Mérleg, 1975 (11. évfolyam, 1-4. szám)
1975 / 1. szám
A„MÉRLEG"POSTÁJA Ezévi első számunkban kezdjük el bemutatni a keresztények válaszait a Római Klub kihívó kérdéseire (vö. Mérleg, 1973/2. 121. sk. 1.): J. Döpfner müncheni bíboros érsek nyilatkozatával nyitjuk meg a sort. Térítés vagy humanizáló szolgálat a missziók értelme? E kérdésre, amely a helyi lelkigondozásnak is nap-nap után visszatérő problémája, kiegyensúlyozottan válaszol L. Wiedenmann. K. Kranz számos adattal és szemponttal bizonyítja, hogy 1960 után is beszélhetünk keresztény irodalomról, amelynek már a halálát költötték (vö. Mérleg, 1971/4. 336. sk. 1.). A tapasztalati világunkon túllépő vallási nyelv igazsága nem magától értetődő. Az erről folyó filozófiai vitát foglalja össze és a felvetődő problémák megoldását is vázolja M. J. Charlesworth. Tanulmánya először itt jelenik meg nyomtatásban. Régóta tervezzük a vallási néprajz legújabb, többnyire csak szakkörökben ismert eredményeinek az ismertetését. Mióta vallásos az ember? Miben hittek az ősnépek? Milyen tényezők alakították a primitív népek vallásosságát? Megannyi kérdés, amelyre J. Goetz a Mérlegnek adott interjúban felel. Könyvszemlében tekintjük át az újabb krisztológiai irányokat, amelyeknek a protestáns Pannenberg és Moltmann, a katolikus Duquec és Rahner a fő képviselői. A világszerte érezhető drágulás következtében sajnos nekünk is emelnünk kell a Mérleg előfizetési díját. Olvasóink megértését és hőségét kérjük. P. G. ért. lelkész, Franciaország : A „Mérleg“ 1974/2. számot érdeklődéssel olvastam, mivel a hitbe és imaéletbe való pozitív bevezetési kísérleteket tartalmaz (Bleistein és Enomiya-Lassalle cikke). Egyrészt örültem, hogy a zenről szóló méltatás természetünk gyökereihez való visszatérést sürget, s ezért sok közös vonást mutat az ortodox kereszténység ma is élő lelkiségével, aminek a rövid Bloom-cikk is bizonysága. Másrészt elszomorít, hogy mikor tapasztalatból tudom, hogy igenis megtalálható a mai kereszténységben a személyiség „kisugárzása" (vö. 132. I.), akkor a buddhistákhoz kell egyeseknek menniök, hogy azt felfedezhessék. Így aztán érthető, hogy K. Rahner interjújában elkerülhetetlennek tartja a vallásosság racionalista és szentimentális irányra való hasadását (vö. 103— 106. I.). Ha kissé közelebb állnánk az élő hagyományhoz, tudnánk, hogy mint a IV. század egyik lelki írója mondja, ,fia teológus az ember, valóban imádkozik, s ha valóban imádkozik az ember, akkor teológus". 1