy golyó vagy kard által vesszen el az illyen áruló — nem érdemes. Hej igen sok becsületes magyar hazafi feje hullott el ön háladatlan dynastiája hóhérainak kardja alatt, még pedig a haza szabadságáérti küzdésért. Bizony meglehet, hogy ollyan forma vár önre mivel ön drága kamarása Zichi Ödön egy czi­­gány által megtiszteltetett. Tudja , tehát ön mi vár itt rá ? És te szegény magyar nép, kit ez a nyomo­rult, hitszeges hálátlanság s tolvajszerű aljas csalások által tengődött dynastia 300 év óta Je­­suisticus ördögi következetességgel, árult, csak­ rontott, zsarolt — most pedig elveszteni, az elő nemzetek sorából kitörülni akar. S miért ? Köszönetül azért, hogy 300 év előtt koronád­dal szabad akaratból megajándékozád, s anny századon át fentartásáért ingadozó uralmának annyi becsületes hű vért ontottál. Valahogy ne érzékenyülj ám el, és hozd meg ítéletedet. Ha hűséged s türelmedet nem akarod Európa miveit népei előtt gyávasággá bérmáltatni, idézd elő emlékezetedbe. Hogy ez a Habsburg Lothring fájtul bizalmad nagy hited, becsületességed s végellen türelme­det mire használta fel? Arra hogy ős­eleidet, kik hazafiui érzelmükben találtak elég erőt a zsarnok­ság ellen szót, kardot is emelni ha kellett egész családostól hóhérai által kiirtatta vagyonunkat el­­koboztatta szolga lelkű idegeneknek ajándékozta, a sok szép erős várat az üldözött magyar sza­badság vég menhelyért lerombolta — ezután. Arra hogy a nemzet hadierejét , kincstárát hatalmába keritse , minden egyes tagjának számtalan milliókat sajtoljon ki véres veríté­kedből. Arra hogy ez által vagyonodat elpusztítsa — szellemileg elullitson szóval ezred éves apáink vérével szerzett szabadságod után szolgájá nyo­morítson — s tudod-e ki szolgájává? Az ő, a Lothring ház rabszolgájává. Tehát ismét mondom neked magyar nép siró leányá ne válj ám valahogy — és ne kegyelmezz. E habsburg Lothringi faj előtt —tudod, hogy még miótta él semmi nem vola szent, ez még mindenkit megcsalt, mindenki iránt hálátlan volt, még saját vére iránt is. Tehát a bűnbánóknak a kegyelem. És ez az István a Lotringház egyik dücső mákvirágja — tudod-e mi követett el ? Sem többet sem kevesebbet, mint csak azt akarta, hogy te szegény magyar nép akkor, midőn a szabadság hajnala 300 évi szolgaság után rád derült — akkor, midőn szabadságod édes gyü­mölcsét élvezni kezdéd— azt előled ellopja s él­vezetül egy rablónak vesse oda. Igen, ez az István kihez annyi szeretettel pietással csatoltad jövőd legédesebb reményeit szegény magyar nép — ezen István tudod e mit tett, hogy meghálálja szereteted? — Mint Magyarország nádora, főkapitánya a ha­­za legveszélyesebb perczeibe hüllenül megszök­vén — reá biza bátyát királyunkat, ki tehetet­len beteg, hogy megszegje királyi esküjét, mely­­lyel a múlt országgyűlés törvényeit megerősí­tette , s megtartani fogadta, — azon törvénye­ket magyar nép, mellyek neked szabadságot adának. — Rá bírta, hogy a ti életeteket, vagyonotokat, édes polgártársaim a rabló Jellasicsnak prédául oda dobbja; — segített ezen István ur Jellasicsot teljes hatalmú királyi biztosnak kinevezni. — És mind­ezekkel mit akart ezen expalatinus — ezen szökevény ki hazáját elhagyta ? — Azt akarta polgárok, — hogy Ti nem szaba­dok — nem boldogok, hanem saját édes hazátok­ban koldusok legyetek — s az idegen rablók kegyelem kenyerén tengődjelek. — Ezt akarta István, ki nádor volt, ki az ország első tisztviselője volt, — s ki miután a Dráva parton a szegény hazát eladta gyáván megszökött.

Next