Katolikus főgimnázium, Mezőkövesd, 1927

Zimay Szilárd. Huszonöt éve tanár. 1903. szeptemberében ült a katedrához először. Először? Alig hinném, hogy az akkori tanítványai közül valaki is megsejt­hette volna a kezdőt, a helyettes tanárt benne. Úgy kezdhette, mintha esztendők gazdag tapasztalatai sokasodtak volna már akkor a háta mögött. Mert oda termett. A katedra mellé. Nem is mellé. Elé. Padok elé, gyerekek elé, közé, mint mind az igazi tanárok. Az apja is tanár volt. Jászberényben, a jászok népes, nagy gim­náziumában. Ott nőtt fel az iskola légkörében, ott élt, ott forgott gyer­mekkorától. Szinte nem is kezdte soha a pályáját, csak az apjáét foly­tatta. Jó tanár a jó tanárét. Éppen olyan jól és éppen olyan fáradhatat­lanul, mint az apja. Másutt, más iskolákban, más csillogó gyerekszemek előtt, de ugyanazt a pályát. A jászberényi öreg tanárét, fiatal tanár, Trencsénben, Nagykanizsán, Eperjesen, Mezőkövesden . . . Az iskolában, meg az iskolán kívül is. Mert Zimay tanár úr nem­csak az iskolában tanár. Nyugodhatatlan, mindig friss munkálni kedve nem éri be azzal, amit a legszigorúbban értelmezett tanári kötelesség eléje szab. Neki a szabad ideje is munka. És abból, amit a szabad idejében munkálkodik, akárcsak az iskolai dolgából, megint csak tudá­sok, ösztönző, serkentő, sugalmazó tudomások származnak szét nagy darab földön körülötte. Alig van méhészkedő, kertészkedő ember napi járásnyira, aki meg ne fordult volna már nála egyszer vagy másszor tanácsért. Napi járásnyira Jászberénytől, Trencséntől, Kanizsától, Kövesd­­től. Mert a méhészkedésben, kertészkedésben is az apja pályáját foly­tatja. Huszonöt év óta. A világháború Eperjesen találta. Onnan vonult be 1915-ben, szülő­városa ezredéhez, a jászsági 29-es honvédekhez népfelkelőnek. Szelíd méhecskéi zümmögése helyett a modern hadi technika mérges darazsai, gyilkos szörnyetegei zúgtak, bömböltek két álló esztendőn keresztül a tűzvonalban a feje fölött. Ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt került a jó katonának kitüntetésként a mellére. Hazatérni mégis csak egy esztendővel azután adatott meg neki, hogy katonabajtársai haza­tértek. 1918. novemberében, az összeomláskor, az olasz front egyik­ e.

Next