Ellenzék, 1903 (2. évfolyam, 1-114. szám)

1903-03-31 / 1. szám

1903. márczius 31. E ELLENZÉK­ nak nem kellett miskolczi adó­fizető. Pedig hát talán mi is ta­lálhatnánk akár polgármestert, alispánt, főispánt, akár írót, szí­nészt, bírót, tanítót, tanárt, sőt minisztert és bankigazgatót is, sokkal különbeket és okosabba­kat a külföldön, mint a mi ked­ves és igen derék magyarjaink között, a­kik mindnyájan szere­tik a magyar garasokat­, de nem kell nekik a magyar munka, Pá­­risból, Londonból, Wien­ből és a pokolból szerzik be szükség­leteiket, mert ott jobbat kapnak, ők tehetik. A népnek azonban tűrnie kell a mi nagy fizetésű vagy keresetű, de legtöbb eset­ben hiányos képzettségű — fen­tebb már elősorolt — boldogí­tóinkat, a­kik állítólag mindnyá­jan jó hazafiak és nagyon meg vannak magukkal elégedve. Bocsánatot kérek, hogy kitér­tem a magyar társadalom alak­jaira, a­mikor csupán Miskolcz város ügyeivel óhajtottam fog­lalkozni. Azok az általános nagy bajok, melyek a magyar társadalomban észlelhetők, voltak okai a mi vá­rosunk élhetetlenségének is. Mert ha lett volna polgármester, al­ispán, főispán, miniszter, a­ki megértette volna Miskolcz hely­zetét, népének erejét, munkára való képességét, talán jobb irányba fejlődtek volna a mi ügyeink is. De olyan felületes, rövidlátó ve­zetők mellett s a klikk-rendszert szolgáló társadalmi viszonyok kö­zött, mint a­milyen eddig itt uralkodott, teljes lehetetlenség volt a közjó előmozdítása, a pol­gárok boldogulása, száz és száz effélék áldás összeját­­szása folytán lettek azokká a mik? Talán a legártatlanabb lényekből. Ó tekintsetek csak önszivetekbe mélyen, igazán s valljátok be ma­gatoknak : il faut sont comprendre pour sont pardonner. Nemde igaz a legtöbb esetben, mélyen t. hölgyeim ? * Végül jön a társadalom ostoba előítéleteivel; a jó barátok, roko­nok szörnyüködő, ostromló ármádi­ája, hogy igy, hogy ügyi ... Mé­lyen megbotránkoznak érthetetlen habozásodon ! Kezdenek visszahúzódni tőled ; az erényes mamák nem fogadnak a szokott lebilincselő mosolylyal. Észrevehető hidegség környez.. De ha van egy jó barátod (szives engedelmeddel: én) az szembeszáll az ajkf­gygyesztők, orfintoritók s szánakozó samaritánusok táborával, melegen ölel keblére: „Férfi vagy. Boldogságod ková­csa . . . Chankeaid egyenlők.* Amiatt». Tekintsünk csak vissza a múltba. Városunk polgárainak a zömét, erejét az iparos-osztály képezte, az az iparos-osztály, a­mely jó­zanságával, becsületes munkájá­val nemcsak megélhetett itt, ha­nem tekintélyes vagyonra is szert tehetett. Hová lettek ezek a de­­rék, jómódú iparosok? Legna­gyobb része elpusztult, elzüllött. Egyik vasúti munkás lett, a má­sik pedig a hivatalok előszobái­ban nyert szolgai alkalmazást. A város nagybölcseségű urai­nak sohasem jutott eszébe, hogy a züllés okait keresse, az elesni készülő polgárt segítse és föl­emelje. Városunk vezető emberei a­mint nem tettek eddig semmit a kisipar megmentésére, éppen úgy nem igyekeztek azon, hogy a gyáripar fellendüljön. Ezelőtt tíz évvel egy kender-, lenkészitő és fonógyárat akart a kormány Mis­­kolczon létesíteni. Csak a kezét kellett volna kinyújtani érte a városnak. Ámde a mi tisztelt elöljáróságunk a kis ujját sem mozgatta meg, így azután nem lett a dologból semmi. Most pár éve egy vállalkozó c­ég fonó­gyárat akart városunkban létesí­teni. De a mi bölcs urainknak rövidlátó, szűkkeblű politikája miatt ez is befagyott. Ilyen gondolkozású vezetők mellett csodálkozhatunk-e azon, hogy Miskolcz város népe élet­fenntartó elemeitől elesett? Nem törődött nálunk soha senki a néppel. Bizony, bizony, olyan igazsá­gok ezek, a­melyeket megc­á­­folni nem lehet. És mindezeknek a klikk-rendszer, a züllött tár­sadalmi és közélet az oka. Nem a munkát, a becsületes és tisz­tességes munkát keresik és be­csülik ma az emberek, hanem a silány, a rongy külföldi porté­kát, mely megöli a magyar ipart, s koldusbotra juttatja a polgá­rok ezreit. Nincs tehát okunk örülni azon, hogy a mi városunk megnőtt. De okunk van búsulni, hogy a népnek, az istenadta népnek sok­kal nehezebb az élete most, mint a régi időkben. Újabb és jobb szellem fogja-e irányítani a városunk intéző kö­reit az új polgármester vezetése alatt? Nem tudjuk. De reméljük, mert dr. Szentpáli István pol­gármestert úgy ismerjük, hogy neki erős érzéke és nagy tudása van az iparosok és kereskedők érdekei iránt s fog reá találni utat és módot, hogy városunk­nak ez a fenntartó népe a boldo­gulás útját megtalálja. Szinészetünkről. I­ ­. Néhány nap választ el bennünket azon időponttól, a midőn egyetlen kul­­tur­intézetünk, színházunk ajtai be­záródnak s kedvelt színészeinktől, a­kiket nagy örömmel várunk és fo­gadunk, búcsút­ veszünk. Nem érdektelen ez alkalomból vissza­pillantani a lefolyt idényre, várjon produkált-e ezen műintézetünk va­lami értékeset, részesültünk-e olyan műélvezetben, a­mire csak a közel­jövőben is gyönyörrel gondolhatunk vissza, vagy a lefolyt idény a szí­nészek eltávozásával a szürke sem­miségbe merül el s m­ég nyomokat sem hagy fenn lelkünkben, rr mint egy futó álomkép? A kérdésre adott válaszban be kell ismernünk, hogy a lefolyt néhány hó­nap a miskolczi színház történeté­ben valami dicső­ korszaknak éppen­séggel nem nevezhető. Tisztán benyomásainkról számo­lunk be , hogy a megalkotott kép nem hangulatteljes, véleményünk szerint nem a színészek tehetség és ankkczióhiányának­ tudható be. A társulat igazgatójánál, a színé­szeknél meg lehetett a szorgalom, tudás, képesség, jóakarat, még­sem voltak képesek a közönség­ teljes el­ismerését kivívni, bár a­ jóindulat a közönség részéről sohasem hiány­zott. Nem egyedül a jelenlegi év az, a­melyről ily kevéssé hizelgő bírálatot kell mondanunk, ez a»­­ kedvezőtlen vélemény uralkodót már a múlt év­ben, sőt még az előző évben is. Az utol­só évek mulasztásai voltak az okai annak is, hogy a közmondá­sosan mesés sziházpártolási kedv Miskolczon teljesen aláhanyatlott s a közönség azon részét is, a­melyik színházba jár, nem annyira a művé­szet iránti­­ szeretett vonzotta a szín­­házba, mint inkább a­­megszokás. Az utolsó években első­sorban a színtársulat megalakítása sem mond­ható kikerültnek, pedig mindig el­ismert tekintélyű igazgatók működ­tek s csak azért nyerhették a színhá­zat,­mert kitapasztalt erők voltak. Ebből­ azt a következtetést kell levonnunk, hogy a tagok szerződte­tésénél nem mindig a művészi szem­pontok győztek, hanem az igazgató a művészeti kérdésekkel összefüg­­gésben nem­­álló s összeköttetésbe nem hozható érdekeknek is befo­lyást engedett. Nem akarjuk hinni, hogy az igaz­gatók az e hóban hírlapokban szellőz­tetett kényes természetű befolyások­nak engedtek volna, ámbár ezek a hírek hiteles c­áfolatot még nyertek s éppen azért ezen híreknek a kö­zönség nagy része még máig is hi­telt adhat, bár a színházi választ­mány nagyobbrészt igen érdemes tagjai bizonyosan még látszólag sem , szolgáltattak okot a híresztelésekre. Minden­esetre a híreket legjobban úgy lehetett volna megdöntetni, ha a választmány minden egyes, tagja a bíróság igénybevételével szerzett volna elégtételt, mert az önnyilat­kozatok ily sebek orvoslására nem igen alkalmasak. Ezen orvoslásmód még most sem késő s jobb ezt későn igénybe­­venni, mint sohasem. Ha a hir nem igaz, a rágalmazó vegye el méltó büntetését. A hir terjesztése Miskolcz város közönségét is sérti, be kell tehát bi­­­­zonyítani a híresztelés alaptalanságát. Az bizonyos, hogy a tagok kiválasz- t tásánál a közönség ízlése, vágyai nem valami erős pártfogásban ré­­részesült, pedig a színházi választ­mánynak a tagok szerződtetésénél elég nagy befolyása van. Ezen jogot ugyan a választmány nevében az in­tendáns — az idő szerint dr. Tárnai Gyula alispán — gyakorolja, azon­ban bárki él is ezen joggal, annak a közönség ízlését, óhaját ismernie kell. S mivel a választmány jogát rend­szerint az intendáns gyakorolja, az intendáns nevével van összekötve a színházi idény sikere és balsikere. Nem keressük azt, hogy hivatott-e az alispán ezen állás betöltésére, meglehet, hogy igen, meglehet, hogy nem. Lehetséges, hogy sokoldalú el­foglaltsága miatt nem tölthette be sikeresen ezen állását, azonban bi­zonyos, hogy az alispán-intendánsnak ezen úgynevezett „társadalmi tevé­kenységét“ nem valami nagy siker koronázta, sőt a színház művészi nívójának alászállása, mivel az al­­lispán-intendáns vezetése alatt kö­vetkezett be — egyenesen dr. Tár­nai Gyula intendáns nevéhez fűződik. Dr. II. J. Népgyűlés Sajó-Szentpéteren. A szirma-besenyői választókerület polgárai vasárnap, e hó 29 én Sajó- Szentpéteren népgyűlést tartottak, melyen úgy a vidékről, mint Mis­kolcz városából rengeteg számú kö­zönség vett részt. A hazafias lelkes közönség isten szabad ege alatt tiltakozott ama bű­nös merénylet ellen, a­melyet a ma­gyar kormány és pártja, a magyar nemzet ellen a katonai törvényjavas­lat által elkövetni készül. Nem elég az, hogy az osztrák nagyhatalmi ál­lás már teljesen fölemésztette élet­erőnket, kiürítette zsebünket, kiszi­polyozta vérünket. A véráldozat még mindig nem elég. Föl akarják emelni az újoncz jutalékát a nemzetnek, hogy az eddiginél még több magyar ifjú szenvedjék a kaszárnya fojtó le­vegőjében s áldozza föl életét és vé­rét legtöbbször idegen érdekért. Ez ellen a merénylet ellen tilta­kozott vasárnap a Sajó* * *Szentpéteren összesereglet népgyű­lés lelkes kö­zönsége. Ott voltak Kulik Béla és Szatmári Mári országgyűlési képvi­selők, a­kik vasárnap a déli vonat­tal érkeztek Sajó-Szentpéterre. A népgyűlés lefolyásáról a követ­kezőkben referálunk : A vasúti állomásnál óriási nép fo­gadta az érkező képviselőket, a­ki­ket Pánczél Béla a gyűlés főrende­zője üdvözölt. K­a­l­­­k Béla képviselő röviden válaszolt, kijelentve, hogy ők a nép hívó szavára jelentek meg. Rendel­kezésére állanak a polgárságnak. Szatmári Mór képviselőt — aki e vidéken teljesen ismeretlen — szintén meleg rokonszenvvel fogad­ták. Ezután festői menetben bevonul­tak a városba. Elől lovasbandérium haladt, tü­zes paripákon. Azután egész sereg szebbnél-szebb fiatal leány ment, fe­hér ruhákban, virágokkal és nem­zeti szinü szalagokkal ékesítve. — Majd fogatokon jöttek a képviselők, a­ rendezőktől körülvéve és beláb­at­­lan néptömeg. Amerre a menet elhaladt, a nép mindenütt sorfalat állott és lelke­sen éljenített. A menet a Sodom­a vendéglő előtt állott meg, ahol a képviselők meg­szállottak. 3

Next