Mérleg, 1968 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1968 / 1. szám
gal járjanak el. Megfelelő pedagógiára van szükségük, hogy a hit és az erkölcsi élet megingathatatlan alapjaként közöljék azt, ami biztos és alapvető. Mindazt pedig ami új, úgy kell kifejteniök, hogy világos legyen: itt a hagyományos tanítás továbbfejlesztéséről van szó. A hipotéziseket úgy kell tárgyalniuk, hogy felismerhető legyen valószínűségük foka, számot vetve azzal is, hogy mennyire érthetőek mások számára. Figyelembe kell venniük azt a nehézséget is, hogy az emberek általában mindig hajlamosak eltúlozni a hallottakat, különösen, ha látszólag eltérnek az eddigi felfogástól. Lényegében ezek a szinódusi bizottság jelentésének főbb gondolatai. A szinódus többségében tanácsolta a pápának, hogy a püspöki karok meghallgatása után pozitív és lelkipásztori útmutatást bocsásson ki a tanítás időszerű kérdéseiről. Erről egyébként a szinódusi jelentést megelőzve a belga (Osservatore Romano, 1967. okt. 21) és a német püspökök (Schreiben der deutschen Bischöfe an alle, die von der Kirche mit der Glaubensverkündigung beauftragt sind, Sekretariat der Deutschen Bischofskonferenz, München, 1967, 35.) már nyilatkoztak. A belga püspökök elsősorban a krisztológiával foglalkoznak. A német püspökök vázolják a mai szellemi helyzetet, az igehirdetés időszerű feladatait, a Krisztus-hit alapproblémáit, az Eucharisztia szerepét életünkben, a keresztények feladatait a mai világban. Ebből a körlevélből vesszük a következő sorokat: „Az Egyház évszázados védekező küzdelmében sokak előtt döntőnek látszott az Egyház minden létező vonásának megőrzése. Az ideológiai és politikai rendszerek gyors változásakor az Egyház ereje látszólag éppen változatlanságában állott. Így a változásnak minden esetben saját helyzete meggyengülésének kellett tűnnie. Nem vették észre, hogy a hitigazság feltétlen állandóságának jellegét az Egyház teljes megjelenési képén is igényelték, ami ennek nem szükségszerű és magától értetődő vonása. Ma felmerül a jogos kétely, hogy ilyen magatartással meg tudunk-e egyáltalán felelni új és sürgető feladatainknak.“ Januárban tették közzé az északamerikai püspökök első, közös pásztorlevelüket, amelyben az amerikai katolicizmus nehézségeiről számolnak be. A több mint 70 oldalas okmányban senkit sem ítélnek el, hanem megkísérlik „megérteni“ korunk nyugtalanságát. A Le Monde szerint a körlevél a püspökök nyíltságáról tanúskodik. 4