Állami Hunfalvy gimnázium, Miskolc, 1923

2 Váradi Mihály. 1924. évi február hó 21.-én, a kerepesi­ úti temetőben egy jó embert helyeztek örök nyugalomra. Váratlanul s oly életkorban ragadta­­el körünkből a kérlelhetetlen halál, amikor nagy tudásá­val még sokáig jótékonyan hatott volna nemzeti kultúránkra, amikor nemes egyénisége eszményi kincseivel még sok száz ifjú lelket gazdagíthatott volna. Váradi Mihály 1871. évi november hó 16-án született Nagyváradon. Főiskolai tanulmányait a budapesti tudomány és műegyetemen végezte s Petrozsényben, Sopronban és Temesvárt fejt ki tanári működést. 1908-ban a lőcsei áll. főreáliskolához ne­vezik ki. Úgy látszott, hogy a sokat hányatott, derék tanár végre Lőcsén biztos révbe jutott; ő is remélte s lelke minden buzgal­mával kezdi meg itt áldásos működését. Lőcsei, nyugalmasnak indult tanári működése sem lehetett hosszú tartamú. Elérkezett 1918., a nagy összeomlás, forradalom s végül a cseh megszállás. Megalkuvást nem ismerő, hazafias szive nem engedte, hogy az idegen rablóhatalom szolgálatába álljon: ő is kezébe veszi a vándorbotot és vérző szívvel bár, de elindul arrafelé, ahol „szebb az élet, szebben dalol a madár." A minisztérium a miskolci áll. főreáliskolához osztja be szolgálatra. Ki hitte volna, hogy itt újabb megpróbáltatások várják. Megfelelő lakás híján családját kénytelen volt Budapesten roko­nainál elhelyezni. Családjától elszakítva, nemcsak övéinek szerető környezetét nélkülözte, hanem anyagi gondok is nehezedtek vál­­laira, mert hiszen az egy ember megélhetésére is alig elégséges jövedelmét távollevő övéivel kellett megosztania. És most tanúi lettünk egy ideális családfő bámulatraméltó akaraterejének. Hosszú négy és fél éven át a maga életigényeit a lemondásnak szinte aszkétai mértékére szállította le, csakhogy a rajongásig szeretett család szükséget ne lásson. Tette pedig ezt minden zokszó nélkül. Nem gondolta, hogy a sok lemondásnak végzetes következményei lehetnek, mert rendületlenül hitt a léleknek mindent legyőző hatal­mában. Ismételten mondotta : „Csak erős akaratra van szükség s az ember minden akadályt legyőz." Csalódott! A sok megpróbál­tatás, mely erős lelkét megtörni nem tudta, megörölte testét, ellent­­álló ereje megfogyatkozott, végül súlyos betegségbe esik s a kegyet­len kór nyolc nap alatt kiolt egy sokat hányatott s jobb sorsot érdemelt nemes életet. Vele a magyar kultúrának egy értékes pil­lére dőlt ki sorainkból. A miskolci főreáliskola lelkes, nagy buz­­galmu tanárt, a tanuló ifjúság szerető mesterét, mi pedig nemes­­lelkű, önzetlen kartársat vesztettünk benne. Nyugodjék csendesen, eszményi lelke lelje föl az örök Béke honában azt a nyugalmat, melyet a sivár földi lét megtagadott tőle. B. J.

Next