Állami Hunfalvy gimnázium, Miskolc, 1923
2 Váradi Mihály. 1924. évi február hó 21.-én, a kerepesi úti temetőben egy jó embert helyeztek örök nyugalomra. Váratlanul s oly életkorban ragadtael körünkből a kérlelhetetlen halál, amikor nagy tudásával még sokáig jótékonyan hatott volna nemzeti kultúránkra, amikor nemes egyénisége eszményi kincseivel még sok száz ifjú lelket gazdagíthatott volna. Váradi Mihály 1871. évi november hó 16-án született Nagyváradon. Főiskolai tanulmányait a budapesti tudomány és műegyetemen végezte s Petrozsényben, Sopronban és Temesvárt fejt ki tanári működést. 1908-ban a lőcsei áll. főreáliskolához nevezik ki. Úgy látszott, hogy a sokat hányatott, derék tanár végre Lőcsén biztos révbe jutott; ő is remélte s lelke minden buzgalmával kezdi meg itt áldásos működését. Lőcsei, nyugalmasnak indult tanári működése sem lehetett hosszú tartamú. Elérkezett 1918., a nagy összeomlás, forradalom s végül a cseh megszállás. Megalkuvást nem ismerő, hazafias szive nem engedte, hogy az idegen rablóhatalom szolgálatába álljon: ő is kezébe veszi a vándorbotot és vérző szívvel bár, de elindul arrafelé, ahol „szebb az élet, szebben dalol a madár." A minisztérium a miskolci áll. főreáliskolához osztja be szolgálatra. Ki hitte volna, hogy itt újabb megpróbáltatások várják. Megfelelő lakás híján családját kénytelen volt Budapesten rokonainál elhelyezni. Családjától elszakítva, nemcsak övéinek szerető környezetét nélkülözte, hanem anyagi gondok is nehezedtek vállaira, mert hiszen az egy ember megélhetésére is alig elégséges jövedelmét távollevő övéivel kellett megosztania. És most tanúi lettünk egy ideális családfő bámulatraméltó akaraterejének. Hosszú négy és fél éven át a maga életigényeit a lemondásnak szinte aszkétai mértékére szállította le, csakhogy a rajongásig szeretett család szükséget ne lásson. Tette pedig ezt minden zokszó nélkül. Nem gondolta, hogy a sok lemondásnak végzetes következményei lehetnek, mert rendületlenül hitt a léleknek mindent legyőző hatalmában. Ismételten mondotta : „Csak erős akaratra van szükség s az ember minden akadályt legyőz." Csalódott! A sok megpróbáltatás, mely erős lelkét megtörni nem tudta, megörölte testét, ellentálló ereje megfogyatkozott, végül súlyos betegségbe esik s a kegyetlen kór nyolc nap alatt kiolt egy sokat hányatott s jobb sorsot érdemelt nemes életet. Vele a magyar kultúrának egy értékes pillére dőlt ki sorainkból. A miskolci főreáliskola lelkes, nagy buzgalmu tanárt, a tanuló ifjúság szerető mesterét, mi pedig nemeslelkű, önzetlen kartársat vesztettünk benne. Nyugodjék csendesen, eszményi lelke lelje föl az örök Béke honában azt a nyugalmat, melyet a sivár földi lét megtagadott tőle. B. J.