Mérleg, 2007 (43. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1. szám
JEGYZETEK MI AZ EMBER? A természeti összefüggésrendszer véletlenje vagy Isten képmása? E kérdés megválaszolása nem utolsó sorban a nyugati demokráciák jövőjétől függ - jelenti ki „Naturalizmus és vallás között" c. tanulmánykötetének előszavában a neves német filozófus, Jürgen Habermas (vö. Zwischen Naturalismus und Religion, Frankfurt, Suhrkamp, 2005). Gondolatmenete szerint, melyet a Cicero c. német folyóirat is közölt (Cicero, Magazin für politische Kultur, internetes változat: mmv.cicero.de, 2005. október), „korunk szellemi környezetét két, egymással ellentétes tendencia jellemzi: a természetelvű világképek terjedése és a vallási ortodoxiák növekvő politikai befolyása". Egyfelől sikerrel lép színre a biogenetika, az agykutatás és a robotfejlesztés - az e kutatási ágazatokban elért haladást a hatékonyabb gyógyításba és az eugenikába vetett remény kíséri. A szóban forgó „programcsomag" megvalósulásával együtt a természettudományok tárgyiasult személyfelfogása is egyre inkább áthatja a mindennapi kommunikáció és cselekvés rendszerét. „A minden érthetőt és minden tapasztalatot megfigyelés tárgyává redukáló önobjektiváció nézőpontjának fokozatos elsajátításából az is következik, hogy növekvő mértékben hajlunk „önmagunk eszközzé tételére" (Selbstinstrumentalisierung). Filozófiai nézőpontból e törekvés összekapcsolódik a szcientista - tudományközpontú racionalizmus kihívásával. „Nem vitás, hogy az emberi szellem valamennyi művelete szerves hordozóalapra épül. A vita sokkal inkább a szellem naturalizációjának helyes módja körül zajlik. A kulturális evolúció helytálló naturalista értelmezésének ugyanis figyelembe kell vennie mind az emberi szellem interszubjektivitását, mind pedig szabályok vezérelte működésének normatív jellegét." A naturalista világképek térnyerése ugyanakkor együtt jár a hívő közösségek és a vallási hagyományok váratlan újjáéledésével és világméretű politizálódásával. A filozófia számára a vallási energiák megújulása - ami, úgy tűnik, csak Európában nem következik be - feladatul tűzi ki a nyugati modernség metafizika utáni és nem vallásos önértelmezésének elvi kritikáját. „Nem az a tény kétséges, hogy a politika alakítására már csak a Nyugaton létrejött tudományos-technikai és gazdasági infrastruktúrák versenytárs nélküli univerzumában nyílik lehetőség. A nézetkülönbségek elsősorban arra vonatkoznak, hogy hogyan értelmezhetők helyesen annak a kulturális és társadalmi ésszerűsödésnek a szekularizációs következményei, amelyet a vallási ortodoxiák védelmezői egyre inkább mint a Nyugat sajátos világtörténelmi kerülőútját ostoroznak. „Ezek az ellentétes szellemi tendenciák ellentétes hagyományokban gyökereznek" - mutat rá Habermas. A szigorú naturalizmust a felvilágosodás tudományhívő előfeltevései magyarázzák, míg a vallás megújuló politikai öntudata szakít a felvilágosodás liberális premisszáival. Az így jellemezhető intellektuális alakzatok azonban nem csak akadémiai nézetütköztetések során csapnak össze, hanem politikai erőkké változnak át, mind a Nyugat élenjáró nemzeteinél, mind pedig - nemzetközi szinten - a világvallások és az uralkodó kultúrák találkozásában. A demokratikus jogállamok normatív alapjaival és működési feltételeivel foglalkozó politikai elmélet felől nézve a fenti ellentét titkos