Mérleg, 1982 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám
ERRŐL A SZÁMUNKRÓL Űj évfolyamunk első számában a tágabb emberi és a szorosabb egyházi értelemben vett lelkigondozás időszerű feladataival foglalkozunk. „Interjú“ rovatunkban A. Hänggi bázeli püspök és liturgika professzor nyilatkozatát közöljük. Szerinte a római katolikus liturgia elszegényedett azáltal, hogy ma már szinte csak szentmiseáldozatra gyűlnek össze a katolikusok. Más szentségek kiszolgáltatása (pl. a keresztségé), a zsolozsmázás, az igeistentiszteletek, a hagyományos népi ájtatosságok kevésbé vonzanak, pedig a zsinat tanítása szerint ezeken is velünk van Krisztus. Hänggi a korai zsinatok szellemében szükségesnek tartja, hogy senki se ugorhassa át a diakonátus fokozatát az egyházi rendben, és hogy a pasztorálasszisztensek diakónusok, majd papok lehessenek, ha erre hivatásuk van. Dicséri a papi nőtlenség adományát, de ugyanakkor sürgeti a helyüket megállt nős emberek fokozatos pappá szentelését. Első tanulmányunkat P. Mortel, a franciaországi hitoktatás egyik vezetője írta. A szerző vázolja a katekézis átalakulását hazájában a 20-as évektől kezdve napjainkig. Alapgondolata, hogy a mai elvilágiasodás és a beszélgetés elnémulása idején a katekétának kell megteremtenie a fiatalok számára az őszinte és hívő beszélgetés „zöld övezeteit“. C. Meves, népszerű pszichagógusnő, a nemi nevelésről fejti ki gondolatait. A tanácsadói praxisában szerzett tapasztalataira hivatkozik. Tanulságos, hogy az evangélikus szerző következtetései mennyire megegyeznek a katolikus erkölcsteológia tanításával. „Szemle“ rovatunk első cikkében a fiatalok házasságkötés nélküli együttélésének az egyre terjedő jelenségével foglalkozunk. Nem elvont erkölcsi törvényeket és tilalmakat szegezünk szembe e fiatalokkal, hanem az utóbbi években végrehajtott felmérések és kutatások alapján ismertetjük ennek az együttélésnek a súlyos nehézségeit, így mintegy K. Rahner szellemében (1. Mérleg, 1968/3.232—233. 1.) akarjuk hangsúlyozni, hogy ez az életmód a tapasztalat szerint társadalmilag, hosszú távon és általánosan nem megvalósítható, és ezért nem is erkölcsös. Inkább a felnőtt nemzedék körében terjed világszerte az alkoholizmus. Nem a megelőzésben, hanem a már alkoholistává vált embertársaink gyógyításában járatlan sikereket érnek el az „Anonim Alkoholisták“ közösségei. Az ő módszerüket ismerteti J. Sproxton, aki Angliában egyetemi előadónő. 1