Állami Hunfalvy gimnázium, Miskolc, 1919

í­ tásunk s midőn március 21-én a kommunizmus kitört, tanítvá­nyaink teljes munkátlanságba sülyedtek. A tanulmányi eredmény nagyon gyenge volt. Nem mond­hatni ezt az intézet fegyelmi állapotáról Ámbár az „utca“ hatal­mába kerítette néhány tanítványunkat, mégis súlyosabb fegyelmi vétség nem fordult elő. Tekintve a közállapotokat, inkább dicsé­r­leg, mint elitélőleg kell a tanulókról nyilatkoznom Az intézet anyagi oldalát a kommunizmus alig érintette. A közpénzeket, értékpapírokat az igazgató felszólításra sem adta be s igy azok épségben, hiánytalanul megvannak. Június folyamán az épületbe vörös katonaság telepedett s kivonuláskor 11 drb széket, 1 drb katedrát és néhány ügydarabot vitt magával; hogy több kárt nem okoztak, az a vörös csapatok elől menekülni kényszerült igazgató helyettesének Tarján Ödön r. tanárnak érdeme, aki a távollévő igazgatót 5 hónapon át helyettesítette. Ez év eseményei bizonyára mélyen bevésődtek tanítványaink ifjú lelkébe s reméljük, oká­vá a tapasztalatokon, ha, önfeláldozó gyermekei lesznek ennek a széttépett szegény hazának. II. Az 1919-20-ik tanév története. 1. A tanév kezdete és lefolyása. Augusztus hó 29-én tartotta a tanári kar alakuló gyűlését, szept. hó 1. 2. - án végeztük a beiratásokat, sz­pt. 5-én volt a tanév megnyitása, aug. 30. és szep*. 1 én voltak a javító és ma­gánvizsgálatok, oki 20 án a külömbözeti vizsgálatok Beiratkozott 201 nyilvános és 33 magántanuló (3 leány). A rendes tanítás okt 10 én kezdődött. A szén megtakarítás miatt hosszabbra nyújtott karácsonyi szünet dec. 16 -tól január 11-ig tartott. Tulajdonképeni szénszünet nem volt, mivel az inté­zet, részben a t. szülők áldozatkészségéből, a­kik 11.730 koronát adtak össze a fűtési költségekre, elegendő fűtő­anyaggal endelke­zett. Az újból megkezdett tanítást február 1 én ismét meg kellett szakítanunk. A városi hatóság a járványszerűen fellépett spanyol betegség miatt az intézetet március 10 ig bezáratta A hábous

Next