Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-10-09 / 178. szám
714 1 Nagy botránkozással értesült a ház , hogy ezen félénk lelkű absentisták között ollyanok is vannak mint Eötvös Jósef s Trefort Ágoston, kik mind ketten követek, az utóbbi alstátustitkár, s pláne minden engedetem minden hit nélkül vannak távol — szégyen és gyávaság. Ilyen kiköltözött háládatlan madár az öreg Wesselényi, kin mindenki csak sajnálkozik, és Zichi Ferencz szinte alstátustitkár, kiről gondolhatni , mit keresett ott a schönbrunni előszobákban. — Mindezen határozatok egyhangúlag közös beleegyezéssel, s csendesen, minden dictiók nélkül hozattak. A táborból újság kevés, Jellacsich Sopron felé fordult, s a mieinktől folyvást üzettetett. Az osztrák hadsereg megoszlása, a magyar csapatok hazafiassága, az olasz és több német ezredek becsületessége biztos reményt adnak, hogy e roppant földterületen a reactio csak olly erőt kaparhat össze, mellyel a respublicanusok szét fognak törni. Ki az, ki magát Európa előtt azon undok bűnbe akarja bemártani, hogy egyike legyen a népszabadság gyilkosainak? Pest, oct. 9. Azt hittik, hogy a Dráva melléki táborból a bandita főnök Jellachichali fraternisálás után gyáván megszökött nagy hirü István exnádor, szeretne ismét visszajönni Budára, nádornak, vagy más valaminek is. — Elhiszem. Szép lakás ez a budai — s a nádornak civillisztáján olly summacska áll — melly holmi Schaumburgi herczegecskének körülbelől fölözi évi jövedelmét — s aztán — igen érzékeny és nagylelkű ez a szegény, sziva romlatlan magyar nép. István úr bizonyosan arra számít, hogy valamint 300 év óta a dynastia irányában, ez a szegény, türelmében kifogyhatlan magyar nép, a mészárszékre vitt bárány szerepét játszva megcsókolgatá a kést, mellyel megölték — vitám et sangvinem sa t. most is lesz olly jó bolond, hogy illy hallatlan aljas árulást hő karokkali öleléssel, boszund meg, miként ezt 300 év óta nevetségesen botorúl cselekvé. Nem oda Buda István ur! A mi sok az sok. — A magyar nép türelme végtelen igaz, — de a magyar nép nem gyáva, — büntetni tud is, ha kell s akar is. — Ön István ur hallatlanul alávaló fráter ! — Ön az emberi bűnök legaljasabbikát a hálátlanság bűnét olly mértékben követé el szülő anya, a magyar haza iránt, minőt nem mutathat föl a világ 6000 éves története. — Jusson eszébe önnek, milyen hazafius érzelmek között lett ön nádorrá elválasztva? •— És jusson eszébe mire esküdött meg mint nádor az örökké való Isten s a haza szent színe előtt ? — És jusson eszébe hányszor, és miként kérkedett ön hazája iránti hűségének rendithetlenségével? — Ha ön olly simplex fráter nem volna, mint a miilyen, — tudhatta volna, mikép annyi őszinte ragaszkodás, annyi bizalom egy szabad nemzet részéről, egy ember hiányában, olly ünnepélyesen kifejezve, olly kincs valamellyre a világ legelső legnagyobb uralkodója büszke lehetett volna. — És ön e kincset olly piszkosan játszta el, miként még senki soha széles e világon. — Ön a haza ellenségével, egy bandita főnökkel czimborált, és czimborált azután, miután őt ön maga mint nádor és királyi helytartó törvényes formák között árulónak bélyegezte — és czimboráll mire? — Hogy ez édes árva hazát — saját szülő anyát, melyben ön apja és anyya hamvai nyugosznak — s melly az elhunytaknak s önnek — kért kényelmet, dicsőséget és hatalmat adott apáról apára, fiáról fiúra, hogy e hazát prédájul dobja oda egy rablónak — s fiait — polgártársait — testvéreit, legyilkoltassa szolgákká nyomoritassa, ha lehet. — Valóban önben a természet eltévesztette az útját — keze bizonyosan megtévedt, midőn ön lett — a mindenség szarvából embere helyett egy kis fajta kígyót húzott ki - de mérget elfeledett adni fogaiba, harap ugyan, de ölni nem bir,könynyen elgázolható. — Ön a magyar nemzetet iszonyúan s igen alávaló módon csalta meg. És ön vissza akarna térni. Hallatlan Lothring szemtelenség. Azonban tessék. De megmondom önnek előbb miként a magyar nemzet kimondó határozatában, hogy az illyés mákvirágok mint ön is, kik édes anyák a hon ellen gyilkot ragadjanak, haza árulók, és velük minden becsületes magyar polgár akként köteles bánni miként ezt a magyar törvények a haza árulókra nézve parancsolják. Tudja , ön mit tesz ez ? Ez bizon csak annyit tesz a magyar dictionarium szerint, — hogy: Ernst Vogelfrey. Tehát csak tessék. Arra hogy golyó vagy kard által vesszen el az illyen áruló — nem érdemes. Hej igen sok becsületes magyar hazafi feje hullott el ön háladatlan dynastiája hóhérainak kardja alatt, még pedig a haza szabadságáérti küzdésért. Bizony meglehet, hogy ollyan forma vár önre mivel ön drága kamarása Zichi Ödön egy czigány által megtiszteltetett. Tudja , tehát ön mi vár itt rá ? És te szegény magyar nép, kit ez a nyomorult, hitszeges hálátlanság s tolvajszerű aljas csalások által tengődött dynastia 300 év óta Jesuisticus ördögi következetességgel, árult, csak rontott, zsarolt — most pedig elveszteni, az elő nemzetek sorából kitörülni akar. S miért ? Köszönetül azért, hogy 300 év előtt koronáddal szabad akaratból megajándékozád, s anny századon át fentartásáért ingadozó uralmának annyi becsületes hű vért ontottál. Valahogy ne érzékenyülj ám el, és hozd meg ítéletedet. Ha hűséged s türelmedet nem akarod Európa miveit népei előtt gyávasággá bérmáltatni, idézd elő emlékezetedbe. Hogy ez a Habsburg Lothring fájtul bizalmad nagy hited, becsületességed s végellen türelmedet mire használta fel? Arra hogy őseleidet, kik hazafiui érzelmükben találtak elég erőt a zsarnokság ellen szót, kardot is emelni ha kellett egész családostól hóhérai által kiirtatta vagyonunkat elkoboztatta szolga lelkű idegeneknek ajándékozta, a sok szép erős várat az üldözött magyar szabadság vég menhelyért lerombolta — ezután. Arra hogy a nemzet hadierejét , kincstárát hatalmába keritse , minden egyes tagjának számtalan milliókat sajtoljon ki véres verítékedből. Arra hogy ez által vagyonodat elpusztítsa — szellemileg elullitson szóval ezred éves apáink vérével szerzett szabadságod után szolgájá nyomorítson — s tudod-e ki szolgájává? Az ő, a Lothring ház rabszolgájává. Tehát ismét mondom neked magyar nép siró leányá ne válj ám valahogy — és ne kegyelmezz. E habsburg Lothringi faj előtt —tudod, hogy még miótta él semmi nem vola szent, ez még mindenkit megcsalt, mindenki iránt hálátlan volt, még saját vére iránt is. Tehát a bűnbánóknak a kegyelem. És ez az István a Lotringház egyik dücső mákvirágja — tudod-e mi követett el ? Sem többet sem kevesebbet, mint csak azt akarta, hogy te szegény magyar nép akkor, midőn a szabadság hajnala 300 évi szolgaság után rád derült — akkor, midőn szabadságod édes gyümölcsét élvezni kezdéd— azt előled ellopja s élvezetül egy rablónak vesse oda. Igen, ez az István kihez annyi szeretettel pietással csatoltad jövőd legédesebb reményeit szegény magyar nép — ezen István tudod e mit tett, hogy meghálálja szereteted? — Mint Magyarország nádora, főkapitánya a haza legveszélyesebb perczeibe hüllenül megszökvén — reá biza bátyát királyunkat, ki tehetetlen beteg, hogy megszegje királyi esküjét, melylyel a múlt országgyűlés törvényeit megerősítette , s megtartani fogadta, — azon törvényeket magyar nép, mellyek neked szabadságot adának. — Rá bírta, hogy a ti életeteket, vagyonotokat, édes polgártársaim a rabló Jellasicsnak prédául oda dobbja; — segített ezen István ur Jellasicsot teljes hatalmú királyi biztosnak kinevezni. — És mindezekkel mit akart ezen expalatinus — ezen szökevény ki hazáját elhagyta ? — Azt akarta polgárok, — hogy Ti nem szabadok — nem boldogok, hanem saját édes hazátokban koldusok legyetek — s az idegen rablók kegyelem kenyerén tengődjelek. — Ezt akarta István, ki nádor volt, ki az ország első tisztviselője volt, — s ki miután a Dráva parton a szegény hazát eladta gyáván megszökött.