Méhészet, 1991 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

SALGÓTARJÁNI LEVÉL Békében a méhcsaládok A méhészeti év vizsgálódásai során számomra különös fon­tosságú volt a betelelő méhcsalád állapota, ami látványosan igazolta a méhcsaládok fejlődésének biológiai törvényeit. Az idei akác elhúzódása, az erőteljes rajzás, a hosszantartó anyát­­lanság, majd a selyemkóró virágzása után, a „nyúzott” méh­családok július közepére 4-5 NB keretes állapotban voltak. A napraforgó virágzás méhveszteséggel járt, de legalábbis nem javult augusztus első harmadára a családok állapota: 4 egész keretű volt NB lépeken a napraforgó végén a méhcsalád. Ebből a helyzetből indítottam a betelelést, illetve annak előkészítését. A hazaszállítás előtti napokban részletes család­vizsgálatot tartottam, a kiterjedt fiasítás, de viszonylag kevés népesség mellett fészekrendezést és léptűzdelést végeztem. Mű­anyag fóliás takarást kaptak a méhcsaládok, majd a telephely­re szállítottam őket. E vándortanyai előkészületek több év ta­pasztalatai miatt indokoltak, hiszen ott a kaptárbontás, kutatási gondok nélkül elvégezhető, míg méheskertemben hordás hiá­nyában a hazaszállítást követő egy héten belül nem lehet kap­tárt bontani. Most viszont itthon kivételesen elmaradtak a kuta­tás jelei az etetőtálcák berakásánál, sőt az etetésnél sem pisz­kálták egymást a méhek. Nagy adagú folyamatos etetés kezdő­dött (másfél liter alkalmanként) majd szeptember első hetében a végleges telelőkeret-számot azzal határoztam meg, hogy a családok méretétől függően egy léppel a fészket megszakítot­tam, a kivett lép helyén keletkezett hézag majd minden család­nál választó határul szolgált. Tovább folytatva az etetést és a gyógyszeres kezelést szeptember 17-én az eleségadás véget ért. Miről lehetett tudni, hogy a beadandó cukorszirup elégsé­ges? Maguk a méhek jelezték. Egyre lassabban hordták el az élelmet, jelezvén, hogy a lépek és a cellák megteltek. Szeptember végén még volt bőségesen a családoknál nagy kiterjedésű fiasí­tás és sokaknál napos pete, amely az évet ismét ezzel is kivételes­sé tette. Az etetésen kívül erre a sok fiatal anya szolgál magya­rázatul, továbbá hogy még október 8-án is hordták a virágport a méhek a sok­dágóról és a kisvirágzatú fátyolkáról. Az október első hetében végzett utolsó vizsgálat 6-8 NB keretnyi telelő népességet mutatott. Az egyanyás családok ismé­telten mintegy két kerettel erősebbek. Normál nyári családok mindezt beszámítva 8-9 lépnek. A vizsgálatra kétanyás rend­szernél főleg azért volt szükség, hogy a válaszfal melletti lépek mindegyikében bőségesen van-e eleség és a lépek maradhat­nak-e eredeti helyükön. Minden 5., 6. családnál kevésnek talál­tam a választófal melleti lép külső oldalán lévő mézkészletet, ezért azokat kivettem. A közelemben méhészkedő Fancsik János kiváló méhésztár­sam saját méhészetének adatai alapján jelezte, hogy a méhcsa­ládok minőségében eljutottunk az 1950-1960-as „békeévek­hez" , amikor még betegségek és kártevők nem határozták en­­­nyire meg a telelő család mértékét. Most már noszéma ellen védekezhetünk a farnagillinnel, atka ellen a folyamatos hatást kifejtő Apistannal, illetve klariánnal átitatott falapokkal, míg a költésmeszesedés ellen rendelkezésre áll a Yukoluck-A. Remél­jük a békeidők ismét eljönnek! Kérdés, hogyan juthatunk el az értékesítés békéjéhez...? Buchinger György Príma gyógylepény a Príma Bt.-től. Több, mint a répi! Fehérjét tartalmaz és véd a költésmeszesedés ellen is. Antibiotikum tartalmú gyógylepény a méhek noszéma kórjának, enyhébb költésrothadásának és költésmeszesedésének megelőzésére. Összetétel: porcukor, invertcukor, fumagillin, Neo-Te-Sol, szójaliszt, citromsav, káliumszorbát. Használati utasítás: összetételénél fogva alkalmas a telelésre való felkészítésre, gyógyító megelőző védekezésre, táplálék pótlásra, a fiasítás elősegítésére. Átlagos méhcsaládok részére elegendő 1 kg gyógylepény. Gyenge és kevés mézkészlettel rendelkező méhcsaládok számára 2 kg-ot kell a kaptárba helyezni a telelésre való felkészítésnél, valamint kora tavasszal. Csak hordástalan időszakban alkalmazha­tó! Csomagolás: 1 kg-os műanyag tasakban. Egységár: 65,-Ft/kg. A PRÍMA BT a gyógylepényen kívül a PRÍMA Méhtáp gyártását is megkezdi. A méhtáp gyógyszermentes készítmény, magas fehérje és ásványi anyag tartalma miatt alkalmas a tavaszi .­ . . A termék gyártója és forgalmazója: PRÍMA BT. 5630 Békés, Vicza u. 2. sz. Pf.: 105. Telefon/fax: 66-41654. Telex: 83816. A terméket 1991. decemberétől­­ gyártjuk és forgalmazzuk. VÁRJUK MEGRENDELÉSEIKET!& PRimft j etetésre, a családok serkentésére.

Next