Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1921

I. Adatok az 1921—22. iskolai év történetéhez. I. Az iskolai év lefolyása. Az 1921 22. iskolai év a kényszer-, főleg járványszünetektől ismételten megzavart tanéveknek hosszú sora után az első volt, melyet semmiféle rendkívüli szünet nem zavart meg. A tanévet a szabályszerű időben kezdtük meg. Aug. 26 27-én tar­tottuk meg az I. osztályos felvételi vizsgálatot, amelyen megfelelt s így az első osztályba felvétetett 47 tanuló (a tanév folyamán még további 2 tanuló). Aug 29- 30-án tartottuk meg a különbözeti-, pótló- és magán­­vizsgálatokat, aug. 31-én pedig a javító vizsgálatokat. Szept. hó 1—3-án megtörténtek a beiratások, szept. hó 4-én megnyitottuk ünnepélyes Veni Sancte-val a tanévet, szept. 5-én rendeztük az osztályokat, kihirdettük az órarendet, megmagyaráztuk a fegyelmi szabályokat. Szept. 6-án kez­dődött a rendes tanítás, mely —­ csupán a Rendtartásban előírt szüne­tektől megszakítva zavartalanul folyt a tanév végéig. A VIli. osztályú nyilvános és magántanulók vizsgálatai május 8. és 16. között, az I—VII. osztályokban az évvégi összefoglalások június 17-én és 20 —24-én, míg az I—VII. osztályúak magánvizsgálatai június 16., 17., 19. és 20 án folytak le. A tanév ünnepélyes bezárása Te Deum-mal és évzáró ünne­péllyel június hó 29-én történt. A tanév legemlékezetesebb napja minden bizonnyal szept. hó 25-ike volt, amikor nagyszámú ünneplő közönség, a hatóságok képviselői, a város elöljáróságának és teljes számú képviselőtestületének jelenlétében felszentelte és rendeltetésének átadta intézetünknek gyönyörű kápolnáját nagysitkei Kiss László apát, esperes-plébános. A felszentelési ünnepen jelen voltak mindig meghatottsággal fognak visszagondolni az ünnepi szózatra, mely az intézetnek e kedves ünnepét megjelenésével megtisz­telő Mázy Engelbert dr., tanker, kir. főigazgató úrnak ajkáról elhangzott. A kápolna, melynek helyreállítását és felszentelését a város közönségé­nek és egyes jóakaróinknak bőkezűsége tette lehetővé, mindenkor leg­kedvesebb helye, dísze lesz intézetünknek s a mezőkövesdi hímző-népmű­vészet alkotó elemeivel dúsan színezett ablakaival. Ízlésesen egyszerű berendezésével egyúttal legszebb s legértékesebb látványossága a városnak. A tanévnek kiemelkedő napjai voltak még: a Mária Kongregáció végleges megalakulásának napja 1921. okt. 9-én, amely megalakulással vonatkozásban és egyúttal Dante habjának 600 éves évfordulójával kap­csolatban ugyanakkor műsoros ünnepélyt rendeztünk; a március 15-iki hazafias ünnepély, melyet a fejlődő ifjúsági önképzőkör rendezett s amely­nek leghatásosabb száma a hivatalos látogatáson éppen itt időző tanker. kir. főigazgató írnak hazafias érzéstől izzó, mély gondolatokkal telített beszéde volt. Április hó 23-án szülői értekezlettel kapcsolatosan igen szépen sikerült Magyar Jövő ünnepet rendeztünk. Emlékezetes marad ifjúságunk előtt a május 25-iki, budapesti országos diák-dalverseny is.

Next