Mérleg, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Harcban a hóviharral a lakosság ellátásáért — A legidősebb emberek is aligalig emlékeznek olyan hatalmas hóra, emeletmagas hótorlaszokra és fúvásokra, amilyenek decemberben szinte országszerte keletkeztek. Harcban az elemekkel — talán ez a legjellemzőbb arra a gyakran emberfeletti teljesítményre, amit a december jelentett nem utolsósorban a kereskedelmi és szállítási dolgozók számára. Jólesett hallani, hogy a Minisztertanács január másodiki ülésén — amikor elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a hóakadályok elhárításában közreműködtek — a mi szakmáinkról is megemlékeztek. Mert jócskán akadt példa arra, milyen hősies módon biztosították behavazott falvak és városok ellátását, nehogy tartósan hiányozzanak az üzletekből a legfontosabb alapvető élelmiszerek. Mindenekelőtt a Dunántúlon alakult ki — többször is — kritikus helyzet. Érdemes feljegyezni Kovács Imre, a szentgotthárdi szövetkezet farkasfai vegyesboltja vezetőjének nevét. Miután a főútvonaltól távol eső község huzamos ideig el volt zárva a külvilágtól, megszervezte a falu lakosságának közreműködésével a kenyér, a tejtermékek és a só szállítását. Hálásan emlékeznek vissza a Vas megyei Kétvölgy községben Kovács Vilmos boltvezetőre, Apátistvánfalván Mesits Károly boltvezetőre, akik a száz kilométeres orkánban összeköttetést teremtettek a határőrséggel, hogy falujuk ne maradjon áru nélkül. A nádasdi szövetkezethez tartozó Döbörhegy községben is sokat szenvedtek a fergeteges hóeséstől. Itt elsősorban Vincze János boltvezetőnek köszönhető, hogy — a helyi tsz traktorosainak és tagságának áldozatkészségével — sikerült a legszükségesebb élelmiszerek utánpótlását biztosítani. Talán nem egyedülálló példa, éppen ezért méltó a megörökítésre Pomogovics Erzsébet esete. Hóviharral dacolva a Szombathelytől 12 kilométerre levő Búcsú községből gyalog ment be munkahelyére, a megyeszékhelyre, ahol az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat 37. számú boltjában dolgozik. Napokig az újságok első oldalán olvashattunk Tél tábornok Veszprém megyei rémtetteiről. Behavazott bakonyi falvakból érkezett nap mint nap a jelentés. Gondolatban ott kalandoztunk Zirc környékén, a máskor oly megejtően szép vidéken, ahová most még a honvédség páncélozott járművei sem tudtak utat törni. Híre jött, hogy a porvai, pénzesgyőri, a borzavári és a vindornyaszőlősi boltok dolgozóit sorolhatnánk tovább, szinte valamennyi községet a zirci, a pápai és a devecseri járásban, de a megye többi járásában is — naponta 10— 20 kilométert gyalogoltak, nemegyszer éjszaka, hogy az üzletben nyitáskor ott találja őket a vásárló. Rendkívüli áldozatokat hoztak azért is, hogy megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljon a kenyér, a tej, a só és a cukor. Nem mindennapi feladatot oldottak meg a nagykereskedelmi vállalatok dolgozói is. Rajtuk és a szállítási dolgozókon, gépkocsivezetőkön és kísérőkön múlt, hogy alapjában véve mindenfelé sikerrel szálltak szembe az elemekkel, leküzdötték a páratlanul szigorú tél meg-megújuló támadásait. Gy. D. Összebeszéltek a Népstadion úti Napsugár eszpresszó férfi felszolgálói. Mind a hárman olcsó, de mutatós modern szabású sötétkék zakót vásároltak munkaruhának és rávarratták az üzem emblémáját. „Szóra sem érdemes” - mondták, mielőtt a fotóriporter elé léptek. Nekünk más a véleményünk. Igenis nagyon fontos, hogy a vendéglátóipari dolgozó törődjön a külső megjelenésével, mert ezzel is szakmája megbecsülésére hívja fel a vendégek figyelmét. Képünkön a brigád két tagja: Nagy Béla és Horváth Jenő. (át) Igazolódott a súlyos vád Baj van a hangnemmel — panaszolta levelében Palkovics László lakiteleki olvasónk. Nevezetesen Déry Péter, az fmsz igazgatósági elnöke ingerülten, sértő módon szólt hozzá. Szakszervezetünk Bács megyei bizottsága vizsgálatot tartott, s ennek befejeztével igazolódott a súlyos vád. Anélkül, hogy a körülményeket és a nyomdafestéket valóban nem tűrő kifejezéseket, részletesen ismertetnők, tartozunk anynyival az igazságnak, hogy nyomatékosan felhívjuk minden rendű és rangú vezető figyelmét: sértő hangnemben nem szokás a beosztottakkal tárgyalni. Nem mentség az ingerültség és nem ad menlevelet a vélt igazság sem. A harag rossz tanácsadó — tartja a közmondás. Aki pedig megfeledkezik magáról és az együttélés, valamint a szocialista társadalmi kapcsolatok kötelező írott és íratlan szabályairól, az aligha tarthat számot beosztottjai becsülésére, jóindulatára. HALÁLOZÁS Dr. Endrődi József, az Országos Takarékpénztár osztályigazgatója rövid betegség után 62 éves korában váratlanul elhunyt. Szakszervezetünk különböző területein folytatott tevékenységet. Fáradtságot nem kímélve, eredményesen végezte munkáját a Mérleg Szerkesztő Bizottságában. Szabó Károly 57 éves korában rövid, de fájdalmas szenvedés után elhúnyt. 1958 óta volt a KPVDSZ központ gépkocsivezetője. Nemcsak jó kolléga volt, de jó barát is. A szeretet és bizalom légköre vette körül. Emléküket kegyelettel megőrizzük. ELSŐ DÍJAT A ZÖLDÉRT Vállalat fotószakosztálya nemrég kiállítást rendezett. Első díjat nyert Benedek László „Békáspatak" című felvételével (képünk), második helyezést ért el Szegedi Ivánné, a harmadik Jaros József lett. A szakosztály 16 éve működik, jelenleg 56 taggal. Tervezik, hogy korszerűsítik a fotólaboratóriumot, és még több kollégát vonnak be a szép, hasznos időtöltésbe. Dicséretet érdemel B. Nyúl József, a szakosztály vezetője, aki a tagtoborzásban éppúgy, mint a kiállítások rendezésében fáradhatatlan. A Tíz пар a Szovjetunióban Még a múlt év végén történt: 31 izgatott szakszervezeti tisztségviselő útnak indult 10 napra a Szovjetunióba. Kiev, Leningrád, Moszkva volt az útirány. Az első állomáson mindenekelőtt a XIII században épült Lavra szerzetes kolostor jelentett nagy élményt. Aztán repülőn folytattuk az utat Leningrádba. Megcsodáltuk „Észak Velencéjét”, a forradalom bölcsőjének megannyi látnivalóját. Moszkvában a régi építészet és a modern városkép elegyedik. Mi tagadás, elámulunk a szebbne -szebb új épületek láttán és felsóhajtottunk a Metrón, bárcsak a mienk is készen lenne már. A szovjet fővárosban alkalmunk nyílt arra is, hogy tescvérszakszervezetünk moszkvai bizottságainak tagjaival, munkatársakkal szívélyesen elbeszélgessünk. Barta Sándorné a XVIII—XIX. kerületi Vendéglátó Vállalat szb-titkára Idegenforgalmi abc Az újságíró a vendéglátóiparhoz esetleg laikus, de mint étterem-, kávéház- és szállodavendég — feltétlenül szakember. Az alábbiakban a riporter csehszlovákiai, lengyelországi és romániai szállodai és éttermi mozaikokat említ. Talán nem lesz minden tanulság nélkül. SZLOVÁKIÁBAN ÉS CSEHORSZÁGBAN a riporter összesen hat szállodában lakott. Ezek — a prágai Operától az olomouci Národní domon keresztül a breclavi Hotel Grand-ig — igazán különböző nívójúak. De valamiben teljesen egyformák, az okos figyelmesség egy kedves jelében, abban, hogy mindegyikben volt a szobában működő, hosszú-, rövid- és középhullámú, világvevő rádió. Apróság? Semmiképp. Csak a hetekre külföldön lévő ember tudja igazán, mit jelent este odaülni a készülékhez, s behozni rajta a Kossuth-rádiót, megtudni, mi újság odahaza meg a nagyvilágban? * EZERSZER megírt és — sajnos — ezeregyedszer is megírandó rövid téma, amely tömören így hangzik: A mosdó, a WC valamennyi cseh és szlovák szállóban ragyogóan tiszta, szappannal, törülközővel, meleg vízzel. A CARLTON, POZSONY. Magyar nyelvű kiszolgálás (mint az itteni éttermek többségében) egyébként semmi különös. Talán csak ennyi, egy kiváló, dús omlett ára: 10 korona... A RIPORTER külföldön kénytelenkelletlen állandó vendége a különféle bisztróknak. Idehaza — mi tagadás — e gondolatra a legtöbb ember elhúzza a száját. Csehországból, Brnoból, Olomoucból, Jihlavából, Tesinből, Náchodból — a riporter azt jelenti, hogy valamennyi általa látott bisztró önkiszolgáló talponálló nagyon kellemes és tiszta. A titkuk? A takarítás? A vendégek tisztasága? Ki tudja. Mindenesetre valamennyiben ott a tábla: „TILOS A DOHÁNYZÁS”. Ez pedig akár higiéniai intézkedés, akár lélektani fogás — sikeres. Úgy látszik, cigarettázás nélkül valahogy nem lehet kocsmát, ivót csinálni a bisztróból. .. A PRAGA, ARCO KÁVÉHÁZ. Nem volna benne semmi érdekes, ha nem itt találkoznának egymással minden hó első péntekjén a Prágában tanuló szlovákiai magyar diákok, az egész úgynevezett Ady diákkör. Hogyan és miért éppen itt? A főpincér engedélyével. A magyar diákok számára minden alkalommal a cseh fővárosban egyébként szokatlan forralt bort is készítenek, s persze rezerválják a nagy kávéház egyik részét. Erről még csak annyit, hogy ilyen asztaltársaságok, körök, kompániák Csehországban mindenütt tucatjával léteznek. Az alapja? A kávéházak, éttermek készsége, hogy állandó helyet biztosítanak nekik. Megéri? Meg bizony, mindenkinek. .. ♦ OLOMOUC (OLMÜTZ — HOTEL NÁRODNI DOM, illetve Nagyáruház. A patinás, Magyarországtól távoli, tiszta cseh-morva városkában sok más mellett feltűnik, hogy a szállodában és az áruházban, meg néhány idegenforgalmi üzletben a feliratok a világnyelvek —■ tehát az angol a francia, a német és az orosz mellett — mindenütt magyarul is olvashatók. Meglepő egy olyan városban, amelyben magyarok egyáltalán nem élnek. Mi a magyarázata a magyar nyelvű tábláknak? A helyi szállodaipar egyik vezetője szerint egyszerű. — A mi városunknak, kérem — mondja — elég sok magyar vonatkozású történelmi emléke van. Úgy gondoljuk, ez érdekli a magyarokat, tehát számíthatunk jelentős idegenforgalomra. Ennyi az egész... A WROCLAW — LENGYELORSZÁG. A vendég elmondja a Monopol szálló portásának, hogy a nagy havazásban a városban szeretné hagyni a kocsiját, szüksége volna valami fedett garázsra. A fiatalember villámgyorsan a telefonok özönét bonyolítja le ez ügyben, majd veszi a kabátját, beül a kocsiba, s másfél órát kocsikázik a vendéggel, amíg a kérést sikerül megoldani. Ez délelőtt történik. Este — telefonon — a még egyszer jelentkezik a magyar újságírónál, s megkérdezi: rendben van-e minden, jó helyen áll-e a kocsi, nyugodtan utazik-e a vendég tovább és jó utat kíván ... Ugyanez a csehországi Brnoban: a szállodaportás udvariasan, de óvatosan közli: megpróbál intézkedni, s egy óra múlva választ ad. Az óra múltán cédulával szolgál: — önnek uram, ebben és ebben az állami garázsban, ilyen és ilyen szektorban rezerváltak helyet, az ellenértéket szíveskedjék majd e mellékelt csekken befizetni . . . – BUKAREST. Az üzletekben — decemberben — mindenütt friss paradicsom és saláta. Az éttermek közül pedig a nemrég megnyílt Висит (Gyönyör) az, amit a külföldinek ajánlanak. Pazar, egykori bojárvilla, fejedelmi ízlés, luxus berendezés. A vendég már-már megijed, mert a nyitásnál másfél órával korábban jött A pincér mégis ajtót nyit. Amint megállapítja, hogy külföldivel áll szemben, invitálja: — Jöjjön beljebb, uram! — És a nyitás? — Ő, első a vendég. Azután megtudakolja, hogy milyen nemzet fiával áll szemben, majd pillanatokon belül előkerül egy kolléga, aki szépen beszél magyarul. Felveszi a rendelést. Melegen ajánl néhány ételt és italt. Gyorsan hozza. Finom, ízletes. Azután a számla ezüsttálcán, elegánsan: száztíz le. Bár az összeg borsos, a riporter őszintén mondja: megérte, mert kellemes, jó este volt, nem érte semmiféle inzultus, valóban úgy gondoskodtak róla, mintha odahaza, a családjában lett volna . (fkon)