Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-06-30 / 62. szám

A budai irgalmas barátok irgal­­m­atlanság­áról. (Hová be nem tekint a Marczius!) Fegyverre! Fegyverre! Ez volt imádságszavam, midőn pár nap előtt a budai irgalmasok szerzetéből, e bű­­fészek­­ből, kiléptem. Mint a képzelt halott, ki koporsójából kikel, összeborzadva nézek és emlékszem vissza elha­gyott helyemre, s nincs erőm, nincs elmetehetsé­gem e bűnfészket előttetek kellően lerajzolni. Ez koporsója és sírja a felvilágosodásnak, a természeti tiszta józan észnek; ez koporsója és sírja az erkölcsnek, vallásosságnak és minden erénynek; ez koporsója és sirja a hazafiságnak és közjónak. Szegény csalatkozó szülők, kik jobb sorsra méltó fiaitokat ide külditek, illy sirba fektetitek őket. Őrizkedjetek! mert: Ez gyálpontja és tanyája minden rosznak. Mi­helyt ide belép ártatlan gyermeketek, vak engedel­mességet fogad ármányos elöljárói iránt, kik itt az istent és vallást képviselik. Itt megtanul szív és ész nélkül imádkozni, a szokásos és szertartásos imádságok közben ak­tomban tudástársai szeme közé röhögni, vigyorog­ni. Itt megtanul szineskedni, előbb világi, majd szerzetestársait csalni, elnyomni, szóval: ár­­mánykodni. Itt megtanul vacsorák után charitatis poculumok név alatt részegeskedni, dorbézolni trágárkodni, perelni, káromkodni, veszekedni. Itt megtanul nappal foghúzás, vagy más ürügy alatt bejáró személyekkel kaczérkodni a végső ocs­mányságig. Itt megtanulja az ostobaságot és lom­haságot. Itt megtanul szint olly kárára és terhé­re lenni a szerzetnek, mint a szerzet a hazának. Itt megtanul istent, embert, erényt, mindent el­feledni/ kigunyolni. E bűnrészek lefestésére nincs e világon szin, mert a fekete szin hozzá képest fehér. Őrizkedjetek e bünrészektől! Nem szólok más szerzetekről, ámbár meg­győződésem szerint ab uno disce omnes. De miért létez e hazában e szerzet? Miért adományozta neki Marczibányi 181­8 táján a császárfürdőt, melly évenként 40.000 fo­rintot jövedelmez ? Azért mert nem tudta mit cselekedett. Azt hitte, hogy ezek kegyes emberek,és betegeket gyó­gyítanak. Kérdezzétek meg az innen kikerült betegeket. Van 101 betegágy és 70—80 beteg. A cura csak pro forma. A h­onfiérzelmű, magyarajkú , szerzetesma­­gatartású főorvos maga mindenütt nem lehet. Alor­vosa egy tót ajkú szörnyetege betegeken nem csak nem segít, de a segélyért rimánkodókat képzel­­hetlen durvasággal leszidja, ellökdösi és taszi­­gálja. Ez sajátságos goromba terrorismusa által mint egy tyran, az egész zárdát, még a provin­­cziálist is maga alatt félelemben tartja. De ez még csak a betegek ellensége. Legtöb­ben vannak itt a haza ellenségei, mint: Patriezius a kedves schwarzgelb subprior. Növendékmester otto. Charissimus Horacsek gyógyszerész, kinek gyógyszere engem a bánálomból felébresztett. Jacobovics Rupert, ki a gyógyszertárban a közönséget, vacsora után a zárdás személyzetet órahosszakig traktálja részeg főből ömlő garázda predikátzióival. Frater Hieronimus pinczemester, ez egy ket­tős orrú rendkivül nagy hajú schwarzgelb, ki na­ponkint 16, mondd, tizenhat szeze bort megiszik és még sem józan soh­a. Ez egyike azon nevezetes há­rom cseheknek, kik a tiszteletre méltó Branizsa Kelemen provinczialist Windischgrniczczel elfogat­ták azért, mert a magyar táborba egy szekér kenye­ret és húsz akó bort vitetett, és a magyar sebe­sülteket ápoltatta. A derék hazafi Austriában fogoly. Két árulója, mindkettő cseh, innen elhe­lyeztetett, s a harmadik, a tizenhatk­zo­s pincze­mester, maradt itt kémül. Blum Liberatus, Windischgrätz kegyencze és kéme, pestbudai collector, ki mais után útfélen esküszik és erőködve állítja, hogy a magyarok nem fognak győzni, és a törvényes császárt az isten sem hagyhatja el. A muszkákról szépen be­szél, a népet ijeszti, lehangolni törekszik. De ki számlálhatná el, mennyi itt a hazaáru­ló, az istent és emberiséget kigúnyoló hizlalmány! kik mint a pokolnak minden szögleteiből össze­csődült külön ajkú ördögök csak azért tudnak meg­lenni örökharczú társaságukban,mert mind ördögök. A budavári ostrom alatti működéseiket or­szág világ tudja. Nem hiszem, hogy a pokolnak minden tudós ördögei összesen és egyetemben ki tudjanak gondolni annyi gazságot, mint ezen irgalmatlanok egyenkint practice tudnak. És ezen ördögök, kik e büntanyában vagy hú­szan híznak, csak azért bírnak létezni,mert három , becsületes, kegyes, tudós, és hazafi érzelmű egyén tekintélyével, és a vallás köpönyegével takaróz­hatnak. E három igazi magyar szerzetes a provin­­cziálison kivü­l: Pásztori Salamon, Bitó és Ko­­merelly Dagobert. Az utóbb említett józan gondolkozást­, haza­fias érzelmű, népszerű kegyes férfiú a szerzet hi­báját orvosolni, az egészt népszerűsítni és kijó­­zanitni törekedvén, annyira üldöztetik, hogy czél­­ja sikerét sem egyházi, sem polgári kormány ál­tal nem remélhetvén, miután többé fegyvert nem foghat, a világtól távozni és remetévé lenni készül. E titkát csak én tudtam, s míg ennek kival­lásával hazámnak tartottam , ő ellene vétettem. Jöttek ki ama bűntanyából szent férfiak! Ne éltessetek ott ben kövér kígyókat, éltessétek itt­hon a szenvedő hazát! Jör ki onnan édes testvérem­ Amandus, fél év alatt tán még nem ölték ki szivedből a természe­ti szent érzést, észt és vallást! hisz engem 4 év alatt sem ronthattak el. Itt várja esküdet a szent zászló, melly alatt én már megesküdtem ! Itt vár­ja véredet a hazának szent oltára, melly nagyobb és szentebb, mint minden zárdáké e világon! De te szerencsétlen tán nem is hallhatod,mint én nem hallhattam ama sötét falak között, milly esdekel­­ve híja a szenvedő háza hű fiait Fegyverre! Fegyverre ! Kormányférfiaink! hányjátok szét ama bűnta­­­nyákat, irtsátok ki a kiirtandókat, és mentsétek ki a kimentendőket, a hazafiakat adjátok vissza a hazának. Parancsnokaim! ha mint hiszem, hogy ígére­tetek szerint rövid időn nagyobb hatáskört nyit­tok előmbe: megáld a teremtő, meg a haza, mert én akkor fölvilágositásaimmal ama kígyók irtójá­­vá óriásulandok,s a megbántott emberiséget,a meg­bántott hont, a kigunyolt istent segédemül biron­­dom ellenük Fegyverre! G­r­ó­ff (R­i­c­h­á­r­d) J­á­n­o­s m. k. Ujoncz honvéd a 107. zászlóaljban. Szerkesztő! Hiszed-e, hogy ha e dicső sz. háromság tit­kainak „forradalom, respublica, democratia“ a népelőtti exeget magyarázata eltiltva volna a vitorlás egyházak szószékeiből, és ha lelkében meg nem volna győződve az iránt minden becsü­letes hazafi, bizonnyal te is szerkesztő! hogy egy lelkész evangéliummal kezében, lángérzelemmel kebelében, szinte úgy használhat az édes honnak, mint a legelszántabb katona: rég harczfiuvá let­tem volna már ? De igy, midőn a lelkész is csatároz, minden­­vasárnapon fegyvert villogtat, az evangélium két­élű fegyverét; midőn a hon ellenségein minden alkalommal tetszése szerint irtózatosakat húzhat, miknek következtében azoknak cum pudore et poe­­nitentia hátrálniok kell: isten úgy adja, én csak lelkésznek megmaradok. Hanem azt fájlalom, hogy a fővároshoz kissé távol lakom. Több napokra én nem igen hagyha­tom el gyülekezetemet, tehát sok élvezetről le, kell mondanom. De legalább csak július 2-kára bírnék feljutni arra a Pestre ! Nem, mert a budapesti magyar parlamentet sem láttam még, vagy mert magyar miniszert sem láttam még soha. Hiszen ezek munkálatairól ele­get olvasunk a provenezében a lapokból is. Ha­nem azért óhajtozék én julius 2-kán Buda­pesten lenni szerkesztő! mert. Akkor veendi kezdetét a d: m: h e­­ v: hitv: egyh­: kerület évenkint csak egyszer tartatni szokott nagy gyű­lése. S e nagy gyűléstől mi sokat, igen igen sokat várunk. Előre látom pedig, mikép fogok én az napon bús kedélylyel lézengni föl s alá foltant ebberű coc­­caensim közt,ha b­enn kelletik hivatalomnak miat­ta maradnom. Mert tudnod kell azt szerkesztő­ neked, s sa­­jaid által az egész világnak, hogy mióta­­ 1848-diki márcziusi alkotmány megszived 247

Next