Medvetánc, 1985/4 - 1986/1

Bacsó Béla: Rembrandt: A három kereszt - Egy rézkarc változatairól

Bacsó Béla REMBRANDT: A HÁROM KERESZT Egy rézkarc változatairól Van Gogh joggal írta egyik levelében: „Rembrandt olyan mélyen hatol a misztériumba, hogy a dolgok, amiket mond, nem fejezhetők ki egy nyelv sza­vaival sem.” Mégis megpróbáljuk szóra bírni egy művét, megfogalmazva érzése­inket, gondolatainkat. A három kereszt című rézkarcot az 1650-es évek során négyszer dolgozta át Rembrandt. A mű hangsúlyos helyet foglal el a kései alko­tói periódus alkotásai között. Már ez a négyszeri kísérlet is ezt igazolja: a mű fontos volt Rembrandt számára, és egy évtizeden át tökéletesítette. Nyomon követhető a vallásos érzület radikális módosulása, az érzületben rejlő hit önmeg­fogalmazásának döntő változása. Azt kell mondjuk, hogy a mű első variánsa lényegileg a régi képi tradíciót követi, bár a fény-árnyék dinamika, a hidegtűvel történő és vegyi eljárást alkalm

Next