Marosvidék, 1896 (26. évfolyam, 1-56. szám)

1896-01-01 / 1. szám

ben tanúsított előzékenysége és jó szive által. És ezeket a nemes tulajdonokat nem vetkőzte le később, sem, hozzá voltak kőve ezek lelkéhez, vele vannak ma is! Egyik barátja és katonatársa be­szélte, kivel az egy évi önkénytességet leszolgálta, hogy addig m­ig ők alig tudták a tisztivizsgát le­tenni, Sándor János azalatt az év alatt, a tiszti vizsga mellett, még két jogi szigorlatot is kiállott, és pedig summa cum laude! Ez az ifjúkori vasszorgalom és munkaszeretet jellemzik őt egész pályafutása alatt, melyet épen vármegyénkben kezdett mint joggyakornok, s foly­tatott, mint szolgabiró, főispáni titkár és alispán, mig nem ezelőtt négy évvel egy zilált megye kormányzatát vette át, mint főispán. S ez álláso­kon nem csak átfutott, munkásság jelöli az ő hi­vataloskodásának nyomát mindenütt. Kérdezzük meg M.­Ludason, ki hozta életre a tűzoltói intéz­ményt, a takarékpénzárt stb. és Sándor János nevét fogják emlegetni ; tudakozódjunk Tordán, hogy az elposványosodott vármegyei életbe, szolgálati rend­szerbe ki­öntött új életet s megint Sándor János nevével fognak felelni; és járjunk végbre annak is, hogy mi az oka annak, hogy Kisküküllőben most béke van, megszűntek a torzsalkodások fele­kezetek és nemzetiségek között, hogy a közigaz­gatás minden ágában rend, pontosság és gyorsa­ság tapasztalható, hogy a tisztviselők pontosan és kedvvel végzik munkájukat, hogy a megye tan­ügye fejlődésnek indult, hogy Dicsőszentmárton a megye székhelye, melynek közepén a megye fényes palotája úgy nézett ki csak egy pár év előtt is, mint mikor egy rozsdás vaskarikába gyémánt sze­met foglalunk, hogy fejlődik, épül, erre is azt fogják felelni, mert a mi főispánunk Sándor János! Hát mindezeket tudva bámulhat-e valaki azon a fényes, rokonszenves és bizalomteljes fogadtatáson, a melyben megye és város egymást túl­szárnyalva Sándor János főispánt fogadta? Hát azon a nagy tiszteleten és szereteten, melylyel Sándor Jánost Kiskükülőmegye intelligen­ciája hozzánk is el­kí­sérte ezen utón, van-e joga valakinek csodálkozni! Bizon­yrősen hiszem, hogy az ősz Gerendi István­nak , Apáthi Péter országgyűlési képviselőnek a banketten mondott ezen szavai: Sándor Jánost a mi szeretett főispánunkat nem engedjük nektek jó szomszéd! kölcsön igen, rövid időre, de vég­legesen nem, őszinték voltak, meggyőződésből származtak! Báró Kemény Kálmánnak méltóbb utódja nem is lehetett volna, mint Sándor János. Legyen azért közöttünk ép oly szeretettel és örömmel üd­vözölve, mint a­mil­yen hála és elismerés kíséri volt főispánunkat! Trebla­ ténik vele? él-e, vagy meghalt-e már? Mind­egy, akármi történik vele. A család zavar és aggoda­lom nélkül folytatja megszokott munkáját. Pedig ez a mostoha gyermek, ha tovább él, ha fejlődik, ha erősödik, se kárt, se szégyent nem­okoz a családnak ; ellenkezőleg, csak tisztességére és hasznára lesz a mostoháknak. A K. Zs. T. múltjából említsünk meg annyit, hogy első nyilvános felolvasó ülését 1879. január 5-én tartotta meg néhai Br. Apor Károly elnök és Tolnai Lajos titkár vezetése alatt. A társaságnak 42 alapító tagja 1882-ig 3200 frt aláírási összeggel járult a czélhoz. Ebből kész­pénzben befizettek 1250 frtot, úrbéri papírokban 600 frtot. Néhány tag kötvényt adott 300 frtról. Pártoló tagoktól 1881. év végéig befizetett összeg 171 forintot tett. A társaság eredeti alapszabályai 1888-ban mó­dosíttattak s még ugyanazon évben megerősítést is nyertek. Ezen szabályok szerint a társaság czélja az, hogy e városban és vidéken a tudományos és irodalmi kérdéseknek mintegy központul szolgál­jon, ezek iránt az érdekeltséget nyilvános felol­vasások által ébressze és fentartsa; továbbá, hogy a­mi általában a tudományt, a magyar művelődést, vagy különösen e város művelődési érdekeit illeti, azt irodalmi és testületi után szóba hozza és meg­vitassa. Ezen az alapon 1893. június 4-én egy nyilvá­nos felolvasó ülést tartott a társaság, de azóta ismét szünetel. A társaság első tervezői, alkotói részint elhal­tak, részint a városról eltávoztak. Az­ok helyét másokkal kellett pótolni, természetesen ideiglene­sen. A társaságból csak egy maradt meg állandó­­lag, jóllehet idő folytán ez is megfogyatkozva, a választmány, mely időnként számba vette a társa­ság állapotát s kebeléből egy pár tagot megbízott a folyó ügyek elintézésével addig, mig a rendszeres működés ismét kezdetét vehetné. E megbízást 1888. junius óta Kovács Ferencz apát-plébános, s e sorok írója, mint ideiglenes titkár teljesítették. A társaság pénztárába befizetett összegek a helyi takarékpénztárba vannak elhelyezve s a pénztárnok által a választmány ellenőrzése és fel­ügyelete alatt kezeltetnek. Ez összeg most, miután az időközi kamatok a tőkéhez csatoltattak, meg­haladja a 4000 forintot. Az alap tehát, melyet a tervezők alkottak, meg van tartva; a helyi viszo­nyokhoz jobban alkalmazott alapszabályok érvény­ben vannak, s hogy a társaság tovább folytathassa működését, és csak egy dolog szükséges : az érdeklődés. Hogy a nagy­közönség a közhasznú felolvasá­sokat szívesen hallgatja, arra elég nyilvános bizo­­nyítékot szolgáltat az iparosok vasárnapi oktatá­sára szervezett bizottság működése. Ennek elő­adásait minden vasárnap százakra menő közön­ség hallgatja. Minthogy a K. Zs. T. felolvasásai ép úgy nyilvánosak és díjtalanok lennének, mint ezek kétségtelen, hogy ott sem hiányzanék az érdeklődés, hogy azoknak is lenne hallgató kö­zönsége. Mi szükséges tehát, hogy a társaság tovább foly­tassa működését? Semmi egyéb mint hogy a hiva­tottak, értelmiségük és képzettségüknél fogva azt tehetik, ismét fölvegyék a munkát, mely a kedvezőtlen körülmények miatt félbe szakadt. Az országnak sok vidéki városában vannak már ha­sonló czélú és szervezetű intézetek, melyek sikerrel működnek, így Aradon a Kölcsey-kör, Eprerjesen a Széchenyi-kör, Kecskeméten a Katona-kör, Po­zsonyban a Toldy-kör, Kolozsvárt az Erdélyi Iro­dalmi Társaság stb. Csak jóakarat és érdeklődés kell tehát, hogy K. Zs. T. is azok sorában méltó helyet foglaljon el. Lakatos Sámuel: A Kemény Zsigmond társaság. Erről a társaságról rég hallgat a krónika, a­minek részben oka maga a társaság is, mely már régóta nem ad életjelt magáról. De ez sem ok nél­­kül történt. Olyan ez a társaság a város intézetei közt, mint a mostoha gyermek a családban. Míg élet­kedvet mutat, addig nem gondolnak vele, sorsával komolyan nem foglalkoznak, legfelebb szánakoznak vagy mulatnak rajta. Senki sem kérdi: hol van? mit csinál ? ehetnék-e? ihatnék-e? mi tör-A sátán cselédje : Rubint Boricza. Ez megnyomja az embereket, a­kikre foga volt, hogy nyikorgott alatta az ágy. Gyermekeknek a száját görcscsel fogatja meg, hogy az emlőt meg ne foghassa. A kürtőn jár ki s be. Mig beteg mellett virraszt, a pokoli tűzből való pislogott. A pinczébe, mig Bo­ricza kente a beteget, láncz zörgött rettenetesen. Állatok nyomorodtak meg a merre járta boszor­kány. Tehén teje véres lesz, borjúnak a nyaka a girinczéig facsarodik; fekete lyuk lecsapódik a be­teg szoba padlójára. A­ki megfenyegeti Boriczát vassal, tűzzel, azt nem gyötri; ha pénzt vagy ételt átal ad neki, úgyszintén nem bántja. A vallomások kétségen felül valók voltak. Hit alatt vették be. Az ítélet, egyhangú volt. Előbb vizi tortúra alá vettetik azután hóhér kézre adá­­sok, tűzre vettetve. Az ördögnek az orra alá egyébbel nem is törhettek borsot, mint hogy el­­emészték a cselédjét, így merjen komázni a vásárhelyi cívisekkel. Az ördögökkel trafikáló Boriczát kivezették a vesztőhelyre, ott a czölöphez kötötték s alája sü­töttek. A boszorkány rugdolozott. Isten nevét vette hiába a szájára. A tűz belekapott, mint akárkibe s úgy küzkö­­dött, hörgött rettenes fájdalmába mint akárki Elégett. b * * * Ezt a históriát régebben a városi levéltárban olvasgattam. A jegyzőkönyvek mind meg vannak szép rendben. Szóhagyomány bizonyítja s kiegé­szíti az írott emléket. Érdemes volna, hogy meg­írja valaki a történetét. Olyan rég ideje már­ annak, hogy az ördögökkel trafikáló Boriczával foglalkoztam. El is felejtettem jóformán. Azonban a minap hallottam egy szomszéd falu­ban lakó barátomtól, hogy ott feléje nagy háborút vívnak az ördögökkel az oláh pópák. . . Az egész dulakodás abból kezdődött, hogy egy szegény földmíves oláh emberbe belebújt egy pár ördög. Ha megszállják, a nyomorult embert, az rettenetesen üvölt. A teste rángatózik, az ajka habos lesz, aztán meg is merevedik a teste végre, hogy olyan merev lesz mint egy tuskó . . A pópák felismerték a jelenségekre az ördögöt. Neki mentek. Két, néha több pópa támadt az ördögnek, rézkereszttel a kezükben érthetetlen igékkel a szájukon. Az ördög nem is hederített a pópákra. A pópák se hagyták magukat. A sze­gény ember házát, földjét, marháját mind elado­gatta apránként, hogy fizethesse az ördögökkel vivődő pópákat. Az ördögök makacskodtak. A pópák mind szaporodnak a szegény oláh körül, az ördögök is. Csak a kérdésben levő vagyonka keresbedik. A harcz jelenleg is elkeseredetten foly . . Én azt hiszem az ördögöt izgatják a pópák. Azért okvetetlenkedik­ És a­mint mindezt Írom önkénytelenül sze­gény Rubint Boriczára gondolok. Kit az ördögök mián megégettek itt a határunkon . . Nem is tudom miért is jutott az eszembe? . . A borsószalmás máglya,ah­­beh förtelmes dolog. De még is nem jó mindent eltörülni a régi időkből. Petelei István. — 2 — KÖZÉLET. Az uj főispán beiktatása.­­ Marostorda vármegye és Marosvásárhely sz. kir. város közönségének deczember 23-án örömnapja­­ volt. Mi E napon foglalta el csikszentmihályi Sándor János V Kisküküllő vármegye érdemes fiatal főispánja me­gyénkben és városunkban a főispáni széket. Öröm ünnepet ült a megye és város, mert egy szülöttét láthatta fényes diadal útjában, mert a te­hetség, kitartó szorgalom és igyekezet méltó jutal­mazását jól esett látnia. Szívünkből üdvözöljük lapunk részéről is főis­pánunkat uj székében, s a nagy közönség óhaját tolmácsoljuk a midőn azt kívánjuk, hogy itt mű­ködése ne csak „ideiglenes“ de végleges legyen. A szép ünnepélyről egyébiránt a következőkben számolunk be. A megye intelligentiája Dósa Elek alispán veze­tése alatt M.-Kereszturon Knöpfler Elek nagy­bir­tokos tanyáján várta a Dicsőszentm­ártonból jövő új főispánt, ki még délelőtt egy­ órakor megérke­zett oda, követve Kisküküllő vármegye tisztikara és értelmisége által. Itt Dósa Elek alispán szépen átgondolt beszéd­del üdvözölte az érkezőt, ki meleg hangon köszönte meg a szívélyes fogadtatást. Ezzel a menet megindult. A város határán Geréb Béla polgármester a város törvényhatóságának élén fogadta s üdvözölte, mi­után tovább folytatta útját, csakhamar beérkezett ünnepi szint öltött városunkban. Elsőnek a várnagyénál foglalta el főispáni székét.­­ A törvényhatóság népes közgyűlését a tárgy­­sorozat szerint 11 órakor nyitotta meg a vármegye alispánja. A dr. Kemény Kálmán volt főispán fölmentését­­ és Sándor János átnevezését magukban foglaló mi­niszteri leiratok felolvasása után egy küldöttség, élén Deésy Zoltán orsz.­gyűl. képviselővel meghívta a közgyűlésbe. A vármegye első tisztviselője Dósa Elek alispán beszédére a főispán a hivatalos esküt letette szék­foglaló beszédét elmondotta. A lelkes éljenzésektől gyakorta félbeszakított beszéd elhangzása után Hajdú Elek megyei fő­jegyző, majd Gr. Teleki Sámuel, mint a vármegyei független párt elnöke üdvözölte őt a párt nevében, a párt programmját is röviden érintő beszéddel. A közgyűlés Deák Lajos felszólalása után végre berekesztetett. Déli 12 óra már elmúlt, midőn Marosvásárhely sz. kir. város törvényhatóságának közgyűlését Ge­réb Béla polgármester megnyitotta. A közgyűlés a főispánt Dr. Bernády György vezetése mellett kül­­döttségileg hívta meg s az érkezőt, a polgármester lelkes szavai fogadták, mire a főispán rövid, lelkes válasza s a miniszteri leiratok felolvasása után a főjegyző által felolvasott hivatali esküt letette s nagy hatású székfoglaló beszédét el­mondotta. A tulajdonképeni ünnepély lefolyása után a ha­tóságok és testületek tagjainak tisztelgése követ­kezett Marosvásárhely törvényhatóságának tisztviselő­kara, egyházak, helyben állomásozó katonaság, ügy­védi kamara stb stb. Délután 2 órakor 500 terítékű díszebédet adott az ünnepelt, a Transylvánia dísztermében. A felköszöntők sorát a főispán nyitotta meg Ő Felségére a Királyra s a felséges asszonyra mond­ván lelkes felköszöntőt, melyet felállva halgattak végig s viharos éljenzéssel fogadtak. Kellemetlenül zavarta meg az emelkedett han­gulatot egy kíméletlen és durva felszólalás, melyet a jelenlevők osztatlanul ítéltek el. Ezekben kívántunk röviden leszámolni arról a szép napról, mely két törvényhatóság emlékében feled­hetetlen marad. . " ' - I . Tisztújító közgyűlés a vármegyénél. Méltóságteljes ünnepséggel tartotta meg a vár­megyénk 1895. év utolsóelőtti napján tisztújító közgyűlését. És midőn e helyen kiemeljük a törv. hat. biz. tagok dicséretreméltó pártatlanságát, nem mulaszthatjuk el, hogy tisztelettel, elismeréssel ne adózzunk a főispánnak, ki a gyűlést mindvégig oly tapintattal és oly közmegelégedésre vezette, a

Next