Mérleg, 2007 (43. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1. szám

JEGYZETEK MI AZ EMBER? A természeti összefüggésrendszer véletlenje vagy Isten képmása? E kérdés megválaszolása nem utolsó sorban a nyugati demok­ráciák jövőjétől függ - jelenti ki „Naturalizmus és vallás között" c. tanul­mánykötetének előszavában a neves német filozófus, Jürgen Habermas (vö. Zwischen Naturalismus und Religion, Frankfurt, Suhrkamp, 2005). Gondo­latmenete szerint, melyet a Cicero c. német folyóirat is közölt (Cicero, Ma­gazin für politische Kultur, internetes változat: mmv.cicero.de, 2005. október), „korunk szellemi környezetét két, egymással ellentétes tendencia jellem­zi: a természetelvű világképek terjedése és a vallási ortodoxiák növekvő politikai befolyása". Egyfelől sikerrel lép színre a biogenetika, az agyku­tatás és a robotfejlesztés - az e kutatási ágazatokban elért haladást a ha­tékonyabb gyógyításba és az eugenikába vetett remény kíséri. A szóban forgó „programcsomag" megvalósulásával együtt a természettudomány­ok tárgyiasult személyfelfogása is egyre inkább áthatja a mindennapi kommunikáció és cselekvés rendszerét. „A minden érthetőt és minden ta­pasztalatot megfigyelés tárgyává redukáló önobjektiváció nézőpontjának fokozatos elsajátításából az is következik, hogy növekvő mértékben haj­lunk „önmagunk eszközzé tételére" (Selbstinstrumentalisierung). Filozófiai nézőpontból e törekvés összekapcsolódik a szcientista - tudományköz­pontú­­ racionalizmus kihívásával. „Nem vitás, hogy az emberi szellem valamennyi művelete szerves hordozóalapra épül. A vita sokkal inkább a szellem naturalizációjának helyes módja körül zajlik. A kulturális evo­lúció helytálló naturalista értelmezésének ugyanis figyelembe kell ven­nie mind az emberi szellem interszubjektivitását, mind pedig szabályok vezérelte működésének normatív jellegét." A naturalista világképek tér­nyerése ugyanakkor együtt jár a hívő közösségek és a vallási hagyomá­nyok váratlan újjáéledésével és világméretű politizálódásával. A filozófia számára a vallási energiák megújulása - ami, úgy tűnik, csak Európá­ban nem következik be - feladatul tűzi ki a nyugati modernség metafi­zika utáni és nem vallásos önértelmezésének elvi kritikáját. „Nem az a tény kétséges, hogy a politika alakítására már csak a Nyugaton létrejött tudományos-technikai és gazdasági infrastruktúrák versenytárs nélküli univerzumában nyílik lehetőség. A nézetkülönbségek elsősorban arra vo­natkoznak, hogy hogyan értelmezhetők helyesen annak a kulturális és társadalmi ésszerűsödésnek a szekularizációs következményei, amelyet a vallási ortodoxiák védelmezői egyre inkább mint a Nyugat sajátos világ­­történelmi kerülőútját ostoroznak. „Ezek az ellentétes szellemi tendenciák ellentétes hagyományokban gyökereznek" - mutat rá Habermas. A szigorú naturalizmust a felvilá­gosodás tudományhívő előfeltevései magyarázzák, míg a vallás megúju­ló politikai öntudata szakít a felvilágosodás liberális premisszáival. Az így jellemezhető intellektuális alakzatok azonban nem csak akadémiai nézet­ütköztetések során csapnak össze, hanem politikai erőkké változnak át, mind a Nyugat élenjáró nemzeteinél, mind pedig - nemzetközi szinten - a világvallások és az uralkodó kultúrák találkozásában. A demokratikus jogállamok normatív alapjaival és működési fel­tételeivel foglalkozó politikai elmélet felől nézve a fenti ellentét titkos

Next