Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1923

A cserkész csapat szerény keretek között ugyan, de mégis műkö­dött e tanévben is, különösen amióta Répászky Tivadar r. tanár vette át a csapat parancsnokságát. Sajnálatos körülmény, hogy sátor hiányában a tervezett nagyszüneti táborozást nem lehet megtartani, pedig ez igen nagy lökést adott volna az ügynek.. 5. Felügyelet, látogatások. Tanulmányi felügyelet tekintetében intézetünk a Miskolczon székelő kassai tankerületi főigazgatósághoz tartozott. Dr. Mázy Engelbert tanker, kir. főigazgató úr hivatalos látoga­tását március 25-től 29-ig végezte az intézetben. Látogatása alatt szer­zett tapasztalatai alapján március 29-én tartott értekezleten megtette észrevételeit s mint máskor, most is sok értékes útmutatást nyújtott a tanártestületnek. Tekintettel arra, hogy a kassai tankerület eredeti intéze­teiből a cseh és oláh megszállás folytán tulajdonképen csak egy maradt meg s a Miskolcb­a menekült főigazgatósághoz csak a háború után csatolták az intézetek legnagyobb részét. Dr. Mázy főigazgató úr kezde­ményezésére a közokt. minisztérium a kassai tankerületet 139,151—1923. számú rendeletével megszüntette és intézeteinek legnagyobb részét, köztük a mezőkövesdi főgimnáziumot is a jövő, 1924-25. tanévtől kezdve a budapestvidéki tankerületbe osztotta be. Dr. Mázy Engelbert tanker. kir. főigazgató úr a szóbeli érettségi után, 1924. június hó 11-én vett búcsút az intézettől, amely benne a legnemesebb lelkű támogatóját s valóban atyai szeretettel vezetett legfőbb irányítóját vesztette el. Isten áldása kisérje új munkakörében, melybe annyi nemes vágyódás vezeti. Május hó 26-án dr. Wajdinger Gyula, miniszteri tanácsos úr, a közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályának főnöke tisztelte meg látogatásával intézetünket, melynek minden helyiségét megnézte s különösen nagy érdeklődéssel szemlélte meg a Szent László Konviktust. Őméltóságát megelégedéssel töltötték el a látottak s e megelégedésének többször kifejezést is adott. Mi mindenesetre nagyon örültünk, hogy azok, akik elsősorban hívatottak az intézet sorsa felett való döntésre, közelről is érdeklődnek az intézet iránt. 6. Testi nevelés, egészségügy, kirándulások. Az intézeti tornaterem kipadlózása és felszerelése lehetővé tette már a rendszeres téli testgyakorlást is. Az intézetnek 10 tanulója részt vett a kassai tan­­kerületnek Miskolczon, 1924. április hó 27 én megtartott atlétikai verse­nyén, ahol Kovács Pál V. osztályú tanuló a 800 km­-es síkfutásban a harmadik díjat és Vodnánszky József VII. osztályú­ban, a 400 m-es sík­futásban szintén a harmadik díjat nyerte el. Az intézetnek versenyekkel egybekötött nyilvános torna vizsgáját június hó 21 én tartottuk meg. Az egészséges testgyakorlás egy újabb eszközét kapta meg intézetünk 1924. tavaszán azzal az úszómedencével, amelyet az intézet udvarán létesítet­tünk részben a tanulók és a Szent László Konviktusnak hozzájárulásából. A betonból készült,85-140 cm. mélységű, 11 m.hosszú, 5­5 m. széles, rendesen körülkerített medencét az intézeti artézi kút látja el állandóan friss vízzel, amelynek hőmérséklete a medencében átlag 2­22 Celsius fok s így igen kellemes fürdés esik benne. A tanulók a tornaórákon fürödtek és tanul­tak úszni. A nagyszünetben hetenként két-három délutánon fog az úszó­medence a helyben lakó intézeti tanulóknak rendelkezésére állani. Nagyon értékes dolog itt ez az úszómedence egészségi szempontból is, mert hiszen nincsen folyóvizünk, amely a szabadban való fürdést lehetővé

Next