Mérleg, 2009 (45. évfolyam, 1-2. szám)

2009 / 1-2. szám

tünk. Az evangelikál protestantizmus ezzel szemben a vi­lág olyan részeibe hatol be, ahol eleddig ismeretlen volt. S mindezt a tömeges megtérés eszközével teszi. Az evangelikál terjeszkedés legszámosabb és legdina­mikusabb része a pünkösdistáké. A pünkösdi keresztény­ség majdnem pontosan száz éve jelent meg az Egyesült Államokban több helyütt, amikor emberek kis csoport­jai nyelveken kezdtek szólni és csodás gyógyulásokat ta­pasztaltak meg. A pünkösdisták kezdettől fogva aktívan térítettek főként Amerikában (bár voltak kezdeti külföl­di bástyáik is, érdekes módon például Svédországban). Mindazonáltal a nagy pünkösdista felívelés az 1950-es években kezdődött - leginkább a fejlődő országokban - és azóta is tart. A pünkösdistákhoz való tartozás hatá­rai kicsit bizonytalanok: sokrétű jelenség helyi felekeze­tekkel és felekezethez kimondottan nem kötődő pünkös­di gyülekezetekkel, pünkösdi jellegű jelenségekkel más protestáns egyházakban és a katolikus egyházon belül. Ha a pünkösdista jelenséget a karizmatikusok címszó alá soroljuk, egy a Pew Research Center által kiadott tanul­mányból kiderül: négyszáz millióan vannak. A vallási dinamika azonban nem korlátozódik az iszlámra és a pünkösdistákra. A katolikus egyház, amely Európában problémákkal küszködik, a déli féltekén jól teljesít. Orosz­országban az ortodox egyház megújulóban van. Az ortodox judaizmus Izraelben és Amerikában is terjed. Mind a hin­duizmus, mind a buddhizmus új felvirágzást élt át, utóbbi sikeresen terjeszkedett Európában és Amerikában. Egyszerűen szólva: a modernitást nem Isten hiánya jel­lemzi, hanem sok isten jelenléte - két kivétellel ebben a vadul vallásos világban. Az egyik földrajzi kivétel: Nyu­gat- és Közép-Európa. A jelenség okait és jelenkori formá­it feltárni napjaink vallásszociológiájának legérdekesebb feladatai közé tartozik. A másik kivétel a szekularizáció kérdését tekintve talán még figyelemreméltóbb, mivel egy nemzetközi kulturális elit hozta létre, nevezetesen az európai felvilágosodott értelmiség. Ez mindenütt a né­pesség kis, ám nagyon befolyásos része. A szekularizáció ekképp a dinamikusan fejlődő vallá­sosság globális összefüggésrendszerében találja magát.

Next