Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)

1849-02-26 / 11. szám

43 A nagyriigyók, a bőrükbe férni nem tudók, a félénkek soraihoz»szegődtek meg« azok, kik Madarászban a republikánus embert gyűlölik. "* Ezek aztán azok, kik ignorálva a király irtó harczát, szabadságháborunkat, a nép kiomló vérét, megtagadva a forradalmat, a néphez hűtlenül, az áruló király, a vérivó dinastia felé nyújtják reszkető kezeiket, s csakhogy magoknak a megszokott kérelmet visszaszerezhessék, csakhogy az általok gyűlölt egyének ne emelkedhessenek azon helyre, mellyre őket emelhetné majd a nép bizalma, minden áron békét óhajtanak, alkuról álmodoznak, s ha kell elárulnák a népet, el függetlenségünket. Illy tényezőkből áll aztán azon cotteria, melly magának Madarász L. leléptetését tűzte feladatul. Állunk elébe. Mi, kik jobban szeretjük a hazát, a népet mint Madarászt, nem emelnék itt fel szavunkat, ha a kérdéses czikkben felhordott vádak alaposak és nem a személyes gyűlölet, indok forrásából merítettek volnának. Azonban tudva, hogy a méltányos czikkíró azon debreczeni bíróval tartva, ki van, vagy nincs zsidó, zsidót kívánt, okaink által elfogultságában, vakgyűlöletében magát általunk kapacitaltatni nem engedné, a helyt, hogy vele hosszú s tán keserű polémiába bocsátkoznánk, röviden csak a következőket jegyezzük meg. 1. A rendőrosztály múlt év dec. 15-kén alakítatott meg. A keletkezés első napjaiban, tizenöt napos működése után óriási eredményt ez osztálytól csak olly emberek igényelhetnek, kiknek a haza jelen életharczában nincs magasabb feladatuk mint Madarász ellen egyesülni, jeligéül ez őszinte szavakat hordva ajkaikon: „ne szaladjunk pártra.“ 2. A politiális intézkedések természetéből foly az, hogy a megtámadott, intézkedéseinek felemlítésével magát a nagy közönség előtt nem védheti. Tessék Madarász urat a la camera kérdőre venni, ő minden fillérről, minden intézkedéséről számot adhatand. 3. A Közlöny melly januarius 14-kén inditatott meg, a kellő mennyiségben mindeddig nem nyomtathatván, mi a kolozsvári nyomdák ide hozatalát szükségesíté, a hírlapok kezelésére pedig a helybeli postánál, előbb, egy saját bureaut alakítani kelletvén, miután a helybeli szükségen felmaradt példányok nagyobb része a kormány küldöttei által az ellenségtől megszállt vidékekre vitetett, a postaosztályt, melly eddig is már egy új rendes s két tábori postavonalt nyitott meg, okolni nem lehet, ha minden előfizető példányát tüstént meg nem kaphatta. De minek feleljünk alaptalan megtámadásokra? Végre tehát még csak azt jegyezzük meg, hogy furcsán hangzik azok ajkain a könnyelmű gazdálkodás elleni vád, kik követi fizetésük mellett magok is 6000 forintos fizetést húznak olly hivatalért, mellyhez annyit sejtenek mint az aranycsináláshoz, kik és akkor viselnek két hivatalt, midőn a Tiszát a vizár szabályozza, kik otromba gondolatuk esztergályozóinak napidijakat resolváltatnak s turbékoló Maintenonok, hű oldalbordák s Tóti Dorkáknak fizettetik ki a meg nem érdemlett gaget. A viszonlátásig Vida Károly uram! Nem képviselő. Debreczen, febr. 23. 1849. (folyt.) Görgeiben egy hatalmas organizáló szellemet nyert a hadsereg, miilyenre neki olly nagy szüksége volt. Görgei előtt seregeink nagyobb részint egy rendetlen néptömeg valának, hasonlók a Rákóczi és Bocskai zászlói alatt küzdött szabadságharczosokhoz. Jól tudta Görgei, hogy illy tömegekkel, legyen bár bennök a lelkesedés legmagasabb foka, Jellachich féle csordák ellen igen, de egy organizált, legszigorúbb fegyelmet ismerő hadsereggel — minő Windischgrätzé — sikerrel harczolni soha nem lehet. Legkevésbbé sem báná Görgei, hogy a Landsturm, melly Schwechatnál azon természettörténeti nevezetes felfedezést tette, hogy a töltött káposztának és a bombának tölteléke közt mégis csak átkozottul nagy különbség van, magyar ember létére fölfedezéseket tenni úgy sem igen szokván, ezen első experimentumtól annyira megrémült, hogy ijedtében hazáig szaladt. Ezután az önkényteseket — kik, igazat szólva, a kedves Landsturmokkal együtt csak az ételt és italt emészték fel az orrunk elöl — felszálltá, akarják-e e hazát mint honvédek szolgálni, kik ez értelemben nyilatkoztak, honvédzászlóaljakká alakíttattak át. Ekkor Görgei egész armeeját több brigádokra oszta fel, csapataiba a legnagyobb eréllyel és ernyedetlen buzgalommal igyekezett behozni a rendet és fegyelmet, e hatalmas tényezőjét a hadseregek győzelmeinek. Mint Kossuthunk Görgeiben, úgy Görgei brigadérosaiban a legszerencsésebb választást téve. És ha számos elhibázott hadügyminiszériumi kinevezések által bizonyos szerencsétlen furulyások nem tolattak volna Görgei és a mi nyakunkra, olly lisztekből állna Görgei tábora, kikre méltán büszke lehetne e haza. Egyet mondok mint teljesen bizonyosat, azt, hogy az egész hadügyminiszériumi testületnek, kezdve A-tól Z-ig, egyet sem véve ki, az összes magyar hadsereg előtt legkisebb népszerűsége sincs. Punctum.... Sokat írhatnék még Görgei dicséretére, de elég leend tán ennyi, hogy azok, kiknek a szerencsét őt közelebbről ismerhetni nem adta meg a sors, átláthassák, milly kincset bir Görgeiben e haza ! *