Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-28 / 33. szám

Szabadságharczában elhagyd istene, Meglepd gyilkosok, haramiák ezere. Előbb a vad király, most egy hóhérinas kezében edződik a császári kardval. Megsebbzett oroszlány lakában a honvéd Csonka lába érzi a tavasznak szelét. Nyilas s ég a karján a seb mély ürege , Baját nehezíti az ég förgetege. Jő az orvos, s jőnek gyakran tiszta napok . ■ De azért nem múlnak az égető bajok. Hol a lélek borult és a szív epedő,­­ Ott épülést nyújthat csupán a temető. Sebláza perczenkint fonnyasztja izmait, Nincs a mi enyhitné ollykor fájdalmait. Édes­anyja, a hon , vérzik, és ő árva Megtorlani e vért hasztalan próbálja. Egy kellemdús napon Május vége felé Csikorgó rosz szekér halad gyorsan elé. A gazda szekerét szalmával hányta meg. Mert ki rajta nyugszik, olly felette beteg. Puha ágy­a sokat szenvedett vitéznek, Lankadó szemei Buda felé néznek. Imádott hazája szivéhez közelget. Egy istent, egy hazát, Kossuthot emleget. „Rohammal és vérrel nyertük vissza Budát: Látnom kell még egyszer megágysított falát; Látnom kell, mielőtt sírba leszállanak : Édes anyám, a hon, szive vérzik-e még ?“ így szóla s elérvén a királyi lakot, Mellyben a leggazabb német herczeg lakott, Kormos fal tövében, mellyen nem volt tető, Örömkönyös arczczal ott pihen fekve ő. „Ismertem Görgei vitézlő táborát, Tudtam, megülendi a bántalmak torát. Tudtam, ős időktől erős volt a magyar , Eger s poklot legyőz, hogyha tenni akar. Tennünk kell, s noha már végórám jelen van, Még nekem is jutott egy dicső hivatal: Mint futár megviszem az atyaistennek, A császár ebei Budán már nincsenek. Elmondom: leölte őket a magyar faj , A pokol tömve van, iszonyú ott a jaj. Koronás haramiák vas­vesszeje megtört, Belzebub kapuján ők állják most az őrt.“ Mondá, s Budavárban rövid perczek után Egy falábú honvéd feküdt halva hátán. Szabad lelkét derült egek várpostjai Istenhez bocsájtván, megszűntek kinjai. Gömöri Frigyes, honvéd-tiszt. Budai táborból. Történeti nevezetességű eseményeknél kisebb , tények is vannak, mik érdemesek a világ elébe. S Illyést akarok önnek lapjába e nyílt levél ál-­l­tál iktatni. — Budavár bevétele alkalmával egy őrnagy, zászlóalja élén, a zászlót kezébe ragadva, — első tüze ki a tricolort — s ez őrnagy Stetina volt,— egy kis türelmet kérek öntől szerkesztő úr, mert ebből egy anecdotta fog kerülni a Márczius 15. részére.­­• Az említettem őrnagy az érdemjellel jutalma­­zandók közt volt, midőn egy alezredes azt mon­dá, „a törzstiszt nem zászlós, zászlót vinni a zászlós kötelessége.“ Ugy­e­bár szép elismerés, — mert itt a con­­clusio, m­ergőn kezdődött. Czáfolatúl a roszul közlött tudósításokra mit sem szólok, mert egy zászlóaljnak sem akarok erélyességéből lehúzni, mint tevék némelly egyé­nek. — Ferde, mondhatnám, hamis tudósitások­­kal áliták a világot, megfeledkezve honvédi kö­telességükről, vagy talán nem akarok tudni azon bűnt, mit tesz egy községet, mint egy zászlóalj, erkölcsileg megölni. — Azokra legyen az értve, kik henczegő c­áfolattal akartak versenyezni, mellyik zászlóalj hágta meg először a falakat, s illyenkor személyeskedésre is képesek vetemed­ni. — Befejezésül: Én szeretném, ha az érdemjelek kiosztását egyedül a közhonvédek és altisztekre szorítanák; — ezeknek lévén szükségük a buz­dításra. — Megfoghatlan is az a három rendű aristocraticus szellemű érdemjel ebben az uj testű respublicában. — Egy fő vagy törzstiszt éle­te is épen úgy egyszerre elvehető, mint a közem­beré. Napóleon érdemjelei később pénzért is kap­hatók voltak. K. F. I 131 Tisztelt szerkesztő úr! Buda ostroma alatt magukat kitüntetett pol­gárok érdemeinek elősorolására nyissa meg lap­ját *), s engedje azt nekem Légrády Károly ta­báni törvényszéki ülnök s helyettes biró tettei előadásával megkezdeni. Ezen polgár Budavár 14 napi ostroma alatt, midőn mind a vár, mind a tabáni törvényhatóság elhagyta a várost, néhány polgártársaival meg­maradott a gólyák szápora között a ráczvárosban, akkor, midőn, ha egy polgár ki-kilépett szobájából, áldozatja lett a horvát fegyvernek, több helyeken ebédlőt nyittatott, az egész katonaságot ellátta mindennemű élelemszerekkel, borral, hússal, egy szóval mindennel úgy annyira, hogy a katonaság élelmezésében semmi hiány nem volt. Jelen volt a vár ostrománál, az ostrom után a legügyesebben rendelkezett az elestek eltemette­téséről és a sebesültek kórházba szállításáról, szóval mint ember, mint biró mindenben erélye­sen viselte magát, s ezen szorgalma által mind a tisztikar s összes katonaság becsülését, mind a polgárok szeretetét tökéletesen megnyerte, s mél­tán, mert valóban tiszteletreméltó azon polgár, ki a legnagyobb veszedelemben szolgál a hazának, teljesíti a kormány parancsait, pontosan végre­hajtja rendeleteit, őrködik polgártársai vagyona felett akkor is, midőn elhagyák házaikat s buj­dosókká lesznek. Adjon az ég sok illy polgárt a hazának, ha vésznapok környezik. Kelt Buda-Tabánban május 21-kén 1849. Magassy, százados és buda-tabáni ideiglenes térparancsnok. Rimaszombatban május 17. 1849. Ma temettük el a habsburgokat. — Requie­­scant in pace. — Nemzeti függetlenségünk kihir­­dettetvén, mind a három felekezetbeli lelkészek beszédeket tartottak. Különösen megható volt Havjár Dániel lelkésznek a ref. templomban tar­tatott beszéde, mellyben hasonlóságot hoz az istenember mennybemenetele és Magyarországnak annyi küzdelmek utáni megdicsőülése, szabad szárnyra kelése közt, s mellyben figyelmeztette a hallgatókat arra, hogy sokszor nehezebb valamit megtartani, mint megszerezni m­int bennünket, mikép ezen nagy kincsünk megőrzésében mindent elkövessünk, mi azt felvirágoztathatja, megtart­hatja ! Nem lehet meg nem említenem még Konyha János helybeli ref.­tanító által szerkesztetett egy dalt, mellyet a helybeli ifjú énekesek világszerte ismeretes harmóniában elzengtek, s melly ez alkalomra igen illő vala : Nincsen magyar király! Legyőzve a viszály Vad zivatarja. — A nemzet kiált : Nincs király! sat. Az egész ünnepély igen szép renddel ment végbe, este tánczmulatság is vala. Csak az egyet restellem, hogy annyi összegyűlt honpolgároknak, ha csak pár szóval is, nem magyaráztatott meg, mit a miveltebbek közül is ab origine — sokan nem tudnak, vagy nem akarnak tudni, mi eredete, czélja van az emberi társaság, álladalmaknak és mi joga, kötelessége minden polgárnak, abban élőnek?— Sok visszaélés, sok ferde eszmék keletkeznek a nép elméjében azért, mert több­nyire nem tudják az egyéniségek rendeltetésüket, hanem élnek, magyarán kimondva, mint a barom, a világban napról napra. — De erről később bő­vebben ! Szívesen. Szerk. Külföld. — Irinyi József, a párizsi követségnél egyike megbizottainknak, ma érkezvén vissza, e követ­kezőket beszéli: Napoleon Lajos még nem bukott meg, hanem alkalmasint nem soká viszi ámítási szerepét, ki­vált mióta a római interventio, a­mi valóságos testvérgyilkolás, olly lealázólag ütött ki a fran­­cziák részére. Megveretésöket szörnyen röstellik, röstellhetik is, de nem azért, hogy nem győztek a *

Next