Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1918
n nyertek beosztást intézetünknél : Z. Kiányz Szilárd, Т. Wiedermann Gyula, Kémenes Antal és Kletz Gáb. később a miskolczi kir. kath. főgimnáziumnál aj 1920. áprilisában osztatott be intézett nre közportábá ugyancsak menekült tanár. A második félév elejé intézetünkhöz a nm. VKM. Király István dr. volt kath. főgimn. r. tanárt és Orbán Olky ura volt hu főreáliskolai r. tanárt, Orbán Gyula г azonban ne itteni állását, hanem illetményeinek esszüntetésével tatott. — A tanév elején vált meg inézetünktől s a történt áthelyezés folytán Szentes és Kiss L. az újpesti, utóbbi a balassagyarmati 11. főgimnázi Tanévközben helyeztetett el Murányi Kálmán r. tasvári kath. főgimnáziumhoz, Kolteithrnő és Gr tanárok a jászberényi áll. főgimnáziumhoz. Murán proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartása mint már egyáltalában nem tanított az intézetben. Bám 1920. febr. havában két heti szabadsággal csehek területre, családjához távozott s azóta v nem adott valószínű, hogy véglegesen megvált az. intézettől. A tárgyfelosztás tanévközben itten mentát másokon s így itten, helyszűke miatt közölhető.a tanári testület a következő ténylegesen működő? Bayer Róbert igazgató, a mennyiségtan és fizoki. tornatanár. Tanít 21 év óta, tó 9 év óta Rózner Ferenc, a magyar és latin nyelv oki. 6 év óta. Hortobágyi Zsigmond, a menny. és fiz. c tanít 34 év óta. Járossy Gyula, oki. rajztanár, tan .t középiskola Kémenes Antal, a tört. és földr., le. r. tanára, Király István dr., a latin ny.és töt'* oki. r. tanári Király Jenő, a tört. és földi*. Kutassy Károly, a latin 1. év óta. Peczina Endre, a magyar 8 év óta. Schwerer István, a német 17 év óta. és lativ ny. oki. i Szalay Jenő, oki. hittanár* és és kát TXr hitoktató, o kl. r.tanára, i Söc.55 ny. oki. i latin ny. oki. r.