Maros-Vidék, 1881 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1881-01-13 / 2. szám

vért ízlelt tigrisek, a végsőre s nevezetesen arra is el voltunk készülve, hogy végesetben megverek­szünk a zászlóaljjal s elvesszük tőle a ferrarai fel­legvárat, de kényes volt az őrnagyra nézve, kinek kötelessége volt minket Bolognába kisértetni s a fellegvárat is megszállva tartani: e két dologra pedig azt az egy zászlóaljat nagyon kevésnek tar­totta, főkép, ha még előbb meg is kisérlene bün­tetni. Midőn a tanácstalanság a legmagasabb fokot érte el, előállott a horvát főhadnagy, ki Paduától idáig hozott, — sajnálom, hogy nevét elfeledtem — s kurtán-furcsán kijelentette, hogy ő egy magára kész minket Bolognába vezetni. A tiszt urak sze­mébe kaczagtak. „Nincs azon mit kaczagni“, magyarázd a fő­hadnagy, „ezek magyarok és mivelt emberek, kik­kel, ha udvariasan bánnak, bármit tehetni, de durvasággal ugyan nem. Ugy­e barátim“, fordult felénk, „önök eljönnek velem Bolognába ellentál­lás nélkül ?“ Jól tudta pedig a derék ember, hogy a Pón átkeltünkben az ő katonáit is megdügö­­nyöztük volt, természetesen szintén gorombaság miatt. — Elmegyünk egyedül a főhadnagy úrral, — jön az egyhangú válasz. (Folytatása következik.) G csak városunk és közel vidéki közönségünk pártfogására számíthatunk, kiket legköze­lebbről érdekelhet a helyi sajtó felszínre hozott közlemény sorozata azért főleg vá­rosi és megyei közönségünket kérjük fel lapunk szíves támogatására. Szerkesztői jog elvételi kérdésünk is — az összes hazai sajtó által elítélve — eléggé illusztrálhatja sajtóügyi viszonyain­kat. Maros-Tordavármegye ismert feliratá­ról más alkalommal emlékezünk meg. („Pro és contra“ több közleményt vettünk, de éles személyeskedések miatt egyiknek sem ad­tunk helyet, mert kerülni kívánjuk a polé­miát.) Küzdés, kitartás, áldozatkészség vár reánk, a vidéki sajtó képviselőire. Moz­galmas év áll előttünk, azért csak tovább, kitartással előre! Szerkesztő: WVWv/W'^WV/WV Maros-Vásárhelytt, 1881. január 6-án. II. A csak most letűnt év a „K­e­m­é­n­y Z­s­i­g­­mond­ társasági fennállása, működése hasznos és szükséges voltát nemesebb hagyatékkal nem documentálhatta, mint „a Gecse Dániel em­berszereteti intézetet­ jeles ismertetésével s az újév el van kötelezve a becses hozományt át­venni s az intézet természete által leginkább igé­nyelt kegyeletes színezettel részletezni, annyival is inkább, mert a múlt évi „Maros-Vidék“ 47-ik száma elismeri, miszerint: „igen hosszúra terjedne részletezni dr. Gecse phylantropicus intézete tör­ténetét“, pedig Molnár Zsigmondnak ép ezen tör­ténetet részletező, csinosan összeállított és gondos tanulmányt tanusító, hét évre terjedő értekezése, egy valóságos esemény, a­mely szembeszökőig indokolja a „K. Zs. társaság“ önálló orgánuma szükségességét. Egy oly munkát, mint a Molnár Zsigmond értekezése, melyben a főszemély dr. Gecse Dániel, mint az emberszereteti intézet ala­pítója, Antal János, néhai ev. ref. püspök, mint az áldást hozó intézet valósítója, bámulásra méltó odaadást igényelt munkásság által, a legnemesebb türelmet feltételező kitartás jutalmául beszerzett adatok — mint megannyi megdicsőitő jellemvo­nások — alapján, meglepő és elkötelező szinben vannak a jelenkornak bemutatva s a későbbinek fenntartva; ily művet, mely az „emberszereteti intézet“ vallás és nemzetiség legkissebb megkü­lönböztetése nélkül boldogító természetét, világ­rázó események — mint elnyeléssel fenyegető hul­lámok — felett himbálódzó, sorsát művészileg és mindig vallásos érzéssel ecseteli, egy ily munkát egész terjedelmében leírva, többször és mindig figyelemmel olvasva, lehet csak kellőleg felfogni s erkölcsileg és szellemileg értékesíthetni. Épen ezért kell e művet egy önálló orgánum segítségével világgá bocsátani, a mely bizonyosan szép repu­tatio megszerzésével honorálandja a t. „Kemény Zsigmond társaság“ anyagi áldozathozatalát. E jeles szellemi munka miveit írója „juste totum ducit venditque opus.“ Gecse Dániel egyszerű királyi táblai írnok fia volt. (Értekezés 24-ik lapja.) az „emberszereteti intézet“ eszméje 1818. június 18-án a maros­vá­sárhelyi várbeli ev. ref. templomban szülemlett meg fejében egy hálaadó isteni tisztelet alkalmával, mely a Sárospatakról erőszakosan kihányt, ván­dorlásai között Gyulafehérvártt megállapodott, de onnan is elűzött (jelenleg maros-vásárhelyi) ev. ref. főtanodának végkép a székely fővárosba ven­­dégszeretőleg lett befogadtatása és letelepedése százados ünnepére lett megtartva, mely alkalom­mal az azon időben maros vásárhelyi ev. ref. fő­­tanodai tanár Antal János szónokolt, kivel az alapitó Gecse Dániel gyermek- és fiatalkorában a maros vásárhelyi ev. ref. tanodában tanuló-tár­sak, azután végig biv-barátok voltak. (Ért. 4—5 és 27-ik 1.) végrendeletében is, melyben emberszere­teti intézete sorsára nézve körülményesen és rész­letesen intézkedik, végrehajtóul Antal Jánost kéri fel s reá bizza szenthagyománya valósítását, kitől elhatározása ihletét vette és a ki által sugalmaz­tatok. (Ért. 10—11. 1.) (Vége következik.) Báró Apor Károly elnöki beszéde a m.-vásárhelyi társalgó-egylet nagygyűlésén. Maros-Vásárhelytt, 1880. deczember 27. (Folyt, és vége.) Tisztelt társalgó egyleti nagygyűlés! Fel kell továbbá említenünk ezen évről, hogy az a természeti ritkaságokra nézve a rendkívüliek­hez termékenységére nézve a középszerűekhez soro­zandó. Ugyan­is mindjárt kezdete ezen évnek oly szigorú téllel állott be, milyent évszázadunk csak keveset jegyzett fel és azt okozta, hogy őszveté­seink szöllőink gyümölcsöseink a 20 fokot több versen meghaladó hideg miatt ki és megfagytak, a tavasz ennek következtében csak márczius hó vésével jelentkezett és pedig oly meleg és száraz áprilissel, hogy a nagy részben kifagyott őszi veté­seink nemcsak nem gyarapodhattak, hanem egészen elburjánosodtak és már tavasz vetéseink felett is aggódtunk, mely utóbbiakat azonban az esős május, változékony junius és julius csakugyan bőségre fejlesztett kivévén a törökbuzát és szellőt, melyek­nek a csekély melegségű­ augusztus sok esővel bővelkedő szeptember és változékony octóber az ország némely vidékein nagy ártalmára volt mert a törökbuza esőzését virágzását és érlelését gátolta a különben is középszerűnek mutatkozó szöllő­­termést pedig ragyázás által tönkre tette. Ezen szomoritó jelenségekhez és tapasztalatokhoz még az is hozzá járult, hogy octóber 3-án reggeli 7 óra tájt egy a Maros és Kis Küküllő folyók közötti vidéket igen nagy pusztításokkal látogató, egész­ben Bécstől, Nagyvárad, Debreczenig érezhető föld­rengés riasztotta fel a népséget és ismertette meg hatalmas lökéseivel a földünk méhében örökös küzdelemben levő elemek erejét, mely földünk felső kérgét hullámzásba, a természet nevelte magas fákat hajlongásba, az emberi kézrakta építménye­ket inogásba, a levegő tengeri zúgásba hozni és magát a földet dörgésszerű bődülésre bírni képes volt. Elő kell sorolnunk, mint ezen évnek egyik nevezetes és oly eseményét, mely a Magyarország felett uralkodó királyi családhoz valódi hűséggel és szeretettel ragaszkodó minden polgárnak és ennélfogva egyletünk tagjainak keblét őszinte öröm­mel tölti el t. i. az osztrák magyar birodalom fen­séges trónörökösének Rudolf főherczegnek sze­rencsés eljegyzését Stefánia belga királyi herczeg­­nővel boldog emlékezetű József főherczeg Magyar­­ország Nádor Ispánjának unokájával, mely köze­lebbről megkötendő szent frigy teljes reményt nyújt a magyar nemzetnek, hogy azon szeretet, mely Felséges koronás Királyunk és Királynénk ural­kodásuk alatt minden magát előadó alkalommal oly fényesen tüntette ki magát fenséges fiúkra és arról unokákról unokákra országunk nemzetünk boldogitására tovább fog örököltetni. Végre nem feledkezhetünk meg arról is, hogy ez évben lett itt Maros-Vásárhelytt egy kegyeletes emlék azon férfiúnak felállítva ki az 1848—1849 években, mint kitűnő hadvezér ki magaslott a ma­gyar hadsereg vitézei között, ki nem volt magyar, hanem lengyel születésére nézve, de a magyar nemzet ügyét magáévá tette és ki valamint a gál­­falvi piskis és nagy szebeni diadalmas csatákban az erdélyi hadsereg vitézségének úgy később a szé­kely nemzet fiai vakmerő bátorságának a seges­vári csatában kitűnő vezérlése által dicsőségét vívta ki. Igen Bem Józsefnek a történelem férfié­nak, kit épen azért egyik párt is a magáénak nem nevezhet, hanem magáénak nevez a magyar és szé­­kész nemzet állíttatott fel közadakozási alapból az emlékszobor itt Maros-Vásárhelytt azon város nagy piaczán, mely a hős­vezérnek legtöbb hálá­val tartozik, mert Bem József gálfalvi diadalának megmentését köszönhette. Ezek előbocsátása után tisztelt uraim önöket ismételve üdvözölvén ezennel a gyűlést megnyi­tódnak nyilvánítom és felkérem jegyző urat szíves­kedjék­ társalgó-egyletünk ez évi beléletéről" jelen­tését előterjeszteni. (Az elnöki beszédet harsány éljenzés követte. Szerk.) A székely mivelődési és közgazd. egylet. (Folytatás.) Ezekkel csak általánosságban vázoltuk a szé­kely egylet eddigi működését s annak eredményét, de azt hisszük, hogy ennyivel is eléggé igazoltuk, hogy a székely egylet, megalakulása jelentékeny esemény volt a székelyföldre nézve és a már eddig felmutatott eredmények is elégségesek arra, hogy a tiszteletet és rokonszenvet irányába ezután még szélesebb körben felkeltsék. Az 5 évi tapasztalat után a­z. évi november 28-án Budapesten tartott közgyűlésen az alapsza­bályok lényegesen módosíttattak különösen két irányban: a) az egylet működésének súlypontja nagyobb mérvben tétetett át a székely megyék­ben alakított vidéki választmányokba és b) átemn­­ gedtetett a vidéki választmányok rendelkezésére az egylet azon megyei jövedelmének 40 százaléka Ha már az alapszabályoknak ezen igen fontos módosítása által a vidéki választmányokra három­­lott felelősséget és előnyt megfelelő ügybuzgóság­­gal és lelkesültséggel fogják s exequálják a vidéki választmányok, ha igazán erőteljes karjai vagy­is közegei lesznek a központi választmánynak, neki kételkedhetünk azon, hogy egyletünk életében egy új, erőteljesebb korszak kezdődik, s működése fokozott mértékben érezhető lesz a székelyföldön. Nem kételkedhetünk azon, hogy egyletünk új gyarapodást nyer tagokban, anyagi és szellemi erő­ben , és működésének eredményei, mint nagyobbak, fontosabbak leendőek; az elismerés, rokonszenv és csatlakozás hozzá tetemesen fog gyarapodni. Az alapszabályok módosítása alkalmával léte­tett még egy pár jelentőséggel bíró indítvány, melyeket azonban a közgyűlés nem fogadott el. Ilyenek, hogy az egylet székhelye Maros-Vásár­helyre tétessék át. Ezt az udvarhely megyei vidéki választmány többsége hozta javaslatba, azzal indo­kolván, hogy a Budapesten lakó székelyek régóta távol élvén a székelyföldtől, annak szükségleteit, nem ismerhetik s nagyobb részben tisztviselők lévén, a székelység érdekeit elég függetlenül a kormánynyal s a parlamenttel szemben nem véd­hetik, s az egylet eddigi 5 évi működése is — szerintük — azt bizonyítja, hogy az egylet elég tevékenységet nem fejtett ki. Ezzel szemben az udvarhelyi vidéki választ­mány kisebbsége (alelnöke Kozma Ferencz) a többi vidéki választmányok, a nyáron Tordán tartott köz­gyűlés, mely az uj alapszabályokat behatóan meg­vitatta, (egy tag kivételével) s a közp. választ­mány egyhangúlag és a november 28-án 1880. Budapesten tartott közgyűlés csaknem egyhangú­lag (2 tag kivételével) az egylet közp. választ­mányát továbbra is Budapesten kívánta hagyni. a

Next