Maros-Vidék, 1883 (13. évfolyam, 1-62. szám)

1883-01-04 / 1. szám

Melléklet a Maros-vidék 1-fő számához,­ ólag közelebbről ez elvet fogadta el. Legyen sza­bad itt megemlékeznem és kiemelnem a Reichs­­rathnak e térem­ érdemleges vitatkozásai közül herczeg Lichtenstein képviselőnek azon alapos és örökigaz elismerését és nyilatkozatát, „hogy a munka­hivatal, melyet a társadalom az ipar mun­kásaira ruházott, s hogy e hivatalt ép oly nagyra kell becsülni, mint bármely más hivatalt az állami életben.“ Minden nyomorúságunk mellett is ör­vendenünk kell, hogy valahára egy nagy úr és törvényhozó is belátta amaz örökigazságot, hogy a munka hivatal, s a munkás is oly becsülésre méltó, mint bármely más állami hivatalnok. — Igaz hogy ez a nyilatkozat nem a magyar ország­házban létetett, de becsénél fogva minden czivi­­lizált nemzeteknél viszhangra fog találni. — Nem kevésbbé kisebb, sőt hazánk iparossaira nézve ha­sonlíthatatlanul és páratlan esemény folyt le kö­zelebbről a mi magyar képviselőházunkban is; a­midőn az iparos-tanonczők oktatására fordítandó költségelőirányzata tárgyaltatott, felállott egy ma­gyar mágnás, áthatva az ügy nagyságától, áthatva az ipar­ emelése körül­i eddig tanúsított buzgó lel­­kesedéstől, de megrémülve attól a gondolattól, hogy az iparosok oktatása az ország szűk pénz­ügyi helyzeténél fogva egy évig ismét előbbre nem tolatik, azon halhatatlan örökemlékű ajánla­tot téve, „hogy a szóban forgó diferentiális össze­get sajátomból rendelkezésre bocsátom a­­Julius­­minister úrnak.“ Ez összeg pedig a mint később kifejezést nyert 12000 frtot tesz. No már t. köz­gyűlés, a mennyire kicsinylő és szégyenletes kor­mányunkra, hogy a nagyhatalmi állás s más te­kintetek megóvására milliókat tud elkölteni és a tanonczok oktatására a közgazdászat szempontjá­ból mérve az aránylagos költséget nem képes fe­dezni, hogy e miatt egy jó hazafinak kell hogy az országnak ajándékozzon : oly magasztos a ne­mes gróf áldozatkészsége, mert ezáltal nem csak az éretett el, hogy ez évben a tanoncz-oktatás na­gyobb mérvben eszközöltetik, hanem elévetett ez­által az is, hogy a közoktatásügyi minster már erkölcsileg is kötelezve lett arra, hogy jövőre czímen nagyobb összeget vegyen fel. Igen örvendek tisztelt közgyűlés, hogy úgy a múlt mint a jelen közgyűlésen nekem jutott a szerencse, hogy a nemes gróf, hathatós ernyedet­­len törekvéseinek és érdemeinek kifejezést adha­tok, s hogy e helyről is üdvözölhetem páratlan és halhatatatlan tettét, s kifejezhessem azt, hogy sokan tesznek és fáradoznak az ipar­fejlesztés nagy munkájában, de e munkát többnyire saját személyes érdekeik elérésére teszik, s az iparos szavazatát és vállát lépcsőnek használják, de vaj­mi kevesek azok száma, kiket csak az a szerény önzés vezet a nagy munkában, hogy hazánk ipa­rának fölvirágzásakor abban találják örömüket és abban leljék föl a babért, hogy nyugodtan vall­hassák be lelkiismeretüknek azt, hogy e fa felvi­rágzására én is termékenyítettem a talajt. Ily ha­zafinak képzelem és hiszem én a nemes grófot, a kinek adjon az ég a tovább küzdésre még elég erőt és bátorságot, hogy érhesse meg a jelzett fa felvirágzását, nekem pedig most nem lehet egyéb óhajtásom mint az, hogy adjon az ég sok ily hazafit hazánknak s hogy gróf Zichy Jenő Őméltóságát az isten soká, igen soká éltesse!! Ezek után a gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. Színház. Szombaton, deczember 30-án „A gascog­­nei nemes, mint kalandor lovag és az ■ ördögvár szellemei.“ Sue Jenő regénye után írta Geneé Richárd, zenéjét szerző Szuppó Fe­­rencz. Ezen négy­­felvonásos látványos operette telt ház előtt először­­került színre a mi szín­padunkon. Az operette érdekes meséjének előadásától térszűke miatt tartózkodnunk kell, legyen elég általánosságban csak annyit fölemlítteni, hogy cse­lekménye ügyes kezekkel van szőve­s zenéjének színgazdagsága erőteljesebb hangulat és mélyebb benyomás előidézésére alkalmas, mint az e­lem­e­­beli művek legnagyobb része, s igy ezen ope­ret­te menten minden frivolságtól, a jobbak közé tartozik, s annak szinrehozatalával Bényei úr kedves szolgálatot tett a közönségnek. Az előadás csakis általánosságban mondható jónak és sikerültnek, mert részleteinek szabatos­sága igen sokoldalú kifogás alá esik. A szerep nem tudása nem csak a játék összhangjára hatott zavarólag, de a közönségre is kellemetlen hatással volt. Oly kirívó eseteknek p. o. nem sza­bad megtörténni, hogy a jelenetezéseknél a szín­padon lévő játékos kénytelen legyen a coulissák mögé integetni, a­mint ez a mai előadáson két­szer megtörtént, mert egy ily „casus“ képes az addig felébresztett hatást teljesen tönkre tenni, s a nevetségbe vinni át. Mind­ez, s főleg a zene és énekrészletek összhangjának szabatossága ellen fölmerülő kifogások azonban az első betanulás és előadás nehézségének tulajdonítandó. Az előadás fénypontját ezúttal is Bényei­nének (Méri) helyes fölfogással kitűnően betanult szép játéka képezte, kit a közönség jelenet köz­ben is többször zajosan megtapsolt. Krisztillák Polifem a gascognei ne­mes kiváló és mulatságos alak az operettében; az ő hóbortja körül forognak az események egészen a végkifejlésig, és olyan e szerep, hogy még a Püspöki úr kezében is folytonos derültségben tartotta a közönséget. Kapott is érette tapsot ele­get. E megjegyzésünk nyomában sietünk elismer­ni, hogy Püspöki­ a társulatnak egyik figye­lemreméltó legjobb tagja, sok benne az eredeti­ség és egyebek mellőzésével „Pry Pál“ kitűnő alakítását (a múlt évben) nem feledi el közönsé­günk. Krisztillákban azonban Püspöki nem volt eléggé „nemes“ és nem volt eléggé „Kő­bőr lovag“. Hiányzott jellemzéséből a közép­kori máz, a hiúság nyomában járó kérkedés, a merészen kihívó arrogantia, és hiányzott főleg gyorsabb lüktetése ama csöpp nemes vérnek, mely­re mint egyedüli egyetlen kiváltságára hivatkoz­­hatik még egetrontó büszkesége. Pedig épen ezen karakterisztikán képezi erét a comikumnak, és nem az a szenvedélytelen egykedvűséggel folydo­­gáló humor, mely egész alakításán végig vonult. Sziágyi Béla „Rupinnel“ márkijának szin­tén gazdag rész jutott az előadás sikeréből. A kü­lönben is hevesvérű francziának ideges gyötrődése a forró éghajlat alatt, a vérkeringés hőfokának gyakori aggodalmas méregetése; az izgató félelem a „Martinik“ sziget benszülötteinek rézszinü ar­­czától s emberhúsra vicsorgó fogaitól, folytonos derült hangulatban tartotta a közönséget s ének­részleteivel elismerő tetszést aratott. Németh­nek a „Dzsemsz“ szerepében felesleges volt alakoskodni, hogy föl ne ismertes­sék ő herczegsége, mert a néző közönség ala­kításáról alig volt képes elhinni neki, hogy ő az a memuthi herczeg, a­ki II. Jakab angol király ellen összeesküvést szervezett. Németh úr tehetsé­ges színész, de e képessége fejlesztésének csak úgy lesz sikere, ha szerepének jelleméből komoly tanul­mányt csinál, mert pl alakításával kirívó ellentét­ben áll Rot­tier angol ezredes azon kijelentése, hogy a­míg Dzsemsz él, addig az angol király trónja és élete biztonságban nincsen, mert egy ily magasrangú cselszövő jellemének egyetlen pic­ike vonása sem csillanhatott ki egy olyan alakításból, mely jóformán egy közbüntettes rettegésére vallott­ Szabó Berta „K­asz­kar­it­a“ szerepé­ben próbálkozott. Kár, hogy a kisasszony hangjá­val és mozgásának szabadságával igen fukaraul bánt el, így visszatetsző volt, hogy a heves vérül francziát, Rupinnel márkit hidegen hagyta, midőn Kaszkarita csókot ígért neki, ha Kresztillákot az angol­ fogságból megszabadítja. És ez nem is csoda, ha még egyszer oly szép leány kínálja is a csó­kot, ha a kínálatnak oly kétségbeejtőleg hiányzik ingerlő varázsa, a­mint ezt Szabó Berta k. a. cse­lekedte. Halványan színezett játéka továbbá alig engedi meg valószínűségét annak, hogy — a Kasz­karita szilaj jellemével össze nem férő naivitással (Rupinneltől) elragadott karddal — sikerült volna neki Kresztillákot az angolok kezéből kiszabadí­tani. Ily heroicus cselekményre lángolóbb szenve­dély, hatalmasabb erő szükséges annál, mint a Kaszkarita egyénítésében kifejezést nyert. Vasárnap decz. 31-én „Stern Izsák a há­zaló zsidó, vagy egy a mi népünkből“ került színre kevés számú közönség előtt, mert a Sylves-tér estéje a közönség nagy részét családi körben tartotta. Hajnalosi lakatos mester (Völgyi), Tini leánya, (Kecskeméthy Irma), Törő Sebestyén (Szi­lágyi), Stern Izsák (Püspöki), Sternfeld (Láng), igen jó alakok voltak. Németh úr ma excellált és Kormos Eraszmuszában teljesen tájékoztatta ki­váló képességéről a közönséget. Az újév a „Bányarém“-mel vette kezdetét. Szilágyi Günther bányagrófban, Püspöki Bolusz­­láv bányamesterben kitűnő alakításukkal tették él­­vezetessé az előadást. Láng Vendelin szerepében nemes vonásokkal jellemezte a lappangó Mátyás királyt. Az előadás sikerét nagy mérvben biz­tosította Bényeiné (Margit) és Németh (Lőrincz) kifogástalan szép játéka. * „Hé, ez derekabb dal a többinél!“ K­dden, 1883. január 2-án a­kik nem vol­tak színházban, igazán sajnálhatják mulasztásukat. Csíki Gergely remek színműve a „Czifranyomo­­ruság“ fénypontját képezi az eddigi előadásoknak. E színműben erős vonásokkal maszkírozott ala­kokat láttunk a színpadon megjelenni s ezek kö­zül Eszter (P. Rott Mari) mély részvétet, őszinte szánalmat gerjesztő alakja, messze kimagaslik a többi szereplők felett, a szenvedés, megbánás, meg­ragadó külsőitésével. Fáj az ő bünhődése s jól esik az a lemondás, belenyugvás, mellyel egy meg­érdemelt vezeklés után bele tud törődni megér­demlőit sorsába. P. Rott Mari játékán meglátszott a lélektani tanulmány s öntudatos kizsákmányo­lása hálás szerepének. Németh ma ismét excellált, Poprádija mes­teri alakításnak mondható s bármely színpad be­csilletőre válhatnék. Németh valódi képességével kezd tisztába jönni a közönség és ma is igazolta, hogy az ő tulajdonképeni szerepköre nem az ope­rette és népszínmű, hanem a Salon képezi igazi elemét. Ma mint kitűnő bonvivant mutatta be ma­gát, s hogy teljes sike­rt aratott, legcsattanósabb bizonyítéka az a benyomás, melyet szerepe jelle­mének frivol léhasága, szélhámos gazsága a kö­zönségnél okozott. Kecskeméthi Irma ma nagyobb drámai erő kifejtésére volt kényszerülve, mint mennyit fizi­kuma különben megenged, de — sikerült. Bel­lája rokonszenves jó alak volt, s több sikerült jelenetei közül, midőn Eszter az általa Tarczalli­­nak adott rózsát csókolgatja — észre veszi, midőn emiatt heves párbeszéd fejlődik ki; midőn Eszter fölfedezi, hogy Bella is szerelmes Tarczalliba: a kínos meglepetés, a tomboló féltékenység, az any­­ngi édes reményekkel szőtt álom szétfoszlása fö­lötti keserűség — élénk, összhangzó színvegyü­­letben tükröződött vissza Kecskeméthi Irma k. a. hangján, arczán, egész játékán. Láng „Csomna Bálint“ szerepében igazi ere­detiségben mutatta be az elnyűtt napidíjast, kinek egyetlen luxusa, a­mit megengedhet magának, pá­linkás butykosa és 5 virágszál leánya, kik nyakán maradtak. Láng ügyes játékával sok derültséget keltett. Bényei meglehetős színtelen alak volt Bál­nai szerepében. A megcsalt férj marófás dráma, önbecsérzetének, sértett férfiúi büszkeségének tüze nem lobogott, csak amúgy csendesen, el-elhalófék­­­­ben égett. Egyébként részvétet keltő rokonszen­ves alak volt. Homokainé tiszteletreméltó discretioval bánt el „Mézesné“ szerepé­vel. A durva szakácsnő mint később több pesti ház tulajdonosnője a zongora­­meg franczia nyelv tanulása k­özben sem feledi előbbi mesterségét, sőt többször mintegy önérzet­tel hivatkozik reá. Ez a szerep Homokainénál ki­tűnő kézben volt s örvendenünk kell, hogy helyes fölfogása megmentette azon túlzástól, melyre e szerepnek különben erősen csábító hatása van. Murok Márton a kapzsi prókátor szerepében Püspöki segített Lángnak és Hom­okainénak a kö­zönség megnevettetésében s Völgyi a nyakig adósságba sodort Sodró Antel irodatisztet, Egri pe­dig Tarczallit jól személyesítette. Kádasnak pedig még igen sokat és szorgalmasan kell tanulnia­­hogy tűrhető Mádi Simon valljék belőle. Különös dicsérettel kell kiemelnünk a sze­repek betanulását, az előadás egybevágását és ke­­rekdedségét. (—) m

Next