Maros-Vidék, 1883 (13. évfolyam, 1-62. szám)
1883-01-04 / 1. szám
Melléklet a Maros-vidék 1-fő számához, ólag közelebbről ez elvet fogadta el. Legyen szabad itt megemlékeznem és kiemelnem a Reichsrathnak e térem érdemleges vitatkozásai közül herczeg Lichtenstein képviselőnek azon alapos és örökigaz elismerését és nyilatkozatát, „hogy a munkahivatal, melyet a társadalom az ipar munkásaira ruházott, s hogy e hivatalt ép oly nagyra kell becsülni, mint bármely más hivatalt az állami életben.“ Minden nyomorúságunk mellett is örvendenünk kell, hogy valahára egy nagy úr és törvényhozó is belátta amaz örökigazságot, hogy a munka hivatal, s a munkás is oly becsülésre méltó, mint bármely más állami hivatalnok. — Igaz hogy ez a nyilatkozat nem a magyar országházban létetett, de becsénél fogva minden czivilizált nemzeteknél viszhangra fog találni. — Nem kevésbbé kisebb, sőt hazánk iparossaira nézve hasonlíthatatlanul és páratlan esemény folyt le közelebbről a mi magyar képviselőházunkban is; amidőn az iparos-tanonczők oktatására fordítandó költségelőirányzata tárgyaltatott, felállott egy magyar mágnás, áthatva az ügy nagyságától, áthatva az ipar emelése körüli eddig tanúsított buzgó lelkesedéstől, de megrémülve attól a gondolattól, hogy az iparosok oktatása az ország szűk pénzügyi helyzeténél fogva egy évig ismét előbbre nem tolatik, azon halhatatlan örökemlékű ajánlatot téve, „hogy a szóban forgó diferentiális összeget sajátomból rendelkezésre bocsátom aJuliusminister úrnak.“ Ez összeg pedig a mint később kifejezést nyert 12000 frtot tesz. No már t. közgyűlés, a mennyire kicsinylő és szégyenletes kormányunkra, hogy a nagyhatalmi állás s más tekintetek megóvására milliókat tud elkölteni és a tanonczok oktatására a közgazdászat szempontjából mérve az aránylagos költséget nem képes fedezni, hogy e miatt egy jó hazafinak kell hogy az országnak ajándékozzon : oly magasztos a nemes gróf áldozatkészsége, mert ezáltal nem csak az éretett el, hogy ez évben a tanoncz-oktatás nagyobb mérvben eszközöltetik, hanem elévetett ezáltal az is, hogy a közoktatásügyi minster már erkölcsileg is kötelezve lett arra, hogy jövőre czímen nagyobb összeget vegyen fel. Igen örvendek tisztelt közgyűlés, hogy úgy a múlt mint a jelen közgyűlésen nekem jutott a szerencse, hogy a nemes gróf, hathatós ernyedetlen törekvéseinek és érdemeinek kifejezést adhatok, s hogy e helyről is üdvözölhetem páratlan és halhatatatlan tettét, s kifejezhessem azt, hogy sokan tesznek és fáradoznak az iparfejlesztés nagy munkájában, de e munkát többnyire saját személyes érdekeik elérésére teszik, s az iparos szavazatát és vállát lépcsőnek használják, de vajmi kevesek azok száma, kiket csak az a szerény önzés vezet a nagy munkában, hogy hazánk iparának fölvirágzásakor abban találják örömüket és abban leljék föl a babért, hogy nyugodtan vallhassák be lelkiismeretüknek azt, hogy e fa felvirágzására én is termékenyítettem a talajt. Ily hazafinak képzelem és hiszem én a nemes grófot, a kinek adjon az ég a tovább küzdésre még elég erőt és bátorságot, hogy érhesse meg a jelzett fa felvirágzását, nekem pedig most nem lehet egyéb óhajtásom mint az, hogy adjon az ég sok ily hazafit hazánknak s hogy gróf Zichy Jenő Őméltóságát az isten soká, igen soká éltesse!! Ezek után a gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. Színház. Szombaton, deczember 30-án „A gascognei nemes, mint kalandor lovag és az ■ ördögvár szellemei.“ Sue Jenő regénye után írta Geneé Richárd, zenéjét szerző Szuppó Ferencz. Ezen négyfelvonásos látványos operette telt ház előtt előszörkerült színre a mi színpadunkon. Az operette érdekes meséjének előadásától térszűke miatt tartózkodnunk kell, legyen elég általánosságban csak annyit fölemlítteni, hogy cselekménye ügyes kezekkel van szőves zenéjének színgazdagsága erőteljesebb hangulat és mélyebb benyomás előidézésére alkalmas, mint az elemebeli művek legnagyobb része, s igy ezen operette menten minden frivolságtól, a jobbak közé tartozik, s annak szinrehozatalával Bényei úr kedves szolgálatot tett a közönségnek. Az előadás csakis általánosságban mondható jónak és sikerültnek, mert részleteinek szabatossága igen sokoldalú kifogás alá esik. A szerep nem tudása nem csak a játék összhangjára hatott zavarólag, de a közönségre is kellemetlen hatással volt. Oly kirívó eseteknek p. o. nem szabad megtörténni, hogy a jelenetezéseknél a színpadon lévő játékos kénytelen legyen a coulissák mögé integetni, amint ez a mai előadáson kétszer megtörtént, mert egy ily „casus“ képes az addig felébresztett hatást teljesen tönkre tenni, s a nevetségbe vinni át. Mindez, s főleg a zene és énekrészletek összhangjának szabatossága ellen fölmerülő kifogások azonban az első betanulás és előadás nehézségének tulajdonítandó. Az előadás fénypontját ezúttal is Bényeinének (Méri) helyes fölfogással kitűnően betanult szép játéka képezte, kit a közönség jelenet közben is többször zajosan megtapsolt. Krisztillák Polifem a gascognei nemes kiváló és mulatságos alak az operettében; az ő hóbortja körül forognak az események egészen a végkifejlésig, és olyan e szerep, hogy még a Püspöki úr kezében is folytonos derültségben tartotta a közönséget. Kapott is érette tapsot eleget. E megjegyzésünk nyomában sietünk elismerni, hogy Püspöki a társulatnak egyik figyelemreméltó legjobb tagja, sok benne az eredetiség és egyebek mellőzésével „Pry Pál“ kitűnő alakítását (a múlt évben) nem feledi el közönségünk. Krisztillákban azonban Püspöki nem volt eléggé „nemes“ és nem volt eléggé „Kőbőr lovag“. Hiányzott jellemzéséből a középkori máz, a hiúság nyomában járó kérkedés, a merészen kihívó arrogantia, és hiányzott főleg gyorsabb lüktetése ama csöpp nemes vérnek, melyre mint egyedüli egyetlen kiváltságára hivatkozhatik még egetrontó büszkesége. Pedig épen ezen karakterisztikán képezi erét a comikumnak, és nem az a szenvedélytelen egykedvűséggel folydogáló humor, mely egész alakításán végig vonult. Sziágyi Béla „Rupinnel“ márkijának szintén gazdag rész jutott az előadás sikeréből. A különben is hevesvérű francziának ideges gyötrődése a forró éghajlat alatt, a vérkeringés hőfokának gyakori aggodalmas méregetése; az izgató félelem a „Martinik“ sziget benszülötteinek rézszinü arczától s emberhúsra vicsorgó fogaitól, folytonos derült hangulatban tartotta a közönséget s énekrészleteivel elismerő tetszést aratott. Némethnek a „Dzsemsz“ szerepében felesleges volt alakoskodni, hogy föl ne ismertessék ő herczegsége, mert a néző közönség alakításáról alig volt képes elhinni neki, hogy ő az a memuthi herczeg, aki II. Jakab angol király ellen összeesküvést szervezett. Németh úr tehetséges színész, de e képessége fejlesztésének csak úgy lesz sikere, ha szerepének jelleméből komoly tanulmányt csinál, mert pl alakításával kirívó ellentétben áll Rottier angol ezredes azon kijelentése, hogy amíg Dzsemsz él, addig az angol király trónja és élete biztonságban nincsen, mert egy ily magasrangú cselszövő jellemének egyetlen picike vonása sem csillanhatott ki egy olyan alakításból, mely jóformán egy közbüntettes rettegésére vallott Szabó Berta „Kaszkarita“ szerepében próbálkozott. Kár, hogy a kisasszony hangjával és mozgásának szabadságával igen fukaraul bánt el, így visszatetsző volt, hogy a heves vérül francziát, Rupinnel márkit hidegen hagyta, midőn Kaszkarita csókot ígért neki, ha Kresztillákot az angol fogságból megszabadítja. És ez nem is csoda, ha még egyszer oly szép leány kínálja is a csókot, ha a kínálatnak oly kétségbeejtőleg hiányzik ingerlő varázsa, amint ezt Szabó Berta k. a. cselekedte. Halványan színezett játéka továbbá alig engedi meg valószínűségét annak, hogy — a Kaszkarita szilaj jellemével össze nem férő naivitással (Rupinneltől) elragadott karddal — sikerült volna neki Kresztillákot az angolok kezéből kiszabadítani. Ily heroicus cselekményre lángolóbb szenvedély, hatalmasabb erő szükséges annál, mint a Kaszkarita egyénítésében kifejezést nyert. Vasárnap decz. 31-én „Stern Izsák a házaló zsidó, vagy egy a mi népünkből“ került színre kevés számú közönség előtt, mert a Sylves-tér estéje a közönség nagy részét családi körben tartotta. Hajnalosi lakatos mester (Völgyi), Tini leánya, (Kecskeméthy Irma), Törő Sebestyén (Szilágyi), Stern Izsák (Püspöki), Sternfeld (Láng), igen jó alakok voltak. Németh úr ma excellált és Kormos Eraszmuszában teljesen tájékoztatta kiváló képességéről a közönséget. Az újév a „Bányarém“-mel vette kezdetét. Szilágyi Günther bányagrófban, Püspöki Boluszláv bányamesterben kitűnő alakításukkal tették élvezetessé az előadást. Láng Vendelin szerepében nemes vonásokkal jellemezte a lappangó Mátyás királyt. Az előadás sikerét nagy mérvben biztosította Bényeiné (Margit) és Németh (Lőrincz) kifogástalan szép játéka. * „Hé, ez derekabb dal a többinél!“ Kdden, 1883. január 2-án akik nem voltak színházban, igazán sajnálhatják mulasztásukat. Csíki Gergely remek színműve a „Czifranyomoruság“ fénypontját képezi az eddigi előadásoknak. E színműben erős vonásokkal maszkírozott alakokat láttunk a színpadon megjelenni s ezek közül Eszter (P. Rott Mari) mély részvétet, őszinte szánalmat gerjesztő alakja, messze kimagaslik a többi szereplők felett, a szenvedés, megbánás, megragadó külsőitésével. Fáj az ő bünhődése s jól esik az a lemondás, belenyugvás, mellyel egy megérdemelt vezeklés után bele tud törődni megérdemlőit sorsába. P. Rott Mari játékán meglátszott a lélektani tanulmány s öntudatos kizsákmányolása hálás szerepének. Németh ma ismét excellált, Poprádija mesteri alakításnak mondható s bármely színpad becsilletőre válhatnék. Németh valódi képességével kezd tisztába jönni a közönség és ma is igazolta, hogy az ő tulajdonképeni szerepköre nem az operette és népszínmű, hanem a Salon képezi igazi elemét. Ma mint kitűnő bonvivant mutatta be magát, s hogy teljes sikert aratott, legcsattanósabb bizonyítéka az a benyomás, melyet szerepe jellemének frivol léhasága, szélhámos gazsága a közönségnél okozott. Kecskeméthi Irma ma nagyobb drámai erő kifejtésére volt kényszerülve, mint mennyit fizikuma különben megenged, de — sikerült. Bellája rokonszenves jó alak volt, s több sikerült jelenetei közül, midőn Eszter az általa Tarczallinak adott rózsát csókolgatja — észre veszi, midőn emiatt heves párbeszéd fejlődik ki; midőn Eszter fölfedezi, hogy Bella is szerelmes Tarczalliba: a kínos meglepetés, a tomboló féltékenység, az anyngi édes reményekkel szőtt álom szétfoszlása fölötti keserűség — élénk, összhangzó színvegyületben tükröződött vissza Kecskeméthi Irma k. a. hangján, arczán, egész játékán. Láng „Csomna Bálint“ szerepében igazi eredetiségben mutatta be az elnyűtt napidíjast, kinek egyetlen luxusa, amit megengedhet magának, pálinkás butykosa és 5 virágszál leánya, kik nyakán maradtak. Láng ügyes játékával sok derültséget keltett. Bényei meglehetős színtelen alak volt Bálnai szerepében. A megcsalt férj marófás dráma, önbecsérzetének, sértett férfiúi büszkeségének tüze nem lobogott, csak amúgy csendesen, el-elhalófékben égett. Egyébként részvétet keltő rokonszenves alak volt. Homokainé tiszteletreméltó discretioval bánt el „Mézesné“ szerepével. A durva szakácsnő mint később több pesti ház tulajdonosnője a zongorameg franczia nyelv tanulása közben sem feledi előbbi mesterségét, sőt többször mintegy önérzettel hivatkozik reá. Ez a szerep Homokainénál kitűnő kézben volt s örvendenünk kell, hogy helyes fölfogása megmentette azon túlzástól, melyre e szerepnek különben erősen csábító hatása van. Murok Márton a kapzsi prókátor szerepében Püspöki segített Lángnak és Homokainénak a közönség megnevettetésében s Völgyi a nyakig adósságba sodort Sodró Antel irodatisztet, Egri pedig Tarczallit jól személyesítette. Kádasnak pedig még igen sokat és szorgalmasan kell tanulniahogy tűrhető Mádi Simon valljék belőle. Különös dicsérettel kell kiemelnünk a szerepek betanulását, az előadás egybevágását és kerekdedségét. (—) m