Mérleg, 2015 (51. évfolyam)
JEGYZETEK A TÖRÉS BÁTORSÁGA. „Aki követi a szinódusi aulából érkező híreket, joggal mormolhatja magában a jó öreg Fontane szavait: »Nehéz kérdés... ne bolygassuk.«" Az Effi Briest szállóigévé vált utolsó mondatára utalva vezeti be töprengését a 2015 októberében Rómában ülésező családszinódusról Magnus Striet, a Freiburgi Egyetem katolikus teológiai karának profeszszora (Christ & Welt, 2015. október 1.). A politikai és kulturális adottságok világszerte rendkívül különbözőek, ezért a legsürgetőbb kérdések is sokféleképpen fogalmazódnak meg. A teológiai gondolkodásmódok között is óriási eltérések tapasztalhatók. „Aki ilyen helyzetben az egység szavatolója, vagyis Róma püspöke szeretne lenni, az vagy félreért valamit, vagy a korábbiaknál jóval határozottabban át kell engednie a felelősséget a helyi egyházaknak." Aligha véletlen, hogy október 17-én - abból az ünnepi alkalomból, hogy a püspöki szinódus zsinat utáni története immár ötven évre tekint vissza - Ferenc pápa egyebek mellett a következőt mondta: „a harmadik évezredben Isten a szinódusi utat várja el az egyházaktól". (Sajnálatos, hogy a magyar katolikus hírforrások úgyszólván megfeledkeztek a minden mértékadó elemző szerint történelmi jelentőségű beszédről, amely a Vatikán honlapján több nyelven olvasható.) Striet szerint a szinódusi folyamat, a kollegiális döntéshozatal útja a szókimondás bátorságát, a kockázatvállalás készségét feltételezi. A családszinódus „ezt az utat választotta. A holnap egyházában vitatkozni fognak. A katolikus egyház mostantól kezdve olyannak látszik, amilyen már jó ideje: világszerte erősen tagolt, részben heterogén jelenségnek, amely a helyes útért küzd. Botrány volna ez? Az egység mint katolikus védjegy elárulása? A pápa nyitóbeszéde szerint az egyházi cselekvés ismérve egy bizonyos Istenbe, a szeretet Istenébe vetett remény, ellentéte pedig a képmutatás steril egyháza (1. 2014. december 19-én elmondott homíliáját), amely leginkább törvényeket ápol, ráadásul útját állja annak az Istennek, aki azt akarja, hogy az emberek boldogok legyenek. Csakugyan botrány?" A botrány éppenséggel az, hogy a ghánai Sarah bíboros, „a legmagasabb rangú katolikus egyházi méltóságok egyike" a szinódusi aulában „hihetetlen kijelentésre ragadtatta magát: míg a 20. század emberiségét a náci fasizmus és a kommunizmus fenyegette, a 21. században az iszlamista terror és a homoszexualitás nyugati ideológiája jelenti a fő veszélyt. Sarah állítása kétszeresen is embertelen, hiszen aki azt gondolja, hogy a házasságról és a családról alkotott elképzelését joga van ilyen képtelen párhuzamot vonva megvédeni, a 3