Mérleg, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Harcban a hóviharral a lakosság ellátásáért — A legidősebb emberek is alig­­alig emlékeznek olyan hatalmas hóra, emeletmagas hótorlaszokra és fúvásokra, amilyenek decem­berben szinte országszerte kelet­keztek. Harcban az elemekkel — talán ez a legjellemzőbb arra a gyakran emberfeletti teljesít­ményre, amit a december jelen­tett nem utolsósorban a kereske­delmi és szállítási dolgozók szá­mára. Jólesett hallani, hogy a Minisz­tertanács január másodiki ülésén — amikor elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a hóakadá­lyok elhárításában közreműköd­tek — a mi szakmáinkról is megemlékeztek. Mert jócskán akadt példa arra, milyen hősies módon biztosították behavazott falvak és városok ellátását, ne­hogy tartósan hiányozzanak az üzletekből a legfontosabb alapve­tő élelmiszerek. Mindenekelőtt a Dunántúlon alakult ki — többször is — kriti­kus helyzet. Érdemes feljegyezni Kovács Imre, a szentgotthárdi szö­vetkezet farkasfai vegyesboltja vezetőjének nevét. Miután a fő­útvonaltól távol eső község huza­mos ideig el volt zárva a külvi­lágtól, megszervezte a falu lakossá­gának közreműködésével a kenyér, a tejtermékek és a só szállítását. Hálásan emlékeznek vissza a Vas megyei Kétvölgy községben Ko­vács Vilmos boltvezetőre, Apát­­istvánfalván Mesits Károly bolt­vezetőre, akik a száz kilométeres orkánban összeköttetést teremtet­tek a határőrséggel, hogy falujuk ne maradjon áru nélkül. A ná­­dasdi szövetkezethez tartozó Dö­­börhegy községben is sokat szen­vedtek a fergeteges hóeséstől. Itt elsősorban Vincze János boltve­zetőnek köszönhető, hogy — a he­lyi tsz traktorosainak és tagságá­nak áldozatkészségével — sike­rült a legszükségesebb élelmisze­rek utánpótlását biztosítani. Talán nem egyedülálló példa, éppen ezért méltó a megörökítés­re Pomogovics Erzsébet esete. Hóviharral dacolva a Szom­bathelytől 12 kilométerre le­vő Búcsú községből gyalog ment be­ munkahelyére, a megyeszékhelyre, ahol az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat 37. számú boltjában dolgozik. Napokig az újságok első olda­lán olvashattunk Tél tábornok Veszprém megyei rémtetteiről. Behavazott bakonyi falvakból ér­kezett nap mint nap a jelentés. Gondolatban ott kalandoztunk Zirc környékén, a máskor oly meg­­ejtően szép vidéken, ahová most még a honvédség páncélozott jár­művei sem tudtak utat törni. Hí­re jött, hogy a porvai, pénzesgyő­ri, a borzavári és a vindornyasző­­lősi boltok dolgozói­t sorolhat­nánk tovább, szinte valamennyi községet a zirci, a pápai és a de­­vecseri járásban, de a megye töb­bi járásában is — naponta 10— 20 kilométert gyalogoltak, nem­egyszer éjszaka, hogy az üzletben nyitáskor ott találja őket a vá­sárló. Rendkívüli áldozatokat hoztak azért is, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre áll­jon a kenyér, a tej, a só és a cu­kor. Nem mindennapi feladatot ol­dottak meg a nagykereskedelmi vállalatok dolgozói is. Rajtuk és a szállítási dolgozókon, gépkocsi­­vezetőkön és kísérőkön múlt, hogy alapjában véve mindenfelé sikerrel szálltak szembe az ele­mekkel, leküzdötték a páratlanul szigorú tél meg-megújuló táma­dásait. Gy. D. Ö­sszebeszéltek a Népstadion úti Napsugár eszpresszó férfi felszolgálói. Mind a hárman olcsó, de mutatós modern szabású sötétkék zakót vásároltak munkaruhának és rávarratták az üzem emblémáját. „Szó­ra sem érdemes” - mondták, mielőtt a fotóriporter elé léptek. Nekünk más a véleményünk. Igenis nagyon fontos, hogy a vendéglátó­ipari dolgozó törődjön a külső megjelenésével, mert ezzel is szakmája meg­becsülésére hívja fel a vendégek figyelmét. Képünkön a brigád két tagja: Nagy Béla és Horváth Jenő. (át) Igazolódott a súlyos vád Baj van a hangnemmel — pa­naszolta levelében Palkovics László lakiteleki olvasónk. Neve­zetesen Déry Péter, az fmsz igaz­gatósági elnöke ingerülten, sértő módon szólt hozzá. Szakszerve­zetünk Bács megyei bizottsága vizsgálatot tartott, s ennek befe­jeztével igazolódott a súlyos vád. Anélkül, hogy a körülményeket és a nyomdafestéket valóban nem tűrő kifejezéseket, részlete­sen ismertetnők, tartozunk any­­nyival az igazságnak, hogy nyo­matékosan felhívjuk minden ren­dű és rangú vezető figyelmét: sértő hangnemben nem szokás a beosztottakkal tárgyalni. Nem mentség az ingerültség és nem ad menlevelet a vélt igazság sem. A harag rossz tanácsadó — tartja a közmondás. Aki pedig megfe­ledkezik magáról és az együtt­élés, valamint a szocialista társa­dalmi kapcsolatok kötelező írott és íratlan szabályairól, az aligha tarthat számot beosztottjai becsü­lésére, jóindulatára. HALÁLOZÁS Dr. Endrődi József, az Országos Takarékpénztár osztályigazgatója rövid betegség után 62 éves ko­rában váratlanul elhunyt. Szak­­szervezetünk különböző területe­in folytatott tevékenységet. Fá­radtságot nem kímélve, eredmé­nyesen végezte munkáját a Mér­leg Szerkesztő Bizottságában. Szabó Károly 57 éves korában rövid, de fájdalmas szenvedés után elhúnyt. 1958 óta volt a KPVDSZ központ gépkocsiveze­tője. Nemcsak jó kolléga volt, de jó barát is. A szeretet és bizalom légköre vette körül. Emléküket kegyelettel meg­őrizzük. ELSŐ DÍJAT A ZÖLDÉRT Vállalat fotószakosztálya nemrég kiállítást rendezett. Első díjat nyert Benedek László „Békáspatak" című felvételével (képünk), második helyezést ért el Szegedi Ivánné, a harmadik Jaros József lett. A szakosztály 16 éve működik, jelenleg 56 taggal. Tervezik, hogy korsze­rűsítik a fotólaboratóriumot, és még több kollégát vonnak be a szép, hasz­nos időtöltésbe. Dicséretet érdemel B. Nyúl József, a szakosztály vezetője, aki a tagtoborzásban éppúgy, mint a kiállítások rendezésében fáradhatat­lan. A ­ Tíz пар a Szovjetunióban Még a múlt év végén történt: 31 izgatott szak­­szervezeti tisztségviselő útnak indult 10 napra a Szovjetunióba. Kiev, Leningrád, Moszkva volt az út­irány. Az első állomáson mindenekelőtt a XIII szá­zadban épült Lavra szerzetes kolostor jelentett nagy élményt. Aztán repülőn folytattuk az utat Lening­­rádba. Megcsodáltuk „Észak Velencéjét”, a forra­dalom bölcsőjének megannyi látnivalóját. Moszkvában a régi építészet és a modern város­kép elegyedik. Mi tagadás, elámulunk a szebbne -szebb új épületek láttán és felsóhajtottunk a Met­rón, bárcsak a mienk is készen lenne már. A szov­jet fővárosban alkalmunk nyílt arra is, hogy tes­c­­vérszakszervezetünk moszkvai bizottságainak tag­jaival, munkatársakkal szívélyesen elbeszélgessünk. Barta Sándorné a XVIII—XIX. kerületi Vendéglátó Vállalat szb-titkára Idegenforgalmi abc Az újságíró a vendéglátóiparhoz esetleg laikus, de mint étterem-, ká­véház- és szállodavendég — feltétlenül szakember. Az alábbiakban a riporter csehszlovákiai, lengyelországi és ro­mániai szállodai és éttermi mozai­kokat említ. Talán nem lesz minden tanulság nélkül. SZLOVÁKIÁBAN ÉS CSEH­ORSZÁGBAN a riporter összesen hat szállodában lakott. Ezek — a prágai Operától az olomouci Národní domon keresztül a brec­­lavi Hotel Grand-ig — igazán különböző nívójúak. De valami­ben teljesen egyformák, az okos figyelmesség egy kedves jelében, abban, hogy mindegyikben volt a szobában működő, hosszú-, rö­vid- és középhullámú, világvevő rádió. Apróság? Semmiképp. Csak a hetekre külföldön lévő ember tudja igazán, mit jelent este oda­ülni a készülékhez, s behozni rajta a Kossuth-rádiót, megtud­ni, mi újság odahaza meg a nagyvilágban? * EZERSZER megírt és — saj­­­­nos — ezeregyedszer is megíran­dó rövid téma, amely tömören így hangzik: A mosdó, a WC valamennyi cseh és szlovák szállóban ragyo­góan tiszta, szappannal, törülkö­zővel, meleg vízzel. A CARLTON, POZSONY. Ma­gyar nyelvű kiszolgálás (mint az itteni éttermek többségében) egyébként semmi különös. Talán csak ennyi, egy kiváló, dús om­lett ára: 10 korona... A RIPORTER külföldön kénytelen­kelletlen állandó vendége a különféle bisztróknak. Idehaza — mi tagadás — e gondolatra a legtöbb ember elhúzza a száját. Csehországból, Brnoból, Olomoucból, Jihlavából, Tesinből, Náchodból — a riporter azt jelenti, hogy valamennyi általa lá­tott bisztró önkiszolgáló talponálló nagyon kelle­mes és tiszta. A titkuk? A taka­rítás? A vendégek tisztasága? Ki tud­ja. Mindenesetre valamennyiben ott a tábla: „TILOS A DOHÁNYZÁS”. Ez pedig akár higiéniai intézkedés, akár lélektani fogás — sikeres. Úgy látszik, cigarettázás nélkül valahogy nem lehet kocsmát, ivót csinálni a bisztróból. .. A PRAGA, ARCO KÁVÉHÁZ. Nem volna benne semmi érde­kes, ha nem itt találkoznának egymással minden hó első pén­tekjén a Prágában tanuló szlo­vákiai magyar diákok, az egész úgynevezett Ady diákkör. Ho­gyan és miért éppen itt? A fő­pincér engedélyével. A magyar diákok számára minden alkalom­mal a cseh fővárosban egyébként szokatlan forralt bort is készíte­nek, s persze rezerválják a nagy kávéház egyik részét. Erről még csak annyit, hogy ilyen asztaltár­saságok, körök, kompániák Cseh­országban mindenütt tucatjával léteznek. Az alapja? A kávéhá­zak, éttermek készsége, hogy ál­landó helyet biztosítanak nekik. Megéri? Meg bizony, mindenki­nek. .. ♦ OLOMOUC (OLMÜTZ­ — HOTEL NÁRODNI DOM, illetve Nagyáruház. A patinás, Magyar­­országtól távoli, tiszta cseh-mor­­va városkában sok más mellett feltűnik, hogy a szállodában és az áruházban, meg néhány ide­genforgalmi üzletben a feliratok a világnyelvek —■ tehát az angol a francia, a német és az orosz mellett — mindenütt magyarul is olvashatók. Meglepő egy olyan városban, amelyben magyarok egyáltalán nem élnek. Mi a ma­gyarázata a magyar nyelvű táb­láknak? A helyi szállodaipar egyik vezetője szerint egyszerű. — A mi városunknak, kérem — mondja — elég sok magyar vo­natkozású történelmi emléke van. Úgy gondoljuk, ez érdekli a ma­gyarokat, tehát számíthatunk je­lentős idegenforgalomra. Ennyi az egész... A WROCLAW — LENGYELORSZÁG. A vendég elmondja a Monopol szálló portásának, hogy a nagy havazás­ban a városban szeretné hagyni a ko­csiját, szüksége volna valami fedett garázsra. A fiatalember villámgyor­san a telefonok özönét bonyolítja le ez ügyben, majd veszi a kabátját, beül a kocsiba, s másfél órát kocsi­­kázik a vendéggel, amíg a kérést si­kerül megoldani. Ez délelőtt történik. Este — telefonon — a még egyszer je­lentkezik a magyar újságírónál, s megkérdezi: rendben van-e minden, jó helyen áll-e a kocsi, nyugodtan utazik-e a vendég tovább és jó utat kíván ... Ugyanez a csehországi Brnoban: a szállodaportás udvariasan, de óvato­san közli: megpróbál intézkedni, s egy óra múlva választ ad. Az óra múltán cédulával szolgál: — önnek uram, ebben és ebben az állami ga­rázsban, ilyen és ilyen szektorban rezerváltak helyet, az ellenértéket szíveskedjék majd e mellékelt csek­ken befizetni . . . – BUKAREST. Az üzletekben — decemberben — mindenütt friss paradicsom és saláta. Az étter­mek közül pedig a nemrég meg­nyílt Висит (Gyönyör) az, amit a külföldinek ajánlanak. Pazar, egykori bojárvilla, fejedelmi íz­lés, luxus berendezés. A vendég már-már megijed, mert a nyitás­nál másfél órával korábban jött A pincér mégis ajtót nyit. Amint megállapítja, hogy külföldivel áll szemben, invitálja: — Jöjjön beljebb, uram! — És a nyitás? — Ő, első a vendég. Azután megtudakolja, hogy milyen nemzet fiával áll szem­ben, majd pillanatokon belül előkerül egy kolléga, aki szépen beszél magyarul. Felveszi a ren­delést. Melegen ajánl néhány ételt és italt. Gyorsan hozza. Fi­nom, ízletes. Azután a számla ezüsttálcán, elegánsan: száztíz le. Bár az összeg borsos, a riporter őszintén mondja: megérte, mert kellemes, jó este volt, nem érte semmi­féle inzultus, valóban úgy gondoskodtak róla, mintha oda­haza, a családjában lett volna . (fk­on)

Next