Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-10-25 / 191. szám

Kö­ztársalásii Levelek. I. Pápa October 22. A republicans párt könnyebben ezért nem érhetne soha, mint jelenleg nálunk, magyaroknál. Ezt igen köszönjük az ördögök modeljének, a magas cs. kir. camarillának. Ez megtett min­dent, a­mi csak tőle telhetett, hogy a király­imádó magyar nép kijózanodjék monarchica aristocraticai mámorából. Az a magyar nép, mellyről néhány hónappal ezelőtt azt írtam egy barátomhoz , hogy hazánk­ban mostani körülményeink közt minden republi­­cai mozgalom vétkes törekvés, az a magyar nép mondom, önmaga rájött azon tudós gondolatra, miszerint a király nem mindenkor az, minek len­nie kellene, és hogy jó volna az illy király fé­lével tágabb viszonyban lenni. Örüljetek magyar democraták, kedves bará­taim ! nem kellett e népnek több, mint egy gya­lázatos királyi esküszegés, egy zsivány csordá­nak nyakunkra küldése. És most renden vagyunk ! Az a magyar nép, melly a könnyen nyert szabadságot eleve úgy­szólván föl sem fog­ta ; sőt elámitatva, amollyan reactionarius féle egyénektől, azt vétkes adománynak tartotta; áthatva később a szabadság szellemétől, most mi­dőn szabadsága veszélyeztetve, féltékenyen őr­ködik nyert jogai fölött, s a császártól, királytól elkezdve, a camarilla legutósó darabjáig, mind úgy tekinti, mint ellenségeit legszentebb, sajátjá­nak,­­ szabadságának, s az illyenekkel, tudjá­tok, mint szokott bánni. Sokan még ma is azon véleményben vannak, hogy a­kit néhány hóval ezelőtt pily­epedve vár­tunk a budai várba, most is szívesen elfogadnak? Az illy hitűek nagyon csalódnak. Mi kereken kimondjuk, hogy a magyar nép ezen néhány hónap után tökéletes republicai ér­zelmű. A­ki ebben kétkedik, bátran odautasítom, hogy lépjen a nép közé, keresse föl külön osztá­lyait tömegben, vagy személyenként. Ám­de a­ki a nép közé lép, annak becsületes lélekkel, tiszta jellemmel, egyenes szívvel kell ezt tennie. Következésképpen ezekről kell meggyőződ­nie, hogy a legtermészetszerű­bb, legjogosabb kor­mányforma a democratico-respublica. 2- or Hogy az isten minden embert egyenlő­nek teremtett, minden érdem nélkül. Az érdemet mindenki maga tartozik szerezni. 3- or Hogy annak, ki a népek ezrein kor­­mánykodni akar, legérdemesebb, legnagyobb fér­fiúnak kell lenni, ezt kivánja a józan okosság, hanem az, bábbá vált i­s vagy ő a népnek bo­londja, vagy a népek az övéi, a mi polgári bűn. Illy meggyőződéssel lépjen bár­ki a nép kö­zé, ellenkezővel csak egy nép ámitó léphet föl, tegye elébe a respublica lényegét, s kérdezze a legbutább embert: kell e időnkint választandó köztársasági elnök, kiben a népek bizalma köz­pontosul, kinek érdeke a népekével egy és ugyan­az : vagy kell-e örökös király, ki születésénél fogva népellenes, kit, legyen becsületes, vagy gazember, legfölebb szépen megkérni, de pokol­ba verni nem lehet ? meg fog győződni azon ál­lításomról, miszerint a magyar nép tökéletes, re­publicai érzelmű. És most királyt hozni nyakára, nem volna más, mint elölni legszentebb érzelmeit, s oda vezetni vissza a királyi faképhez, mellynek imádásától el­vonni csak egy újjá teremtett nemzedéknek sikerült volna és a mitől most olly szépen az összeve­szett dynastiának ön gonoszsága következtében önkényt­el áll. De ugyan kit is választhatnánk mi most ki­rálynak ? vagy talán maradjunk a régi mellett ? Kérem legyünk okosak. 5. Ferdinandban so­ha sem volt legkisebb vonás is, mi egy kormány­zóban megkivántatik. 5. Ferdinand annyira meg­feledkezett magáról, vevén maga mellé néhány ezer katonát, fegyverek között vonul át hű népein­k jele, hogy furdalja a lelkiismeret. 5. Ferdinand mindenkinek szavát megértette, csak a magyarét nem, rólunk nem is akart tudni­­ miértünk egy tollvonást sem tett, holott egy határozott tollvo­nással lefegyverezhette volna ellenségünket. 5. Ferdinand tagja az ördögök műhelyének, hol a hű népek számára vasvesszőket, rablánczokat, vasigaszegeket készítenek. 5. Ferdinandot ezer meg ezer félekép bolonddá tették a reactionáriu­­sok, mikor egy becsületes magyar ember előtt, pedig el volt zárva ajtaja. És mi illyent tűrjünk nyakunkon ? mi abban bizzunk csak egy perczig, ki olly ünepélyes esküvéseket képes volt meg­szegni, ennek adjuk véres verejtékünknek 3 mil­­liómát évenként, holott semmi hasznát sem vesz­­szük , de sőt neki köszönjük szabadságunk meg­­támadtatását, falvaink porráégetését, sok édes szülőnek, testvérnek, fiúnak könyeit szeretteik után, földönfutó családapáknak kimondhatatlan szenvedelmeit, midőn övéit éhen, szomjan kény­telen szemlélni ? Nem! az nem lehet, hogy a ma­gyar nagylelkű, vagy inkább gyáva legyen, és ne merje férfiasan kimondani gonosz dinastiájára a pereatot. Vagy kit válasszunk 5. Ferdinand helyett? talán Sofia fiát ? Err­e csillapodjál haragom méltó nagysága! azt jutalmazzam én meg bizalmam legékesebb babéréval, ki hidegvérrel nézte gyil­kos szülőjét, midőn ez apámat, anyámat kivége­­zé? avagy nem tanulhattak meg a hüteten Istvá­non, hogy a vér vizzé nem válik. Valóban megérdemlenénk, hogy Europa ujjal mulasson reánk, ha a volt dynastiának bár­mely­­lyik tagját is megszivetnék keblünkben. Bécsben egy becsületes képviselő azt indít­ványozd , hogy a dynastia csóréstul móréstul együtt száműzessék. És mi meg arról gondolkoz­zunk, mellyiket jutalmazzuk meg a gazságért? mentsen Isten! a magyar igy nem aljasullhat el! bizom férfiasságában nemzetemnek, hogy nem is fog elaljasulni annyira, hogy bűnt jutalmazzon, hanem kezet fogva Bécscsel, a hitelen dinastián kiád, melly bennünket elleneinknek adott el. Így tehát elmondhatjuk a lelkes Petőfivel: ,Nincs szeretett kir­á­l­y !é s ha lehet nem is lesz, mert a réginél sem maradhatunk, valami idegen, érdemetlen herczegcsének sem adhatjuk magunkat; becsületes magyar pedig szégyenlené magát azon a néven neveztetni, mellyen 5. Fer­dinandot hívtak. És más nincs is hátra, mint komolyan oda munkálni, hogy a Franczia köztársaság mellé te­remthessünk rövid időn egy magyar, egy nagy német, egy olasz, s több köztársaságokat, mely­­lyek Európát földi mennyországgá varázsolják ; mert lesz szabadság, egyenlőség, testvériség, és állandó béke. Isten önnel szerkesztői a viszonlátásig. Tömör Ferencz, Főhadiszállás Győrött oct. 21. 1848. Barátom Berti! Nesze pár sornyi tudósitás tábori utunkról. Nem kétlem, szívesen veended, már csak azért is, mert magából a forrásból kapod. Ez nagy fontosságú utazás. Talán nem hibá­zok, ha mondom : mikép kis seregünk, mellyet a főtáborba vezet Kossuth, elhatározó súly hazánk sorsa mérlegébe. És ha van az egekben a népszabadságnak is­tene, — annak igazságosnak kell lenni, — s mert igazságos, kell, hogy e súly terhe alatt az igaz ügyért küzdő elárult magyar nép győzelme, sza­badsága virágozzék fel. Ha a nép árulók, hitszegök ellen önvédelmé­re kel fel — győzhetetlen. Hogy legyőzetett vol­na, nincs példa rá a népek történetében. Kossuth szavaiban varázs­erő van, melly a háromszáz éves szolgaság alatt eltompult lelkek legbensőbb redőit járja meg — s tett erőre kelti fel.­­De nem vala szükség szavainak varázsára, — a puszta hirre, hogy ö jő, utunkba rohant minde­nütt a nép, az ős Dunának partjain, üdvözletével — áldásával, esküjeivel, — hogy kész őt a haza megváltóját, miként a nép nevezé, a harczba, a magyar nép, az ő szabadságának harczába. A lelkesedést, mellyet azon ponttól kezdve, hol Budapest ezreinek lelket emelő búcsú éljen­­zaja elhangzott — minden lépten, egész idáig, isten áldásaként várt reánk üdvözlőleg — s ma­radt el utánunk áldólag törekvéseinket, — a lel­kesedést látni kell — a ki látja, az elragadtatás könnyeire fakad — de leirni nem lehet. Hazudtak, a­kik mondogatták, hogy a magyar nép nem érett meg a szabadságra. Népünkben van akarat és elhatározottság élni szabadon, függetlenül — dicsően, van elszánt­ság küzdeni, elvérzeni egy lábig ha kell, ez élet­ért. — A miért a nép olly örömmel adja oda egy felhívásra vérét, életét — ismernie kell a népnek e kincset — éreznie kell annak hiányát. — Ismétlem, hazudik, a ki mondja, hogy a ma­gyar nép nincs megérve a szabadságra. 768

Next