Miről beszélgessünk? - Falun, 1954

1954-02-15

MUM festélyt isütor ! 1954 FEBRUÁR 15. FALUN Hogyan készüljünk a Nemzetközi Nőnapra? Március 8-a negyvennégy év óta ünnepe a világ asszonyainak. Akár szolgaságban, vagy szabadon élnek is az asszonyok. 1910 óta minden évben megfogadják ezen a napon, teljesítik nagy hivatásu­kat: ők, akik az életet adják, meg is védik azt. Ebben az évben a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Végre­hajtó Bizottsága januári ülésén felhívással fordult a világ asszonyai­hoz: »Felhívjuk az összes országok asszonyait, tegyék az ezévi már­cius 8-i Nemzetközi Nőnapot a világ asszonyai szolidaritásának és barátságának soha nem látott megnyilvánulásává.« Nagy jelentőségű az idei Nemzetközi Nőnap, hiszen nem kevés az az eredmény, amit az elmúlt évben a békeharc terén a világ népei elértek. És ebben komoly szerepük van az asszonyoknak, édesanyáknak. De a mi országunkon belül sem készültünk még olyan jóleső érzéssel, úgy teli bizakodással erre a napra, mint az idén. A magyar dolgozókat a világot átfogó békeharc eredményei és kormányunk új programmja lelkesítik. Kormányunk programmja számunkra a béke, a munka, a jólét megvalósítását jelenti. Béke kell a világnak, jólét az országnak, minden kis családnak. A béke, a jólét megteremtéséhez sokat segítenek a magyar nők, különösen segíthet most az MNDSZ új munkájával, a most megalakult vagy megalakuló bizottságok tevékenységével. Hogyan segíthetik a bizottságok március 8. ja előkészítésével a béke, a jólét programmjának megvalósítását? !

Next