Református gimnázium, Mezőtúr, 1929
jaiba, ahol oly sok szépet lehet tanulni, oly sok szépet lehet álmodni. Vágytam, vágytam, s akár hiszitek fiúk, akár nem, még most is oda vágyom, még most is vissza-vissza álmodom azt a szép, kedves diákéletet, még most is meg-meg csendül lelkemben a forró óhajtás: óh boldog kor, jöjj vissza egy szóra! Ámde az nem jön vissza többé. Nem. Hiába vágyakozom utána. Azok az iskolapadok már nem fogadnak be engem, azok másokra várnak. Fiúk! A mi iskolánk padjai rátok várnak. Várnak, hogy jól érezzétek magatokat, hogy sok szépet tanuljatok, sok szépet álmodjatok bennük. Higyjétek el: soha, sehol sem lesz olyan jó helyetek, soha sehol sem lesztek oly boldogok, mint ezekben a kemény iskolapadokban. Ami szépsége, jósága, nagy igazsága van az emberi életnek, ennek a nagy világnak, az mind-mind feltárul előttetek, míg ezekben a padokban ültök. Nektek csak ki kell nyitnotok szemeiteket, ki kell tárnotok lelketek ajtajait, s az a sok szépség, jóság, az a sok nagy igazság, mind-mind belehull szivetekbe, elmétekbe, hogy saját, tulajdon lelki kincsetekké váljék. Ide jöttök ezekbe a padokba, mint tudatlan kis gyermekek s eltávoztak majd innen, mint lelki kincsekben gazdag fiatal emberek, akik megtanulták az összes tudományok elemeit, akik megismerték ezt a szép, nagy világot, akik tudják, hogy mi a szép, mi a jó, mi az igazság, akik tudják, hogy mi a kötelessége a jó embernek, az igaz embernek, mi a kötelessége a magyar ifjúságnak, mi a rendeltetése a magyar nemzetnek; akik tudnak szépeket álmodni, nagyokat cselekedni; akik tudják, hogy a szép, becsületes, munkás élet az Istennek legnagyobb adománya, mit embernek adhat. Erre az életre, az ilyen életre való előkészülés a ti szent kötelességtek a mi iskolánkban. Ennek a köre-