Méhészet, 1987 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1987-01-01 / 1. szám
A múlt év elején újjászervezett szerkesztőbizottságban valamennyi olyan intézmény, szervezet, vállalat képviselője helyet kapott, amely a méhészet sorsában érdekelt. Legyenek ezek az érdekek bármennyire is eltérőek, abban a szerkesztőbizottság valamennyi tagja egyetért, hogya méhészet fejlesztése érdekében mindent el kell követnünk. sermészetes tehát, hogy munkánkat a „közös ügyért” elv irányítja. Tudatában vagyunk annak, hogy feladatainknak csak akkor leszünk képesek maradéktalanul megfelelni, ha a lap olvasóitól, a méhészek nagy táborától is segítséget kapunk. Erre sok és változatos lehetőség van. Segíti munkánkat az őszinte kritika. Ezért mindenekelőtt arra kérjük olvasóinkat, nyilvánítsák véleményüket minél gyakrabban. Közöljék velünk —szóban vagy írásban —, mi nyerte meg tetszésüket, mi nem. Mi az, ami segíti szakmai ismereteik gyarapítását és mi az, ami számukra haszontalan. Igyekezni fogunk mindent megtenni, hogy a lap a lehető legjobban megfeleljen a többség kívánalmainak. Az őszinte, jó szándékú kritikán kívül szükségünk van arra is, hogy minél több szakcikket és olvasóinkat érintő, érdeklő hírt, tájékoztatást kapjunk. Ebben elsősorban azokra számítunk, akikrövidebb vagy hosszabb ideje már munkatársai lapunknak. Kérjük őket, továbbra se rejtsék véka alá tudásukat, gyakran több évtizedes tapasztalataikat. Osszák meg azokat lapunk közvetítésével olvasóinkkal. Várjuk a ,,kezdők” kéziratait is. (A „kezdő” jelző itt kettős jelentésű: kezdő méhész, kezdő szakíró.) Senki se higgye, hogy a cikkírás csak „arra született” kiválasztottaknak való gondolatait ma már a legtöbb ember képes értelmesen kifejezni, írásba foglalni. Senkit se tartson vissza ettől az, hogy az ilyesmiben nincs gyakorlata. Tegyen kísérletet, írja le a méhészet felé, illetve a méhészetben tett első lépéseit, vagy egy-egy emlékezetes eseményt. A kéziratot küldje ela szerkesztő bizottság, vagy annak valamelyik olyan tagja címére, akit ismer és bizalmat érez iránta. Szívesen adunk segítséget, tanácsot. Én is kértem és kaptam támogatást öt évtizeddel ezelőtt megjelent első írásaim „születésekor”, örülnék, ha most minél többen azén ösztönzésemre „fognának tollat", és fejlődnének szakíróvá. Nagy szükség van erre, hogyszaklapunk munkatársi gárdája gyarapodjék, fiatalodjék. Szaklapunk anyagának változatosabbá tétele céljából — kísérletképpen— szívesen fogadunk olyan írásokat is, amelyek a méhészkedéssel összefüggő, egy-egy nem mindennapi eseményt írnak le, beszélnek el olvasmányosan. Ebben inkább sokat tapasztalt, idősebb méhésztársainkra számítunk. A méhészeti szervezetek, szakcsoportok, egyesületek, szövetkezetek, klubok vezetőitől, krónikásaitól azt várjuk, hogy az eddigieknél rendszeresebben tájékoztassanak bennünket a méhészetért hosszabb ideje önzetlenül dolgozó méhésztársakról. (Kiválasztásuknál ne csupán a termelt, illetve beadott méz mennyiségét tekintsék érdemnek, hanem a szervezeti életben, oktatásban, fásításban és egyéb társadalmi munkában való részvételt is.) Helyes, ha az ilyen tiszteletadást valamilyen nevezetesebb évfordulóhoz kötjük. Küldjenek i az arra érdemes, közülünk örökre eltávozottakról is rövid megemlékezést, hogy róluk a szaklapban megemlékezhessünk. Szívesen veszünk beszámolót a méhészeti szervezetek rendezvényeiről (előadások, tanfolyamok, gyakorlati bemutatók, tapasztalatcserék, kirándulások, kiállítások stb.). Szükségesnek látjuk, hogy szóljunk röviden az egész méhésztársadalmunkat érintő, érdeklő, helyenként meg is osztó szervezeti kérdésről is. Kérjük, tegyék magukévá a mi elvünket: „Közösen a közös ügyért.” Egyesítsük erőinket, mert közös céljainkat csak így leszünk képesek megvalósítani. Méhésztársainkat ne aszerint értékeljük, minősítsük, hogy szakcsoporti, szövetkezeti vagy egyesületi tagok-e. A mérce az emberi viselkedés, a közösségbe való tartozás, az ott vállalt kötelességek teljesítése legyen. Azért se marasztaljunk el senkit, ha két, esetleg több szervezet tagja. Ez inkább dicséretet érdemel! Kövessünk el mindent, hogy a szervezeten kívüli méhészek közül minél többen váljanak valamelyik közösség tagjává. Szép számmal vannak, akik azért húzódoznak bárhová is belépni, mert tagsági díjat kell fizetni. Meg kell értetni velük azt az örök igazságot, hogy egy közösségnek — a tagjaiért végzendőmunkához — pénzre van szüksége. Az évi tagdíj 1—4 kilogramm méz árával egyenlő. Ennyi még a kis méhész termelési költségeit sem növeli érezhetően. Kérjük a különböző szervezetek vezetőit, legyenek kitartók, szívósak az együttműködés lehetőségeinek keresésében. Erre már sok, követendő példa van. Kívánjuk, hogy az 1987. esztendőben kitartóan dolgozzunk a „Közösen a közös ügyért” elv alapján és mind a szervezeti életben, mind a termelésben és értékesítésben érjünk el minél jobb eredményeket. Faluda Zoltán