Marosvidék, 1878 (8. évfolyam, 1-100. szám)
1878-05-30 / 41. szám
Vili. évfolyam. 41-ik .-Vásárhelyit, 1878. május 50. Előfizetési dijak Egész évre Félévre . Negyedévre Egyes szám ara Ilt volna ?Saros-Vásárhelyit, 1878. május 26-án. Társadalmi életünkben ez idő szerint a szabadban rendezett társas öszszejövetelek képezik a legélvezetesebb időtöltéseket. Nincs olcsóbb és gyönyörteljesebb élvezet, mint a szabad természet tágas templomában kínálkozó változatos szépség és ezer meg ezerféle alakban mutatkozó természeti erők és fejlemények búvárlatában vagy csak szemléletében a lelket és gondolatot elmélyedni engedni. Kőszívű ember az, kit nem lelkesít vagy kit nem érde k « szerkesztői szállás ■. IL.Szentmiklós utcza 792-ik számi háznál. ?.p szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Kiadóhivatal a plebánia-épületben. kel a természet örök rendje és törvényeinek változhatatlan nagyszerűsége. A mindennapi élet monoton egyhangúsága, a hivatali működés helyhez szorítottsága, a falak zárkózottsága mind megkívánják az időközi szórakozást vagy munkamentességet. Aki hét nap közül hatot munkában izzad, emberi lényének egész önérzetével mintegy természeti joggal léphet fel a hetedik napon a pihenés kívánalmával. Hiszen a „teremtés könyvében“ már előírva találjuk ezen természeti igazságot; azóta pedig a kor mily gőzerővel halad még a kívánalmak mezején is !.. Pgy ] hasábos sor, vagy térfogata, 5 kr. Egy 2 , 9 kr. Egy 3 k „ . 12 kr. Bélyegdij minden egyszeri közlésnél 30 kr. Nyilttér soronkint 35 kr. A szorosan vett polgári osztálynak mai napság ugyan kijutott az életfenntartási küzdelem terhes munkájából. Sokan vannak, kiknek még gondolatába sem jöhet „mulatságáról álmodozni. Mi sem értjük a költséges mulatságokat, melyek némely családapák rémei szoktak lenni s hogy a „házi békesség“ fennmaradjon, olykorolykor terhelő kötelezettségeket vonnak maguk után. A tervbe vett polgári majálisnál semmi sem volt egyéb czél, mint városunk értelmes polgárságának módot és alkalmat nyújtani egy közös időtöltésben, vala Maros-Vásárhely sz. hír. város társadalmi, közművelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi KÖZLÖNY. ?feljelenik hetenként csütörtökön és vasárnap. Hirdetések dija: T A R_C Z A. Ite missa est! Orgona zug, száll a tömjénfüst. Legyen áldott az ő neve! Ragyogjon csillagként utamra Szelid, ábrándos szép szeme. Nem vádolom, nem átkozom, mert Megcsalt, kigunyolt, elhagyott. Oh jaj, beismerem, hogy én rá Méltó nem voltam, nem vagyok, Hisz tudhattam, hogy úgy szeretni, Mint én, ő nem fog, nem, soha! Elég, ha rám gondolt egy perczig, S enyém volt első mosolya ... A boldogság romjából egy ép Oszlop, az emlék megmarad, S reá az édes dal nevel majd Tavaszszal uj virágokat. Én megbocsátom hűtlenségét, S titokban ejtem könyemet; A szenvedés jobbá tesz engem, A bánat istenhez vezet. Szivem lecsöndesül, de fáj még, És ajkam uj imába kezd... Orgona zug, száll a tömjénfüst; Megnyugszom : he missa est! („Csöndes Órák.“) Rudnyánszky Gyula: A NAGY NÉNI PRITSKE. Víg beszély. Dp. DRYTÓL. ■ (Folyt, és vége.) Minek imám le amit feszült helyzetet, mely Krasznavölgyi Fruna környezetében Geller nyilatkozata után kifejtett ? Dúlt, fűlt a büszke hölgy hiúsága kép-zett megsértése miatt. De hogy is fogadhatott valakit oly szívesen, míg meg sem tudta, hogy hát, a ki fiaj! Csaknem a köszönést is megvonta a távozó ifjútól, ki a legnagyobb lelki kin közepett hagyta oda a fennhéjázó hölgy szeretetreméltó húgát, kiben legkisebb árnyalata sem volt a nagyravágyás, vagy születési ambitio ördögi kívánalmának. Az ifjú sziveket a legbensőbb vonzalom, az első szerelem rózsaláncra fűzte egymáshoz s a véletlenség úgy hozta magával, hogy jóformán ki sem próbálhatták egymás iránt, hűségüket, mert az aristokratikus irányú nagynéni az említett feszült jelenet után azonnal intézkedett, hogy írénkét hazavigye a Margit-Szigetről. Ezután többet nem találkozhattak ! Krasznavölgyiék épen ebédnél ültek, midőn K. Frusina és Irénke hazaérkeztek. A meglepetést újabb meglepetéssel tetézte a még ekkor is ingerült nagynéni, ki egész sértett önérzettel adta elő, hogy: „képzeljétek lelkeim, még udvarolni mert egy iparos gyermeke egy Krasznavölgyi kisasszonynak!“ Irénke lesütött szemmel, elpirult arccal hallgatta a nagynéni kifakadásait. A szülők komoly magatartással csillapítani igyekeztek Frusina hevét, még arra is hivatkozván, hogy egy „miveit delnőhöz“ nem illik ez a szerfeletti felindulás. — De egy iparos gyermeke!! — kiáltott közbe Frusina... — Tánczosnak jó volt! — szólott Krasznavölgyiné. — Tánczosnak sem kellett volna elfogadni ! — vágott közbe Frusina. — Ne indulatoskodjatok lelkeim, hiszen nekünk a néppel kell élni. Én jól tudtam, hogy ki Gellért, atyai kötelességem volt utánna járni erkölcsi és társadalmi helyzetének, de jónál egyebet nem hallottam felőle. — Igen de iparos ifjú ! — kiáltott Frusina. — Ő nem foglalkozik az iparral, hiszen atyja mesterségétől csaknem erővel ment a tanodába. — Miféle mesterember az atyja? —Tudakozódék Frusina. — „Kefekötő“, — szólott egész egykedvűséggel Krasznavölgyi. Frusina hátrahanyatlott a támlásszéken s csaknem önkivüllapotba jött a boszankodás miatt. — „Kefekötő“ kiáltott fel töredezett hangon, miközben a család többi tagjai szót-