Mindenes gyűjtemény 3. (Komárom, 1790)
1790-01-16 / 5. levél
és ( o ) jégyek titkon a’ Margit szigetébe, a’ hol holta napjáig fogva tartassék. E’ tanátsot mindenek, de kivált a’ Hertzeg’ életéről aggódó Király helyben hagyták, és mindjárt azon kezdettek gondolkodni, hogy hol találnának olly meghitt és hallgatni tudó embert, a’ ki azt véghez vinné. A’ Hertzeg kevéssel azután elment az Ármádiához, a’ hol is az egész projektum egészen végbe vitetett. Mert míg dékán a’ Táborban a’ Hertzeg halálát síratnák , addig éjtszakának idején sok tekervényes és járatlan utakon a’ Margit szigetébe vitetett, és az oda való Kommendánsnak ilyen erős parancsolat mellett által adatott, hogy soha senkinek látni ne engedné. Csak eggy belső inasnak volt szabad vele elmenni, az is még az úton természeti é, vagy mesterséges halállal elveszett, a’ bizonyos, hogy az őrizeten lévő Tisztek az orcáját vagdalások és szurkálások által úgy megszaggatták, hogy senki reá nem esmérhetett, és úgy hagyták az itt télen heverve. Mint lett légyen az után a’ Hertzegnek dolga a Margit szigetében és a Bastille foghelyen , fellyebb megmondatott ; hanem a’ halászról, a’ ki a tányért megtalálta, sok írók állítják azt , hogy azonnal a’ más világra küldetett, és a’ titok vele úgy temettetett el. És